B csoport - 7. forduló

Egerben rendezték a keleti csoport ragadóját, amelyen a vendég bajaiak kiegyensúlyozottabb játékukkal tudtak a házigazdák fölé kerekedni. A Vásárhely odahaza szórta meg a DEAC gárdáját, a Salgótarján könnyedén nyert Nagykőrösön, míg a Kecskemét a Tiszaújvárosnak sem kegyelmezett saját közönségük előtt. A hétvége legnagyobb meglepetése Mezőberényben született, ahol az eddig még nyeretlen hazaiak nagyszerű csapatjátékkal két vállra fektették a Kaszások alakulatát.

Nyugaton a Győr ismét hosszabbításos meccset nyert meg otthonában, ráadásul ezúttal dupla "túlóra" után. A pasaréti alsóházi rangadó után a veszprémiek örülhettek, a két budai csapat kosárszegény rangadóját pedig a MAFC nyerte, zsinórban harmadik győzelmét aratva.

 

Keleti csoport:

EnterHód Vásárhelyi KS - DEAC 117-81 (36-22, 26-20, 21-16, 34-23)

Gólzáporos mérkőzést játszottak a felek, melyen a Vásárhelynek először jött ki igazán a lépés a szezonban, 117 pontot dobva – közte 16 triplával – közönségszórakoztató játékkal arattak fontos győzelmet a debreceniek felett. Az első percekben jól zártak hátul a házigazdák, a túloldalon pedig sült a kezük Cziberééknek, már a nyitó játékrészben alig tudtak hibázni a 6,75-ön túlról és bár Nagy Ágoston fiai támadásban tartották a lépést vendéglátójukkal, védekezésben nem tudták megállítani robogó csongrádi expresszt. A sárga-kékek rajt-cél győzelmet arattak odahaza, a végére a rutinos Nyilas is belelendült és bevágott öt triplát a záró negyedben, de hatan is eljutottak 15 pontig a vásárhelyieknél, Mondzinger pedig dupla-duplával zárta a találkozót. Több jó teljesítmény is akadt a hajdúsági csapatnál, de azzal az extra dobóformával, amit a hazaiak bemutattak nem tudták felvenni Marosiék a versenyt.

Vásárhely: Mondzinger (15 pont, 14 lepattanó, 3 gólpassz), Nyilas (21/15 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda, 3 gólpassz), Schéda (16/9 pont, 7 lepattanó, 5 gólpassz), Vejinovics (17/3 pont, 3 eladott labda, 4 gólpassz), Czibere (22/18 pont, 3 szerzett labda), Vas P. (16/3 pont, 4 szerzett labda, 4 gólpassz)

DEAC: Marosi (14 pont, 11 lepattanó, 3 blokk), Nagy Bo. (23/12 pont, 5 eladott labda), Takács (15 pont, 6 lepattanó)

Nagykőrösi SKE - Salgótarjáni KSE 70-91 (18-23, 17-19, 13-25, 22-24)

Ismét csak, ha a vártnál nehezebben is, de hozta a kötelező győzelmet a tarjáni együttes, amely a nagyszünet után kapcsolt nagyobb sebességi fokozatba az újra fantasztikus formában pattogtató Surmann Péter vezérletével. A Nagykőrös nem tudta kihasználni a hazai pálya előnyeit, sokkal rosszabbul dobtak, mint esélyesebb vendégeik (42 ill. 63 %), akiknél Godena, Hartvich, Sebők és Gorski is ihletett formában játszott a nógrádiaknál, így a Lakosa-Candido-Angyal trióra támaszkodó házigazdák nagy igyekezete csak egy tisztes helytállásra volt elegendő a címvédő ellen.

Nagykőrös: Angyal (16 pont, 9 lepattanó), Lakosa (16/6 pont, 4 lepattanó, 3 szerzett labda, 4 gólpassz), Candido (16/3 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda)

Salgótarján: Surmann P. (16/6 pont, 7 lepattanó, 5 szerzett labda, 7 eladott labda, 9 gólpassz), Godena (16 pont, 7 lepattanó), Sebők (16 pont, 6 lepattanó), Hartvich (18/9 pont, 4 lepattanó)

KTE Kosárlabda Klub - Tiszaújvárosi Tisza Tv-Phoenix KK 75-42 (24-11, 20-10, 16-13, 15-8)

Ujjgyakorlatként tudta le otthoni bajnokiját a listavezető Kecskemét, 11 pályára lépő játékosa is feliratkozott a pontdobók közé, míg a borsodiaknál ez csak hat játékosnak sikerült, abból is csupán Pöstényi érte el a bűvös tízes határt (11). Nem volt esélye a Tiszaújvárosnak ezen a találkozón, egyedül a térfélcserét követően lazább védekezést hozó harmadik szakaszban tudta megszorongatni Wittmannékat a vendég együttes, ám a sokkal hosszabb kispaddal és profi mentalitású játékosokkal rendelkező házigazdák könnyedén tudták le hetedik mérkőzésüket is a másodosztályban.

Kecskemét: Wittmann (17/6 pont, 5 szerzett labda, 3 gólpassz), Karahodzics (12 pont, 8 lepattanó, 3 eladott labda, 2 blokk), Pongó Má. (9/3 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda, 4 gólpassz), Mészáros M. (9/3 pont, 7 lepattanó, 3 szerzett labda)

Tiszaújváros: Pöstényi (11/6 pont, 7 lepattanó), Kóthay (7/3 pont, 6 lepattanó)

Mezőberényi KK - Óbudai Kaszások 76-70 (13-10, 20-12, 23-23, 20-25)

Kevesen tippeltek volna arra, hogy az újonc és eddig nyeretlen Mezőberény a Keleti csoport egyik legjobb formában lévő gárdája ellen szerzi meg első sikerét a másodosztályban, ám a forduló meglepetése ezúttal Békés megyében született meg a bajnokság eddig meglepetéscsapatának kárára. Az óbudaiak rengeteg hibával játszva nehezen pörögtek föl a mérkőzésre, míg a házigazdák megérezve a ”vérszagot” már az első percektől maximális erőbedobással ugrottak neki esélyesebb ellenfelüknek, amelyhez egészen jó dobószázalék is társult, különösen Zsíros volt elemében a triplavonalon túlról. Hiába adott bőven lehetőséget a felzárkózásra a Mezőberény a Kaszásoknak (sokszor követtek el ”zöldfülű” hibákat támadásban), a fővárosiak számára mintha bedeszkázták volna a gyűrűt az első félidőben, még a legkönnyebb helyzeteiket sem tudták gólra váltani. A nagyszünet után feljavult ugyan a támadójátékuk, de ezúttal a védőoldalon nem tudták megállítani a Kiss Gergő vezérelte hazaiakat, így már csak az eddig megszokott negyedik negyedbeli hajrájukban bízhattak. Jött is a feltámadás, az utolsó percekben sikerült kiegyenlíteniük, sőt, labdájuk is volt a vezetéshez, ám a végjátékban jobban koncentrált és szerencsésebb is volt a Békés megyei alakulat, így teljesen megérdemelten szerezte meg első győzelmét az újonc együttes.

Mezőberény: Kiss G. (17/6 pont, 3 lepattanó), Zsíros (15/12 pont, 8 lepattanó, 3 gólpassz), Jenei (8 pont, 6 lepattanó, 4 szerzett labda), Gaál (17/3 pont, 7 lepattanó, 10 eladott labda, 8 gólpassz)

Kaszások: Warren (20 pont, 9 lepattanó, 3 szerzett labda, 6 eladott labda, 4 gólpassz), Korona (12/3 pont, 6 lepattanó, 3 eladott labda), Mike (11 pont, 8 lepattanó), Köntös (13/9 pont, 3 szerzett labda)

EKF-Eger-HÉSZ SE - Bajai Bácska FKE 74-86 (21-17, 14-25, 16-16, 23-28)

Nagy csatát hozott a forduló rangadója, melyen az Eger elszenvedte második vereségét is hazai pályán a tavalyi finalista Baja ellen. A házigazdák dobóformája hetek óta ingadozik, habár ebből az első negyedben nem származott hátrányuk, viszont a folytatásban a Mándity-Ágfalvi-Hosszú trió megállíthatatlannak bizonyult vendég oldalon, és gyakorlatilag hárman verték el a saját pályáján tavaly magabiztosabb hevesieket. Váczi Péter rutinos játékosai hozták a tőlük telhetőt, ám a kispadról nem sok segítség érkezett, bár ebben a Baja sem járt az élen, inkább a remek védekezésben, amivel 14 eladott labdába hajszolták bele Krasznaiékat, míg ők csak hatot szórtak el. Az utolsó etapban mindezek ellenére sikerült még egalizálnia a hazai együttesnek, de a reklamálás miatt bekapott technikai után újra a vendégek kerültek előnybe, amit ezúttal már nem is engedtek ki a kezükből a mérkőzés végéig.

Eger: Zsemlye (19 pont, 7 lepattanó, 2 blokk), Krasznai (12 pont, 4 lepattanó, 3 eladott labda, 8 gólpassz), Kováts (8 pont, 11 lepattanó, 3 eladott labda), Erdei (12/6 pont, 3 szerzett labda, 4 gólpassz), Máté B. (16/6 pont, 5 eladott labda)

Baja: Mándity (28 pont, 5 lepattanó), Ágfalvi (25/9 pont, 8 lepattanó), Hosszú (14/3 pont, 3 szerzett labda, 6 gólpassz), Délity (11/6 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz)

A csoport állása:

  Csapat Mérkőzés Győzelem Vereség % Sorozat
1 KTE Kosárlabda Klub 7 7 0 1,00 GY7
2 Bajai Bácska FKE 7 6 1 0,93 GY2
3 Salgótarjáni KSE 7 5 2 0,86 GY1
4 EKF-Eger-HÉSZ SE 7 5 2 0,86 V1
5 Óbudai Kaszások 7 4 3 0,79 V1
6 Tiszaújvárosi Tisza TV-Phoenix KK 7 2 5 0,64 V2
7 EnterHód Vásárhelyi KS 7 2 5 0,64 GY1
8 Nagykőrösi Sólymok KE 7 2 5 0,64 V5
9 DEAC 7 1 6 0,57 V1
10 Mezőberényi KK 7 1 6 0,57 GY1

 


Nyugati csoport:

PTE-PEAC - B-Beton Bonyhádi KSE 81-100 (26-26,24-30, 17-27, 14-27)

Több bonyhádi kosaras is szédületes dobóformát mutatott, ráadásul a listavezető "kivette" a játékból a hazaiak egyik legjobbját, Deákot. A látványos, kosarakban roppant gazdag első tíz perc után a vendégek fokozatosan átvették a játék irányítását. Az éllovas negyedről negyedre nagyobb fölénybe került, s a bonyhádiak idegenben 100 pontot szerezve magabiztosan őrizték meg veretlenségüket a meghatározó középjátékosát, Kalteneckert nélkülöző pécsiek ellen.

Pécs: Koller (27/15 pont), Pöttendi (18 pont, 7 lepattanó, 3 gólpassz), Ónozó (13/3 pont, 3 eladott labda, 5 gólpassz)

Bonyhád: Jilling (29/18 pont, 6 lepattanó, 6 gólpassz), Faragó (22/12 pont, 5 gólpassz), Lukács (22/18 pont, 4 gólpassz)

Győr-SZOL Széchenyi Egyetem - Bp. Honvéd 111-108 (24-25-26-19, 16-23, 23-22, 8-8, 14-11) – kétszeri hosszabbítás után

Káprázatos egyéni teljesítmények, szenzációs fordulatok, izgalmak a tetőfokon. Hihetetlen, drámai csatában kétszeres hosszabbítás után nyert a Győr, egy olyan összecsapáson, ahol mindkét együttesben 6-6 játékos dobott legalább 10 pontot. Érdekességként és az izgalmak érzékeltetésére tesszük hozzá: a rendes játékidő végén Pankár Tibor - a bónusz büntetőt kihagyta - az első hosszabbításban pedig  Drevenka Dávid révén még a Győr egyenlített. A második "túlórában" viszont már ők ketten vezették győzelemre a győri csapatot a parádésan kosarazó, némi túlzással szinte Rajon Rondo-t idézően játszó Tursics Krisztián vezette Honvéd ellen, amely nélkülözte egyik legjobbját, Kwame-t.

Győr: Pankár (27/3 pont, 4 gólpassz), Drevenka (24/6 pont, 4 szerzett labda, 6 eladott labda, 5 gólpassz), Hegedűs (18 pont, 10 lepattanó, 8 gólpassz, 4 blokk), Papp B. (17/3 pont, 9 lepattanó)

Honvéd: Tursics (35/12 pont, 6 lepattanó, 15 gólpassz), Szeleczky (19 pont, 11 lepattanó), Bohanek (17 pont, 14 lepattanó), Kovács D. (12/6 pont, 3 lepattanó, 3 gólpassz)

TF-Budapest - MAFC 56-68 (17-23-20-14, 12-21, 7-10)

Az összecsapáson született igen kevés pont azt mutatja, a két budai "brigád" remekül felkészült egymásból. Erre utal a gólpasszok alacsony száma is, e tekintetben 10-9-re "nyertek" a vendégek. Egy kemény meccsen a részben nyilván a MAFC hatékony külső védekezése miatt a hazaiak igen gyengén dobtak távolról (tripla 3/21, 14%), ráadásul a vendégeknek akadt nyerő embere is, a ki tudja hányadik virágzását élő Vavra András személyében. A rutinos kosarassal nem tudtak mit kezdeni a TF magas emberei, a tapasztalt center így győzelemre vezette csapatát, amellyel Sabáli Balázs együttese zsinórban harmadik sikerét elérve már dobogós helyen áll.

TF: Béres (15 pont, 10 lepattanó), Beák (13 pont, 4 szerzett labda, 4 eladott labda, 4 gólpassz), Szobi (10/3 pont, 4 lepattanó)

MAFC: Vavra (24/3 pont, 14 lepattanó), Lakosa (13/3 pont, 5 eladott labda, 6 gólpassz), Misek (9/6 pont, 3 lepattanó, 3 szerzett labda, 3 eladott labda)

MKB Euroleasing Vasas - Veszprémi Egyetem 62-74 (20-21, 12-21, 17-13, 13-19)

Erre a nagyon fontos alsóházi rangadóra két továbbra is sérült kulcsembere, Gorzsás és Velkey nélkül állt fel a Vasas. Egy negyeden át tartották a hazaiak a lépést a rutinosabb veszprémiekkel, a második szakaszban megugrottak a vendégek. A pasarétiek mindent megpróbáltak, szünet után sikerült a felzárkózás is, gondjaikat azonban tetézte, hogy centerük, Timkó faultproblémák miatt mindössze 16 percet tölthetett a pályán. A fiatal pasarétieket a tét agyonnyomta és csupán 29%-os dobóteljesítményre voltak képesek. Bár a veszprémiek sem sziporkáztak, nagyobb tapasztalatuk révén  fontos meccset nyertek idegenben.

Vasas: Garamvölgyi (13 pont, 10 lepattanó), Szálas (10 pont, 6 lepattanó, 4 szerzett labda, 5 eladott labda)

Veszprém: Fehér (22/6 pont, 5 szerzett labda, 3 lepattanó, 3 eladott labda), Szabó B. (14 pont, 6 lepattanó, 5 gólpassz), Oltárczy (13/6 pont)

MTK Törökbálint - SMAFC-NYME 77-63 (20-12, 20-8, 16-11, 21-32)

Törökbálinton komplett keretével sem lett volna esélyes a SMAFC, első irányítója és centere, Karácsonyi és Csaplár-Nagy nélkül végképp nem volt az. A tapasztaltabb hazaiak az első három negyedben Bihari, Merza és az ügyesen a "kezük alá" játszó Szarvas vezérletével egyértelműen a  soproni együttesre kényszerítették akaratukat és 30 perc után 25 ponttal vezetett a Törökbálint. A záró szakaszban Vesztergom eredményessége révén tisztesre "kozmetikázta" vereségét a SMAFC, de a hazai győzelmet egy pillanatra sem tudta kétségessé tenni.

Törökbálint: Bihari (24 pont, 8 lepattanó), Merza (17/3 pont, 4 lepattanó), Wehner (14 pont, 9 szerzett labda, 5 eladott labda, 4 gólpassz), Szarvas (7/3 pont, 5 eladott labda, 10 gólpassz)

SMAFC: Vesztergom (17 pont, 5 lepattanó), Balogh (16/3 pont, 11 lepattanó), Szlávik (9 pont, 3 eladott labda)

A csoport állása:

  Csapat Mérkőzés Győzelem Vereség % Sorozat
1 Bonyhádi KSE 6 6 0 1,00 GY6
2 MTK Törökbálint 7 6 1 0,93 GY1
3 MAFC 6 4 2 0,83 GY3
4 GYŐRSZOL Széchenyi Egyetem 7 4 3 0,79 GY1
5 Budapesti Honvéd SE 7 4 3 0,79 V1
6 TF-Budapest 6 3 3 0,75 V1
7 SMAFC-NYME 6 2 4 0,67 V3
8 Veszprémi Egyetem 7 2 5 0,64 GY1
9 MKB-Euroleasing Vasas 7 1 6 0,57 V5
10 PTE-PEAC 6 1 5 0,58 V1

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus