Beharangozó: NB I B - 10. forduló

Hétvégén az utolsó mérkőzéseket rendezik az NB 1 B csoportjában ebben az esztendőben, és habár igazán nagy rangadó nem ígérkezik az eheti kínálatból, izgalmas derbikből most sem lesz hiány.

Keleti csoport:

 

Bajai Bácska FKE – Tiszaújvárosi Tisza Tv-Phoenix KK (csütörtök, 18:00)

Bár múlt héten Salgótarján megfosztotta hazai veretlenségétől a bajai együttest, a bácskaiak otthona még mindig nehezen bevehető pályának számít. Az egyik tavalyi finalista vendégeként azonban már helytállt az idén nagyon egységes csapattá érett Tiszaújváros, Brunyánszky István fiai pedig biztosan nem fognak feltartott kézzel szembemenni az Ágfalvi-Hosszú-Mándity fémjelezte nehéztüzérséggel. Sok izzasztó percet okoz majd a borsodi alakulat a Bajának, de a házigazdák győzelme nem lesz veszélyben.

 

EKF-Eger-HÉSZ SE – Óbudai Kaszások (péntek, 18:00)

A szezonnyitón parázs hangulatú derbit vívott egymással a két együttes, akkor a végjátékban az egriek felé billent a mérleg nyelve, így a Kaszásoknak bőven van miért visszavágniuk a hazai vereségért. A hevesiek vára mindig is nehezen bevehető erődítmény volt, ám idén több lyuk is esett már rajta, de még a Kecskemét győzelme kalkulálható veszteség volt, addig a Baja elleni rangadó elvesztése már kevésbé. A Kaszások legutóbb egy meglehetősen átalakított csapattal az eddigi legszorosabb mérkőzést játszották az éllovas hírös városiakkal, éppen ezért képes lehet a fővárosi alakulat, hogy saját pályáján vágjon vissza az egriek első fordulós vereségükért. Tipp: szoros csata, de hazai győzelem.

 

Nagykőrösi SKE – DEAC (péntek, 18:00)

Hét elveszített csata után végre itt a lehetőség a javításra a Nagykőrösnek, hazai pályán a három fiaskónál tartó debreceniek elleni törhetik meg katasztrofális szériájukat. Ha a tét nem is óriási a találkozón, hiszen a két együttes összesen három győzelmet számlál a bajnokságban, de az izgalmak nem fognak elmaradni az alsóházi derbin, ahol csak egy szoros csatában eldőlő hazai sikerre számítunk.

 

Konecranes-Salgótarjáni KSE – EnterHód Vásárhelyi KS (szombat, 18:00)

Ezúttal a bajnokságot is úgy kezdte a nógrádi együttes, ahogy a mérkőzései nagy részét, lassan melegedtek bele a játékba Hartvichék, de most már a tavalyihoz hasonlóan működik a Surmann Péter mozgatta gépezet, ezért a Vásárhelynek sem less sok keresnivalója a címvédő otthonában.

 

KTE Kosárlabda Klub – Mezőberényi KK (vasárnap, 17:00)

Hiába adott az utóbbi időben többször is életjelet magáról a Mezőberény gárdája, a Kecskemét otthonában még a lelkes, ám nagyon alacsony szerkezetű újonc sem számíthat sok jóra. Legutóbb hazai pályán formán kívül játszott a Kecskemét és eddigi legszorosabb összecsapásába szaladt bele a Kaszások ellen, ám garantálható, hogy most szeretnének szépen búcsúzni az évtől és persze szurkolóiktól Wittmannék.

 

Nyugati csoport:

 

B-BETON Bonyhádi KSE – TF-Budapest (péntek, 18:00)

Kétszer hasalt el egymás után idegenben a még mindig éllovas bonyhádi alakulat, és bár a TF sem tartozik az illedelmes vendégek közé, hazai környezetben kötelező lesz javítaniuk Jillingéknek. Nem lesz könnyű dolguk az garantálható, a Mehmedovics legénység 40 percig is képes “darálni” az ellenfelét, amivel ráijeszthetnek a rutinosabb rotációval dolgozó tolnaiakra. Jó meccs várható Bonyhádon, nem lesz sima, de hazai győzelemmel zárulhat a nyugati derbi.

 

SMAFC-NYME – Budapesti Honvéd SE (péntek, 19:00)

Mi más adhatna erőt egy jobb második körhöz, mint a tabellát vezető együttes legyőzése? Apró szépséghiba, hogy pénteken az egyik legjobb formában lévő nyugati gárda látogat a hűség városába, ami garantálja az izgalmas összecsapást. Képtelenség megjósolni a mérkőzés végkimenetelét, leginkább attól fog függeni, hogy a hazai csapat éppen melyik arcát mutatja majd. Ha a szebbiket, akkor a “túlóra király” Honvéd újabb hosszú estére készülhet Sopronban.

 

GYŐR-SZOL-Széchenyi Egyetem – MKB-Euroleasing Vasas (péntek, 19:00)

Nem sok esély van rá, hogy pont Győrben szakadna meg a Vasas hét mérkőzéses negatív szériája, a fiatalság és a rutin találkozóján egyértelműen a házigazdák a mérkőzés toronymagas esélyesei. Egy szorosabb összecsapás is meglepetés lenne a pasarétiektől, így borítékolhatjuk, hogy Pankárék tovább tapadnak majd az élmezőnyhöz.

 

PTE-PEAC – MAFC (péntek, 19:00)

Most légy okos Domonkos, ha csak a puszta számokból indulunk ki, akkor azután tippeljen bárki, hogy a pécsiek eddig mind a négy hazai mérkőzésüket elveszítettek, míg a MAFC négy fellépésből csak egyszer tudott győzni idegenben… A pillanatnyi forma és a két csapat keretének ereje azonban már a fővárosiak sikerét vetíti előre, de távol az otthonától egyik gárda sem mehet biztosra ebben a bajnokságban. Mégis egy simább MAFC győzelem van jobban benne a pakliban, mint egy szoros pécsi siker.

 

Az MTK Törökbálint – Veszprémi Egyetem találkozót január 6-ra halasztották.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus