Beharangozó: NB I B - 11. forduló

Rövid szünet után folytatódnak a honi másodosztály küzdelmei, vasárnap a Kecskemét és a Szolnok U23-as együttesi nyitják meg a 2014-es esztendőt. Ezt az egyetlen találkozót leszámítva a 11. forduló mérkőzéseit hét közben rendezik majd, több nagy rangadóval fűszerezve, Keleten az Eger és a Salgótarján ütközete, míg Nyugaton a Törökbálint és a Bonyhád csatája ígér igazi csemegét.

Keleti csoport:

Mercedes Benz Gyár KA (1., 8-1) – Szolnoki Olaj KK U23 (9., 4-6) (vasárnap, 17:00)

Két nagyon tehetséges fiatal gárda találkozójával rajtol a 2014-es esztendő, de hazai pályán a csoportelső Kecskemétet nehezen lehet megszorongatni, rendkívül stabil teljesítményt nyújtanak Mészárosék, a Szolnok helyzetét pedig tovább nehezíti, hogy ezentúl második legjobb dobójuk, Luka Markovics szolgálataira sem számíthatnak, a játékos ugyanis nemrég távozott a klubtól.

Nagykőrösi SKE (10., 2-7) – Óbudai Kaszások (12., 0-10) (szerda, 17:45)

Alsóházi rangadó a javából, ahol mindkét félnek égető szüksége van a sikerre. Az óbudaiaknál edzőváltás történt a rövid téli szünet alatt, a gárdát mostantól Kertész István irányítja, az első nagy erőpróba pedig már is itt van, a szintén a bennmaradásért küzdő Nagykőrös pályáján kellene megszerezniük első győzelmüket. A fővárosiak nem tudtak még szoros meccset játszani ebben a szezonban, talán a kispadon történt változás a csapatra is jó hatással lesz és izgalmas derbit láthatnak a kilátogató szurkolók, de az esélyes mindenképp a házigazda együttes.

EnterHód Vásárhelyi KS (5., 6-4) – Tiszaújvárosi Tisza TV Phoenix KK (11., 2-8) (szerda, 18:00)

Bár a remek rajtot vevő Vásárhely utolsó öt fellépéséből négyet elveszített, odahaza még mindig remek mérleggel rendelkeznek, csupán az Eger tudta elorozni Drahosék otthonából a két pontot. A Tiszaújváros egyre pofásabb csapat benyomását kelti, nincsenek harcedzett, A-csoportot megjárt veteránok (nagy valószínűséggel Sitku sem tud sok szerepet vállalni ezentúl a csapatnál), csapatként kezd összeállni az együttes, amit jól bizonyít a DEAC legyőzése és a Salgótarján megszorítása. Vásárhelyen a házigazdáknak áll a zászló, de fix egyesre nem tennénk a találkozót.

EKF-Eger-HÉSZ SE (3., 7-3) – Koneranes-Salgótarjáni KSE (4., 6-4) (szerda, 18:15)

Két nagy rivális rangadója, a parázs hangulat és az izgalmak garantáltak. A Salgótarján hegemóniája idén véget érni látszik, de továbbra is számolni kell velük, a keret az egyik legtapasztaltabb a mezőnyben és amint összeáll a csapat várhatunk tőlük egy hosszabb győzelmi szériát is. Most azonban még a rendkívül egységes Eger vendégeként kellene helyt állniuk, mert nagyon tömörül a mezőny a 4-8. hely között és minden egyes siker lépéselőnyhöz juttathatja őket. Bár a hevesiek egyelőre őrzik stabilan harmadik pozíciójukat, a mérlegükkel korántsem dőlhetnek még hátra, pláne úgy, hogy a Szolnoktól is képesek voltak hazai pályán kikapni, amelynél a Salgótarján jóval acélosabb játékerőt képvisel.

MKB-Euroleasing Vasas (6., 6-5) – DEAC (8., 5-5) (szerda, 18:15)

Cikkünk írásakor még kérdéses volt, hogy a DEAC odahaza elhódítja-e a Hepp Kupát, de akár már a döntőbe jutás is extra lökést adhat a csapatnak, hogy elmozduljon végre a középmezőnyből. Ehhez az kell, ami már a Honvédnak és a Kecskemétnek sikerült korábban, győzni a Vasas vendégeként, ami még hórihorgas centerük, Timkó Norbert távozásával sem lesz egyszerű feladat. A meccs kulcsa az lehet, hogy a DEAC ki tudja-e használni jobb szerkezeti fölépítését vagy a Vasas hátvédektől hajtott gépezetének akarta érvényesül. A debreceniek negatív idegenbeli mérlegét elnézve inkább utóbbira tippelnénk.

Nyugati csoport:

Budafoki KK (12., 0-10)– Motax Concordia KC Pápa (2., 8-2) (kedd, 17:00)

Ha valahol, akkor hazai pályán lehet esélye megszereznie első győzelmét a Budafoknak, de nem az ex-szombathelyi legendákkal felvértezett Pápa ellen. Kálmánéknak érvényesíteni kell a papírformát, amivel nyolcra hizlalhatják győzelmi szériájukat.

MTK Törökbálint (3., 8-2) – B-Beton Bonyhádi KSE (1., 10-0) (szerda, 17:00)

A forduló egyik legnagyobb rangadója, de a Nyugati csoporté mindenképp a veretlen Bonyhád törökbálinti vendégjátéka, ahonnan eddig csupán a Pápa tudott győztesen távozni. Mindkét együttes rendkívül kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt a szezonban, a csapatok magját alkotó játékosok évek óta együtt pattogtatnak, így összeszokottságban és rutinban sincs hiány egyik oldalon sem. Remek párosításokat láthatunk majd minden poszton, a forduló legizgalmasabb mérkőzésére van kilátás, ahol esélyt látok a tolnai veretlenség megszakítására.

Bajai Bácska FKE (6., 6-4) – Tehetséges Fiatalok-Budapest  (5., 6-4) (szerda, 17:00)

Nagy csata várható Baján is, miután az egyik legkellemetlenebb vendég, a Tehetséges Fiatalok gárdája látogat Puskáékhoz, a fővárosiak ugyanis hét idegenbeli fellépésükből ötöt sikerrel abszolváltak eddig. Az igazsághoz hozzátartozik azonban, hogy náluk jobb mérleggel álló csapat otthonában egyszer sem jártak sikerrel és bár a bácskaiak ugyanúgy állnak, mint ők, a győzelemre mégsem tennék túl sokat, odahaza be fogja húzni a Baja a meccset.

PTE-PEAC (11., 1-9) – SMAFC-NYME (9., 3-7) (szerda, 17:00)

Mindössze egy győzelem, de a kilenc vereségközül csak a Pápa elleni 20-as, illetve a Tehetséges Fiatalok vendégeként elszenvedett kiütéses (58 pontos) zakó rí ki a többi közül, a maradék hét mérkőzésen sokáig meccsben tudott lenni a pécsi együttes, így a SMAFC ellen sem teljesen esélytelenként lép pályára. Vendégként amúgy sem termett még babér a soproniaknak, így valószínűsíthető, hogy a PEAC begyűjti második striguláját a győzelem rovatban.

Veszprémi Egyetem (10., 3-7) – Győr-Szol Széchenyi Egyetem (7., 5-6) (szerda, 18:00)

Első hazai meccsét fogja játszani pályája felújítása miatt a Veszprém együttese, eddig csak idegenben szerepelt a gárda, nem túl fényes mérleggel. A Győr teljesítméyne is hullámzó idén, idegenben nem vitézkedik nagyon a gárda, eddig csupán az alsóházi SMAFC otthonában aratot diadalat négy vendégszereplésén. Érdekes mérkőzés kerekedhet belőle, a Veszprém együttesét feltüzelheti, hogy újra saját közönsége előtt játszhat és ez győzelmet érhet a végén számukra.

Fotó: akamaihd.net

 

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus