Beharangozó: NB I B - 14. forduló

A keleti éllovasokra könnyű mérkőzések várnak a hétvégén, nyugaton ezt csak a Veszprém mondhatja el magáról. Nagy meccs várható Vásárhelyen, ahová a remek formában lévő Nagykőrös látogat, míg az ország "másik felén" a Bonyhád-Győr és a SMAFC-PEAC rangadókat rendezik.

Az őszi, 44 pontos hazai verség után nem bízhat az Eger vendégszeretetében a még mindig nyeretlen Szerencs együttese. A ”csokigyárosok” célja egyértelműen a tisztes helytállás lehet a tabella éllovasa ellen, így Váczi Péter edző újra forgatni tudja majd csapatát és pihentetheti kulcsjátékosait. Legutóbb idegenben új pontcsúcsot ért el az újonc gárda, a 75-el most is megbékélnének a borsodiak, de az Eger védekezése sokkal szervezettebb eddig a bajnokságban, mint a Törökbálinté.

Újabb fix egyes mérkőzés Salgótarjánban, ahol a Hepp Kupa bajnok a DEAC együttesét fogadja. A hétközi Falco elleni Magyar Kupa búcsú nem törheti meg Surmannék lendületét, a fiatal és szimpatikus debrecenieket a rutinjukkal maguk alá tudják gyűrni a nógrádiak. A meccs eleje kulcsfontosságú lehet, mert mostanában a Tarján játéka nehézkesen indul be, így ha egy jó rajttal rá tudnak ijeszteni vendéglátójukra Nagy Ágoston tanítványai, akkor akár meglepetés is benne lehet a levegőben, de a papírforma hazai győzelmet ígér.

A Szerencs elleni nyitófordulóban aratott győzelmet leszámítva eddig nem játszott még sima mérkőzést hazai pályán a Vásárhely. Most is felköthetik a gatyájukat Mócsaiék, mert a sorozatban négy győzelmet számláló Nagykőrös érkezik hozzájuk, amely ha ismét tudja hozni gyors, lendületes játékát, akkor bizony kellemetlen perceket okozhat a kulcsembereik között jó pár rutinos rókát felsorakoztató házigazdának. Nagy derbi van kilátásban, a csoport legnagyobb rangadója a hétvégén.

Ősszel szoros meccset játszott a két gárda, de azóta sok víz lefolyt a Dunán. A Kaszások a bácskai túra óta mélyrepülésben vannak (csak a Szerencs ellen tudtak diadalmaskodni), míg a Baja főleg az otthoni meccsek behúzásával tartja életben a négy közé jutási esélyeit. Idén még nem tudtak mérkőzést nyerni Hosszúék, de óbudai vendégszereplésük előtt biztató jel lehet, hogy már idegenben is szereztek két skalpot (Vásárhely, Tiszaújváros) és az új évben hiába rajtoltak két verséggel, eddig csak az éllovasokkal mérkőztek meg (Eger, Tarján). A hazai közönség buzdítása talán átlendíti a holtponton a Kaszásokat, mindenképp nagy csatára van kilátás itt is.

A múlt héten elvesztett rangadó után könnyebb mérkőzésre számítanak Veszprémben, ugyanis a sereghajtó Sárvár látogat Szájer Józsefékhez. Kisebb csoda szükségeltetne a vendégsikerhez, a jóval mélyebb rotációval rendelkező házigazdáknak nem okozhat problémát a Feigl vezett vasiak legyőzése.

Két mérkőzésnél hosszabb sorozatot nem épített még a szezonban a Honvéd, és most is reménykednek a Dózsa György úton, hogy a múltkori fiaskót sikerül kiküszöbölni hazai pályán. A feladat megoldható, az újonc Treff bár egyre nagyobb ellenállást tanúsít a bajnokságban, a jóval szervezettebb és dinamikusabb kosárlabdát játszó Honvéd ellen kevés lehet a rutinos húzóemberekre építő érdiek taktikája. A Győr és a Bonyhád ellen már megbotlottak saját pályájukon Bohanekék, de az is igaz, hogy a Treff nem említhető egy kategóriában az előbb felsorolt nyugati élcsapatokkal. Egy jó napot kifogó Drevenka-Tóth-Valaczkay trió azonban okozhat némi meglepetést esélyesebb vendéglátójának.

A forduló legnagyobb rangadóját Bonyhádon rendezik, ahová az öt mérkőzés óta veretlen Győr látogat. Legutóbbi derbijét behúzta hazai pályán a tolnai alakulat, akkor a Nagykanizsát fektették két vállra Lukácsék, szűkös három ponttal. Most sem ígérkezik simább meccs, mind a palánk alatt, mind mezőnyben nagy csata van kilátásban, a két egyenlő mérleggel álló csapat találkáján egyedül a hazai pálya miatt fogadnánk inkább a Bonyhád győzelmére. Ne feledjük azonban, hogy Pankárék legutóbbi idegenbeli fellépésükön bravúrt értek el, Sopronból tudták elhozni a két pontot.

A Pécs két fordulóval ezelőtt elvette a TF hazai veretlenségét, pedig olyan nagy csapat is lógó orral távozott már tőlük, mint a sokáig éllovas Veszprém. A Nagykanizsa is hasonlóan kellemes hazautat tervez és ők számítanak a mérkőzés esélyeseinek is, de a kellemetlen, agresszív stílus nem biztos, hogy feküdni fog Kovács Nándor fiainak, így nincs kizárva a csoportelső (újbóli – ld. Veszprém)) elkapása. Neal játéka ismét kulcskérdés lesz, ha a fiatal fővárosiak ki tudják kapcsolni a vendégek legjobbját, akkor reális esélyiek lehetnek a győzelemre. A találkozó pikantériája, hogy tavalyi távozásuk óta Bus Milán és Beák Gábor először térnek vissza egykori ”kenyéradójuk” otthonába.

 

Őszi összecsapásukon kisebb meglepetést (sőt nagyobbat is) okozott a pécsi együttes, miután odahaza legyőzték a jóval esélyesebbnek számító SMAFC gárdáját. Azóta tudjuk, hogy számolni kell a PEAC csapatával, bár idegenben ”csak” a tabella második felében kullogó gárdákat tudtak megverni. A lehetőség adott az újabb bizonyításra Zalay Zoltán legénységének, az otthon már kettőt bukó (Nagykanizsa, Győr) SMAFC ellen is lehet esélyük a győzelemre. Két fiatal, gyors kosárlabdát játszó gárda találkozik, rutinos centerekkel megerősítve (Csaplár-Nagy ill. Mihalics), a jó mérkőzés ezúttal is garantált, a hazai pálya viszont a soproniak felé billenti a mérleg nyelvét.

Alsóházi rangadóval zárul a hétvége, a MAFC fogadja a Kozármisleny együttesét. Mivel a Paks szombaton játszik bajnoki mérkőzést, így ismét várható a T-licenszes játékosok feltűnése a fővárosban, ami nagyban befolyásolja a mérkőzés végkimenetelét. A vendégek ismét a Cubela-Gémes duóba vethetik minden hitüket, a két kulcsjátékos extra teljesítménye kellene, hogy a jóval egységesebb MAFC-ot megtréfálják idegenben, ellenkező esetben még egy sima hazai siker is benne van a pakliban.

Műsor:

Keleti csoport:

Eger - Szerencs szombat, 16:00

Salgótarján - DEAC szombat, 18:00

Vásárhely - Nagykőrös szombat, 18:00

Kaszások - Baja szombat, 18:00

Nyugati csoport:

Veszprém - Sárvár péntek, 18:30

Honvéd - Treff szombat, 16:00

Bonyhád - Győr vasárnap, 17:00

TF-Budapest - Nagykanizsa vasárnap, 18:00

SMAFC - PEAC vasárnap, 19:00

MAFC - Kozármisleny vasárnap, 19:00

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus