Beharangozó: NB I B - 6. forduló

Izgalmas hétvége előtt áll a másodosztály, a Hepp Kupa fordulója miatt hosszabb pihenő után folytatódnak a B-csoport küzdelmei. Keleten szembe néz egymással a bajnoki címvédő Salgótarján és a feljutásra pályázó Kecskemét együttese, alighanem ez a forduló legjobban várt mérkőzése. Nyugaton szinte egyik meccsre sem lehet biztos tippeket leadni, az ország azon felén a Bonyhád és a Győr összecsapása ígérkezik a hétvége csemegéjének.

 

Keleti csoport:

Tiszaújvárosi Tisza Tv-Phoenix KK – EKF-Eger-HÉSZ SE – péntek, 18:00

Parázs csata várható Tiszaújvárosban, ahol két, egymást igazán jól ismerő ellenfél néz farkasszemet, ráadásul a két csapat stílusa is jól fekszik a másiknak. A múlt héten már megmérkőztek a felek, akkor a Hepp Kupában randevúztak, amely az Eger szűkös sikerével ért véget a hevesi városban. Most Borsod megyében még izzasztóbb percek várnak Krasznaiékra, mert egy nagyon egységes Tiszaújváros látja őket vendégül, a fogadtatás pedig nem lesz túl szívélyes. Tippelni nehéz, de szerintem a házigazdák képesek lesznek meglepni ellenfelüket és otthon tartani a győzelmet.

Bajai Bácska FKE – EnterHód Vásárhelyi KS – szombat, 18:00

Nem lesz sima, de a Baja tovább fogja őrizni hazai makulátlan mérlegét az eddig hullámzó teljesítményt nyújtó Vásárhely ellen is. A csongrádiak eddig mindössze egyetlen győzelmet gyűjtöttek a szezonban, azt is hazai pályán a tavalyhoz képest jelentős változáson átesett Nagykőrös ellen. Igaz, a vásárhelyiek kerete is kisebb átalakuláson esett át, ha sikerül összerázódniuk, akkor sokáig partiban lehetnek a tavalyi finalista ellen is, de Ágfavliék győzelme nem foroghat veszélyben.

Óbudai Kaszások – Nagykőrösi SKE – szombat, 18:00

Az óbudaiak hármas győzelmi szériában vannak, míg a Nagykőrös ugyanennyi mérkőzés óta nem tudott legyőzni senkit. A pillanatnyi forma egyértelműen a fővárosaik felé billenti a mérleg nyelvét, de az elmúlt szezonban a Lakosa legénység okozta a legtöbb meglepetést a bajnokságban, fiatal csapatuk pedig most is képes lehet erre. Nem fogják könnyen adni a bőrüket a vendégek, de nagyobb esély van rá, hogy a Kaszások hizlalják tovább sikereik számát.

Konecranes-Salgótarjáni KSE – KTE Kosárlabda Klub – szombat, 19:00

Elérkezett az igazi erőfelmérő a címvédő számára, most szombaton az első számú kihívó, a Kecskemét látogat Salgótarjánba. Hogy rangadó lesz-e, avagy ismét Wittmannék hengerléséről szól majd az összecsapás, azt nehéz előre megjósolni, de a nógrádiak (eddig) igencsak döcögő szekerét látva nagyobb esély van az utóbbi forgatókönyvre. Persze a Bencze Zoltánt újra a soraiban tudó Ivkovics legénység is kifoghat egy rosszabb napot, amit ha valódi tudásának megfelelően játszva ki tud használni a Salgótarján, akkor lehet egy szoros derbi az összecsapásból.

DEAC – Mezőberényi KK – vasárnap, 18:00

Az egyik fél nyeretlensége biztosan megtörik, és bizony nagyobb sansz van rá, hogy a debreceniek bonthatnak majd pezsgőt első sikerük megünneplésére. Már legutóbb is közel járt a sikerhez a DEAC, de két hete, hazai pályán a végjátékban kicsúszott a kezükből a Kaszások elleni mérkőzés. Miután sérültjeik szép lassan visszatérnek a parkettre, a csapat játékereje jóval markánsabb lesz, mint az eddig mutatottak, így a nagyon egy emberes gárda benyomását keltő Mezőberénynek pokolian nehéz dolga lesz a cívisvárosban, ha szeretné megszerezni első NB 1-s sikerét.

Nyugati csoport:

Veszprémi Egyetem – PTE-PEAC – péntek, 18:30

Nem úgy alakul eddig egyik csapat szezonja sem, ahogy azt a tavalyi szerepléshez képest várhatták volna, mindkét fél szenved egyelőre a bajnokságban. Most hazai pályán a Veszprémnek van nagyobb lehetősége a gödörből való kilábalásra a Nyugaton még nyeretlen pécsiek ellen, így a tippem fix egyes erre a mérkőzésre.

Budapesti Honvéd SE - MTK Törökbálint – szombat 16:00

Fővárosi derbi a Dózsa György úton. Bár a Törökbálint veretlenül áll az élen a csoportban, az idegenbeli mérkőzésein rendre megszenvedett a győzelemért Molnár István legénysége, a Honvéd pedig, ha szűkösen is, de hozta eddigi mindkét hazai összecsapását. Két lendületes, gyors kosárlabdát játszó együttes találkozik szombat délután, ahol a rutin mindenképpen a vendégek malmára hajtja a vizet, de a fiatal házigazdák képesek lehetnek megtörni Wehnerék győzelmi szériáját.

MAFC – MKB-Euroleasing Vasas – szombat 16:00

Kezd összerázódni a MAFC együttese, ráadásul eddig hazai pályán meggyőzően teljesít Sabáli Balázs alakulata. A Vasast sérülések hátráltatták az elmúlt időszakban, így kérdés, hogy teljes csapattal tudnak-e kiállni a fővárosi csatára, mert csak így lehet esélyük egy szorosabb mérkőzésre kényszeríteni vendéglátóikat. Ha nem jön közbe semmi, akkor a két fiatal együttes találkáján, a kicsivel nagyobb tapasztalattal rendelkező MAFC megszerezheti harmadik győzelmét a bajnokságban.

B-BETON Bonyhádi KSE – GYŐR-SZOL-Széchenyi Egyetem – vasárnap 17:00

Hogy rangadó lesz-e vagy sem, az a Győr gárdáján múlik leginkább, mert a rendkívül jó erőkből álló vendégek eddig idegenben jobb százalékkal dolgoznak, mint hazai környezetben, igaz, komoly ellenfél otthonába még nem látogattak el Pankárék.  A Bonyhád eközben magabiztosan menetel Nyugaton, bár legutóbb a Vasas pályáján izzasztó perceket éltek át a tolnaiak, de végül nagyobb rutinjuknak hála hozták azt a mérkőzést is. Odahaza eddig két sima győzelem van a tarsolyukban a fiatal Honvéd és a még formálódó MAFC ellen, így ha lehet mondani, ez lesz az első igazi erőfelmérő a számukra is. Ha jó dobóformát fognak ki a győriek, akkor van esély egy szoros találkozóra, máskülönben a Bonyhád tovább őrizheti hibátlan mérlegét.

SMAFC-NYME – TF-Budapest – vasárnap 18:00

Két hasonló stílusú csapat találkozóján csak a pillanatnyi forma fog dönteni, no meg, hogy mennyire tudja kihasználni a hazai pálya előnyeit a soproni együttes, ahol eddig még veretlen a szezonban. Rendkívül kellemetlen ellenfél a TF gárdája, bárki otthonában képesek a bravúrra, mint ahogy azt bebizonyították már győri sikerükkel is. Nagy csata várható, megjósolhatatlan végkimenetellel.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus