Beharangozó: NB I B - kezdődik a finálé!

Kezdetét veszi a finálé a másodosztályban, a címvédő Salgótarján és a veretlen Kecskemét utóbbi pályáján kezdi meg a két győzelemig tartó párharcot vasárnap. A bronzcsata szombaton rajtol Törökbálintot, ahol a Bonyhád próbálja elvenni ellenfele pályaelőnyét.

Rájátszás az 1-8. helyért:

Döntő:

KTE Kosárlabda Klub (1., 26-0) – Konecranes-Salgótarjáni KSE (2., 22-4) (vasárnap, 17:00)

Vasárnap elstartol a B csoport döntője, melynek párosítása igazolta a várakozásokat, a top favorit Kecskemét mellett a bajnoki címvédő Salgótarján küzd a feljutásért. A párharc esélyese egyértelműen a bajnokságban veretlenül végigmenetelő Ivkovics legénység, amelynek ugyan volt egy-két izzasztó meccse, összességében azonban magabiztosan nyerték az alapszakaszt és felsőházi keresztbejátszást is, emellett fölényesen söpörték be a Hepp Kupa győztesének járó trófeát. Tették mindezt úgy, hogy kulcsembereik közül senki nem töltött 30 percnél többet átlagban a parkettán, ami leginkább annak köszönhető, hogy két idegenlégiósukat – a centerposzton bevethető Karahodzicsot és a periméteren nehezen tartható Djeraszimovicsot – folyamatosan cserélgethették (mivel a szabályok szerint csak egy külföldi léphet pályára egy mérkőzésen), illetve, hogy a fiatal kecskeméti tehetségek egyre több játéklehetőséghez jutottak a szezon során és jól is tudtak élni vele. A szövetségi kapitány irányítása alatt végig motiváltak tudtak maradni az élvonalhoz szokott játékosok is, így az első igazán éles küzdelmük, a feljutásért vívott párharc előtt kellő hőfokon égnek Wittmannék és mivel főleg hazai pályán volt elsöprő a fölényük a másodosztályban, így a pályaelőny birtokában már borítékolható is a Hírös Város csapatának A-csoportos tagsága.

 

A címvédő Salgótarjánnak nem indult könnyen az év, nehezen lendültek játékba Surmannék, bele is szaladtak egy váratlan vereségbe a szezon elején, utána viszont újra régi fényében tündökölt a nógrádi együttes, az alapszakaszban (a Kaszásokon kívül) csak mostani ellenfelüktől szenvedtek vereséget ezután és a keresztbejátszás során is végig magabiztosak tudtak maradni. Felsőházi veretlenségüket egy már tét nélküli mérkőzésen, Törökbálinton vesztették el – sajnálatosan botrányos körülmények között. A csapat erősségét az adja, hogy legalább nyolc, de akár kilenc-tíz olyan játékost is fel tudnak sorakoztatni, akik egyenként is húzóemberek lennének bármelyik B-csoportos együttesben, itt pedig a bő rotációs lehetőség miatt testvériesen tudnak osztozni a játékperceken és a ritmusuk sem esik vissza, hiszen mindegyikük rutinos róka már, így a padról is könnyen veszik a fonalat a pályára lépéskor. Sok időt ők sem töltenek a parketten, egyedül az alapszakasz MVP-nek is megválasztott Surmann Péter átlagol 30 perc felett, a többiek itt is kapnak elég pihenőidőt, más kérdés, hogy a döntőben valószínűleg kevesebb cserével fog játszani mindkét fél. Odahaza - ahogy a reguláris szakasz során is – megszorongathatja a Kecskemétet a Salgótarján, de nagyobb esélyt látok arra, hogy a feljutás sorsa a nógrádi katlanban fog eldőlni, mint, hogy címet védenek Hartvichék.

 

3. helyért:

MTK Törökbálint (3., 19-7) – B-BETON Bonyhádi KSE (4., 16-10) (szombat, 18:30)

A csata itt is két győzelemig tart majd a bronzéremért a két nyugati együttes között. Hazai pályán meggyőzően teljesített az egész bajnokság során a Törökbálint gárdája, így mivel náluk a pályaelőny, papíron ők a párharc esélyesei. Csakhogy a Bonyhád mindössze hat ponttal hasalt el a nyugati vég győztesének otthonában és ne feledjük, a tolnaiak idegenben vívták ki a bronzcsatát, a rájátszásban saját pályáján szintén magabiztos Eger vendégeként. Más kérdés, hogy a törökbálintiak is megszorongatták riválisukat idegenben, ott csak négy lett a vége Faragóék javára, úgy, hogy egy negyednyi játékot követően 28-10-re mentek a bonyhádiak. Egy hajszállal esélyesebbnek érzem Wehneréket a medália megszerzésére, sok fog múlni a nyitómeccsen szombaton, egy abszolút nyílt párharc lesz a két együttes között, amely szerintem csak három mérkőzésen fog eldőlni.

 

5. helyért:

EKF-Eger-HÉSZ SE (5., 16-10) – TF-Budapest (6., 16-10)

A párharc mérkőzéseinek időpontjai még egyeztetés alatt vannak.

 

Keresztbejátszás a 9-20. helyért:

 

Nagykőrösi SKE (15., 8-18) – Veszprémi Egyetem (12., 13-113) (péntek, 18:45)

Veszprémben nagyon kicsi hiányzott a győzelemhez a Nagykőrösnek, most hazai pályán, ha mindenki a fedélzeten van, visszavághatnak a bakonyi fiaskóért Lakosáék. Az utóbbi két találkozóján kulcsembereit kellett nélkülöznie a Pest megyei együttesnek, de még így is derekasan helytállt odahaza a Honvéd ellen, csak a végére fogyott el a puskaporuk. Számolni kell azért a vendégekkel, de ha az elmúlt hetek formáját tudja tartani a házigazda, akkor bezsebelheti a győzelemért járó két pontot.

 

PTE-PEAC (19., 5-20) – Óbudai Kaszások (14., 10-16) (szombat, 18:00)

Két rossz passzban lévő együttes randevúzik Pécsett, ahol a baranyaiak tehetnek egy apró lépést a biztos bennmaradás felé, míg a fővárosiak öt mérkőzés óta tartó nyeretlenségi szériájukat igyekeznek megtörni. Nem lesz könnyű dolguk, már odahaza sem volt sétagalopp az óbudaiak győzelme, így Deákéknak reális esélyük lehet            saját pályájukon, mindenképp kiegyenlített derbit várok, talán esélyesebb házigazdákkal.

 

Budapesti Honvéd SE (10., 16-10) – DEAC (17., 7-17) (szombat, 18:00)

Két hete két pontos vereséggel távoztak Debrecenből a Zsoldos legények, most hazai pályán revansot vehetnek az akkori kisiklásért, amire minden esélyük meg is van, habár szaladt már bele nem várt vereségbe a Dózsa György úton a fiatal Honvéd gárdája (ld. Nagykőrös). A dobóformán sok fog múlni, ha a DEAC kulcsemberei el tudják kapni a fonalat, a fővárosiak pedig rágörcsölnek esetleg az összecsapásra, akkor még meglepetés is születhet.

 

MKB-Euroleasing Vasas (18., 5-18) – Mezőberényi KK (20., 3-22) (szerda, 19:30)

A szakadék szélére taszíthatja a Mezőberényt az ifjú Vasas gárdája, miután ha legyőzik a hétközi találkozón a békésieket és esetleg a PEAC is nyer otthon (amire azért van esélye), akkor négy fordulóval a vége előtt három meccs lesz a hátárnya az újoncnak, amit ledogozni már több, mint emberpróbáló feladat lenne a számukra. Hazai sikert várok, már csak azért is mert a Mezőberény továbbra is nyeretlen idegenben a másodosztályban, odahaza pedig mindig jobbteljesítményre képes a Vasas alakulata.

 

Fotó: ktekosar.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus