Beharangozó: NB I B - Nagy csata várható Egerben

Mindenki Egerre figyel, a hevesiek és a Baja csatározását a Salgótarján is nyugodtan szemlélheti, hiszen 16 pontos előny birtokában fogadják a Bonyhád együttesét. Az előzetesen erősebbnek tartott Nyugati csoport csapatai szépen lassan elsorvadtak a rájátszás előre haladtával, így borítékolható a keleti döntő a másodosztályban.

 

Elődöntők:

EKF-Eger-HÉSZ SE - Bajai Bácska FKE szombat 18:00

Kettőből egy küldetést teljesített a Baja, hazai pályán visszavágott az Egernek az alapszakasz során elszenvedett vereségért, ám most nagyobb fába vágják a fejszéjüket Hosszúék, hiszen idegenben kellene szoros meccset játszaniuk riválisukkal. Ősszel 32 ponttal maradtak alul a hevesiek vendégeként, de néhány körülmény  árnyalja a nagy arányú vereséget. Az Eger magja már tavaly összeállt és a szakmai munkát is ”csak folytatni” kellett az új évadban, míg a bácskaiakkal senki nem számolt esélyesként a szezon elején, új kulcsember érkezett a csapathoz Hosszú Gergő személyében, és ne feledjük, hogy első találkozójukon Délity Bence még nem állt a Baja kötelékében. Ezeket figyelembe véve, no meg, hogy az elődöntőről beszélünk, nem valószínű, hogy nagyobb különbség alakulna ki a felek között, de szoros csatában még így is az Egert tartjuk esélyesebbnek a döntőbe jutásra.

Az első mérkőzés eredménye: Baja – Eger 70-65

Salgótarjáni KSE - Bonyhádi KSE szombat 18:00

A szezon legnagyobb bravúrját hajtaná végre a Bonyhád ha idegenben tudná ledolgozni 16 pontos hátrányát. Már önmagában az óriási siker lenne, ha győzni tudna az odahaza még mindig veretlen (11-0) Salgótarján otthonában, de erre a sérült Rutkai nélkül és Surmannék meggyőző produkcióit látva nem sok esély kínálkozik. A cél a tisztes helytállás lehet Jillingéknek, hogy ne egy nagyobb zakóval búcsúzzanak az elődöntőtől, amire a keretük alapján képesek is, már ha nem ütköznek ismét faultproblémákba a kulcsemberek. A Salgótarján fél szemmel már a másik párharcot figyelheti, hogy melyik keleti rivális ellen kell majd megvívnia a döntőben, odahaza még a remek játékosokból álló Bonyhád sem jelenthet komoly akadályt a nógrádiaknak.

Az első mérkőzés eredménye: Bonyhád – Salgótarján 73-89

Rájátszás az 5-8. helyért:

MTK Törökbálint - PTE-PEAC PVSK szombat 19:00

A Törökbálint legnagyobb ellensége saját maga lehet, ha az utóbbi időben jelentkező sérülések tovább sújtják a csapatot, ebben az egy esetben lehet esélye a PEAC-nak négy pontos előnye megtartására. Hajmásyék nagyobb NB I-es rutinja és csapategysége lehet a győzelem kulcsa, és nem valószínű, hogy ismét olyan rossz dobóformát mutatnak, mint a pécsi odavágón. A palánk alatt egyértelmű a házigazdák fölénye, a Bihari-Szabó-Baross hármast nehéz lesz feltartóztatnia a PEAC-nak, viszont a mezőny posztokon lehet keresnivalójuk a PVSK fiatal tehetségeivel kiegészülve. Hazai pályán érvényre kell juttatnia a papírformát a Törökbálintnak és könnyedén átmasíroznia baranyai riválisán.

Az első mérkőzés eredménye: PEAC – Törökbálint 74-70

Kanizsa KK DKG-EAST - SMAFC-NYME vasárnap 18:00

A reguláris szezonban egymás várát vették be a csapatok, de míg a Kanizsa a légiós Neal-el a soraiban tudott győzni Sopronban, addig a SMAFC már a mostani felállásban hozta el a két pontot Zala megyéből. Ebből és a kilenc pontos előnyből kiindulva a vendégek a párharc favoritjai, hiába végzett előrébb a nyugati csoportban és vívhatja ki hazai pályán a továbbjutást a Nagykanizsa együttese. A játékerejük lényegesen meggyengült az amerikai távozásával, valószínűleg a helyezésük is más lett volna, ha nincs a szezon nagy részében Neal. Ennek ellenére odahaza nem szabad lebecsülni a gépgyáriakat, a keretük még így is nagyon erős, sokat látott rutinos rókák és fiatal tehetségek vegyesen alkotják a csapatot, de mi mégis a SMAFC továbbjutását jósoljuk.

Az első mérkőzés eredménye: SMAFC – Kanizsa 67-58

Rájátszás a 9-12. helyért:

Nagykőrösi Sólymok KE - TF-Budapest szombat 18:00

Öt pontot simán le tud dolgozni a Nagykőrös hazai pályán, de a TF is képes ezt megtartani idegenben. Az első mérkőzés eredménye után is lehetetlen megtippelni a továbbjutó kilétét, most is egy rendkívül kiegyenlített csatára számítunk, akár csak a fővárosi derbin. Lakosa kikapcsolása kulcsfontosságú lehet a TF számára, ha sikerül semlegesíteniük a Nagykőrös húzóemberét, meglehet a továbbjutás, de a házigazdáknál egyre többen zárkóznak fel a ”fősólyom” mellé és már az odavágón is kudarcot vallott a Szolnok keretét is erősítő fiatal játékos levédése.

Az első mérkőzés eredménye: TF – Nagykőrös 78-73

A Győrszol-Széchenyi Egyetem – Budapesti Honvéd második mérkőzését már szerdán lejátszották, ahol a házigazdák Pankár és Hegedűs vezérletével könnyedén, 83-63-ra múlták fölül a vendégeket, és jutottak tovább 146-131-es összesítéssel.  

Rájátszás a 13-16. helyért:

EnterNet Vásárhelyi KS - Tiszaújvárosi Tisza TV-Phoenix KK péntek 18:00

Tét nélküli, izgalommentes összecsapás vár a Vásárhelyre, miután a párharc első felvonásán kiütéses sikert aratott a csongrádi legénység. A Tiszaújváros csak úgy, mint az előző körben, most is csak a becsületéért küzdhet idegenben, a továbblépésre nem látunk reális sanszot. Felszabadult játékkal ugyanakkor meglephetik vendéglátójukat, akik már a Honvéd ellen is megégtek odahaza, ami akkor a párharc elvesztését jelentette számukra, ezúttal erre kevesebb esély kínálkozik.

Az első mérkőzés eredménye: Tiszaújváros – Vásárhely 69-95

Kecskeméti Főiskola - Veszprémi Egyetem vasárnap 15:00

Újabb mérkőzés, ahol csak formalitás lesz a visszavágó, miután a Kecskemét nagyarányú győzelemmel tudott távozni a Veszprém otthonából. A még talán mindig a felsőházról való lemaradást sirató vendégek egyre jobban leeresztenek a szezon végének közeledtével, így viszont nem kizárt egy újabb nagy pofon a Kecskemét otthonában. Nem csak a párharc, de a mérkőzés egyértelmű esélyese is a hazai alakulat, amely fiatalos lendületével könnyedén rohanhat át a Veszprémen.

Az első mérkőzés eredménye: Veszprém – Kecskemét 51-77

Rájátszás a 17. helyért:

Óbudai Kaszások – MAFC szombat 18:00

Két megkönnyebbült csapat presztízs csatája várható a fővárosi derbin, miután a Kaszások és a MAFC is elkerülte a kiesést a másodosztályból az előző párharc megnyerésével. Mindkét félnek volt már sokkal jobb szezonja ennél, és kereteik alapján most is végezhettek volna előrébb saját csoportjukban. A hazai pálya sokat fog nyomni a latban, amelyik fél jobban tud élni ezzel az előnnyel, az húzhatja be a párharcot is.

Rájátszás a 19. helyért:

A Ceragem Kozármisleny SE – DEAC összecsapást csütörtökön rendezték, ahol a házigazdák 23 pontos előnyt szereztek a visszavágóra.

Rájátszás a 21. helyért:

Treff 07 SE - FKSZC Sárvár szombat 18:00

Újabb lefutott párharc, a Treff-nek hazai pályán 18 pontos előnyt kell megtartania a szezon során már háromszor is legyőzött Sárvár ellen. Hattyúdala lesz az összecsapás mindkét félnek, hiszen búcsúznak a B csoporttól, éppen ezért felszabadult játékkal hangulatos mérkőzést varázsolhatnak a felek az érdi csarnokba.

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus