Beharangozó: NBI/B – 22. forduló

Újabb duplafordulós hét a másodosztályban, benne az OSE-Veszprém a Piros, illetve Vásárhely Kaszások rangadóval a Zöld csoportban.

Piros csoport

OMNIA Pub & Food Békés (13., 3-19) – Nyíregyháza Blue Sharks (5., 15-6) (szombat, 17:00)

Óriási meglepetés lenne, ha a bombaformában (hét győzelem zsinórban) lévő Nyíregyháza nem tudná elhozni a két pontot a Békés otthonából. Saját pályáján persze senkit sem szabad lebecsülni a mezőnyben, Kertészék is egészen biztosan megpróbálják majd lelassítani Busékat, de a sokkal gyorsabban játszó és a zóna védekezésen ellen a triplákat is jó százalékkal értékesítő Kék Cápáknak nem okozhat gondot a széria tovább nyújtása.

MAFC (2., 19-2) – Vasas Akadémia (6., 13-8) (szombat, 17:30)

Újabb fővárosi derbi vár a MAFC-ra, a Vasas játékstílusa még talán meg is foghatja egy kicsit a menetelő Hencsey legénységet, de a házigazdák fizikai fölényének ki kell jönnie a találkozón. Extra produkció kell a tavalyi döntőstől, hogy a több, mint 93 pontot átlagoló újbudaiakat megszorítsák, leginkább Washingtont kellene kikapcsolniuk, de a bajnokság eddigi MVP-je nem sok jelét mutatja lassítási szándékának.

Budapesti Honvéd SE (7., 12-9) – MEAFC-Miskolc (9. 6-15) (vasárnap, 16:00)

Felkavarták az állóvizet a Miskolc új igazolásai, nincsenek is messze az utolsó még kiadó, rájátszást érő helytől, de ehhez már nem nagyon hibázhatnak Drahos Gábor tanítványai. A malmukra hajtja a vizet, hogy a közvetlen rivális Budafoknak piszok nehéz sorsolása van, de ehhez a nyerhető meccseket hozniuk kell. Legutóbb meg is mutatták az OSE ellen, hogy ez a rövid idő is elég volt az összecsiszolódáshoz, így bár a Honvéd vendégeként sem ők az esélyesek feltétlenül, a fővárosiaknak nehezebb mérkőzésre kell készülniük, mint ahogy korábban tervezhették. A BKG otthonából közel voltak a bravúrhoz, ha azt a formát át tudják menteni a rövid pihenő alatt, akkor behúzhatják a számukra is fontos hazai derbit.

Knipl Kft. Bonyhádi KSE (14., 2-20) – MTK Törökbálint (10., 6-15) (vasárnap, 17:30)

Szinte lehetetlen feladat előtt áll a Bonyhád, ugyanis mind a négy hátralévő meccsét hoznia kellene, hogy ne pályahátrányból kezdje a kiesés elleni párharcot (vagy legalább hármat, de akkor a PVSK-t 34 ponttal kellene legyőznie odahaza, miközben a pécsiek már nem nyernek meccset). Valószínűleg ennél kisebb léptékben gondolkodnak a tolnaiaknál, már a nyolcas nyeretlenségi széria megtörése is nagy tehertől szabadítaná meg Tömösváryékat, az MTK akár fogható is lehet, pláne hazai pályán, de sokkal kiegyensúlyozottabbak a törökbálintiak, dacára a pocsék idegenbeli mérlegüknek (1-9).

BUDAFOK (8., 8-13) – BKG-Príma SE (4., 15-6) (vasárnap, 18:00)

Az odavágón nem sok esélyt hagyott a Budafoknak a BKG együttese, akkor a feldobástól kezdve előnyben játszva, 25 pontos sikerrel zárta a Zöld csoport tavalyi két feljutójának csatáját. Hazai környezetben nagy pofonokba azonban nem szaladt bele Károly Máté alakulata (kivéve talán a MAFC-al szemben), ráadásul a MEAFC begyújtott rakétái miatt duplán fontos minden nyerhető mérkőzés a számukra, és bár nem ők a találkozó esélyesei, lebecsülni sem szabad a budafokiakat saját közönségük előtt.

PVSK-Kronosz Kiadó (12., 5-16) – Nagykőrösi Sólymok KE (11., 6-15) (vasárnap, 18:00)

Szárnyra kaptak a Sólymok, két roppant fontos derbit behúzva menekülnek a kieső zónából, és ha a biztos bennmaradás még nincs is meg, az már fix, hogy a legrosszabb forgatókönyv szerint is pályaelőnyük lenne az alsóházi rájátszásra. A PVSK-nak még tepernie kell ezért, de odahaza, a legacélosabb keretükkel a mezőny első felét is simán megszorongatnák, így csak egy újabb extra dobóforma segíthetne Mácsaiékon, hogy győzelemmel távozhassanak.

OSE Lions (3., 17-4) – HOYA-Pannon Egyetem Veszprém (1., 21-0) (vasárnap, 19:00)

A forduló rangadója maradt a végére, Oroszlányba látogat a veretlen Veszprém. Annak ellenére, hogy a kelleténél talán többször remegett már meg hazai pályán az OSE, komoly sansz kínálkozik a hibátlan szezon megszakítására, egy koncentrált és jó formában lévő házigazda elkaphatja a bakonyi spílereket. A fergeteges hangulat mellett nagy taktikai csata is várható a két feljutásra pályázó gárda között, abszolút kétesélyes derbivel zárul a csoport hétvégi köre.

 

Zöld csoport

Bajai Bácska FKE (3., 13-6) – EKE Eger KOK (9., 8-11) (szombat, 17:00)

Nagy bravúr kellene az Egertől, hogy pont a két vereség után odahaza bizonyítani akaró Baja otthonában vessen véget a hét mérkőzés óta tartó nyeretlenségének. Elsülhetnek persze az egri kezek, benne van a csapatban, hogy bárki vendégeként helyt álljon, de ehhez nagy lelki tehertől kell megszabadulniuk, plusz a bácskaiak már nem nagyon hibázhatnak, ha vissza akarják szerezni az első két hely valamelyikét, és ezzel a pályaelőnyt az esetleges döntőig.

Vásárhelyi Kosársuli (1., 14-5) – Óbudai Kaszások (2., 14-5) (szombat, 18:30)

Akár az alapszakasz első helyéről is dönthet a két éllovas rangadója, a Kaszásoknak 13 ponttal kellene nyerniük a csoport egyetlen, odahaza még veretlen csapatának vendégeként, hogy egyenlő mérlegnél is ők álljanak jobban. Valószínűleg egy sima győzelemmel is megelégednének Óbudán, de hasonlóan a Bajához, a Vásárhely is motivált lesz saját közönsége előtt, hogy javítsa a legutóbbi két bajnoki fiaskóját. Pörgős meccsre van kilátás, mindkét csapat nagy fordulatszámú kosárlabdát játszik, érdekesség azonban, hogy a második legjobb védelemmel rendelkező fővárosiak (73 kapott pont meccsenként), csak hátulról a negyedik leghatékonyabb támadóarzenállal bírnak, mindössze csak a rájátszást érő helyeken kívüli gárdákat előz meg.

Alba Fehérvár (12., 7-13) – SMAFC (13., 4-16) (vasárnap, 15:00)

Egyelőre csak a SMAFC szállt el a rájátszásért folytatott versenyfutásban, és ők az egyedüli, idegenben még nyeretlen gárda a mezőnyben, ami nem javítja az esélyeiket az odahaza általában összeszedettebb Alba fiataljai ellen. Még a Fehérvár is odaérhet a legjobb nyolc hely valamelyikére, de nagyon nehéz sorsolásuk van, hiába játszanak háromszor is hazai pályán, csak a soproniak elleni derbi tűnik biztosan hozhatónak, így most nem hibázhatnak Peresztegi Nagy Ákos tanítványai.

Újpest-MT (7., 9-10) – Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC (5., 11-9) (vasárnap, 15:00)

Idegenben megingott az Újpest legutóbb, de most újra hazai környezetben javíthatja tovább pozícióját, a kedvező menetrend miatt pedig akár aktuális riválisát, a Győrt is beérheti az alapszakasz végig. Betonbiztos rájátszás helye még a kisalföldi gárdának sincsen, ráadásul háromszor megy idegenbe a hátralévő négy fordulóban, egy bravúr győzelem azonban nagy lökést adhat nekik a hajrára. Szépen összeállt viszont az újpesti csapat, akár meglepetést is okozhatnak a bajnokság végkimenetelét tekintve, de előbb hazai pályán esélyeshez méltóan kell hozniuk ezt a fellépésüket.

Concordia Motax KC Pápa (6., 10-10) – Salgótarjáni KSE (4., 13-6) (vasárnap, 18:00)

A mezőny egyik, ha nem a legjobb formában lévő gárdáját fogadja az odahaza mindenkire veszélyes Pápa alakulata, a Salgótarján hat mérkőzés óta nem talált legyőzőre. Ráadásul mindezt úgy érte el Ughy Albert együttese, hogy nem volt minden kulcsjátékosuk bevethető a sorozatban, így most sem kell aggódniuk, ha lesznek is hiányzóik. Szoros csata várható, abszolút kétesélyes találkozó.

DEAC U23 (8., 9-10) – KTE-Duna Aszfalt (10., 7-12) (vasárnap, 18:00)

Két tehetséges, fiatal gárda derbije maradt a végére. Hazai környezetben sokkal esélyesebb a DEAC alakulata, szinte az utolsó, biztosabban hozható fellépésük ez a szezonban, háromszor megy idegenbe és az éllovas Vásárhely csapatát fogadja. A nehéz sorsolás ellenére meglepetés lenne, ha kicsúsznak a végén, játékerőben bőven odaférnek a rájátszásba, de a Kecskemétet sem kell féltenünk, viszont nem ők a találkozó favoritjai.

 

Fotó: oselions.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus