Beharangozó: NBI/B – Rájátszás 2.

Robog tovább a másodosztály rájátszása, a hétközi mérkőzéseken eldőlhet a kiesők sorsa, valamint négy közé juthat a Veszprém és a MAFC.

Piros csoport

Negyeddöntők:

PVSK-Kronosz Kiadó – HOYA-Pannon Egyetem Veszprém (kedd, 16:30)

Odahaza biztosan teljes haderővel fog harcba szállni a PVSK, hogy a becsületgyőzelmet megszerezze, erre az első meccsen látottak alapján minden esélye meg is van, ahol ugye tartalékos kerettel is megráncigálta az oroszlán bajszát. Persze a Veszprémnél is visszatérhet Pavlovic, ami plusz egy gondot okozhat majd Juhász Olivérnek, ha pedig feljavul a bakonyiak játéka, akkor rövidre zárhatják a párharcot Körtélyesiék.

A két győzelmig tartó párharc állása: 1-0 a Veszprém javára.

Vasas Akadémia – MAFC (csütörtök, 19:00)

Bíztató volt a Vasas játéka az első meccsen, ismét sokáig meg tudták szorongatni fővárosi riválisukat, hazai pályán pedig akár tovább is kitarthat ez a forma. Szükségük is lesz rá, mert a MAFC továbbra is a legstabilabb csapatnak látszik a mezőnyben, nehéz megingatni őket, még ha hullámzó is a teljesítményük, mindig eljön az a pont a mérkőzésen, ahol összerántja a játékát a Hencsey legénység, és átrohan az ellenfelén. Ezt kell átvészelnie a Vasasnak, ha meg tudják oldani hazai közönség előtt a túloldal nagy futásait, akkor kitolhatják a párharcot a hétvégéig.

A két győzelmig tartó párharc állása: 1-0 a MAFC javára.

 

Keresztjáték a 9-14. helyért:

Knipl Kft. Bonyhádi KSE – MEAFC-Miskolc (kedd, 19:00)

Óriási formajavulás kellene a Bonyhádtól, hogy megfordítsa a párharcot, rendkívül koncentrált és kiegyensúlyozott volt a MEAFC az első összecsapáson, ha csak a nagy részét sikerül átmenteniük a tolnai derbire, akkor korán eldőlhet a bennmaradás sorsa. Thorntonra nehéz lesz eredményes taktikát kitalálnia a házigazdáknak, de rajra kívül is hozzák magukat a húzóemberek, egy jó dobóformával lehet leginkább keresnivalója korábbi kétszeres bajnoknak.

A két győzelmig tartó párharc állása: 1-0 a MEAFC javára.

OMNIA Pub & Food Békés – Nagykőrös Sólymok KE (csütörtök, 19:00)

Nem lehetetlen, de nehéz helyzetbe került a Nagykőrös gárdája, győzött már ugyan korábban Békésen az alapszakasz során (89-99), de annak a meccsnek korántsem volt ekkora tétje, mint a mostaninak. Okozott azonban már jópár meglepetést a Sólymok alakulata, ezúttal is bennük van, hogy elsül a kezük, de ha észnél van a Békés, és fegyelmezetten hozza le a 40 percet, akkor meglehet a bravúr, és bennmaradhatnak pályahátrányból Kertészék.

A két győzelmig tartó párharc állása: 1-0 a Békés javára.

 

Zöld csoport

Negyeddöntők:

DEAC U23 – Vásárhelyi Kosársuli (hétfő, 16:00)

Minden esély megvan, hogy a DEAC kiegyenlíti a párharcot, szívós ellenfelek voltak a hétvégén is, hazai pályán sem számíthatunk kevesebbre tőlük. A Vásárhely rutinja azonban aranyat érhet, főleg egy kiélezett végjátékban, ami szintén benne van a pakliban, nagy arányú győzelemre egyik fél sem készülhet, kiindulva az első meccsen látott taktikai háborúból.

A két győzelmig tartó párharc állása: 1-0 a Vásárhely javára.

Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC – Óbudai Kaszások (kedd, 18:00)

Összeszedettebb lehet a Győr játéka, amennyiben Rátvay Tamás visszatér közéjük, de ezzel együtt is egy roppant kellemetlen vendégnek számító Óbudát kellene két vállra fektetniük, hogy maradjon esélyük az elődöntőbe jutásra. A hazai pálya sokat segíthet nekik ebben, hagyományosan erősebbek a kisalföldiek saját szurkolóik előtt, szorosan lehet csak meg az egyenlítés.

A két győzelmig tartó párharc állása: 1-0 a Kaszások javára.

Concordia Motax KC Pápa – Bajai Bácska FKE (szerda, 17:45)

Sonyák mellé fel kell nőnie a Cook, Grebenár párosnak is, csak ebben az esetben van még keresnivalója a Pápának, máskülönben gyorsan dűlőre viszi a négy közé jutást a Baja. Meggyőző volt Pongóék játéka az első derbin, idegenben nyilván más tészta pályára lépni, hullámzott is a teljesítményük a szezonban, de ha koncentrált produkcióval állnak elő, akkor itt is gyors döntés születhet.

A két győzelmig tartó párharc állása: 1-0 a Baja javára.

Újpest-MT – Salgótarjáni KSE (szerda, 18:00)

Talán az egyetlen negyeddöntő, ahol az lenne meglepő, ha nem lenne harmadik mérkőzés. Odahaza szinte mindenkit elkapott az Újpest, az alapszakaszt is épp egy Salgótarján elleni győzelemmel zárták, és már a nyitó meccs sem volt egyoldalú. A nógrádiaknak nagy tempót kell diktálniuk, hogy lezárják a párharcot, ez vezetett sikerre legutóbb is, az Újpest elfáradt a végére, de ne becsüljük le a fővárosi rutinrókákat, odahaza biztosan nem fogják ilyen könnyen adni magukat.

A két győzelmig tartó párharc állása: 1-0 a Salgótarján javára.

 

Keresztjáték a 9-13. helyért:

SMAFC – KTE-Duna Aszfalt (kedd, 19:00)

Volt ideje felkészülni mind a két együttesnek, a SMAFC-nak élet-halál harc a mostani találkozó, mindenképp győzniük kell, hogy legyen még esélyük a bennmaradásra. Hazai pályán meg is szokta emberelni magát a soproni együttes, rendre hatékonyabb játékkal rukkolnak elő, ezúttal is kell tőlük egy jó dobóforma, különben a kecskeméti fiatalok élni fognak minden lehetőséggel, hogy bebiztosítsák a továbbjutásukat.

A két győzelmig tartó párharc állása: 1-0 a KTE javára.

 

Fotó: hunbasket.hu

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus