Csapatot vált az MVP, Tursics Krisztián

Budapesten marad, de a Honvédból a MAFC-hoz igazol a nemrég lezárult szezonban a másodosztályban elért MVP-címe után Tursics Krisztián.
 
Az egyes és kettes poszton egyaránt kitűnő teljesítményre képes kosaras honlapunk érdeklődésére elmondta, egyeztetett a MAFC vezetőivel. Az általuk vázolt célok, elképzelések találkoztak az övéivel, így megállapodott a nagy múltú műegyetemi klubbal, s a másik, még nagyobb múltú együttestől, a Honvédtól a MAFC-hoz igazolt.
 
Krisztián kifejtette: sokat köszönhet a Honvédnak, ám úgy érezte, most érkezett el az ideje hogy váltson, továbblépjen. A kérdésre, volt-e ajánlata az A-csoportból, igennel felelt, ám többek között főiskolai tanulmányai miatt sem akart elköltözni Budapestről, ráadásul sokkal inkább játszani akart, mint a cserepadot koptatni. Azzal tisztában van, hogy a tavalyi kerete gerincét együtt tartó MAFC-nál majd meg kell küzdenie a játékpercekért, de biztos benne, hogy ez ez is leendő csapata javát szolgálja majd.

Leendő társait ellenfeleként ismeri, néhányukkal már beszélgetett is a közeljövőről. Mind a MAFC,mind pedig Tursics Krisztián tettvággyal tele s bizakodva várja a következő évadot.

Ha sikerülne megnyerni a bajnokságot s feljutni az élvonalba, az csak hab lenne a tornán - ez pedig nagyon motiválja az ifjú kosarast.

Fotó: kesport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus