Egy nagy derbi, amely után mindenki örült

Újabb remek meccsel gazdagodott az NB II-es négyes döntőért zajló küzdelemsorozat. Az Oroszlány 23 pontos előnnyel és vagy félszáz, zászlókkal, dobokkal felszerelt szurkolóval érkezett a Menyecske utcába, a Közép A bajnokának, a MAFC-Martosnak az otthonába. Ne is csigázzuk a kedélyeket, kitűnő hangulatú meccsen 104-100-ra nyertek a hazaiak

Veszítenivaló nélküli bátor, vagány játékkal esett neki a Martos az Oroszlánynak, és pillanatok alatt két triplával ellépett 8-2-re. Az Ughy, Hajmásy, Tanács villanásaival fordítottak a vendégek egy 12-2-es rohamot bemutatva (10-14). A folytatásban a Martos játékán érződött, hogy egy összeszokott társaság, a vendégcsapat játékosai jobb egyéni képességeire épített. Ebből aztán egy remek, nagy iramú és kosarakban roppant gazdag első negyed kerekedett ki, amelynek végén a hazai együttes 29-28-ra vezetett.

A második szakasz elején aztán szinte állva hagyta a Molnár A., Horváth G., Bartus G.  trió vezette Martos a vendégcsapatot, egy 10-2-es futást bemutatva 10 ponttal ellépett az óriási akarással kosarazó, remekül dobó hazai együttes. Az időnként egy passz után, spt néha passz nélkül "tüzelő", a kosárlabdából, mint csapatjátékból ekkor vajmi keveset mutató oroszlányiaknál érződött: az nagy minőségi törés a csapat játékában, amikor a Hajmásy, Kiss, Ughy, Tanács négyes tagjai közül egy s még nagyobb, ha két játékos pihen, márpedig Hajmásynak hamar fault problémái adódtak. A vendégeknél azonban volt egy (nagyon) jó Tanács, akit a palánkok alatt képtelenek voltak megállítani a hazaiak, sőt időnként közép távolról is be-betalált.  És amikor visszatért, az egyébként néha öncélúnak tűnő Hajmásy adott lendületet a vendégcsapatnak, szép szóló kosarakat szerzett a nála azért évekkel, tán több, mint egy évtizeddel is idősebb hazaiak között. Amikor egy 7-0-s rohammal feljött 3 pontra az OSE, újra elkezdett kapkodni, s Strausz György legényei lepattanók, szerzett labdák utáni könnyű kosarakkal ismét elléptek, szünetben 57-50-et mutatott a tábla.

Szünet után tartotta 5 és 10 pont közötti előnyét a hazai csapat, elsősorban Horváth betöréseivel szemben voltak tehetetlenek a vendégek. Az Oroszlányt Tanács szinte egymaga tartotta versenyben. Aztán kiderült: a második negyedben tett megállapításunk felülvizsgálatra szorul, hiszen éppen egy - elvben - kiegészítő játékosa, a rövid idő alatt két triplát valamint egy labdát és egy könnyed kosarat szerző spanyol Mikel Alberdi vezérletével egy 11-3-as futással a maga javára fordította az állást az Oroszlány. Ehhez egy másik kiegészítő ember, Magyari Viktor triplája is kellet. Ezzel az lényegében eldőlt, hogy a 23 pontos idegenbeli hátránya ledolgozására nincs esélye a Martosnak. Ettől kezdve ádáz presztízscsata bontakozott ki a győzelem megszerzéséért, amely közben a hazaiak korábbi streetball-zsákoló bajnok játékosa, Katona Ádám bokasérülést szenvedett - jobbulást kívánunk neki. Amíg a Martosból többen is meg-megvillantak, Molnár és Bartus újabb triplákat dobott, az Oroszlányban Tanács eléggé magára maradt, időnként besegített neki Kláris harcos palánk alatti játékával.

Végeredményben egy pazar, szenzációs hangulatú remek mérkőzésen a Martos a helyenként pazar játékkal és végig példás küzdőszellemmel kivívott győzelemnek, az Oroszlány pedig a négy közé jutásnak örülhetett.

Örült is, a szurkolók úgy ünnepelték már a csapatot, mintha bajnokságot nyert volna. Pedig a meccset sem nyerte meg, de ezt senki nem bánta a piros-feketébe bújt szurkolóseregből...

MAFC Martos - Oroszlányi SE 104-100 (29-28, 28-22, 21-28, 26-22) 

Fotó: oselions.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus