Hepp-kupa: sikerül-e a címvédés a DEAC-nak?

A Magyar Kupa nyolcas döntőjének hétvégéjén és helyszínén kerül megrendezésre a másodosztály kupafináléja is a címvédő DEAC és a három nyugati kihívó, a Vasas, az OSE és a Bonyhád csapatainak részvételével.

Egy évvel ezelőtt fordított volt még a Hepp-kupa négyes döntőjében az arány és csak Keletről kerültek be csapatok a négybe, a debrecenieken kívül a Salgótarján, az akkor még keleti TF és a végül finalista Vásárhely volt ott. Idén először a kiírás történetében semleges helyszínen rendezik a Final Fourt, a helyszín pedig a Zsíros Tibor Magyar Kupának is otthont adó SYMA csarnok lesz.

 

DEAC Kamilla Gyógyfürdő – Vasas Akadémia (szombat, 11:30)

A két csapat közül a Vasasnak volt valamivel könnyebb sorsolása, habár a pasarétiek csak idegenben léptek pályára eddig, a négy ellenfelük közül három is alacsonyabb osztályú gárda volt, egyedül a TF ellen kellett NB1-es csapattal mérkőzniük, de azt is sikerrel vették a negyeddöntőben. A címvédő ezzel szemben csupán az első körben találkozott NB II-es csapattal, utána sorrendben a MEAFC, az Eger és a Salgótarján következett, utóbbi már hazai pályán, de meggyőző fölénnyel hozták mindhárom derbit. Mivel más-más csoportban vannak, így értelemszerűen nem randevúztak még egymással a bajnokság során, tavaly a kupában azonban összesodorta őket Fortuna keze a nyolc között, de az akkor még egy teljesen más Vasas volt.

Mert, hogy a mostani a bivalyerős Nyugati csoport harmadik helyén áll 16 fordulót követően (igaz, csak azért nem második, mert egy meccsel kevesebbet játszott az OSE-nél), közte egy nyolc mérkőzést számláló győzelmi szériával és ugyan volt egy két meccses megingásuk januárban (Bonyhád, TF), azóta ismét rátaláltak a győzelmi ösvényre és behúztak két rangadót az OSE és a Baja ellen. Nagyon egyben van a csapatuk, Sárosi Bulcsú jól menedzseli a tehetséges fiatalok és rutinos játékosok alkotta keretet, az egyik legtöbb variációs lehetőséggel rendelkeznek a mezőnyben a hosszú kispad miatt. Surmann Péter is visszatért nemrég hosszabb kihagyást követően és nyerőember is volt a legutóbbi két siker alkalmával, viszont Faragó Peti játéka egyelőre kérdéses, a gárda legeredményesebb dobója lábsérüléssel bajlódik. A meccs külön pikantériája lehet, hogy a debreceni születésű Garamvölgyi Ákos és a tavaly még a hajdúságiaknál pattogtató Andrássy Géza egykori ”kenyéradójuk” ellen vívhatják ki a döntőbe a jutást.

Ehhez azonban a Keleti csoport legjobb formában lévő együttesének is lesz egy-két szava. A DEAC-nál december közepén jött el a kisebb hullámvölgy, már ha annak lehet nevezni a jelenlegi két éllovas, a Salgótarján és a Békés elleni szűkös vereségeket, de a kudarcok nagyon felpaprikázták a cívisvárosiakat, mivel azóta hetet húztak be zsinórban, méghozzá ellentmondást nem tűrő magabiztossággal. Takács Dani kihagyta ugyan a szezon elejét, de visszatérése óta tovább bővült a magas ember rotációjuk és meccsről meccsre mutat egyre jobb formát, míg Filip Patkovic az egész mezőny egyik legjobbja eddig (23.1 pont, 8.0 lepattanó), nem beszélve a Kovács-Vas duóról. Mezőny posztokon az egyik legmasszívabb az állományuk, a két Nagy-fiú, Botond és Benedek elképesztő iramot diktál minden mérkőzés, kintről és betörésekből egyaránt veszélyesek, amellett, hogy a kiszolgálásban is jeleskednek, de cserében még ott van a már rutinosabbnak számító, szintén nem lassú lábú Erdei Ádám is. Dr. Nagy Ágoston sem panaszkodhat tehát a rotációs lehetőségeire, ráadásul taktikailag is az egyik legfelkészültebb gárda az övé a mezőnyben, érdekes külön párbaj lesz ez a két szakvezető között.   

Az esélyeket nehéz ezúttal megítélni, két kiválóan felkésztett csapat néz farkasszemet egymással, Faragó hiánya azonban döntő lehet, ha viszont a pasarétiek elsőszámú vezére vállalja a játékot, akkor kiegyenlített erőviszonyok találkoznak majd. A DEAC magja régebb óta együtt játszik és emiatt nagyobb a rutinjuk csapatszinten az ehhez hasonló, nagyobb téttel bíró mérkőzéseken, csak emiatt billenteném feléjük a mérleg nyelvét.

 

Metal-Work Bonyhádi KSE – OSE Lions (szombat, 14:00)

A másik ágon igazi nyugati csörte várható, a két csapat alig egy hete mérkőzött meg egymással, akkor egy 36 pontos oroszlányi győzelem lett a vége, ami megszakította a bonyhádiak nagy sorozatát (a megelőző kilenc meccsből nyolcat nyertek Hegedűsék). Az egymás elleni eredményeiket tekintve nem csak a nagyobb pontkülönbség döntő az OSE javára, a bajnokság elején Bonyhádon is győzni tudott Vavra András együttese, ami nem kecsegtet jó előjelekkel a tolnaiak számára. Pedig nekik volt nehezebb útjuk az elődöntőig, az első két körben két pécsi gárdát is búcsúztatták, a PVSK fiataljait csak szűkös nyolc ponttal győzték le, majd Békésen vívták ki a nyolc közé jutást egy pontgazdag, hosszabbításba tokolló derbin (103-109). Sétagalopp nem volt a negyeddöntő sem, akkor már hazai pályán fogadták a tavalyi Hepp-kupa ezüstérmes Vásárhelyt, a vége 85-78 lett. Az OSE-nek ezzel szemben nem volt 20 pontnál kevesebbel megnyert mérkőzése, két alacsonyabb osztályú gárdával találkozott, de ugyanilyen magabiztosan intézte el a Törökbálint és a Honvéd csapatait is, igaz, mindkettőt hazai pályán fogadhatta.

A Bonyhád nem kezdte jól az idei B csoportos versengést, Veszprémben rögtön belefutottak egy jókora zakóba (27 pont), majd ugyan javítottak a TF ellen, de öt fordulót követően csak 1-4-es mérleggel álltak és már kezdtük temetni őket… Túl korán, mint mostanra kiderült, mert egy hármas győzelmi szériát követően ugyan Törökbálinton megtört a lendületük, de azt követően ismét egy öt meccses győztes sorozatot produkáltak, köztük olyan riválisokat két vállra fektetve, mint a Vasas, a Veszprém, a TF és a Baja gárdái. Az oroszlányi pofon nem jött jókor, pláne, hogy pont ellenük vívják az elődöntőt, de a csapattal most már számolnunk kell a négy közé jutásért folyó versenyfutásban. Hegedűs és Tömösváry az egyik legfélelmetesebb belső párost alkotják a palánk alatt, míg a Baki-Jilling-Pavlik mezőnysor az egyik legütősebb kisember rotációvá vált az utóbbi időben. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy olyan hasznos kiegészítő embereket tudnak felvonultatni, mint Somogyfoki, Gébert és Adebayo, akkor már nem is meglepő a javuló formájuk, amivel surranó pályán újra be is jelentkezhetnek a bajnoki címért.

Az OSE gárdája is jó passzban várja az összecsapást, amellett, hogy múlt hétvégén üzentek a tolnaiaknak a 98-62-re megnyert csatájukkal, legutóbbi nyolc találkozójukból ők is behúztak hetet és jelenleg másodikak a bombaerős Nyugati csoportban. Ők vették el a listavezető Veszprém veretlenségét, győzni tudtak Bonyhádon, eddig egyedül a Vasas játéka nem fekszik nekik, tőlük mindkétszer kikaptak, ami nem vet jó fényt a vasárnapi szereplésükre, ha netalántán összesodorná őket az élet… De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük inkább a keretüket, melyben nincs hiány rutinból, az élvonalban is sokáig meghatározó játékosnak számító Kiss Kornél és Tanács Attila mellett a vajkezű Wehner tapasztalata is aranyat ér az oroszlányiaknak, a légiós Vujoviccsal kiegészülve ők négyen szabják meg leginkább a csapat játékát. Vavra András irigylésre méltó helyzetben van, mivel a kispadról olyan spílerek közül válogathat, mint az együtteshez januárban csatlakozó és azóta remek formát mutató Sonyák, a kintről-bentről egyaránt gólerős Gorzsás és az ugyan kevesebb játékpercet átlagoló, de rutinban és irányítói kvalitásaiban még mindig sokat érő Ughy Albert.

A közelmúlt eredményeiből kiindulva ennél a párharcnál már könnyebben tippelhetjük az OSE sikerét, mivel az egymás elleni derbijeiket oda-vissza behúzták Wehnerék, jó formában is vannak, és amellett, hogy előrébb állnak a tabellán, a játékuk is összeállt mostanra, nem beszélve a kispadjukról, amelyet egy hangyányival erősebbnek érzek a bonyhádiakénál. Rutkai Pétert sem kell azért félteni, a tolnaiak apró kisiklása ellenére bármikor bárkit képes ez a gárda megleckéztetni, amit bizonyítottak is jónéhányszor már az alapszakasz során, de papíron (még, ha semleges pályán is játszanak) az oroszlányiakat érzem esélyesebbnek.

 

Program:

Február 20., szombat, SYMA csarnok

11:30 DEAC Kamilla Gyógyfürdő – Vasas Akadémia
14:00 Metal-Work Bonyhádi KSE – OSE Lions

Február 21., vasárnap, SYMA csarnok

10:00 Bronzmérkőzés
12:30 Döntő

A mérkőzésekre a belépés mindenki számára ingyenes.

 

Fotó (1.): facebook.com
Fotó (2.): debka.hu
Fotó (3.): facebook.com
Fotó (4.): kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus