Íme az NB I B különdíjasai!

A Kezdő5.hu NB I B-csoporttal foglalkozó öt fős stábja egy pontozásos szavazás után megválasztotta a honi másodosztály MVP-jét, Legtöbbet Fejlődött Játékosát, Legjobb Védőjét, Legjobb Hatodik Emberét, az Év Edzőjét, valamint a 2013-2014-es szezon Első-, illetve Második Ötösét - Főcsoportonként. Íme a részletek és a nevek!

Kezdjük a "végén", azaz a szezon Legjobb Hatodik Emberével, aki Keleten Takács Dániel, a DEAC veteránja lett, míg Nyugaton Hegedűs Attila, a Bonyhád magasmbere zsebelte be ezt az elismerést. A kategória kritériuma volt, hogy az adott játékos az alapszakaszban legalább a meccsek 51 százalékán pályára lépett, azok legalább 51 százalékán csereként érkezett, valamint az NB I B-ben is fejezte be az évadot. Hegedűs egyébként dupla annyi pontot gyűjtött, mint a második Fülöp Botond (MTK) (a harmadik Nárai Bence - Sopron - lett), de Takács "csak" azzal előzte meg az ugyanannyira értékelt Gorzsás Krisztiánt (MAFC), hogy többen tették őt az első helyre. Utóbbiaktól egyébként szintén csak három egységnyire maradt el a szintén MAFC-os Lakosa Zsolt.

Az Év Védője Keleten Fodor Kristóf (MAFC) lett, mögötte a Vasas ifjú irányítója, Moravcsik Áron végzett, a dobogóra pedig Szollár Gergő (Honvéd) fért még fel az ugyanannyi szavazatot kapó Pongó Máté (Kecskemét) előtt. A győztes nagy különbséggel, öt ponttal verte a másodikat, tehát itt egyértelműnek tűnt a helyzet. Nyugaton Likár Péter (TF) is ugyanilyen előnnyel futott be az első helyen, ráadásul ő is egy csapattársat, Katona Róbertet (TF) előzött meg. Gombás Gábor (Győr) hasonló hátránnyal lett harmadik. Itt, és az összes többi kategóriánál alapfeltétel volt, hogy meglegyen az alapszakasz meccseinek legalább 51 százaléka az illetőnél és a B-csoportban fejezze be az idényt, ne pedig egy osztállyal lejjebb vagy feljebb.

A Legtöbbet Fejlődő Játékos címet Keleten Mohay Péter (Vasas) zsebelte be, méghozzá nagy előnnyel, mögötte holtversenyben lett 2-3. Robert Kwame (Honvéd) és Mácsai Károly (Nagykőrös), Nyugaton pedig hatalmas versenyben egy ponttal nyert Spiriev Olivér (MTK), megelőzve Takács Andrást (Veszprém), aki szintén egy egységgel hagyta maga mögött Bus Ivánt (Sopron). Utóbbi "csak" holtversenyben végzett Czukor Bence (SMAFC) előtt.

Az Év Edzője Keleten Váczi Péter (Eger) lett, míg mögötte Forray Gábor zárt másodikként. Érdekesség, hogy több, mint hármoszor annyi szavazat került a győztes neve mellé, mint az ezüstérmeshez, Dinnyés Attila (MAFC), a dobogós és a negyedikként végző Nagy Ágoston (DEAC) között pedig pontazonosság volt. Nyugaton Merim Mehmedovics (TF) egy ponttal verte a második Morgen Frigyest (Bonyhád), Molnár István (MTK) két egységgel maradt le az ezüstről.

A Legjobb Ötösbe Keleten Moravcsik Áron (Vasas), Robert Kwame (Honvéd), Mészáros Máté (Kecskemét) és palánk alatt a Zsemlye Sándor (Eger), Vavra András (MAFC) páros került be, míg Nyugaton ez a sor így fest: Kálmán László (Pápa), Faragó Péter (Bonyhád), Bódi Ferenc (MTK), Tömösváry Máté (Bonyhád), Keresztes Rafael (Pápa).

A Második Legjobb Ötösbe Keleten Nagy Botond (DEAC), Fodor Kristóf (MAFC), Máté Balázs (Eger), Jaroszlav Gorszkij (Salgótarján) és Takács Dániel (DEAC) lett beszavazva, míg Nyugaton a Katona Róbert (TF), Hosszú Gergely (Baja), Gombás Gábor (Győr), Likár Péter (TF), Molnár Márton (Sopron) sor lett a befutó.

Az MVP, azaz a szezon Legértékesebb Játékosa Keleten Vavra András (MAFC) lett, öt ponttal előzve Robert Kwame-t (Honvéd), a dobogóra pedig Mészáros Máté (Kecskemét) került még fel, ő négy egységnyivel maradt el az ezüsttől. Nyugaton Bódi Ferenc (MTK) diadalmaskodott, négy ponttal maga mögé utasítva Kálmán Lászlót (Pápa), mögöttük egy egységnyivel szorult a harmadik pozícióba Faragó Péter.

A díjazottaknak stábunk innen is gratulál!

Fotó: ujbuda.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus