NB I B: A Debrecen és az MTK utolsó esélye a versenyben maradásra

Holnap nagyon fontos rangadóval rajtol el az NB I B felsőházi rájátszásának soron következő fordulója, hiszen az MTK Törökbálint és a Debrecen egymás ellen meccsel, s aki itt vereséget szenved, nagyon nehéz helyzetbe kerül, ami a döntőbe jutást illeti, de a MAFC-ra és a másik listavezetőre, a Bonyhádra is érdekes kihívás vár. Lássuk, mit várhatunk az egyes párosításokban!

DEAC - MTK Törökbálint (péntek, 18:00)
Lehetősége nyílik az MTK-nak, hogy visszavágjon a Debrecennek. A rájátszás első fordulójában Nagy Ágoston csapata remek taktikával vaskos meglepetést okozott Törökbálinton. Azóta a nyugati alapszakasz-bajnok visszacsúszott a negyedik helyre, és egy újabb vereséggel könnyen lemondhat az álmairól. Azonban az előjel a hazai oldalon se pozitív, múlt héten a DEAC hazai pályán vérzett el a TF ellen.

MAFC - TF-Budapest (szombat, 16:00)
Nem lesz könnyű dolga a MAFC-nak, hiába gondolhatnánk ezt a tabella alapján. A vendég TF már nemcsak hazai pályán erős, de múlt héten Debrecenben is nyerni tudtak Debreczeniék. Ráadásul Merim Mehmedovics otthon érezheti magát a Gabányiban, hiszen évekig volt a MAFC edzője. A hazaiaknak papíron hosszabb a cserepadjuk, de valójában több játékos nincs jó passzban, és inkább csak epizodisták, mint erős csapattagok. Ennek ellenére a MAFC komoly lépést tett a bajnoki döntő felé azzal, hogy az előző fordulóban legyűrte az MTK-t, de könnyen lehet, hogy jelenleg a TF erősebb ellenfél lesz, mint a törökbálintiak.

Eger - Pápa (szombat, 18:00)
Derekasan küzdenek az egriek, és ha nem lenne hullámzó a teljesítményük, akár a bajnoki döntőre is pályázhatnának. Pápán megcsúsztak, majd Törökbálinton nyerni tudtak háromszoros hosszabbításban, ezek után meglepetés, hogy hazai pályán harmincat kaptak a Bonyhádtól. Most újra a pápaiakkal játszanak, és papíron esélyesebbek is, de az előzményeket tekintve semmi sem biztos Egerben.

Mercedes-Benz - Bonyhád (vasárnap, 19:00)
Az eddigieknél könnyebb meccs vár a bonyhádiakra, akik bombaformában vannak. Hazai pályán egylabdás meccsen verték a MAFC-ot, majd idegenben átgázoltak az Egeren. Ennek fényében a kecskeméti fiatalok nem sok jóra számíthatnak. A tolnaiak minden poszton rutinosabbak, képzettebbek és fizikailag erősebbek.‎

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus