NB I B: A Kecskemét és a Bonyhád hátát nézi a mezőny

A Bonyhád veretlenül, a Kecskemét egy nyolcas győzelmi szériával tölti a Nyugati, ilettve a Keleti csoport élén az Újévet. Mögöttük alaposan felbolydult a mezőny, sok meglepetés történt az év végi fordulókban is. Lássuk az eredményeket!

Keleti csoport:

Budapesti Honvéd SE - MKB-Euroleasing Vasas 70-94 (9-29, 28-24, 19-27, 14-14)

Egy negyed alatt elvesztette hazai pályán a fővárosi rangadót Puskás Artúr együttese, a legjobbját nélkülöző (Kwame) Honvéd már 10 percnyi játékot követően 20 pontos hátárnyban volt a jól dobó, szervezett pasarétiekkel szemben. Az azóta már az Alba Fehérvár gárdáját erősítő Timkó Norbi 20 pontjával, 7 lepattanójával és 3 blokkjával korlátlan úr volt a palánk alatt, Moravcsik Áron jól fogta össze a társakat (8 gólpassz), Nagy Szabolcs a játék minden eleméből kivette a részét, míg Helmeczi és Lakosa hozták a tőlük megszokott stabil teljesítményt 14, illetve 19 pontot berámolva a közösbe. A házigazdák közül Kovács Doma emelkedett ki 17 egységével (mellette 6 pattanó és 7 gólpassz), viszont utána nem igazán érkezett segítség a társaktól, a csak triplákkal operáló Haris jutott még 15-ig, de a 38 %-os mezőnymutató a Vasas 52-ével szemben csak egy ilyen nagy arányú vereséget eredményezhetett.

Honvéd: Kovács D. (1717 pont, 6 lepattanó, 3 eladott labda, 7 gólpassz), Szollár (8/6 pont, 5 lepattanó, 4 gólpassz), Haris (15/15 pont, 3 lepattanó)

Vasas: Timkó (20 pont, 7 lepattanó, 3 blokk), Moravcsik (12/6 pont, 3 lepattanó, 3 eladott labda, 8 gólpassz), Nagy Sz. (9/9 pont, 8 lepattanó, 4 gólpassz, 2 blokk), Helmeczi (14/6 pont, 3 lepattanó, 4 gólpassz), Lakosa (19/9 pont)

Óbudai Kaszások - Mercedes-Benz Gyár KA 54-85 (14-20, 9-16, 18-25, 13-24)

Tovább tart az óbudaiak mélyrepülése, a kilencedik fordulóban sem tudott még a közelébe sem kerülni első győzelmének a Kaszások gárdája, igaz a listavezető Kecskemét ellen ez annyira nem is meglepő, ám a játék képét elnézve már igen. A vendégek ugyanis önmagukhoz képest nagyon álmosan kezdték a találkozót és ezen még a védekezésváltásuk sem segített, a házigazdák így tudták tartani a lépést velük a mérkőzés kezdeti szakaszában. A folytatásban azonban fokozatosan magához tért a Kecsó és egyre energetikusabb játékával, no meg feljavuló kinti dobásaival (13 tripla landolt a Kszások gyűrűjében) újabb zakóba kergette bele az óbudai együttest.

Kaszások: Nagy B. (12 pont, 6 lepattanó, 3 gólpassz), Dankó (12 pont, 5 lepattanó, 3 eladott labda, 3 blokk), Rac (4 pont, 17 lepattanó)

Kecskemét: Pongó Má. (13/6 pont, 6 lepattanó, 6 szerzett labda, 11 gólpassz), Kuntic (24/15 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda), Jakab (13/9 pont, 3 lepattanó), Pongó Ma. (11/3 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz)

Tiszaújvárosi Tisza Tv-Phoenix KK - DEAC 91-71 (26-11, 22-19, 14-15, 29-26)

17 eladott labdája ellenére is kiütéssel küldte haza a DEAC-ot a Tiszaújváros, köszönhetően egészen kiváló, 61 %-os mezőnymutatójának, valamint egységesebb munkamegosztásának. A borsodiaknál ugyanis négyen zártak 10 pont fölött, a legjobb Varga lett 20 egységgel, de a hétig jutó Pöstényi is lepattanókkal ”kompenzált”, nyolcat kapkodott le. A túloldalon egyedül a játékmester Nagy Botond 28 pontos performansza ”ütötte meg a mércét”, mellette még Pék Dávid játszott hasznosan, a többiek viszont nagyon keveset tudtak hozzá tenni az extázisban játszó Tiszaújváros ellen.

Tiszaújváros: Kóthay (17/6 pont, 5 lepattanó, 3 eladott labda), Sitku (18 pont, 4 lepattanó), Benőcs (11 pont, 11 lepattanó), Varga Á. (20/9 pont, 4 eladott labda, 3 gólpassz)

DEAC: Nagy Bo. (28/9 pont, 3 lepattanó, 5 szerzett labda, 3 eladott labda), Pék (12/6 pont, 4 lepattanó)               

Nagykőrösi SKE - Szolnoki Olaj U23 79-74 (15-12, 19-20, 28-23, 17-19)

Fontos győzelmet aratott a Nagykőrös együttese hazai pályán a szolnoki fiatalok ellen, a siker fő letéteményese a Tóth-Mácsai-Rácz trió volt - hárman együtt 48 pontot vállaltak a 79-ből -, kiegészülve Angyal hasznos lepattanózásával. A Tóth-Markovic duó elemében volt a túloldalon, a két vendég játékos karöltve túldobta a nagykőrösi nyerő triót (49 pont), de utánuk nem jött segítség senkitől, a helyzetüket pedig tovább nehezítette, hogy a palánk alatt nagy különbséggel vesztették el a lecsorgó labdákért folyó harcot (40-23).

Nagykőrös: Tóth V. (23/9 pont, 7 lepattanó, 3 eladott labda, 6 gólpassz), Mácsai (16/3 pont, 12 lepattanó), Angyal (7 pont, 13 lepattanó, 4 gólpassz, 2 blokk), Rácz (19/15 pont,)

Szolnok: Markovic (26 pont, 7 lepattanó, 4 szerzett labda), Tóth Z. (23/3 pont, 4 gólpassz, 5 szerzett labda, 3 eladott labda)

Budapesti Honvéd SE - MAFC 52-81 (14-25, 13-20, 17-17, 8-19)

31 %-os dobóteljesítménnyel nagyon nehéz meccset nyerni, nos ez a Honvédnak sem sikerült a remek szériát futó MAFC ellen hazai környezetben. Sokkal agresszívabban támadta a gyűrűt a vendég gárda, a fekete mezesek 34 alkalommal kísérletezhettek büntetődobással, míg a házigazdák csak 11-szer. Ebben a kategóriában (is) a Gorzsás-Vavra páros állt az élen, előbbi dupla-duplával, míg a korelnök a mezőny legeredményesebbjeként (holtversenyben a honvédos Kovács Domával) segítette újabb győzelemhez csapatát.

Honvéd: Kovács D. (18/6 pont, 6 lepattanó), Szeleczky (11 pont, 5 lepattanó), Szollár (10/6 pont, 4 szerzett labda, 6 eladott labda)

MAFC: Gorzsás (15/3 pont, 14 lepattanó, 3 szerzett labda, 3 gólpassz), Vavra (18 pont, 6 lepattanó, 3 szerzett labda, 4 eladott labda, 3 gólpassz), Misek (7/3 pont, 5 lepattanó, 6 gólpassz), Tursics (15/9 pont)

Szolnoki Olaj U23 – Konecranes Salgótarjáni KSE 82-105 (19-23, 18-33, 28-20, 17-29)

A rutinos rókák megrázták magukat és együttesen jól játszva fektették két vállra a ”siheder” Tisza-partiakat. Sebők remek dobószázalékkal jutott el 31 pontig, Krasznai a 19 pontja mellett a társak kiszolgálására is figyelt és meg sem állt 15 gólpasszig, de Gorski (19), Schéda (14) és Borszéki (11) is szépen termelt a közösbe. A hazaiaknál az Élő-Csaba-Tóth trió emelkedett ki a többiek közül, de hiányzott egy jó Markovic, akit remekül vettek ki a játékból a nógrádiak, a jól egy-egyező szerb gólgyáros a magához képest igen csekély 10 pontnál állt meg  24 %-os mezőnymutatóval.

Szolnok: Élő (15/3 pont, 8 lepattanó, 3 szerzett labda, 3 eladott labda), Csaba (20/3 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda, 3 eladott labda, 4 blokk), Tóth Z. (18/9 pont, 3 lepattanó, 5 eladott labda, 4 gólpassz)

Salgótarján: Sebők (31/3 pont, 9 lepattanó, 3 eladott labda, 3 gólpassz), Krasznai (19/3 pont, 6 lepattanó, 4 szerzett labda, 7 eladott labda, 15 gólpassz), Gorski (19/9 pont, 6 lepattanó), Borszéki (11/3 pont, 9 lepattanó), Schéda (14/3 pont, 4 lepattanó)

MAFC - EKF-Eger-HÉSZ SE 81-63 (21-14, 24-16, 10-21, 26-12)

Garamvölgyi és Zsemlye kevesek voltak belső poszton a sokkal nagyobb rotációval dolgozó MAFC ellen, mely hevesi riválisa legyőzésével bezsebelte sorozatban hatodik sikerét is. A 15 pontos félidei hátrányból még vissza tudott kapaszkodni remek harmadik negyedének köszönhetően az Eger gárdája, de a záró szakasz ismét a házigazdáké volt, mely az eddig kiegyensúlyozott Erdeit egy harmatos teljesítménybe, míg a gólfeleős Mátét egy pocsék dobóformába (6/20) kergették bele. Gorzsás ismét hasznos játékkal rukkolt elő, de a nyerőember nem ő, hanem a nyáron a Honvédtól érkezett Tursics Krisztián lett, aki 21 pontjával a győztes csapat legeredményesebbje lett, őt követte Fodor és Lakosa, 16, illetve 15 egységgel.

MAFC: Tursics (21/6 pont, 3 gólpassz), Gorzsás (7/3 pont, 9 lepattanó, 4 szerzett labda, 4 gólpassz, 2 blokk), Fodor (16/9 pont, 3 szerzett labda), Lakosa (15 pont, 3 gólpassz), Vavra (9 pont, 10 lepattanó)

Eger: Garamvölgyi (28 pont, 15 lepattanó), Zsemlye (14 pont, 11 lepattanó, 4 eladott labda), Máté B. (15/6 pont, 3 lepattanó)

Vásárhelyi Kosársuli - MKB-Euroleasing Vasas 96-73 (22-13, 25-23, 25-18, 24-19)

Magasemberét vesztve (Timkó), de a lepattanóharcot megnyerve (31/37) szenvedett mégis vereséget a Vásárhely otthonában a szezon egyik meglepetéscsapata, ahol egy kiváló egyéni teljesítményt is láthattak a kilátogató szurkolók. A csongrádiak vezére, Drahos Gábor egészen elképesztő estét zárt a Vasas ellen, a minden hájjal megkent játékmester 26 ponttal zárta a találkozót – közte öt triplával -, tette mindezt 50 % fölötti hatékonysággal, emellé pedig kiosztott még  15 gólpasszt is. A rutinos játékosok okozták a vendégek vesztét, Drahoson kívül Nyilas, Kukla és Czibere is 10-es termés fölött zárt, míg a túloldalon a Lakosa-Moarvcsik hátvéd pároshoz csak Franczva tudott értékelhető teljesítménnyel felnőni.

Vásárhely: Drahos (26/15 pont, 3 lepattanó, 4 szerzett labda, 4 eladott labda, 15 gólpassz), Nyilas (11/3 pont, 3 lepattanó, 5 szerzett labda), Czibere (14/9 pont, 3 lepattanó), Kukla (11 pont, 4 lepattanó)

Vasas: Lakosa (20/6 pont, 7 lepattanó, 3 eladott labda, 3 gólpassz), Franczva (9 pont, 9 lepattanó), Moravcsik (11 pont, 4 lepattanó, 3 szerzett labda, 7 eladott labda, 5 gólpassz)

Budapesti Honvéd SE – Konecranes Salgótarjáni KSE 90-83 (23-22, 23-22, 24-22, 20-17)

Meglepték a Honvéd fiataljai az egyre jobb formába lendülő tarjáni hadat, és két nagyarányú vereséget követően borították a papírformát a fogadóirodákban, legyőzve az esélyesebbnek tartott nógrádiakat. Pedig Sebők, Gorski, Krasznai és a csapathoz nemrég csatlakozó Kováts is hozta a formáját, négyen együttes erővel 72 pontot hoztak össze, viszont utánuk óriási szakadék tátongott, cserepadja pedig gyakorlatilag nem is volt az eredmény után végig futó vendég gárdának. Persze kellett egy remek napot kifogó Máté-Kovács páros is Honvéd oldalon a sikerhez, kiegészülve a jól játszó benti duóval (Szeleczky, Bohanek), nem felejtve Szalay hasznosságát sem. A Honvéd ezzel a sikerével és 6-6-os mérleggel a középmezőnyben tölti az Újévet.

Honvéd: Máté M. (22/3 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz), Kovács D. (25/12 pont, 7 lepattanó, 3 szerzett labda, 6 eladott labda, 3 gólpassz, 2 blokk), Szeleczky (11 pont, 8 lepattanó, 4 eladott labda), Bohanek (13 pont, 3 lepatttanó)

Salgótarján: Sebők (21/3 pont, 7 lepattanó, 5 szerzett labda, 3 eladott labda), Krasznai (19/6 pont, 6 lepattanó, 4 eladott labda, 4 gólpassz), Gorski (20 pont, 3 lepattanó), Kováts (12 pont, 8 lepattanó, 3 eladott labda)

Szolnoki Olaj U23 - Óbudai Kaszások 91-57 (29-14, 20-21, 12-9, 30-13)

Győzelem nélkül búcsúztatja az évet a Kaszások gárdája, az óbudai alakulatnak Szolnokon sem volt komoly esélye a győzelemre, a Markovic-Tóth páros vezérletével könnyedén hozta hazai meccsét a Tisza-parti együttes. A lepattanó csatát nyomasztó fölénnyel nyerték a vendéglátók (51-35), de ennél is demoralizálóbb, hogy ebből 19 labdát a saját támadásuk után szereztek vissza, így összesen 76-szor kísérletezhettek kosárra dobással a szolnokiak. Mondzinger Márk dupla-duplája kevés volt egykori nevelő együttesével szemben, a csapatszinten eladott 22 labda meg túl sok, így a fővárosiak a tabella aljáról várják a januárifolytatást.

Szolnok: Markovic (25 pont, 3 lepattanó, 3 szerzett labda, 4 eladott labda, 3 gólpassz), Tóth Z. (19/6 pont, 5 szerzett labda, 5 eladott labda, 6 gólpassz), Hajdu (10 pont, 8 lepattanó), Csákvári (7 pont, 10 lepattanó, 2 blokk)

Kaszások: Mondzinger (21/3 pont, 10 lepattanó), Nagy B. (12/3 pont, 3 lepattanó, 3 szerzett labda), Dankó (8 pont, 3 lepattanó, 4 szerzett labda, 7 eladott labda, 5 gólpassz, 5 blokk), Petrucsik (6/3 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz)

MKB-Euroleasing Vasas - Tiszaújvárosi Tisza Tv-Phoenix KK 87-73 (31-17, 15-16, 20-19, 21-21)

Győzelmével tapad az élmezőnyre a Vasas gárdája, mely a Sitku nélkül Pasarétre látogató Tiszaújváros ellen bezsebelt győzelmével a hatodik helyet csípi meg a tabellán, közvetlenül a Salgótarján és a Vásárhely után. A Lakosa-Moravcsik-Franczva hármasfogat most is kitett magáért, de Nagy és Mohay is eredményesen járult hozzá a sikerhez, melyben nagy szerepe volt a majdnem dupla annyi lepattanó labdának hazai oldalon. Bár a vendégeknél öten is elérték a 10 pontos határt, míg Kóthay tripla-dupla közeli produkcióval rukkolt elő (9 pont, 7 lepattanó, 7 gólpassz), a terhek egyenletes elosztása is kevés volt a pontosabban játszó Vasas ellen.

Vasas: Moravcsik (11 pont, 5 lepattanó, 7 eladott labda, 12 gólpassz), Lakosa (22/9 pont, 6 lepattanó, 4 szerzett labda, 4 eladott labda), Franczva (16 pont, 6 lepattanó, 3 eladott labda, 2 blokk), Nagy S. (14/6 pont, 8 lepattanó), Mohay (8 pont, 7 lepattanó)

Tiszaújváros: Kóthay (9/3 pont,7 lepattanó, 3 szerzett labda, 5 eladott labda, 7 gólpassz), Béres (12 pont, 8 lepattanó), Benőcs (15/9 pont, 4 lepattanó, 3 eladott labda, 4 gólpassz), Pöstényi (11/3 pont, 3 lepattanó, 3 eladott labda, 8 gólpassz)

DEAC - Vásárhelyi Kosársuli 94-67 (31-10, 22-16, 24-24, 17-17)

Meglepően sima győzelmet aratott a keleti évzáró rangadón a DEAC, miután lehengerlő első negyedének köszönhetően eddigi legnagyobb vereségébe hajszolta bele a Vásárhely együttesét. A vendégek kulcsemberei nem igazán találták a gyűrűig vezető utat, Drahos és Czibere dobóteljesítménye sem érte el a 30 %-ot, és egyedül az azóta már magatartásbeli problémái miatt a csapattól előbb elküldött, majd visszafogadott Marinkovic nyújtott értékelhetőt (16 pont, 8 lepattanó). A DEAC játékosai ezzel szemben tették a dolgukat, Nagy Boti 21-el zárt, rajta kívül még négyen értek el dupla számjegyű termést, 21 eladott labdába hajszolták bele riválisukat és szezonmegmentő (?) győzelmet arattak idei utolsó hazai meccsükön.

DEAC: Nagy Bo. (21/12 pont, 3 lepattanó, 3 eladott labda, 6 gólpassz), Vas V. (10 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz), Kaluha (13 pont, 3 gólpassz), Takács (11 pont, 6 lepattanó)

Vásárhely: Marinkovic (16 pont, 8 lepattanó, 4 eladott labda), Gruda (11 pont)

Konecranes Salgótarjáni KSE - MAFC 60-63 (17-14, 13-14, 12-20, 18-15)

Nem tudta megállítani a Salgótarján sem a robogó MAFC expresszt, a műegyetemisták sorozatban hetedik sikerükkel a csoport második helyén tanyáznak jelenleg. A vendégek a harmadik negyedükkel nyerték meg a derbit, ekkor sikerült ugyanis a maguk javára fordítani a találkozót, a nógrádi gárda ezután már csak futott az eredmény után és az izgalmas végjátékban sem tudott kiegyenlíteni, noha több lehetősége is volt erre. Fodor és Vavra volt a két nyerőember a MAFC-nál a gólszegény mérkőzésen, így előbbi már 15 ponttal is a mezőny legjobb dobója tudott lenni, míg a házigazdáknál ugyanezt a titulust Gorski érdemelte ki 14 egységével.

Salgótarján: Gorski (14 pont, 3 lepattanó, 4 szerzett labda, 3 eladott labda), Mitic (13 pont, 8 lepattanó), Sebők (11 pont, 6 szerzett labda, 5 eladott labda)

MAFC: Fodor (15/9 pont, 6 lepattanó, 5 szerzett labda, 4 eladott labda, 7 gólpassz), Vavra (14 pont, 9 lepattanó, 2 blokk), Fekete (8/6 pont, 7 lepattanó)   

Mercedes-Benz Gyár KA - Nagykőrösi SKE 89-56 (30-18, 18-10, 18-18, 23-10)     

Elkönyvelte sorozatban nyolcadik győzelmét is a kecskeméti U23-as gárda, amivel az élen zárta a bajnokság 2013-ra eső részét. A szomszédvárak találkozóján egy percig sem forgott veszélyben a házigazdák sikere, 20 eladott labdába kergették bele a nagykőrösieket, nagyobb csapásszámmal és jobb százalékkal dolgoztak mezőnyből és csapatszinten is jobban működtek együtt (18-6 a gólpasszok aránya). A felnőtt csapatnál is lehetőséget kapó kulcsjátékosok mind hozták a tőlük elvárható formát, a Pongó fivérek és Mészáros Máté mellett Jakab és Kovács is remekeltek, amivel a Jurászik-Angyal-Mácsai trió nem tudott mit kezdeni a vendégeknél.

Kecskemét: Pongó Ma. (15/3 pont, 4 lepattanó, 8 gólpassz), Pongó Má. (12/6 pont, 6 lepattanó, 5 szerzett labda, 6 gólpassz), Jakab (14/6 pont, 7 lepattanó), Mészáros (16/3 pont, 2 blokk), Kovács B. (13/9 pont, 7 lepattanó)

Nagykőrös: Angyal (10 pont, 15 lepattanó, 4 eladott labda), Jurászik (15/9 pont, 4 lepattanó), Mácsai (9 pont, 9 lepattanó, 4 eladott labda)

Nyugati csoport:

SMAFC-NYME - Sopron KC-Sportiskola 74-81 (14-23, 22-16, 19-24, 19-18)

A vendég U23-as együttes a fiatalok szemtelenségével, gátlástalanságával kezdve 8-1-re, majd 15-5-re is vezetett, kezdetben Török volt elemében, majd felnőtt mellé Molnár és Bus is, egyik legjobbjukat, Baloghot pedig a "kis Ruják" "kivette" a játékból . A vendégek Csaplár-Nagy vezérletével próbáltak kapaszkodni, s a második negyedben egy 9-0-lal szorossá tették a meccset.
Szünet után Balogh is magára talált, átvette a vezetést a SMAFC. A negyed végén azonban a fiatalok egy 9-0-s száguldással bevitték a "döntő csapást". A záró szakaszban Csaplár-Nagy és társai mindent megtettek, hogy fordítsanak, de a kritikus helyzetekben valaki mindig villant a fiataloknál, akik egyenletesebb teljesítményüknek köszönhetően nyertek.

SMAFC: Csaplár-Nagy (21 pont, 15 lepattanó, 4-4 gólpassz és eladott labda), Balogh (16/3 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz), Czukor (10 pont), Vesztergom Z. (9 pont, 8 lepattanó).

SKC-Sportiskola: Molnár M. (26 pont, 9 lepattanó), Bus (17 pont, 3-3 lepattanó és eladott labda, 5 gólpassz, 8 kiharcolt fault), Ruják B. (16/3 pont, 8 lepattanó, 3 gólpassz), Török (14/6 pont, 5 lepattanó, 7 gólpassz).

Gyõr-Szol Széchenyi Egyetem - PVSK - Kronosz 125-69 (29-9, 36-14, 29-15, 31-31)

Remek napot fogott ki a Győr, amely nemhogy az első félidőben, lényegében már az első negyedben eldöntötte a meccset a maga javára. Az első három negyedben a hazai játékosok parádéjához csak asszisztáltak a tartalékosan kiálló pécsi fiatalok, hogy aztán a meccs egy össznépi "lövöldözéssel", azaz hatalmas dobópárbajjal fejeződjön be. Két adat még a hatalmas győri fölényhez: lepattanók tekintetében 51-20-ra, a gólpasszok vonatkozásában pedig 28-7-re bizonyultak jobbaknak a hazaiak, Drevenka Dávid egymaga csaknem kétszer annyi gólpasszt kézbesített társainak, mint az egész pécsi csapat egymásnak...

Győr: Gombás (26/9 pont, 11 lepattanó), Vida (25 pont, 8 lepattanó), Drevenka (15/9 pont, 4 lepattanó, 13 gólpassz), Baruta, Horváth G. 12/3-12/3 pont, Gáll (11/6 pont), Papp (9 pont, 9 lepattanó)

PVSK-Kronosz: Büki (16/3 pont, 3 lepattanó, 4 eladott labda), Tóth M. (15 pont, 5 lepattanó), Kőhalmi (13/9 pont), Sümegi (13 pont, 6 lepattanó).

Motax Concordia KC Pápa - Veszprémi Egyetem 69-62 (21-10, 12-20, 17-10, 19-22)

Szomszédvárak küzdelmes csatája. Az első negyed után úgy tűnt. könnyedén érvényre juttatja a papírformát a Pápa. Talán ezt maguk a hazai csapat játékosai is elhitték, a második szakaszban, A Veszprém azonban összekapta magát s szorossá tette a mérkőzést. A szünet jót tett a hazaiaknak, akik ezúttal nem sziporkázó támadó játékukkal, hanem szervezett védekezésükkel újra elléptek, és egy kifejezetten színvonalas záró szakasz után végül Keresztes és Kálmán átlagon felüli egyéni teljesítményének hozták is a kötelezőt.

Pápa: Keresztes (26 pont, 11 lepattanó), Kálmán (16/3 pont, 9 lepattanó, 8 gólpassz), Henrik (8/6 pont, Ács (8 pont).

Veszprém: Oltárczy (19/6 pont, 4 eladott labda), Nagy R. (16/3 pont, 5 lepattanó, 7 kiharcolt fault), Takács A. (7/3 pont, 12 lepattanó).

Tehetséges Fiatalok-Budapest - MTK Törökbálint 82-81 (17-21, 32-20, 19-15, 14-25)

Remek, fordulatos, a végsőkig kiélezett mérkőzésen győzte le a Tehetséges Fiatalok az utóbbi időben - Likár Péter színre lépése óta - szinte szárnyaló alakulata a törökbálintiakat. A kiegyenlített első negyedet a vendégek nyerték, ám a másodikban a meccseiket inkább kőkemény, kellemestlen agresszív védekezésükkel nyerő kamaraerdei társaság egészen elképesztő hatékonyságú támadójátékot, dobóformát bemutatva jelents előnyre tettek szer Beákékt.

Térfélcsere után hiába próbált "kapaszkodni" a Törökbálint, ezúttal 15 ponton tartva ellenfelét növeli tudta előnyét Merim Mehmedovic csapata.

A záró szakaszban aztán hosszú hajrát nyitottak a vendégek, ám ezúttal sem Szarvasnak, sem Wehnernek nem ment igazán. Erejükre jellemző, hogy a Bódi-Bihari kettős jóvoltából így is volt esélyük a győzelemre, de végül remek meccsen minimális különbséggel de a triplákat 45%-kal "szóró" hazai csapat győzött.

Tehetséges Fiatalok: Beák (22/12 pont, 5 lepattanó), Likár (18 pont, 8-8 lepattanó és kiharcolt fault, 3 gólpassz), Katona (15/12 pont), Debreceni (14 pont, 7 lepattanó, 6 kiharcolt fault), Szobi (10 pont, 5 gólpassz)

MTK Törökbálint: Bódi (30/3 pont, 6 lepattanó, 8 kiharcolt fault), Bihari (21 pont, 14 lepattanó, 3 gólpassz), Szarvas (11/9 pont, 3 gólpassz).

PTE-PEAC - PVSK - Kronosz Kiadó 78-83 (22-17, 14-14, 18-25, 24-27)

A hazaiak kezdték jobban a városi derbit. A második negyed küzdelmes, kiegyenlített játékot hozott. Szünet után aztán az ezúttal a korosztályos csapat rendelkezésére álló Halász és Bíró vezérletével már a fiatalok akarata érvényesült, küzdelmes mérkőzésen elsősorban Halász extra egyéni teljesítménynek köszönhetően a fiatalok kerekedtek fölül.

PEAC: Koller (19/9 pont), Pongó (19/6 pont, 3-3 lepattanó és gólpassz), Ónozó (17/9 pont, 3 lepattanó, 10 kiharcolt fault), Sipos (10 pont, 8 lepattanó, 3 gólpassz), Al Farhat (10 pont, 6 lepattanó).

PVSK-Kronosz: Halász (32/3 pont, 5 lepattanó, 7 szerzett, 3 eladott labda, 10 gólpassz), Bíró (21/12 pont, 8 lepattanó, 3 gólpassz), Somogyfoki (10 pont, 8 lepattanó).

Gyõr-Szol Széchenyi Egyetem - Budafoki KK 96-73 (16-19, 25-13, 34-16, 21-25)

Ha nem is teljesen a várt forgatókönyv szerint, de végül a papírformának megfelelően biztos győri siker született. Nehezen pörögtek föl a hazaiak, a budafokiaknál viszont Madár András kezd "szárnyra kapni", azaz (közel)múltjához méltó teljesítményt nyújtott a korábbi sokszoros korosztályos válogatott hátvéd. Az első negyedben a veszíteni való nélkül kosárlabdázó Budafok meglepte a győri csapatot. A két középső szakaszban aztán a Drevenka, Gombás, Horváth G, Papp kvartett vezérletével döntésre vitték a dolgot a hazaiak.

Győr: Gombás (20/3 pont, 12 lepattanó,  4-4 gólpassz és szerzett labda), Papp B. (19/3 pont, 4 lepattanó), Horváth G. (16 pont, 5 lepattanó, 4 gólpassz), Drevenka (8 pont, 7 lepattanó, 11 gólpassz)

Budafok: Madár (24/12 pont, 4 lepattanó, 3-3 szerzett és eladott labda és gólpassz), Károly (13/3 pont, 3 szerzett, 4 eladott labda), Tóth L. (8 pont, 9 eladott labda).

Bajai Bácska FKE - B-BETON Bonyhád 80-110 (29-29, 21-27, 15-25, 15-29)

Nem várt bonyhádi "KO" a bajai oroszlánbarlangban. Az első negyed még rangadóhoz méltó, remek játékot, igazi kosáresőt hozott. A folytatásban a Bonyhád az idő előrehaladtával egyre inkább rá tudta kényszeríteni akaratát a hazai csapatra. A vendégek csapatként egységesebbek voltak, ráadásul több igen jó egyéni teljesítmény is volt náluk, így ilyen különbséggel is megérdemelten nyertek. Érdekesség, mindkét csapat remekül, 47%-kal dobta a triplákat, csak amíg a hazaiak 9/19-es találati aránnyal, addig a vendégek csaknem kétszer annyit rá és bedobva 16/34-gyel érték el ugyanezt.

Baja:  Ágfalvi (23/12 pont, 3 lepattanó), Mándity (18 pont, 12 lepattanó, 3 gólpassz), Hosszú (14/6 pont, 6 lepattanó, 5 gólpassz, 7 kiharcolt fault), Délity (9/9 pont, 4 lepattanó)

Bonyhád: Lukács (26/18 pont, 6 lepattanó, 3 szerzett labda), Faragó (20/12 pont, 4 lepattanó), Jilling (17/12 pont, 4 gólpassz), Tömösváry (14 pont, 16 lepattanó)

Motax Concordia KC Pápa - Gyõr-Szol Széchenyi Egyetem 81-52 (17-18, 20-16, 21-11, 23-7)

Ismét rutinos játékosai vezették magabiztos győzelemre a Pápát. Gombás Gábor vezérletével győriek az első negyed után még vezettek, s a szünetig tudtak partiban lenni a Pápával. A második félidő s különösen a záró szakasz már helyenként örömjátékot hozott a szokás szerint a Kálmán-Keresztes.Henrik hármas vezette hazai csapat részéről. A gólpasszok aránya valahol visszaköszön a végeredményben: 20-4...

Pápa: Kálmán (23/6 pont, 5-5 lepattanó és eladott labda, 8-8 gólpassz és kiharcolt fault), Keresztes (19 pont, 6 lepattanó), Henrik (13/3 pont, 8 lepattanó, 4 gólpassz)

Győr: Gombás (21/9 pont, 6 lepattanó, 4 eladott labda),  Drevenka (11 pont, 5 lepattanó).

B-BETON Bonyhád - Tehetséges Fiatalok-Budapest 100-52 (26-20, 26-15, 21-13, 27-4)

A bonyhádiakat a jelek szerint nagyon feldobhatta a Baján aratott fölényes sikerük. Az egyébként remekül védekező csapat hírében álló, s az utóbbi hetekben néhány figyelemre méltó sikert is elérő TF gárdáját sem kímélték. Végig irányították a játékot a bonyhádiak, bár az első három negyedben a vendégeknek is akadtak ügyes megmozdulásai. A záró szakaszra aztán teljesen szétesett a fővárosi társulat, a Bonyhád pedig szinte gálaelőadással búcsúzott az évtől és közönségétől.

Bonyhád: Jilling (19/9 pont, 5 lepattanó, 6 gólpassz), Lukács (16/12 pont), Horváth B. (11/3 pont), Faragó (10 pont, 6 lepattanó, 9 gólpassz), Hegedűs (9 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz, 2 blokk), Tömösváry (8 pont, 7 lepattanó).

TF-Budapest: Likár (17/3 pont, 7 lepattanó), Debreceni (16 pont, 7 lepattanó, 6 eladott labda), Katona (8/6 pont), Beák (8/3 pont).

Budafoki KK - Veszprémi Egyetem 67-80 (16-23, 21-16, 18-17, 12-24)

A fordulatos első félidő után 2, a harmadik negyedet követően pedig csupán egyetlen pont volt a veszprémi csapat előnye. A budafokiak ekkor még reménykedtek a bravúrban, az azonban nem "jött össze", a záró szakasz koncentrált játékával, szervezett védekezésével s támadásainak pontos befejezései révén Vertetics és Takács vezetésével biztos vendégsiker született. Pedig Tóth hazai oldalon hibátlan dobóteljesítménnyel jutott el 25-ig...

Budafok: Tóth L. (25 pont, 13 lepattanó, 5 eladott labda), Madár (16/9 pont, 5 lepattanó, 4-4 gólpassz és eladott labda), Károly (13/6 pont, 3-3 lepattanó és szerzett labda, 7 kiharcolt fault).

Veszprém: Vertetics (21/3 pont, 9-9 lepattanó és kiharcolt fault, 5 gólpassz), Takács (17/9 pont, 3 lepattanó), Hoffmann (10/3 pont, 6 lepattanó, 4 szerzet labda), Nagy R. (10 pont).

MTK Törökbálint - Bajai Bácska FKE 92-73 (25-20, 31-14, 19-22, 17-17)

A sokkoló hazai veresége után az első negyedben még partiban volt a hazai csapattal a Baja. A második negyedben aztán beindult a törökbálinti támadó gépezet, igazi csapatjátékkal az ebben a szakaszban az ellenfélre vert 17 ponttal lényegében el is döntötte a meccset a hazai együttes. A bajaiakat dicsére, hogy volt tartásuk, a második félidőt megnyerték, ám ennek ellenére szünet után csak végig tisztes távolságból tudták követni a hazaiakat. Az Ágfalvi-Hosszú kettős 13 pontos "össztermése" valahol magyarázat a magabiztos hazai győzelemre.

Törökbálint: Szarvas (22/12 pont, 3 lepattanó, 4 gólpassz), Bihari (21 pont, 9 lepattanó, 3 szerzett labda), Bódi (19/9 pont, 7 lepattanó, 5 szerzett labda, 3 gólpassz), Spiriev (13 pont, 6 gólpassz, 8 kiharcolt fault), Wehner (12/3 pont).

Baja: Mándity (19 pont, 8-8 lepattanó és kiharcolt fault, 2 blokk), Délity (17/6 pont, 6 lepattanó, 5 gólpassz, 4 eladott labda).

Sopron KC-Sportiskola - PTE-PEAC 76-60 (19-18, 20-21 , 18-15, 19-6)

Az első félidőben kiegyenlített játék mellett váltott vezetéssel haladtak a felek. Szünet után annyi változott, hogy ha nem is jelentős különbséggel, de már többnyire a Bus Iván vezette soproni csapat ellenfele előtt járt, szűk előnyt állandósított. A záró szakaszban aztán a soproni zónával nem tudtak mit kezdeni a vendégek, az SKC Sportiskola fiataljai Bus és Ruják Bence vezérletével biztosan győztek.

Sopron: Bus (24/6 pont, 4 lepattanó, 9 gólpassz), Ruják B. (16/3 pont, 3 lepattanó, 5-5 szerzett labda és kiharcolt fault), Molnár M. (14 pont, 10 lepattanó).

PTE-PEAC: Koller (17/6 pont, 3 lepattanó), Sipos (15/3 pont, 14 lepattanó, 6 kiharcolt fault, 3 gólpassz), Al Farhat (12 pont, 9 lepattanó).

SMAFC-NYME - PVSK - Kronosz 85-80 (21-24, 23-16, 19-16, 22-24)

A pécsieknél 4 olyan játékos is szerepelt, akik a közelmúltban - kik aktívabb, ki kevésbé aktív - részesei voltak a pécsi A-csoportos gárda sikerének a soproni ellen. Halász vezérletével az első negyedben többnyire a vendégek vezettek.  A második negyed elején növelték előnyüket, ám a félidő hajrájában Balogh és Czukor remek megmozdulásai révén egy 11-2-es rohammal fordított a SMAFC. Szünet után lendületben maradtak a hazaiak, s már 12 ponttal is vezettek. A pécsiek szívósan küzdöttek, szorossá tették a meccset, de a Balogh vezette soproniak nem engedték ki a kezükből a győzelmet.

SMAFC: Balogh (37/9 pont, 5-5 lepattanó, eladott labda és kiharcolt fault), Czukor (19/3 pont, 5-5 lepattanó és gólpassz), Ugaros (9 pont).

PVSK-Kronosz: Halász (31/9 pont, 5-5 lepattanó és gólpassz, 4 szerzett, 8 eladott labda), Bíró (18/6 pont, 11 lepattanó, 6 szerzett, 3 eladott labda). Somogyfoki (16/3 pont, 5 lepattanó).

Sopron KC-Sportiskola - PVSK - Kronosz 76-67 (13-17, 22-18, 21-12, 20-20)

Az esztendő utolsó meccsén a két U23-as együttes feszült egymásnak, méghozzá egy olyan délelőtti matiné keretében, amelyet megelőző napon mind a két csapat játszott már egy-egy meccset. Főleg a hazaiak kezdtek álmosan, de fokozatosan magukra találtak. A döntetlennel végződő félidőt követően a harmadik negyed egyértelműen a soproni fiataloké volt, ahol több átlagon felüli egyéni teljesítmény akadt, míg a pécsieknél ezúttal Bíró és Somogyfoki játszott s dobott igazán jól, így küzdelmes mérkőzésen hazai siker született.

Sopron: Molnár (24 pont, 9 lepattanó, 7 kiharcolt fault), Bus (20/6 pont, 5.5 lepattanó és kiharcolt fault, 9 gólpassz, 4 eladott labda), Rátvay (19/12 pont, 3 lepattanó), Ruják B. (11/3 pont)

PVSK-Kronosz: Bíró (21/9 ont, 8 lepattanó), Somogyfoki (12/6 pont, 3 lepattanó), Halász (11/3 pont, 8 gólpassz, 7 eladott labda).


Fotó (1 és slide): kosarasuli.hu

Fotó: mtkbasket.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus