NB I B, Beharangozó: Salgótarjánban az MTK Törökbálint

Hét végén újabb fordulóra kerül sor a másodosztályban. A felsőházban a törökbálinti együttes salgótarjáni vendégjátéka tűnik a legizgalmasabbnak.


Felsőház

 

Hét közben játszották:
 
 
Remek kezdésének és elsősorban Mándity Máté nagyszerű játékának köszönhetően győzött hazai pályán a Baja a Faragót nélkülöző Bonyhád ellen. A vendégek ugyan a második negyedtől a jó dobóformát kifogó Lukács Attila vezérletével magukra találtak, felzárkóztak, de az első negyedben túlságosan elengedték ellenfelüket s a folytonos "üldözésbe" belefáradtak. A bonyhádiak vereségében az is közrejátszott, hogy a többnyire igen hatékony  Panta-Tömösváry center duó együttesen csupán 10 pontot és 8 lepattanót tett a közösbe, így aztán bajai részről Hosszú Gergelytől egy visszafogott teljesítmény is "belefért".
 
Baja: Mándity (25 pont, 15 lepattanó), Délity (17/3 pont, 3-3 lepattanó és gólpassz), Ágfalvi (14/3 pont, 10 lepattanó).
 
Bonyhád: Lukács (25/15 pont, 6 lepattanó, 2 gólpassz), Rutkai (11 pont, 5 lepattanó).
 
 

EKF Eger HÉSZ SE (5., 13-7)- MAFC (7, 11-9) (péntek 17 óra)

Egy budapesti csapatot már "hidegre tett"otthonában az Eger s most a MAFC ellen is erre készül. A patinás műegyetemi együttes a két legjobb keleti együttessel csapott össze, s bár helytállt Kecskeméten és a Salgótarján ellen, nyerni nem olt esélye. Sabáli Balázs fiai nyilván szeretnék megszerezni első rájátszásbeli győzelmüket. Érdekes meccsre van kilátás.
 
TF Budapest (4., 15-5) - KTE Kosárlabda Klub (1., 20-0) (szombat 18.30)
 
Nyugat meglepetéscsapata legutóbb odahaza a Baját verte meg. Az újabb diadalra kevés az esélyük Merim Mehmedovic fiainak, ám az alapszakaszban remek szereplését többek között annak köszönhette a TF, hogy a legerősebb riválisok ellen nagyon "felszívta" magát. Minden bizonnyal ezt megteszi most is - kérdés ez mire elég a csoport kiemelkedően legerősebb együtteséve szemben.


Konecranes Salgótarjáni KSE (3.,16-3) - MTK Törökbálint (2., 17-3) (szombat 19 óra)

 
A hétvége rangadója az NB I B második helyéért. két a rájátszásban még veretlen, jó formában lévő együttes részvételével. A tarjáni gárdának több ezen a szinten tapasztaltnak mondható játékosa van. Törökbálinton viszont remekül ötvöződik a rutin és a fiatalos lendület. Óriási meccsre van kilátás.
 

Alsóház

 

 
Tiszaújvárosi Tisza TV-Phoenix KK (13., 8-11)  - SMAFC-NYME (17., 5-15) (péntek 18 óra)
 
Sitku Ernő vs Csaplár Nagy Arnold. A két rutinos középjátékos várhatóan érdekes párharcán túlmenően a hazai pálya a borsodiak mellett szól. A javuló formát mutató soproniak ugyanakkor - erősen tartalékosan - a közelmúltban Hódmezővásárhelyen sem adták olcsón a bőrét, közel állt a bravúrhoz.


EnterHód Vásárhelyi KS (11.,10-10) - MKB Euroleasing Vasas (18., 4-15) (péntek 18.30)

A vásárhelyiek két szoros meccset - egyet otthon,egyet idegenben - nyertek a rájátszásban, a Vasasnak pedig egy nagy bravúrja van: Óbudán nyert. Nagyobb tétje a meccsnek a tabella alsó traktusából menekülni próbáló fővárosi alakulat számára van a meccsnek, de szurkolói előtt nyilván az alföldiek nem hagyják majd veszni rájátszásbeli veretlenségüket.
 
Veszprémi Egyetem (14., 7-12) - Nagykőrösi SKE (16., 5-15) (péntek 18.30)
 
Két "alsóházi középcsapat" ütközete. Bár a hazai pálya a veszprémiek mellett szól, a nagykőrösiek a Honvéd otthonában elért bravúrja jelzi: idegenbe sem turistáskodni utazik az alföldi társulat - bármi megtörténhet.
 
Óbudai Kaszások (12., 9-11)  - PTE PEAC (19., 4-16) (péntek 19 óra)

Két a rájátszásban még nyeretlen együttes csatája, mind a két fél két meccset vesztett. A pécsiek vannak a veszélyzónában,tehát Deákéknak fontosabb a győzelem, de Doharák nyilván szeretnék feledtetni a Vasas elleni hazai fiaskót.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus