NB I B: Egerben is rangadót vesztett a Kecskemét

A Magyar Kupa nyolcas döntője miatt a 16. fordulóból elmaradt a két élvonalbeli klub fiókcsapat, a Mercedes-Benz és a Szolnoki Olaj U23-asok mérkőzése. Most kedden és szerdán ezeket a találkozókat pótolták be.

Kelet

EKF-Eger – Mercedes-Benz 83:46 (22:15, 15:11, 25:8, 21:12)

Nagyágyúik nélkül érkeztek a kecskeméti U23-asok, és ennek fényében inkább az volt a meglepetés, hogy 10:0-s hazai vezetés után hirtelen feltámadtak, és a negyed vége előtt két perccel még vezettek is (13:15). Ezután már érvényesült az egriek rutinja. A második negyedben még csak-csak tartották magukat a vendégek, de ahogy Debrecenben, úgy Egerben is a nagyszünet után elveszítették a tartásukat. Az egri főiskolások Jakab Zsolt vezérletével már az utolsó negyed elején majdnem harminc ponttal vezettek (62:34). A másik oldal teljesítményét jól szimbolizálja a katasztrofális triplamutató (1/26 – 3,8%), és azt senki ne kérdezze meg, hogy a kimaradt hárompontosokból az erőcsatár Jakab Péter miként tudott bevállalni tízet!

Eger: Máté (17/3 pont), Jakab Zs. (14/6 pont), Szerdahelyi (14 pont), Nemes (12 pont).
Kecskemét: Kopasz (19/3 pont), Kovács B. (10 pont).

 

Salgótarján – Szolnoki Olaj U23 79:74 (20:18, 24:13, 19:21, 16:22)

A vendég szolnoki U23-asok hét vereség után próbáltak meg javítani, de csak az első tizenhárom percig tudták tartani magukat (25:22), ezután a játékvezetőknek adtak sok munkát – tizenkét fault egy félidőre is sok, nemhogy egy negyedre. A második félidő már formalitás volt a hazaiaknak és bár a végére kiengedtek, nem volt veszélyben a győzelmük.

Salgótarján: Gorszkij (19/3 pont, 7 lepattanó és 6 kiharcolt fault), Schéda (15 pont, 9 lepattanó és 7 kiharcolt fault), Czuprák (13 pont és 6 kiharcolt fault).
Szolnok: Csaba (15 pont), Csákvári (14 pont), Zsíros (11/6 pont).

Fotó: sport.ektf.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus