NB I B: Elléptek a listavezetők!

A rájátszás negyedik fordulójában csak a MAFC tudott hazai pályán diadalmaskodni. Az eddig menetelő DEAC botlott, a Bonyhád viszont hatalmasat lépett a bajnoki döntő felé.

Felsőház

Hosszabbítás Debrecenben

Az első negyed végén akár több mint tíz ponttal is vezethetett volna a TF, de Kaluha Csaba pontjai életben tartották a DEAC-ot (21:28). A második negyedben a hazaiak ostromolták Katona Róberték előnyét, sikerült is közel kerülni (36:39), de három TF-tripla újra jelentős előnyt jelentett a félidőre. A félidő után is tartotta az első negyedben összeszedett fórját a TF (58:64). Nagy Ágoston csapata annak ellenére volt hátrányban, hogy sokkal több faultot harcoltak ki a debreceniek, mint Merim Mehmedovics fiai, de a büntetőik fele kimaradt.

Kaluha Csaba rutinosan egy kettős hibával pontozta ki a vendégek egyik húzóemberét, Katona Róbertet az utolsó negyedre. Ezt gyorsan kihasználva egy 9:0-s futással már meg is fordult az eredmény (67:66). Sokáig úgy tűnt, hogy Vas Viktorék be tudják húzni a meccset, de a kipontozódott Beák Gábor helyére beállt Marko Rakocsevics hárompontosával a TF újra vezetett egy perccel a vége előtt (72:74). Ez után még labdát is tudtak szerezni, de elhibázták a győzelmi esélyt a vendégek, Kaluha Csaba pedig ki tudott egyenlíteni (74:74).

A hosszabbításban sokáig felváltva estek a kosarak, majd jött Tökölyi Kornél. A fiatal bedobó eddig még nem kapott sok szerepet, de most lélektanilag fontos pillanatban dobott két ziccert (83:86). Nyomás alatt volt a DEAC, muszáj volt faultolni, de a TF az összes büntetőjét értékesítette, miközben a debreceniek nem tudtak pontot szerezni (83:90). Nagy Botond utolsó triplája már csak kozmetikázta az eredményt. A DEAC vereségével már nincsen makulátlan csapat a felsőházi rájátszásban.

DEAC – TF-Budapest 86:90 (21:28, 18:20, 19:16, 16:10, 12:16)

DEAC: Nagy Bo. (24/15 pont), Takács (17 pont, 5 kiharcolt fault), Vas (14 pont), Kaluha (13/6 pont, 10 kiharcolt fault), Kovács (10 pont, 9 lepattanó).

TF: Debreceni (26 pont, 11 lepattanó, 9 kiharcolt fault), Katona (17/9 pont), Beák (14/12 pont), Tökölyi (10 pont), Szobi (6 pont, 12 gólpassz).

 

Két félidő, két meccs

Az MTK Törökbálint látogatott a MAFC-hoz a Gabányiba, ahol ebben az évben eddig csak a kecskemétiek tudtak nyerni. Spiriev Olivér irányításával a vendégek kezdtek jobban. A MAFC statikusan játszott, míg az MTK dinamikus befutásokkal vagy betörésekkel könnyű kosarakat dobtak. Öt perc után sikerült a hazaiaknak átvenni az irányítást, és egy 13:3-as futással úgy nézett ki, hogy megnyugtató előnnyel zárják a negyedet (19:11). Egy perc volt hátra a játékrészből, időkérés után pedig Bíró Bence kihasználta a védők figyelmetlenségét, így hamar újra szoros lett a meccs (19:18). A második negyed közepéig egymás mellett haladtak a csapatok (30:29), ekkor azonban az MTK tudott robbantani. Tizenöt pontot dobtak válasz nélkül a törökbálintiak! A teljes csődtől két kosárral megmenekült a MAFC, így a szünetben még behozható előnyben voltak Szarvas Gáborék (34:44).

Alapos fejmosás után két triplával kezdték a második félidőt Vavra Andrásék, ezzel pedig el is kapták a fonalat. Öt perc alatt ledolgozták hátrányukat (49:49), az utolsó etapra pedig már kisebb előnyt is sikerült kiharcolni (60:58). Bihari Máté kipontozódásával megpecsételődött az MTK sorsa. Lakosa Zsolték védekezése mellett helyzete se nagyon akadt a törökbálintiaknak. A vendégek hat pontjával szemben Fodor Kristóf irányításával a MAFC huszonhármat termelt, így a végére – a valós játékképnél – nagyobb különbség lett a két csapat között.

MAFC – MTK Törökbálint 83:64 (19:18, 15:26, 26:14, 23:6)

MAFC: Fodor (21/3 pont, 6 lepattanó, 8 gólpassz), Lakosa (20/3 pont, 7 kiharcolt fault), Vavra (15/3 pont, 10 lepattanó), Fekete (14/12 pont, 8 lepattanó).

MTK: Bódi (16/9 pont, 7 lepattanó, 6 kiharcolt fault), Szarvas (16/12 pont, 6 gólpassz).

 

Bonyhádi tarolás

Komoly esélyt szalasztott el az Eger, akik egy győzelemmel be is foghatták volna a Bonyhádot. A hazaiak Jakab Zsolt kosaraival jól is kezdték a meccset (6:0), erre azonban tizenhárom vendég pont érkezett. A hazaiak hamar kerültek olyan helyzetbe, hogy csak rohantak az ellenfelük után. Egy kosárra a Bonyhád mindig kettővel válaszolt, a második negyed közepén már majd nem lekörözték az Egert (15:29). Az első félidőben a tolnaiak ötven százalékkal dobták a távoli dobásokat (7/14), míg a hazaiak kifejezetten gyatrán (3/13).

Váczi Péter csapata a második félidőben próbált felzárkózni, de az egriek mindenegyes próbálkozását elfojtották Faragó Péterék (30:50). Az előző meccsek sztárját, Máté Balázst teljesen semlegesítették a vendégek, így pedig esély sem volt egy szoros mérkőzésre. Sőt, az utolsó etap közepén (51:71) össze is omlott az Eger, így az utolsó négy percben még tíz pontot vert a Bonyhád az üldözőjére. A győzelem súlyát jól jelzi, hogy nem volt kifejezetten kimagasló teljesítmény a tolnaiaknál. Mindenki hozzá tudott rakni, egyszerűen nem volt rossz cseréje Puha Jenőnek.

Eger – Bonyhád 54:84 (13:20, 9:21, 18:20, 14:23)

Eger: Jakab (19/9 pont), Zsemlye (14 pont, 7 lepattanó), Erdei (11/6 pont).

Bonyhád: Lukács (22/12 pont), Faragó (12/6 pont), Rutkai (12/6 pont).

 

„Komolytalan” mérkőzések Kecskeméten

Kálmán László nélkül is tudtak nyerni a pápaiak Kecskeméten. A hazaiak nem fűzhettek vérmes reményeket ehhez a bajnoki mérkőzéshez, hiszen közvetlenül előtte játszottak fontos U23-as meccset a Vasas ellen, amit meg a szövetség nem vett komolyan, mert nem küldött rá játékvezetőket… Az NB. I-es meccset a Pápa elejétől kezdve kézben tartotta, Keresztes Rafael és Ács Péter dupla-duplájával magabiztosan nyertek a vendégek. A kecskeméti fiatalok mezőnyteljesítménye (21/72 – 29,2%) elmaradt a közepestől.

Mercedes-Benz – Pápa 56:72 (15:17, 14:22, 13:18, 14:15)

Kecskemét: Kovács B. (17/9 pont, 7 lepattanó), Kohári (16/3 pont, 11 lepattanó), Tóth (12/3 pont, 10 gólpassz).

Pápa: Keresztes (29 pont, 10 lepattanó), Henrik (12/9 pont, 8 gólpassz), Jarosevits (12 pont), Ács (11 pont, 11 lepattanó).

Fotó: agriasport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus