NB I B: Tovább menetel a Honvéd!

Amolyan papírforma-fordulót rendeztek az NB I B-ben, ahol a nyugati éllovasok sem botlottak, Keleten pedig a Honvéd nagykőrösi diadala jelenti azt a Vásárhelyi Kosársuli Salgótarján-verése mellett, hogy egyre tisztul a kép azzal kapcsolatosan, hogy kik lesznek, lehetnek ott a felsőházi rájátszásban és küzdhetnek az A-csoportos tagságért. Jöjjenek a részletek!

Kelet

Tiszaújváros – Eger 63:65 (12:15, 23:13, 15:17, 13:20)

Jól kezdtek a vendégek. Hat perc után, 4:12-nél úgy tűnt, hogy hamar eldöntik a meccset. A hazaiak nem így gondolták, és nyolc pont valóban nem a világvége. A kisszünetet átívelő, 13:0-ás futással már a Tiszaújváros vezetett hat ponttal. Talán több is lett volna, de Zsemlye Sándor kosarai visszahozták az egrieket. De csak egy ideig, mert az említett játékost a harmadik faultja miatt le kellett cserélni, és a Tiszaújváros újra 7-8 pontra elment a félidő végén (35:28).

A nagyszünet után Tóth Tamás trojkáival már tizenkét ponttal is vezettek a hazaiak (44:32), de még mindig nem tudták eldönteni a mérkőzést, ami az egriek dicsérete. Sőt! Szerdahelyi Ádám kosaraival az utolsó negyed közepére átvette a vezetést az Eger (52:53), és innentől kezdve mindig egy picit előnyben is volt. Az utolsó percen belül ki tudott egyenlíteni a Tiszaújváros, de aztán jött a mérkőzés utolsó támadása, a rutinos Erdei Ádám faultot harcolt ki, és biztos kézzel értékesítette két büntetőjét.

Nem tudjuk, hogy mit vétettetek a tiszaújvárosiak, de a sors csúnya tréfát űz velük. A salgótarjáni meccs után az Eger ellen is az utolsó támadásban véreztek el. Persze, ami az egyik oldalról a szerencse hiánya, az a másik oldalról nézve klasszis teljesítmény!

Tiszaújváros: Kóthay (20/6 pont), Tóth (14/6 pont), Benőcs (11 pont és 9 lepattanó).
Eger: Zsemlye (21 pont), Máté (13/9 pont és 7 lepattanó), Erdei (10/6 pont), Szerdahelyi (10 pont).

 

Mercedes-Benz– Vasas 93:84 (27:24, 18:17, 24:22, 24:21)

A Kecskemét megajándékoza a Vasast azzal, hogy teljes csapattal állt ki. Nem jöttek zavarba ettől a vendégek, sőt, az erőcsatáruk, Nagy Szabolcs hiánya ellenére remek támadójátékkal partiban voltak. Nem állíthatjuk, hogy az első negyedben a védekezés dominált volna, de ez megváltozott a következő játékrészre, miközben a csapatok példamutatóan gazdálkodtak a faultokkal. Fejlett kosárlabdával szoros mérkőzést láthattak a nézők (45:41).

Jól kezdte a második félidőt a Kecskemét, Mészáros Máté pontjaival és zsákolásával tizenhárom pontra növelték előnyüket a hazaiak (57:44). Innen kapaszkodott újra vissza Moravcsik Áron irányításával a Vasas, és egy 17:6-os szériával már úgy nézett ki, hogy be is fogják a Kecskemétet (63:61). Jó hajrával végül a hazaiak a harmadik negyedet is megnyertékegy kicsivel, így hat pont volt a különbség az utolsó játékrész előtt (69:63).

A negyedik negyedben lemásolták a harmadikat. A Kecskemét kezdett jobban, Jakab Péter pontjaival eltávolodtak a hazaiak, de a Vasas továbbra sem hagyta magát. Másfél perccel a vége előtt Franczva Ádám pontjaival már csak három pont volt a pasarétiek hátránya (86:83). Az esélyek életben tartáshoz a következő támadást kellett volna kivédekezni, de helyette három büntetőt dobhatott Pongó Martin, ezzel pedig bebiztosította a győzelmet a hazaiaknak.

Fontos megemlíteni, hogy nemcsak a Kecskemét, de a Vasas is tisztán U23-as csapattal szerepel az NB. I/B-ben. Mivel a hazaiaknak van a legerősebb keretük ebben a korosztályban, ezzel a mérkőzéssel a Vasas is letette a névjegyét. Nem is tudjuk, mit lehet arra mondani, hogy az U23-as bajnokság középdöntőjének C csoportjában a Kecskeméthez és a tavalyi bajnok Falcóhoz valószínűleg éppen a Vasas fog csatlakozni. Ez ugyan pikáns, de közben rámutat az U23-as bajnokság lebonyolításának sutaságára is, hiszen ezeknek a csapatoknak a legjobb négy között kellene találkozniuk.

Kecskemét: Mészáros M. (28/9 pont, 8 lepattanó, 6 kiharcolt fault és 5 szerzett labda), Jakab (20/6 pont), Pongó Mar. (14/9 pont és 6 gólpassz), Kohári (12 pont és 7 lepattanó).
Vasas: Moravcsik (20/3 pont, 10 kiharcolt fault, 9 gólpassz és 7 lepattanó), Franczva (20 pont, 8 lepattanó és 6 kiharcolt fault), Lakosa (17/6), Boinitzer (12/3 pont).

 

Hódmezővásárhely – Salgótarján 79:68 (17:16, 24:13, 17:19, 21:20)

Az első negyedben még tartotta magát a Salgótarján, de a félidőre Sasa Vejinovics ponterős játékával a Vásárhely már tizenkét ponttal vezetett. A nagyszünetben az öltözőben maradtak fejben a vendégek, a harmadik negyed harmadik percében már majdnem húsz pont volt a két csapat között (48:29). A Salgótarjánnak innen ugyan még sikerült csökkenteni a hátrányát, de a vásárhelyi védelmet áttörni nem. Győzelmével a Hódmezővásárhely életben tartotta az esélyeit, hogy bejusson a felsőházi rájátszásba, míg a Salgótarján gyakorlatilag kiszállt a versengésből.

Vásárhely: Vejinovics (21 pont), Czibere (12/6 pont), Vas (12/3 pont), Varga (10 pont és 13 lepattanó).
Salgótarján: Gorszki (20/3 pont, 10 kiharcolt fault), Sebők (15/3 pont), Madár (12/6 pont).


DEAC – Szolnoki Olaj U2396:71 (18:24, 31:14, 26:22, 21:11)

A debreceniek kezdték jobban a mérkőzést, két perc után 7:2-re vezettek. Meglepetésre a szolnoki U23-asok nemcsak hamar rendezték a védekezésüket, de meglepetésre az első negyed végén három triplával már tíz ponttal el is mentek (14:24). Végig sokat rotált Kmézics Zorán, de így sem sikerült megtartani az előnyt, sőt, a DEAC egy15:2-es futással a félidőben már tizeneggyel vezetett (49:38).

A harmadik negyedben tovább növelte előnyéta DEAC (70:47). Ekkor még össze tudta szedni magát a Szolnok, és egy 11:0-ás részeredménnyel két perc alatt ledolgozta a hátránya majdnem felét. A hazaiak hosszabb cserepadja biztosítékot jelentett a mérkőzés kézben tartására. A negyedik negyedben Takács Dániel lépett elő a hátsó sorokból és újra húsz ponttal vezettek, és hozták a papírformát. Egy kicsit belepiszkít az összképbe, hogy a szolnokiak 40:27-re nyerték a lepattanó csatát, azon belül pedig Csákvári Csaba szedett tizenkilencet!

DEAC: Takács D. (20 pont és 6 kiharcolt fault), Nagy Bo. (18 pont), Pék (15/9 pont), Asztalos (14 pont), Kovács (10 pont).
Szolnok: Csákvári (20 pont és 19 lepattanó), Tóth Z. (15/9 pont).

 

Óbudai Kaszások – MAFC 44:85 (12:36, 11:18, 11:12, 10:19)

Szenzációs első negyeddel tette egyértelművé az erőviszonyokat a MAFC. Fekete Csaba és Vavra András kilenc védőlepattanóval és ötből öt hárompontossal mutatták meg, hogy kívül-belül hasznos játékosok. Az első tíz percben kapott 36 pont után effektíve romokban volt a Kaszások. Nemcsak a védekezéssel voltak gondok, de a kétpontos dobásokkal is (9/48 – 18,75%), így a MAFC cseresorával is megszenvedtek.

Kaszások: Korona (14/6 pont).
MAFC: Vavra (17/9 pont és 8 lepattanó), Fekete (16/12 pont), Lakosa (14/3 pont), Fodor (13/3 pont), Lakits (8/3 pont és 5 szerzett labda), Csapai (2 pont és 9 védőlepattanó).

 

Nagykőrös – Bp. Honvéd 70:90 (17:22, 19:17, 19:30, 15:21)

Kiegyenlített első félidő után (36:39) robbantott a Honvéd, és egy 22:4-es szériával meglógott. Nehéz lenne egy embert kiemelni a vendégektől, gyakorlatilag igazi csapatmunkával sikerült eldönteni a mérkőzést. A Nagykőrös sokáig azért küzdött, hogy tíz ponton belülre tudjon kerülni, de a végén Puskás Artúr fiai egy 12:2-es futással még megspékelték a meccset. A hazaiak 14 támadó lepattanója dicséretes teljesítmény, de akkor lett volna esélyük, ha Mácsai Károly nem pontozódik ki 13 perc alatt.

Nagykőrös: Rácz (16/12 pont), Jurászik (14/6 pont), Dorvekinger (11 pont).
Honvéd: Kwame (24/3 pont), Kovács D. (17 pont és 7 védőlepattanó), Haris (13/6 pont), Szalay (11 pont), Szeleczky (10 pont).

 

Nyugat

Tehetséges Fiatalok Budapest - SMAFC-NYME 69-54 (16-15, 26-14, 16-13, 11-12)

A meccs elején Karácsonyi és Balogh találataival az erősen tartalékos soproniak állva hagyták az esélyes hazaiakat. A fővárosiak 9-0-s SMAFC vezetés után szerezték első kosarukat, s ez egy 16-4-es hazai roham kezdetét jelentette. Az első félidőben egyértelműen az egységes csapatmunkát bemutató budapesti gárda akarata érvényesült. Térfélcsere után Szobi ponterős volt s jól is mozgatta a hazai együttest, vezérletével tovább nőtt a különbség, a SMAFC nem tudott kibontakozni a hazaiak szokott szigorú védekezésével szemben,  volt már 22 pont is a a hazai előny, a végén tudtak egy picit kozmetikázni vereségükön a soproniak.

Tehetséges Fiatalok: Szobi (17/9 pont, 6 gólpassz), Katona (13/9 pont, 4 szerzett labda), Tóth (12 pont, 7 lepattanó), Beák (11/9 pont, 8 lepattanó), Debreceni (11 pont, 6 lepattanó).
SMAFC: Balogh (11/3 pont), Csaplár-Nagy A. (9 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz), Jávor (8/3 pont), Karácsonyi G. (8 pont, 3 lepattanó, 4 eladott labda).


 PTE-PEAC - Bajai Bácska FKE 71-73 (23-16, 19-20, 13-20, 16-17)

Kis híján nagy meglepetés született. Az első negyed hajrájában 11-9-es bajai vezetés után Sipos főszereplésével egy 11-0-s rohammal nemcsak fordított, el is lépett riválisától a sereghajtó pécsi együttes. A második negyed közepén a Hosszú-Ágfalvi kettősnek köszönhetően egyenlített a Baja, de 31-31 után jött egy 7-0-s pécsi roham, amelynek köszönhetően a hazaiak 6 pontos előnnyel zárták a félidőt.

A második félidő - s ilyen időszak az elsőben is akadt - Hosszú és Sipos dobópárbajával kezdődött, tartotta 5 és 10 pont közötti előnyét a PEAC. Hosszú azonban szinte tarthatatlan volt a harmadik negyedben, a szakasz végén a játékrészben 18 pontot (benne 4 tripla) szerző kosaras révén a maga javára fordította az állást a Baja.  Korábban játszott Pécsett, otthon érezte magát...

A záró szakasz elején váltva vezettek a csapatok, majd a vendégek állandósítottak szúk előnyt. A szakasz közepén Sipos két triplájával egyenlítettek a hazaiak. A végjátékban a Baja vezetett a PEAC rendre egyenlített, de Ágfalvinak a 39. percben esett kosarára már nem tudtak válaszolni a hazaiak.

PTE PEAC: Sipos (27/15 pont, 13 lepattanó), Nagy B. (14/3 pont, 5-5 lepattanó, gólpassz és eladott labda), Szabó R. (13/3 pont, 5 lepattanó, 6 gólpassz).
Baja: Hosszú (36/15 pont, 7 lepattanó, 4 szerzett, 5 eladott labda), Ágfalvi (16 pont, 13 lepattanó).
 

SKC-Sportiskola – Budafoki KK 86-63 17-11, 26-20, 18-19, 23-13)

Az ebédidőben kezdődő összecsapást Vajda jóvoltából a két legutóbbi meccsüket megnyerő vendég budafokiak kezdték jobban. Patonay Imre időkérése után felpörögtek a soproni fiatalok, s pár könnyű kosárral elléptek. A második negyed elején  hiába volt rendre eredményes hazai részről Ruják a Takács és Drevenka révén szinte minden támadásukat kosárral befejező vendégek 2 pontra feljöttek. A félidőt aztán egy huszáros 15-5-ös rohammal befejezve 12 ponttal vezettek szünetben a soproni fiatalok.

A harmadik negyedben még rátettek egy lapáttal a hazaiak. Amikor 17 pontosra hízott a soproni előny, Patonay Imre beküldte a kiegészítő játékosokat. Csökkent, a különbség, a 4. negyed elején Drevenka villanásaival 10 ponton belülre került a Budafok. Ekkor azonban  Török és Szekeres Ábel vezette 14-2-es rohammal megadták a kegyelemdöfést a vendégeknek a soproniak.

SKC-Sportiskola: Bus (21/3 pont, 5 gólpassz), Ruják B. (18 pont, 4 lepattanó), Molnár M. (14 pont, 11 lepattanó), Török (10/6 pont, 10 lepattanó)
Budafok: Takács (17 pont, 8 lepattanó), Drevenka (14 pont, 5 gólpassz), Károly 14/3 pont, 3 gólpassz), Vajda (11/3 pont, 8 lepattanó)

 

PVSK-Kronosz Kiadó - Pápai KC 69-77 (21-21, 12-17, 19-18, 17-21)

A hazaiak kezdtek jobban, az első negyed nagy részében jó csapatjátékkal 3-5 ponttal vezettek. A szakasz végén fordított Kálmán vezérletével a Pápa, a negyed döntetlennel végződött. A második szakaszt Henrik eredményességére építve 7-0-lal kezdte a Pápa, a hazaiak a negyed első 6 percében nem szereztek pontot. Utána ugyan Büki és Tóth "termelt", de a félidő Pascu triplájával, mégis 5 pontos vendég vezetéssel zárult.

Szünet után tartotta néhány pontos előnyét a Pápa, majd a szakasz második felében egy 7-2-es részhajrával 1 pontra feljöttek a pécsi fiatalok, de fordítani nem tudtak, 4 pontos hátrányban voltak a záró szakasz előtt. Ennek elején 9-cel elment a Pápa, de a pécsiek újra üldözőbe vették a vendégeket, s Bödör kosaraival a hajrában, a 39. percben kiegyenlíttek. A végjáték azonban a rutinosabb pápaiaké volt, akik Henrik és Kálmán vezetésével újabb idegenbeli győzelmet arattak.

PVSK-Kronosz: Bödör (17 pont, 9 lepattanó, 4 szerzett labda), Tóth M. (14/3 pont, 6 lepattanó), Büki (12 pont, 4 lepattanó, 6 gólpassz).
Pápa: Henrik (21/18 pont, 4-4 lepattanó és szerzett labda), Kálmán (20 pont, 6 eladott labda, 9 gólpassz), Keresztes (12 pont, 5 lepattanó), Jarosevits (10 pont, 4 lepattanó)

 

Győr-SZOL SZSE - Bonyhád 68-79 (16-25, 32-9, 11-26, 21-19)

Az első negyedben a Győr Horváth Gergely vezérletével 6 percig tartotta a lépést a bonyhádiakkal. A negyed második felében, 9-9 után Faragó Péter egy duplát és 3 triplát dobott, zsinórban 11 bonyhádi pont fűződött nevéhez, remek sorozata révén előnyhöz jutott a vendégcsapat. A második szakasz első fele döbbenetes fordulatot hozott, a Győr Gáll, Gombás és Horváth eredményessége révén egy 15-0-s száguldást bemutatva a 9 pontos hátrányát 6 egységnyi előnyre változtatta.

Az ilyen hatalmas sorozatok után szinte törvényszerű egy hullámvölgy, jött is a hazaiaknál, s a rutinos, a negyed elején átélt sokkból ébredő, az egyik legjobbját, Lukácsot nélkülöző Bonyhád ezt egy 9-0-s rohammal büntette. A félidő vége a hazaiaké volt, Gáll triplája és Helmeczi kosara révén szünetben 2 ponttal vezettek.

A második félidő elején váltott vezetéssel haladtak a csapatok. A szakasz közepén 45-41-es győri vezetésnél Tömösváry triplája egy 19-2-es bonyhádi száguldás kezdetét jelentette a negyed második felében. Tömösváry és Faragó mindent bedobott ebben az időszakban, a záró szakasz előtt 13 ponttal vezettek a vendégek. Ennek elején, a 33. percben Horváth remek megmozdulásai révén egyszer 10 ponton belülre került a Győr, de a Bonyhád ekkor újítani tudott, s a fordulatos meccs hajrájában már nem fenyegette veszély a sikerét.

Győr: Horváth G. (25/15 pont, 7 lepattanó, 3 szerzett, 5 eladott labda), Gáll (10/6 pont, 2 gólpassz), Péterfai (10 pont, 4-4 lepattanó és szerzett labda), Gombás (8/3 pont, 8 lepattanó), Helmeczi (7/3 pont, 6 gólpassz)
Bonyhád: Faragó (27/18 pont, 4 lepattanó, 8 gólpassz, 5 eladott labda), Tömösváry (24/6 pont, 6 lepattanó), Horváth B. (8/3 pont, 4-4 lepattanó és gólpassz), Hegedűs (6 pont, 6 lepattanó, 3 eladott labda, 2-2 gólpassz és blokk)


Veszprém ESC - MTK Törökbálint 75-84 (25-21, 19-16, 16-26, 15-21)

Szlávik és Bódi dobópárbajával kezdődött a meccs, s mivel e párbajhoz csupán Vertetics tudott hozzászólni, az egyik legtapasztaltabb játékosukat, Hoffmann Balázst nélkülöző  hazaiak megugrottak. A szakasz közepén volt egy 6-0-s részhajrájuk a vendégeknek, de ezt követően a Veszprém kapott új erőre, s Kováts és Szlávik triplái révén egy 9-2-es futással ismét meglépett. A negyed hajrájában csapatmunkával 4 pontra jöttek föl a vendégek.

A második szakasz 5 hazai ponttal indult, 9-cel "ment" ekkor a VESC. Bár a törökbálintiak mindent elkövettek, 4 pontnál közelebb nem tudtak kerülni a Veszprémhez, amelynek ekkor mindenre volt válasza, s szünetben 7 ponttal vezetett.

A második félidő első perceiben tartotta 5 és 10 pont közötti előnyét a hazai együttes. A 22. perctől, 48-39-es hazai fór után azonban Szarvas Gábor vezérletével egy 15-0-s 4 percet produkálva a vendégek átvették a vezetést. A 6 pontos hátrányból  "felállt" a Veszprém, amely Czakó vezérletével visszaszerezte a vezetést. A negyed végén váltva vezettek a csapatok, a szakasz Hájer egálnál dobott triplájának köszönhetően 3 pontos bonyhádi előnnyel zárult.

Kováts a záró szakasz elején triplával egalizált, sőt bevágott még két hármast a negyed elején, így fordított is a hazai együttes, amely az etap közepén 3 ponttal vezetett. Wehner hárompontosa azonban egy döntő fontosságú, 12-0-s törökbálinti roham kezdetét jelentette, így egy érdekes, fordulatos meccsen a hajrában jobban koncentráló, esélyesebb vendégcsapat kerekedett felül.

Veszprém: Szlávik (20/6 pont, 3 lepattanó, 4 gólpassz), Kováts (15/15 pont, 3 lepattanó), Czakó (13 pont, 9 lepattanó, 3 gólpassz), Oltárczy (12/3 pont, 3-3 gólpassz és eladott labda).
Törökbálint: Szarvas (23/6 pont, 7 gólpassz, 5 eladott labda), Bódi (20/3 pont, 10 lepattanó), Wehner (15/3 pont, 5 lepattanó, 4 gólpassz), Bihari (14 pont, 8 lepattanó).

ERRE A LINKRE KATTINTVA ÉRHETŐ EL A KÉT FŐCSOPORT TABELLÁJA!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus