NB I/B: A Honvéd is legyőzte az OSE-t

Törökbálint után a Dózsa Görgy úton is elbukott az Oroszlány gárdája, ezzel pedig veszélybe került a harmadik pozíciója, miután a Nyíregyháza legyőzte a közvetlen riválisát BKG együttesét.

Piros csoport

BUDAFOK – HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 81-90 (11-21, 32-24, 23-20, 15-25)

Listavezetőhöz méltóan kezdett a Veszprém Budafokon, a bakonyiak csapdázó védekezésére nem tudott jól reagálni Károly Máté együttese, így a második negyed elején már 20 pontos hátrányban is voltak Horváth Marciék (8 pont, 13 lepattanó, 5 eladott labda, 4 gólpassz, 2 blokk). Ekkor váltott hátul a házigazda, a zóna pedig meghozta az áttörést, a padról remekül beszálló Jilling (16/12 pont, 5 lepattanó), valamint a mezőny legeredményesebbjeként záró Puszta (21/3 pont, 4 lepattanó, 2 szerzett labda) vezérletével kettő pontra zárkózott a vendéglátó együttes a nagyszünetig. Fordulás után már Szabó Péteréknek (20/3 pont, 9 lepattanó) kellett a Budafok után futniuk, és a képlet nem is változott a záró felvonásig. A Veszprém is meghúzott egy védekezés váltást, a taktika pedig bejött, Körtélyesiék (13/3 pont, 5 lepattanó, 2 szerzett labda, 2 eladott labda) az utolsó öt percben már nem engedték egy labdányi távolságra riválisukat, így a szezonban harmadszor is szoros meccsen győzte le a budafokiakat Mérész Csaba legénysége.

Legjobb dobók:

Budafok: Puszta 21/3, Jilling 16/12, Tursics 14/12

Veszprém: Szabó P. 20/3, Kovács Á. 14, Körtélyesi 13/3, Pavlovic 12, Völgyi 10

Vasas Akadémia – MEAFC-Miskolc 90-76 (27-21, 22-15, 22-20, 19-20)

Jóval kisebb elánnal kezdte a Vasas elleni meccsét a MEAFC, mint a korábbi találkozóit, illetve jól működött a hazaiak mezőnysora, Moravcsik (18/6 pont, 9 gólpassz), Boros (23/6 pont, 4 lepattanó, 2 szerzett labda, 7 eladott labda, 7 kiharcolt fault) és Katona (12/6 pont) megoldhatatlan feladat elé állította a miskolci védőket. Szögi, valamint Thornton (33/6 pont, 9 lepattanó, 3 szerzett labda, 2 eladott labda, 11 kiharcolt fault) próbálták felrázni a társakat, de az első félidőben a Vasas 1:1-ei kifogtak rajtuk folyamatosan, csak a harmadik negyed végéhez közeledve tudott közelebb férkőzni a Drahos legénység. Egészen hét pontig kúsztak fel Lippaiék (17 pont, 2 szerzett labda, 2 eladott labda), de ekkor ismét ritmust váltott a házigazda és összességében magabiztosan fektette két vállra a borsodiakat.

Legjobb dobók:

Vasas: Boros 23/6, Moravcsik 18/6, Katona 12/6

MEAFC: Thornton 33/6, Lippai 17

MAFC – Nagykőrösi Sólymok KE 76-61 (16-13, 21-16, 27-16, 12-16)

Ha nem is a szokásos hazai hengerrel, de hozta így is a kötelezőt a dobásokkal hadilábon álló MAFC gárdája, a 34 %-os mezőny, valamint az 54 %-os büntető százalékukat biztosan nem teszik ki az ablakba, viszont így is meglett sorozatban a hatodik győzelmük. Washington (21/9 pont, 8 lepattanó, 6 szerzett labda, 5 gólpassz) és Garamvölgyi (10/3 pont, 9 lepattanó, 2 szerzett labda, 7 kiharcolt fault) mellett a 13 lepattanójából kilencet az ellenfél gyűrűje alatt megkaparintó Bordács tették a legtöbbet a fővárosi sikerért, míg a 22 labdát elszóró és három hullámvölgyet átvészelő Nagykőrösnél Mácsai (11/9 pont, 14 lepattanó, 4 eladott labda, 2 blokk), valamint Lakosa Ákos (17/6 pont, 8 lepattanó, 8 eladott labda) tették a legtöbbet a szorosabb végeredményért.

Legjobb dobók:

MAFC: Washington 21/9, Nagy K. 11/9, Garamvölgyi 10/3

Nagykőrös: Lakosa Á. 17/6, Molnár M. 12/6, Mácsai 11/9

Budapesti Honvéd SE – OSE Lions 87-85 (17-21, 24-24, 19-18, 27-22)

Három, szoros végjátékban elveszített mérkőzés után (BKG, MEAFC, Veszprém) megtört a Honvéd rossz sorozata, miután hazai pályán kapta el az egymás után második idegenbeli mérkőzését elbukó Oroszlányt. Roppant fizikális meccset hozott a két rivális találkozója, ez kezdetben a fővárosiaknak ízlett kevésbé, az OSE fojtogató védekezése mellett nehezen találták a gyűrűig vezető utat, míg a vendégek főleg a betöréseikből adódó test-test elleni párharcokat erőltették eredményesen. A hazaiak küzdőszellemét dicséri, hogy így sem szakadtak le jelentősen Horváth Ákos (18/6 pont) és Stefán Dávid (17 pont, 8 lepattanó) vezetésével, hiába talált be a legjobb pillanatokban Sömenek (12/3 pont), valamint Mohácsi (12/3 pont, 7 lepattanó), kétszer is elkótyavetyélték tíz pont körüli előnyüket a félidőig. A térfélcserét követően fej-fej mellett haladtak a csapatok, a végjátékra Abell (18/9 pont, 4 gólpassz) és Nshimba (12 pont, 8 lepattanó) lépett elő vendég oldalon, míg a fővárosiaknál Szalay (13/3 pont, 4 lepattanó, 2 szerzett labda, 5 gólpassz) javult fel jelentősen, utóbbi ráadásul főszereplővé is vált az utolsó másodpercekben. Fél perccel a vége előtt ugyanis egálnál a Honvéd kaptánya vette kezébe a döntést, és egy betörésből két pontos előnyhöz juttatta a rekordbajnokot, amire Abell már nem tudott triplából válaszolni.

Legjobb dobók:

Honvéd: Horváth Á. 18/6, Stefán 17, Szalay 13/3

OSE: Abell 18/9, Mohácsi 12/3, Nshimba 12

Nyíregyháza Blue Sharks – BKG-Príma SE 81-71 (20-28, 14-10, 22-11, 25-22)

Nem sültek a triplák (4/24) vendég részről, de a parádézó Berger (27 pont, 8 lepattanó) vezetésével így is volt esélye a győzelemre a BKG-nak a közvetlen rivális Nyíregyháza otthonában, a Kék Cápák azonban higgadt végjátékkal húzták be a kulcsfontosságú rangadót. Az eltiltott Tóth távollétében Bazsó (20/18 pont, 9 lepattanó) adta meg az alaphangot a házigazdáknak, futószalagon érkező távoli kosarai ellenére azonban nem tudott előnyt szerezni a nyírségi alakulat, az ekkor összeszedettebb Szigetszentmiklós lélegzetvételnyi vezetéssel várhatta a második félidőt. Ekkor azonban már Harmon (24/9 pont, 6 lepattanó, 9 gólpassz) is fellépett Bazsó mellé, szisztematikus munkával csökkentette hátrányát a Nyíregyháza, majd ugyanezzel a lendülettel lépett meg tíz pont fölé a záró etapban. Próbált még visszajönni a meccsbe a BKG, de minden felzárkózási kísérletére volt válasza a hazai együttesnek, győzelmükkel pedig lépéselőnybe kerültek a negyedik pozícióért folytatott versenyfutásban.

Legjobb dobók:

Nyíregyháza: Harmon 24/9, Bazsó 20/18, Sitku 10/6

BKG: Berger 27, Nagy Bo. 14/6, Kovács S. 10/6

PVSK-Kronosz Kiadó – MTK Törökbálint 69-68 (21-16, 13-19, 18-20, 17-13)

Óriási taktikai csatát hozott a két rájátszásért igyekvő gárda ütközete, az első félidőben főleg a pécsiek jártak előrébb, a nagyszünethez közeledve, 34-32-es vezetésüknél nagyon megállt a tudomány. A házigazdákból szépen felkészült, a felállt védelem elleni játékát jól olvasó MTK egy 0-13-as etappal fordította a maga javára a találkozót, de tíz pont körüli előnye nem tartott ki a harmadik negyed végéig sem, a Dragasevic (21/9 pont, 5 lepattanó) fémjelezte pécsiek újra nyílttá tették az összecsapást az utolsó felvonás előtt. Bihariék (12/3 pont, 8 lepattanó, 4 eladott labda, 2 blokk) a PVSK felzárkózása ellenére is előrébb tudtak járni szinte a lefújásig, Demeter mindössze az utolsó akcióból fordította meg a mérkőzést a baranyaiaknak, amire már nem jött válasz a túloldalról. Győzelmével már erősen ott kopogtat a rájátszás kapuján a pécsi gárda is.

Legjobb dobók:

PVSK: Dragasevic 21/9, Demetert 11, Olasz 10

MTK: Nagy Sz. 14/6, Jakab P. 14, Bihari 12/3, Czakó 11

 

Zöld csoport

Újpest-MT - Concordia Motax KC Pápa 78-70 (21-23, 25-14, 21-20, 11-13)

Bár jobban kapta el a rajtot a Cook (24 pont, 9 lepattanó, 4 szerzett labda, 3 eladott labda, 8 kiharcolt fault, 4 gólpassz, 4 blokk) fémjelezte Pápa együttese, a fokozatosan ébredező Újpest a második negyedre már tíz ponttal is meg tudott lógni. A nagyszünet után nem is forgott igazán veszélyben a házigazdák vezetése, röpködtek a kiugró egyéni teljesítmények, Széphelyi (14/6 pont, 12 lepattanó) és Durasevic (16 pont, 10 lepattanó, 2 szerzett labda, 2 eladott labda) dupla-duplázott, Surmann Gábor a tripla-duplához járt közel (10/6 pont, 9 lepattanó, 2 szerzett labda, 3 eladott labda, 8 gólpassz), míg fivére, Péter az újpestiek legeredményesebbjeként (22/3 pont, 5 lepattanó, 2 szerzett labda, 4 eladott labda, 5 gólpassz) zárta a találkozót.

Legjobb dobók:

Újpest: Surmann P. 22/3, Durasevic 16, Széphelyi 14/6, Surmann G. 10/6

Pápa: Cook 24, Sonyák 14/3

Vásárhelyi Kosársuli – KTE-Duna Aszfalt 89-69 (18-21, 22-13, 26-18, 23-17)

A nagyon bekezdő Molnár Dániel (32/12 pont, 7 lepattanó, 2 szerzett labda, 2 eladott labda, 13 kiharcolt fault) vezérletével meglepte esélyesebb házigazdáját a Kecskemét, de a lendületük csak az első tíz percig tartott ki. Pavlovic (14 pont, 6 lepattanó, 10 gólpassz) és Vas (26/18 pont) állt ugyanis a hazaiak élére, a második szakasz derekán már a vezetést is átvették a csongrádiak, de leszakítani nem tudták jól küzdő, fiatal ellenfelüket. Az erő a harmadik negyed végére fogyott el vendég részről, ekkor repesztett egy 15-2-es rohamot a Vásárhely, amivel gyakorlatilag el is döntötte a találkozót.

Legjobb dobók:

Vásárhely: Vas P. 26/18, Kelemen 14/6, Pavlovic 14, Varga Z. 10

Kecskemét: Molnár D. 32/12, Kucsera 11, Plézer 10

Óbudai Kaszások – Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 94-85 (25-21, 29-17, 19-21, 21-26)

Másfél negyeden keresztül tartottak az izgalmak Óbudán, ekkor még csak 25-24-re mentek a házigazdák, de jött a fekete leves a Győr számára, és egy 25-6-os hazai szakaszhoz asszisztálva elúszott a találkozó. Innentől szinte formalitássá vált a mérkőzés, a Takács András újabb ihletett estéjére (36 pont, 15 lepattanó) alapozó Kaszások Steve Rosemond (14 pont, 3 szerzett labda, 5 eladott labda, 10 gólpassz) irányítása mellett kézben tartották az összecsapást, és gond nélkül szállították az újabb győzelmet. A Győr a két Rátvay, Balázs (22 pont, 8 lepattanó) és Tamás (20 pont, 4 lepattanó, 3 eladott labda, 4 gólpassz) remeklésén kívül Gáll (14/6 pont, 6 lepattanó) vezetésével próbált még rohamozni, egyszer fel is jöttek tíz pontra a negyedik negyed elején, de ennél közelebb csak az utolsó másodpercekben engedte már riválisát az óbudai legénység.

Legjobb dobók:

Kaszások: Takács A. 36, Ondima 15/9, Rosemond 14, Bencsik 10/6, Meleg 10

Győr: Rátvay B. 22, Rátvay T. 20, Gáll 14/6

Alba Fehérvár – Salgótarjáni KSE 85-88 (35-19, 25-25, 11-23, 14-21)

Állva hagyta rutinosabb ellenfelét a Fehérvár gárdája, a Varga (27/12 pont, 2 szerzett labda), Peringer (18 pont, 12 lepattanó, 4 gólpassz) páros fémjelezte házigazdák már 21 ponttal is vezettek a második negyedben. Érdekes módon a Salgótarján zónáját cincálta szét a lendületesebb Alba utánpótlás, így a nógrádiak játékában az hozott változást, hogy a térfélcsere után visszaálltak emberfogásra. A húzás bevált Ughy Algertnek, mindössze 11 pontot kaptak a következő tíz percben, miközben Kovács (27/3 pont, 7 lepattanó), Joó (26/6 pont, 7 lepattanó, 4 szerzett labda, 4 eladott labda, 6 gólpassz) és Herendic (16 pont, 7 lepattanó, 4 szerzett labda, 4 eladott labda, 7 kiharcolt fault, 7 gólpassz) is magasabb sebességi fokozatba kapcsolt támadóoldalon. Fokozatosan tűnt el a hazaiak előnye, de két perccel a vég előtt így is néggyel mentek, amire Hajdu triplával, Herendic pedig büntetővel reagált, kiegyenlítve a párharcot. A slusszpoén Joó kezében rejlett, a vendégek kapitánya süllyesztette el az első tarjáni vezetést, és mint kiderült győzelmet érő triplát a gyűrűben, amire már nem volt válasza a Fehérvárnak.

Legjobb dobók:

Fehérvár: Varga M. 27/12, Peringer 18, Takács Ma. 12/6, Polster 10/6

Salgótarján: Kovács M. 27/3, Joó 26/6, Herendic 16

Bajai Bácska FKE – DEAC U23 121-78 (38-25, 31-23, 27-12, 25-18)

Kíméletlenül kihasználta magassági fölényét a Baja gárdája, a lepattanóknál szemernyi esélyt sem hagyott a debrecenieknek (49-22, közte 19 támadó), de emellett a távoliakat is jó százalékkal (10/20) értékesítették Pongóék (19/15 pont, 8 lepattanó, 2 szerzett labda, 2 eladott labda). Jakab Péter (20 pont, 10 lepattanó) ficánkolt leginkább a palánkok környékén, de Nagy Dániel (22/6 pont, 5 lepattanó, 4 gólpassz) és Kővágó Laska Márk (14 pont, 7 lepattanó, 2 blokk) is sokat támadta a gyűrűt, amire képtelen volt reagálni a DEAC gárdája. Tóth Bence (21/12 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda, 3 eladott labda) és Kozák Márton (22/3 pont) ugyan szép számokat hoztak így is össze, de nem volt átütő erő és klasszikus magasember a hajdúságiaknál, a Baja pedig minden hibájukat büntetve átrobogott rajtuk.

Legjobb dobók:

Baja: Nagy D. 22/6, Jakab P. 20, Pongó 19/15, Kővágó-Laska 14, Goldring 12, Ágfalvi 12

DEAC: Kozák M. 22/3, Tóth B. 21/12, Gáspár M. 13/9

Tiszaújvárosi Phoenix Kosárlabda Klub – EKE Eger KOK 83-74 (19-21, 25-20, 18-21, 21-12)

Végig kiegyenlített csatát hozott a két rivális összecsapása, a Tiszaújváros meg-meg tudott lépni tíz pont körüli differenciával, de az Eger nem adta fel egy pillanatra sem és nyílttá tudta tenni a végjátékot. Itt Hill (30 pont, 12 lepattanó) bizonyult nyerőembernek hazai részről, aki rövid időn belül hét pontot tett fel a táblára, gyakorlatilag eldöntve a találkozó sorsát. Fájó veszteség a borsodiaknak, hogy a jól játszó Kiss Balázst (11/3 pont, 3 szerzett labda, 9 gólpassz) elvesztették egy komolyabb sérülés miatt, ami még az alapszakasz hajrájában jöhet rosszul nekik. Az Eger minden dicséretet megérdemel a tisztes helytállásért, volt esélyük a győzelemre a Máté Balázs (27/15 pont, 7 lepattanó, 5 eladott labda), Szicsák Bence (13 pont, 12 lepattanó), Varga Imre (8 pont, 10 lepattanó) vezette hevesieknek, de a hajrában nem tudták gólra váltani az akcióikat és elúszott a bravúr lehetősége.

Legjobb dobók:

Tiszaújváros: Hill 30, Kovács Z. 12, Szilasi 12, Kiss B. 11/3

Eger: Máté B. 27/15, Szicsák 13, Mészáros B. 11/3, Papp B. 10/6

 

Fotó: oselions.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus