NB I/B: A Nyíregyháza vette át a vezetést a Piros csoportban

A PVSK fiataljai simán megverték a Nagykőröst az alsóházi rangadón, nagy bajban a Baja.

Piros csoport:

PVSK-CARGATE - Nagykőrösi Sólymok KE 110 - 83 (32-17, 31-17, 26-27, 21-22)

Nagyon megsorozta az ünnepek alatt inkább pihenő, mintsem együtt edző nagykőrösieket a sokkal jobb állapotban lévő és első hazai győzelmére készülő Pécs, a vendégeknél csak a 40 pontig és 46 VAL-ig jutó Lakosa Ákos tudta érdemben felvenni a kesztyűt, nagyon messze volt a győzelem megszerezésének lehetőségétől is a vendég együttes, mely így egymás elleni összevetésben is rosszabb már, így utolsó helyre került a tabellán.

A teljes kezdő ötös parádézott a mezőnyből 56%-kal tüzelő és csapatszinten 26 gólpasszt kiosztó hazaiaknál, Miljan Popadics eddigi legjobb meccsét hozta, de az A-csoportos gárdában az új edző érkezésével a rotációból teljesen kiszoruló Bíró Levente is csúcsformában kosarazott. A két alakulat számára ugyanakkor a reális cél már csak az lehet az alapszakasz hátralévő részére, hogy legalább a pályaelőnyt megszerezzék a play-outra, pláne mivel mindketten megverték idegenben az épp egy győzelemnyivel eddig többet gyűjtő Vasast.

Kiemelendő teljesítmények:

Pécs: Miljan Popadics (21 pont, 7/10 mezőnyből, 3/5 triplából - 22 VAL), Riskó Dávid (20 pont, 8/11 mezőnyből, 4 kiharcolt fault), Veljko Dragasevics (17 pont, 5 lepattanó. 3 szerzett labda, 4 eladott labda - 21 VAL), Kocsis Zalán (16 pont, 6/8 mezőnyből, 6 lepattanó, 6 gólpassz, 5 szerzett labda - 33 VAL), Bíró Levente (14 pont, 5/10 mezőnyből, 6 lepattanó, 9 gólpassz, 4 szerzett labda, 4 kiharcolt fault, 4 eladott labda - 27 VAL)

Nagykőrös: Lakosa Ákos (40 pont, 14/23 mezőnyből, 4/9 triplából, 8/8 büntetőből, 7 lepattanó, 8 kiharcolt fault, 4 eladott labda - 46 VAL), John Viqueira (12 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda, 4 eladott labda), Jókai Mátyás (11 pont, 4/8 mezőnyből, 6 lepattanó)

 

HÜBNER-Nyíregyháza BS - Bajai Bácska FKE 80 - 64 (19-25, 26-18, 23-12, 12-9)

A bajaiak másfél negyeden keresztül uralták a meccset, akkor viszont előbb egy sportszerűtlennel és egy technikaival kiállították Pongó Martint, majd egyből mehetett zuhanyozni (és így nem is játszhat csapata következő mérkőzésén) az addig 20 pontig és 25 VAL-ig jutó, nagyjából élete teljesítménye felé haladó Jakab Péter, a hazaiak pedig éltek ezzel az eséllyel és hiába Nagy Dániel 20, 10-es dupla duplája, simán két vállra fektették az őket idegenben megverő Cservék-csapatot.

Tóth Gergely ezúttal is jó vezér volt és tarthatatlan a palánk alatt, míg Bus Iván 12 gólpasszal parádésan mozgatta a Nyíregyházát, mely ezzel a diadallal és a Veszprém vereségével már első helyen áll a tabellán a nagyon szorosan alakuló élmezőnyben. Vukicsevicsék pedig ha nem kezdenek újra győzelmeket gyűjteni, akkor gyorsan távol kerülhetne a rájátszás-helyektől is.

Kiemelendő teljesítmények:

Nyíregyháza: Tóth Gergely (20 pont, 6/11 mezőnyből, 7/7 büntetőből, 6 lepattanó, 2 blokk, 7 kiharcolt fault - 28 VAL), Dancsecs András (19 pont, 6/11 mezőnyből, 5/10 triplából, 4 lepattanó, 3 szerzett labda - 22 VAL), Bryton Hobbs (15 pont, 5/5 büntetőből, 10 lepattanó, 3 szerzett labda, 4 eladott labda - 21 VAL), Bus Iván (10 pont, 6 lepattanó, 12 gólpassz - 26 VAL), Bazsó Brúnó (9 pont, 10 lepattanó)

Baja: Jakab Péter (20 pont, 8/10 mezőnyből, 4 lepattanó - 25 VAL), Nagy Dániel (20 pont, 5/5 büntetőből, 10 lepattanó, 5 kiharcolt fault, 6 eladott labda - 22 VAL), Milos Vukicsevics (11 lepattanó)

 

TF-BP - MTK-Elite Basket 82 - 58 (20-14, 20-14, 23-16, 19-14)

Teljesen megfojtotta a vendégek játékát a TF-BP, de alapvetően jól dolgozott védekezésben az MTK is, a játékvezetői felfogásnak megfelelően végig hagyott kemény játék pedig azt eredményezte, hogy sima, de kevés pontos mérkőzésen nyert a sorozatban harmadik sikerét begyűjtő Vlaszki-legénység, mely más kategóriát képvisel a most egyébként gyengén dobó, de megint borzasztóan sokoldalú Ivosevvel a keretében.

Jakab Péterék ezzel a vereséggel távolabb kerültek a rájátszás-helyektől a még mindig nagyon sűrű középmezőny alján, de fiataljaik (Farkas és Szatmári) játéka azért most is biztató volt a jövőre nézve.

Kiemelendő teljesítmények:

TF-BP: Tomiszlav Ivosev (16 pont, 4/10 büntetőből, 12 lepattanó, 8 gólpassz, 5 szerzett labda, 2 blokk, 10 kiharcolt fault - 36 VAL), Timkó Norbert (10 pont, 7 lepattanó)

Törökbálint: Farkas Dániel (15 pont, 3/6 triplából), Takács András (8 pont, 9 lepattanó (ebből 4 támadó), Szatmári Zsombor (13 lepattanó (ebből 4 támadó) 


Budapesti Honvéd SE - Budafoki KK 91 - 77 (30-13, 14-13, 25-29, 22-22)

Azok után, hogy a nyitófordulóban még 31-gyel verte a Budafok az akkor még elég tartalékos felállásban érkező Honvédot, mindent várhattunk ettől a derbitől, de ennyire sima BHSE-diadalra azért kevesen tippeltek volna előzetesen. A gépezet az elején tökéletesen működött viszont a hazaiaknál, akik nagyon megszórták Pusztáékat az első etapban és a félidő előtt volt már 20-as fórjuk is a hét triplát dobó Horváth Ákos és a lassan formába is lendülő Halász Ákos főszereplésével.

A fordulás után már nem tudta azt a látványos és ellenállhatatlan támadójátékot hozni Puskás Artúr legénysége, de nem engedte egyszámjegyűre apadni a különbséget a teljes kerettel felálló fővárosi riválisnak és végül megszerezte zsinórban 8. győzelmét, amivel épp a budafokiakkal és a miskolciakkal holtversenyben negyedik helyen áll már a tabellán és a következő hetekben a dobogósokkal is megmérkőzhet azért, hogy esetleg még feljebb lépjen.

Kiemelendő teljesítmények:

Honvéd: Horváth Ákos (28 pont, 10/20 mezőnyből, 7/12 triplából, 4 gólpassz - 25 VAL), Halász Ákos (13 pont, 5/7 mezőnyből, 3/5 triplából, 5 lepattanó, 8 gólpassz, 4 szerzett labda, 5 eladott labda - 26 VAL), Stefán Dávid (11 pont, 4 lepattanó)

Budafok: Puszta Dávid (16 pont, 6/12 mezőnyből, 3 szerzett labda, 4 kiharcolt fault), Mészáros Bence (14 pont, 4 lepattanó), Varga Dániel (11 pont, 4/8 mezőnyből, 11 lepattanó (ebből 4 támadó), 5 kiharcolt fault - 21 VAL), Fehér Csaba (11 pont, 3/6 triplából, 6 lepattanó), Horváth Márton (8 pont, 10 lepattanó (ebből 4 támadó))


BKG-Prima SE - MEAFC-Miskolc 75 - 76 (16-24, 30-21, 15-16, 14-15)

Óriási izgalmakat és kaotikus végjátékot hozott a két, ugyanolyan mérleggel álló alakulat ütközete, melynek végén megmenekült az egy pontos előnynél két büntetőt rontó Kozák Márton és a volt csapata ellen szép dupla duplát szállító Austin Thornton vezette Miskolc. A MEAFC-nak ez volt már sorozatban az ötödik sikere és így övé a holtversenyes 4. hely a tabellán. A bajnoki mérkőzéseket tekintve ez volt talán a legnagyobb bravúrja eddig a Drahos-legénységnek, melynek a győzelemhez a védekezésben is fantasztikusan teljesítő idősebbik Kozák-fivér elrontott büntetője után Homoki Donát támadólepattanója is nagyon kellett - bár a jól játszó Bán Tibor még egy triplával meg is nyerhette volna a derbit övéinek.

A most igazán kiemelkedő teljesítményt csak Nick Allentől kapó szigetszentmiklósiak így nehéz periódusuk után nem tudtak hazai környezetben sem javítani, így elkerültek a rájátszást jelentő helyekről egyelőre, bár annyira szoros továbbra is az egész mezőny, hogy egy jobb szériával könnyedén odaérhetnek a legjobb négybe is újfent.

Kiemelendő teljesítmények:

Szigetszentmiklós: Nick Allen (28 pont, 13/17 mezőnyből, 10 lepattanó (ebből 4 támadó), 4 kiharcolt fault - 35 VAL), Nagy Botond (18 pont, 5/22 mezőnyből, 5 lepattanó, 11 gólpassz, 11 kiharcolt fault - 25 VAL), Nagy Benedek (8 pont, 5 lepattanó, 6 gólpassz)

Miskolc: Kozák Márton (14 pont, 5/10 mezőnyből), Austin Thornton (14 pont, 19 lepattanó (ebből 4 támadó), 4 gólpassz, 5 kiharcolt fault - 32 VAL), Homoki Donát (10 pont, 5/7 mezőnyből, 7 lepattanó)


MAFC - HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 91 - 85 (18-20, 26-24, 31-17, 16-24)

A forduló kiemelt rangadója épp azt a parázs csatát hozta, melyet várhattunk a két, dobogós helyen álló, s egyértelműen a feljutásra pályázó együttes összecsapásán. A vendégeknél ugyan nem épült fel Mucza Tamás, de a helyén játszó fiatal, Szűcs Péter, ponterős és bátor játékkal igyekezett őt pótolni, ráadásul visszatérhetett náluk Völgyi Marcell is - egyelőre még limitáltabb szerepkörben.

A palánk alatt, illetve a légiósok csatáját is nyerni tudott a MAFC, mely az utolsó negyedben azért eléggé visszaengedte ebbe a meccsbe a bakonyiakat, s ezzel már csak egy győzelemnyi a távolság a felek között - bár az egymás elleni különbségben jobb tudott maradni Mérész Csaba legénysége, aminek még könnyen lehet jelentősége a folytatásban.

A fővárosiaknál Richmond mellett a két másik rutinróka, Harazin Tamás és Tóth Péter is hozta, ami tőle elvárható, jól működött tehát a gépezet, viszont a túloldalon nagyon hiányzott Szabó Péter, illetve a most szépen levédekezett Medve Máté hatékony támadójátéka.

Kiemelendő teljesítmények:

MAFC: Ryan Richmond (22 pont, 7/13 mezőnyből, 3/5 triplából, 6 gólpassz, 7 kiharcolt fault - 25 VAL), Harazin Tamás (14 pont, 7/8 mezőnyből, 8 lepattanó - 22 VAL), Tóth Péter (14 pont, 5/9 mezőnyből, 3/4 triplából, 4 lepattanó, 5 gólpassz - 20 VAL), Bordács Soma (10 pont, 3/4 mezőnyből, 5 lepattanó, 3 blokk)

Veszprém: Körtélyesi Gergely (17 pont, 5/10 mezőnyből, 6/6 büntetőből, 12 lepattanó - 28 VAL), Kovács Ádám (14 pont, 5 kiharcolt fault, 4 eladott labda), Szűcs Péter (12 pont, 4/6 mezőnyből, 4 lepattanó), Mike McCall (12 pont, 5 gólpassz)

A Piros csoport állása és egyéni ranglistái IDE kattintva tekinthetők meg!



Zöld csoport:

Concordia Motax KC Pápa - Szoloki Olajbányász U23 73 - 88 (17-12, 20-27, 21-27, 15-22)

A pápaiak zsinórban megszerzett öt győzelem után toronymagas esélyesei voltak ennek a találkozónak, még úgy is, hogy Burai Róbertre betegség miatt nem számíthattak, de ha hozzátesszük, hogy a szolnoki U23-ban rég be nem vetett Rudner Gábor mellett Samuel Taiwo és Pallai Tamás sem volt ott a csapatban ezúttal, így pláne igaz ez a megállapítás.

Ennek ellenére a vendégek végig uralták a mérkőzést a sok betli mellett két átlagon fölüli teljesítményt (Murai és az ex-szolnoki Sonyák) felvonultató hazaiak bánatára, így végül ki is kapott az egyébként nagyot küzdő negyedik helyezett és újra távolabb került az élen lévő hármas fogattól. Eközben Frank Áronék erősítettek pozíciójukon a rájátszásért folytatott harcban.

Kiemelendő teljesítmények:

Pápa: Murai Gábor (27 pont, 8/20 mezőnyből, 7 lepattanó (ebből 5 támadó), 5 szerzett labda, 14 kiharcolt fault - 32 VAL), Sonyák Béla (21 pont, 9/22 mezőnyből, 6 lepattanó)

Szolnok: Gilszki Erik (19 pont, 3/7 triplából, 6/6 büntetőből, 4 lepattanó), Csák Bence (18 pont, 6/11 mezőnyből, 4/7 triplából, 6 lepattanó, 4 kiharcolt fault - 23 VAL), Kókai Dávid (14 pont, 6/10 mezőnyből, 4 lepattanó)

 

EKE Eger KOK - SMAFC 48 - 71 (9-25, 15-21, 10-16, 14-9)

Nem sok ellenállást tanúsított az Eger ezen a derbin, melyen 16 pontos hátrányba kerültek a heveseik már az első negyedet követően, amelyben egyedül túldobta őket az idei legjobbját nyújtó Czukor Bence.

A sereghajtónál nulla pontos maradt a papíron legmagasabban jegyzett játékos, Máté Balázs, aki mind a kilenc mezőnykísérletét elrontotta, ami azért nagyban dicséri a soproniak védekezését, akik majdnem komplett csapattal szépen megmutatták most is, hogy egyértelműen a rájátszásba jutás a céljuk, amit úgy fest, egyre magabiztosabban teljesíteni is tudnak. Váczi Péter tanítványai viszont kezdenek teljesen leszakadni a mezőnytől.

Kiemelendő teljesítmények:

Eger: Steier Krisztián (10 pont, 7 lepattanó)

Sopron: Czukor Bence (26 pont, 10/14 mezőnyből, 6/6 büntetőből, 6 kiharcolt fault - 33 VAL), Soós Bence (11 pont, 4 lepattanó, 4 kiharcolt fault), Bakk Krisztián (6 pont, 11 lepattanó)

 

Újpest-MT - DEAC U23 70 - 56 (13-20, 23-14, 17-9, 17-13)

Hiába nem jött el a debreceniekkel a papíron három legjobb fiataljuk, Tóth Bence, Godwin Omenaka és Somogyi Ádám, az A-csoportban már több alkalommal is minimális lehetőséget kapó Gáspár Mátyás vezetésével felvették a harcot a sokkal magasabb célokért küzdő újpestiekkel is és a harmadik negyed közepéig teljesen egál mérkőzést tudtak játszani az egyik bajnokesélyessel.

A Surmann Gábort ugyan továbbra is nélkülöző, de fivérét egyre inkább formába hozó (21 VAL Surmann Pétertől) Megyeri Tigrisek szokás szerint a légióstól, Rackley-től, a dupla duplát szállító Joó Tamástól és a rutinos Nagy Krisztiántól kaptak átlag feletti teljesítményt, a vendégeknél, viszont hiányzott egy szoros végjátékhoz, hogy még valaki extrát hozzon.

Kiemelendő teljesítmények:

Újpest: Darion Rackley (21 pont, 11/15 büntetőből, 6 lepattanó, 7 gólpassz, 5 szerzett labda, 11 kiharcolt fault - 35 VAL), Nagy Krisztián (16 pont, 6/6 büntetőből, 6 lepattanó, 4 eladott labda), Joó Tamás (13 pont, 4/7 mezőnyből, 11 lepattanó - 23 VAL), Dr. Franczva Ádám (10 pont, 5/9 mezőnyből, 8 lepattanó), Surmann Péter (7 pont, 6 lepattanó, 6 gólpassz, 4 kiharcolt fault - 21 VAL)

Debrecen: Gáspár Mátyás (18 pont, 7/10 büntetőből, 8 lepattanó, 5 kiharcolt fault - 21 VAL)

 

Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC - Pécsi NKA U21 72 - 81 (24-20, 14-24, 21-10, 13-27)

A két, sérülésből visszatérő vezér, a 33 pontig és 44 VAL-ig jutó Meleg Gergő, valamint a lendületes játékkal beszálló Vanja Vukasz vezetésével a vártnál nehezebben tudott nyerni a listavezető a győriek csarnokában. Csaba György most is húzóembere volt a vendég együttesnek, de hajrában hiányzott a pontosság a kevesebbet edző és kevésbé fizikális Győrnél egy idegenbeli bravúrhoz.

Dobrijevics hiányát igazából nem érezte meg a Rátgéber Akadémia, mivel az extrát hozó Meleg mellett a 2001-es születésű Fekete Dávid és az apja, valamint bátyja ellen játszó Rátvay Balázsnak is volt több jó megoldása korábbi társaival szemben.

Kiemelendő teljesítmények:

Győr: Csaba György (24 pont, 8/22 mezőnyből, 8/9 büntetőből, 6 lepattanó, 4 gólpassz, 8 kiharcolt fault, 4 eladott labda - 24 VAL), Rátvay Tamás (22 pont, 4/12 triplából, 5 lepattanó, 4 kiharcolt fault), Berneczei László (12 pont, 11 lepattanó (ebből 6 támadó), 3 szerzett labda, 6 kiharcolt fault - 24 VAL), Domsitz Márton (9 pont, 4/8 mezőnyből, 8 lepattanó)

Pécs: Meleg Gergő (33 pont, 10/19 mezőnyből, 4/6 triplából, 9/10 büntetőből, 9 lepattanó, 4 gólpassz, 2 blokk, 9 kiharcolt fault - 44 VAL), Vanja Vukasz (13 pont, 4/7 mezőnyből, 5 lepattanó, 5 eladott labda), Benke Krisztián (7 pont, 5/5 büntetőből, 8 lepattanó (ebből 4 támadó), 3 szerzett labda, 5 kiharcolt fault)

 

KTE-Duna Aszfalt U23 - Óbudai Kaszások 60 - 55 (16-17, 11-20, 19-16, 14-2)

Három negyeden át jól játszott és magabiztosan - még ha nem is nagy előnnyel - vezetett a Kaszások Kecskeméten, a teljes kerettel felálló KTE U23-as csapatának otthonában, de végül egy 14-2-es (!!!) utolsó 10 perccel elorozta a vendégek elől a győzelmet a Lewis Chester éss Kucsera Dániel fémjelezte hazai alakulat.

A vezérként játszó Steve Rosemond kipontozódása a végjátékban kulcs volt, ráadásul a magasban ezúttal jól telesítő Bea Gergelyt is idejekorán elvesztette az óbudai gárda, helyükre pedig senki sem tudott érdemben fellépni, így nem tört meg Saeed Armaghani csapatának gyengébb szériája, míg a Kecskemét megerősítette rájátszás-pozícióját.

Kiemelendő teljesítmények:

Kecskemét: Lewis Chester (18 pont, 7/14 mezőnyből, 4 lepattanó, 3 szerzett labda, 2 blokk - 20 VAL), Kucsera Dániel (12 pont, 5/8 mezőnyből, 11 lepattanó, 3 szerzett labda, 3 blokk, 4 kiharcolt fault - 27 VAL), Molnár Dániel (17 pont, 6 lepattanó)

Kaszások: Steve Rosemond (16 pont, 9 lepattanó, 4 gólpassz - 21 VAL), Bencsik Barnabás (12 pont, 6 lepattanó, 4 kiharcolt fault)

A Zöld csoport állása és egyéni ranglistái IDE kattintva tekinthetők meg!

Fotó - nyiregyhaza.hu

 

A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta. 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus