NB I/B: a Veszprémé a rangadó

Nem született igazán nagy meglepetés a hétvégén, a Piros csoport rangadóját izgalmas végjátékban húzta be a Veszprém a MAFC otthonában, míg a Zöld csoport veretlenjeinek csatájában könnyedén győzedelmeskedett a Baja.

Piros csoport

OMNIA Pub & Food Békés – OSE Lions 69-76 (25-15, 16-18, 15-22, 13-21)

Bátran és ezáltal felszabadultan játszva kezdte a találkozót a hazai együttes, pontos támadásaiknak köszönhetően rá is ijesztettek a Mohácsi, Nshimba páros nélkül felálló oroszlányiakra. Fokozatosan javult a vendégek teljesítménye, de a félidőben még nem tudtak jelentősen közelebb kerülni a Kertész (14 pont, 7 lepattanó, 6 eladott labda, 7 kiharcolt fault, 5 gólpassz), Boinitzer (13/3 pont, 10 lepattanó, 3 eladott labda, 3 blokk) duó fémjelezte Békéshez, csak a fordulás után állt össze a pálya mindkét végén az OSE játéka. A jóval szűkebb rotációval operáló házigazda az utolsó negyedre fáradt csak el, az ekkor előrelépő Illés (21/6 pont) vezetésével pedig bedarálta végül jól küzdő vendéglátóját az Oroszlány.

Legjobb dobók:

Békés: Kertész 14, Boinitzer 13/3, Krstic 13/3, Koma 12, Vass 11/9

OSE: Illés 21/6, Abell 16/3, Zsíros 15/9, Hegedűs 10

MTK Törökbálint – Nyíregyháza Blue Sharks 61-75 (15-23, 16-22, 15-17, 15-13)

Szinte az első percekben el is dőlt a törökbálinti derbi sorsa, a Nyíregyháza roppant koncentráltan és védekezésben jól összezárva kezdte a mérkőzést, a 2-10-es előnyéből pedig nem is engedett a folytatásban. Bihari (15 pont, 3 lepattanó, 4 szerzett labda, 4 eladott labda) igyekezete vezetett a legtöbb eredményre hazai oldalon, de egyedül kevés volt az ezúttal idegenben is jó teljesítménnyel előrukkoló Kék Cápákkal szemben, melyek közül Bazsó dupla-duplája (13 pont, 11 lepattanó, 2 szerzett labda, 7 kiharcolt fault), Bus irányítójátéka (10 pont, 4 lepattanó, 5 eladott labda, 8 gólpassz), valamint az amerikai Locke 14 pontos performansza emelhető ki leginkább.

Legjobb dobók:

MTK: Bihari 15, Berneczei 13/3, Vámos 10/9

Nyíregyháza: Locke 14/3, Czura 13/6, Bazsó 13, Bus 10

BUDAFOK – Knipl Kft. Bonyhádi KSE 100-61 (31-12, 25-12, 19-21, 25-16)

Puszta és Fehér távollétében sem adott esélyt a Bonyhádnak az ellentmondást nem tűrően kezdő Budafok, köszönhetően többek között két fiatal játékosának, Ladosnak (23/3 pont, 3 szerzett labda, 10 kiharcolt fault, 5 gólpassz) és Siklósnak (12 pont, 3 lepattanó, 5 szerzett labda, 7 kiharcolt fault, 5 gólpassz), akik remek védőmunkával segítették a csapat rajtját. Rengeteg gyorsindítást vezényeltek a vendéglátók az első tíz perc során, amihez hozzá jöttek Varga palánk alatti (23 pont, 14 lepattanó), valamint Tursics kinti (24/24 pont, 5 gólpassz) találatai, együttesen ez pedig már sok volt a tolnaiak védekezésének. A térfélcserét követően mutatott némi agresszivitást a Baki (16/3 pont, 11 lepattanó, 4 eladott labda), Tömösváry (11/3 pont, 16 lepattanó) párosban bízó Bonyhád, nagyon szaggatottá is vált ekkor a játék, de összességében nem tudták veszélyeztetni a Budafok győzelmét.

Legjobb dobók:

Budafok: Tursics 24/24, Lados 23/3, Varga D. 23, Siklós 12

Bonyhád: Baki 16/3, Somogyfoki P. 13/3, Tömösváry 11/3

Vasas Akadémia – Nagykőrösi Sólymok KE 97-75 (27-17, 19-17, 28-24, 23-17)

Fokozatosan jött ki a Vasas által diktált nagyobb tempó a két fél között, ebben Moravcsik dupla-duplájával (13/3 pont, 6 lepattanó, 3 szerzett labda, 4 eladott labda, 11 gólpassz) járt az élen, de kellett a győzelemhez az Andrássy (21 pont, 9 lepattanó, 2 szerzett labda) vezetésével megnyert lepattanócsata (44-31), valamint a Katona (18/12 pont, 3 lepattanó, 3 gólpassz), Boros (15/6 pont, 7 lepattanó, 3 eladott labda, 5 gólpassz) duó kinti találatai. A Lakosát nélkülöző Nagykőrös próbálta zónavédekezéssel megzavarni házigazdáját, miközben a Molnár (22/12 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda, 3 eladott labda), Candido (14 pont, 5 lepattanó, 7 kiharcolt fault, 3 blokk), Mácsai (13/6 pont, 5 lepattanó, 8 kiharcolt fault) trió hatékonyságára épített, de jól reagált mindenre ezen a játéknapon a fővárosi együttes, ami magabiztos győzelmet eredményezett számukra.

Legjobb dobók:

Vasas: Andrássy 21, Katona 18/12, Boros 15/6, Moravcsik 13/3

Nagykőrös: Molnár M. 22/12, Candido 14, Mácsai 13/6

MAFC – HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 80-85 (23-14, 15-26, 26-19, 16-26)

Óriási csatát hozott a két bajnokesélyes ütközete, amit aztán csak Madár (24/15 pont, 6 lepattanó, 2 szerzett labda, 4 eladott labda, 4 gólpassz) negyedik negyedbeli klasszis teljesítménye döntött el a Veszprém javára. Ellentétes negyedeket hozott a találkozó, a MAFC kezdte jobban az összecsapást, másfél negyedig kezükben is volt az irányítás, de a bakonyiak meghúzták a félidő előtti utolsó öt percet, ami fordítást eredményezett a számukra. Felpörögve jött ki a nagyszünet után a házigazda, Washington (23/3 pont, 4 szerzett labda, 4 eladott labda, 10 kiharcolt fault, 4 gólpassz) vezérletével rendre könnyű indításokból szerzett kosarakkal tudtak ismét előnyt kovácsolni, de a büntetőkkel és a kinti dobásokkal folyamatosan hadilábon álltak, utóbbi sehogysem akart sülni a veszprémi zóna ellen. A meccs tétjét jól tükrözi, hogy a vonalról mindkét oldal keze rengetegszer remegett meg, a MAFC 15, a Veszprém 16 büntetőt rontott el a találkozón. A záró etapban jött aztán a már említet Madár András, aki a hátára vette társait, és pontos kinti dobásaival megnyerte a rangadót a vendégeknek.

Legjobb dobók:

MAFC: Washington 23/3, Lakosa 13/3, Garamvölgyi 12, Katona 10/6

Veszprém: Madár 24/15, Körtélyesi 17/6, Kovács Á. 16

Budapesti Honvéd SE – PVSK-Kronosz Kiadó 90-69 (26-11, 27-19, 20-18, 17-21)

Nem hagyott sok esélyt a PVSK-nak a feldobástól jobban koncentráló és magasabb fordulatszámon pörgő Honvéd, jól zártak hátul a fővárosi védők, amiből aztán vagy könnyű támadásokat vezethettek, vagy benti kosarakkal törték meg fokozatosan a pécsieket. Egy félidő alatt el is dőlt a mérkőzés, a házigazdák úgy jutottak 90 dobott pontig, hogy a 16-ig jutó Szalay kivételével nem is hozott senki extra dobóteljesítményt, viszont az egyenletesen elosztott játékpercek alatt mindenki hatékony támadójátékkal szállt be a mérkőzésbe (57 % mezőnyből). Bíró (20/9 pont, 3 gólpassz) és Demeter (16/6 pont, 4 lepattanó, 5 eladott labda, 8 kiharcolt fault) tudták leginkább feltörni egy-egy jó megoldással a Honvéd védekezését, de nagy hatást nem tudtak ezzel sem elérni, a végig jól záró Puskás legénység magabiztosan tartotta otthon a két pontot.

Legjobb dobók:

Honvéd: Szalay 16, Valerio 11, Tichov 10/6

PVSK: Bíró 20/9, Demeter 16/6, Riskó 10

BKG-Príma SE – MEAFC-Miskolc 97-67 (27-15, 20-17, 23-21, 27-14)

Két-két gyors triplával kezdődött a találkozó, amivel a MEAFC tartást tudott szerezni esélyesebb házigazdájával szemben, de a negyed második felében bemutatott 17-4-es BKG futásra sokáig mégsem tudtak válaszolni Drahos Gábor tanítványai. Kovács Soma (20/12 pont, 5 lepattanó) a legjobb pillanatokban talált be a miskolciak kosarába, új igazolásuk, Seth Berger faultgondjai ellenére is összelapátolt 18 pontot, míg Nagy Botond (18/9 pont, 4 eladott labda, 9 gólpassz) ismét remekül fogta össze csapatát, nem is forgott veszélyben a hazaiak vezetése. A borsodiak a térfélcsere után Lippai (10 pont, 6 lepattanó, 5 gólpassz) vezéreltével sikerült tíz körülire csökkenteniük a hátrányukat, de az áttörés nem történt meg, a BKG villámgyorsan rendezve a sorait visszaállította a 20 pontos differenciát és lehozta biztosan a végére elfáradó MEAFC elleni bajnokit.

Legjobb dobók:

BKG: Kovács S. 20/12, Nagy Bo. 18/9, Berger 18

MEAFC: Béres 12/3, Lippai 10

 

Zöld csoport

Vásárhelyi Kosársuli – Concordia Motax KC Pápa 92-80 (21-26, 21-12, 16-24, 34-18)

Ryan Cook (30/18 pont, 10 lepattanó, 7 kiharcolt fault, 5 gólpassz) extra dobóformájával meglepte vendéglátóját a Pápa együttese, pontos kinti találataikkal hamar magukhoz tudták ragadni a vezetést. Vass Peti (22/9 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda) fújt riadót hazai oldalon, a második negyed hajrájában fordított a Vásárhely, de örömük csak a nagyszünetig tarthatott, a fordulást követően ismét jöttek a 45 %-os pontossággal értékesített pápai triplák és ezzel együtt járó vendég előny is. 70-70-ig haladtak fej-fej mellett a csapatok, ekkor Kelemen (18/9 pont) pörkölte be gyors egymásutánban a hárompontosait, csatlakozott hozzá Molnár (21/3 pont, 4 gólpassz) és a végig kiegyensúlyozott Béres (11/3 pont, 8 lepattanó, 2 blokk) is, erre pedig már nem volt válasza a Pápának, így a Vásárhely otthon tartotta a rangadó két pontját.

Legjobb dobók:

Vásárhely: Vas P. 22/9, Molnár B. 21/3, Kelemen 18/9, Béres 11/3

Pápa: Cook 30/18, Sonyák 12/9, Murai 12, Horváth A. 10/6

Salgótarjáni KSE – Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 115-84 (29-18, 31-17, 19-23, 36-26)

Agresszív védekezésével gyorsan tetemes előnyre tett szert a jobban pörgő tarjáni együttes, a 23-5-ös kezdés meg is alapozta a több kiugró egyéni teljesítményre is építő házigazdák magabiztos győzelmét. Nárai Bence (38/3 pont, 7 lepattanó, 4 szerzett labda) nagyon élt egykori kenyéradói ellen, Herendic (19 pont, 9 lepattanó, 4 szerzett labda, 4 eladott labda, 15 gólpassz, 2 blokk) kiválóan fogta össze a csapatot, míg az ifjú Kovács Martin (20/12 pont, 10 lepattanó) a legjobb pillanatokban lökte meg a meccsbe belefásuló nógrádiak szekerét. Mert, hogy adott azért életjelet magáról a lepattanócsatát nagy arányban elveszítő (45-26) győri gárda, a Gáll-Csaba-Rátvay Tamás trió 18-18 pontja egy-egy kisebb fellángoláshoz elegendő volt, de minden rohamukra volt válasza a házigazdának, így kétség sem férhetett a hazai győzelemhez.

Legjobb dobók:

Salgótarján: Nárai 38/3, Kovács M. 20/12, Herendic 19, Piukovics B. 15/6, Joó 14

Győr: Gáll 18/9, Rátvay T. 18/6, Csaba 18/3, Rátvay B. 11

Óbudai Kaszások – EKE Eger KOK 78-65 (22-9, 21-15, 22-18, 13-23)

Nem adott esélyt az utóbbi meccseken már magára találó Egernek a Kaszások gárdája, óriási energiákat mozgósítva rohant át riválisán a nyáron megújult óbudai alakulat. A félidő után vissza is vett a tempóból a házigazda, Takács masszív dupla-duplájával (17 pont, 18 lepattanó, 2 blokk) nem kellett már a győzelmet félteniük, hiába a túloldalon Máté Balázs (26/6 pont, 6 lepattanó, 4 szerzett labda) ihletett napja, a lepattanóknál nagyon alulmaradó (49-26) hevesieknek nem volt sanszuk a sokkal gyorsabban játszó Kaszások pályáján.

Legjobb dobók:

Kaszások: Takács A. 17, Jenei 14, Ondima 13/6, Molnár L. 12/6

Eger: Máté B. 26/6, Mészáros B. 16/6, Varga I. 12

Bajai Bácska FKE – Alba Fehérvár 90-69 (21-15, 30-20, 23-16, 16-18)

Komolyan vette a Baja a Peringer nélkül felálló Fehérvár elleni derbit, és ennek megfelelően ügyelt a kezdésre, ami végülis győzelmet ért a számukra. A gyorsindításaikkal rendre törést tudtak okozni a fiatal vendég had játékában, de kellett a sikerhez az is, hogy a kulcsemberek összeszedettebb teljesítménnyel rukkoljanak elő, Jakab (23/12 pont, 12 lepattanó) és Vukicevic (23/3 pont, 10 lepattanó, 4 gólpassz) el is jutottak dupla-dupláig, míg Pongó (21/6 pont, 8 lepattanó, 3 szerzett labda, 9 gólpassz) a tripla-duplához járt közel. Sok hiba csúszott ezúttal a Fehérvár elképzeléseibe, de főleg a kezdésnél engedték el nagyon a bácskaiakat, így rangadó helyett sima hazai győzelem lett a vége.

Legjobb dobók:

Baja: Jakab P. 23/12, Vukicevic 23/3, Pongó 21/6

Fehérvár: Lévi 14/3, Sodiq 13, Papp I. 12/6, Takács Mi. 11/3

DEAC U23 – Újpest-MT 78-87 (25-24, 13-24, 11-16, 29-23)

Az Újpest szerezte meg első sikerét a bajnokságban, a sérüléssel bajlódó Surmann Péter nélkül hozták el a két pontot az ismét alacsony szerkezettel próbálkozó DEAC otthonából. Opre (17 pont, 6 lepattanó, 3 szerzett labda, 8 kiharcolt fault, 2 blokk) és Tóth (17/6 pont, 6 lepattanó, 3 eladott labda, 8 kiharcolt fault, 4 gólpassz) tartották versenyben a hajdúságiakat, de Franczva (25 pont, 12 lepattanó, 5 eladott labda, 7 kiharcolt fault, 3 blokk) palánk alatti dominanciájára nem tudtak reagálni, emellett Surmann Gábor (19/3 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda, 9 kiharcolt fault, 10 gólpassz) és Takács Gergely (21/15 pont, 3 lepattanó, 4 szerzett labda, 2 blokk) remekül oldották meg a mezőnyposztokat, így még a 20 eladott labda is belefért a jobban célzó (46 %) fővárosiaknak.

Legjobb dobók:

DEAC: Tóth B. 17/6, Opre 17, Tisza 13/9, Kozák Má. 11

Újpest: Franczva 25, Takács G. 21/15, Surmann G. 19/3

 

Fotó: facebook.com - MAFC kosárlabda

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus