NB I/B: Az Újpest nyerte a Zöld csoport csúcsrangadóját

A Veszprém számára megint nagyon rezgett a léc, a Miskolc légiósa nélkül nyert rangadót, az MTK és a Baja is robog tovább.

Piros csoport:

MEAFC-Miskolc - Vasas Akadémia 81 - 68 (17-25, 19-14, 21-14, 24-15)

Maga a végeredmény önmagában nem, annak körülményei mindenképpen meglepetések mondhatóak. A hazaiak még nem kockáztatták meg a bajnokság eddig legjobban teljesítő játékosa, a meccsenként 39,3 VAL-t szállító Austin Thornton játékát, s az első negyedben könnyedén érvényesítette is akaratát a dobást alig hibázó Moravcsik Áron vezette fővárosi gárda.

A második etap derekától viszont egyre inkább át tudta venni az irányítást a center poszton is igen kreatív játékkal előálló Miskolc, mely ezúttal is ponterős játékot kapott a jó formában lévő Kozák Mártontól, a vendégek pedig a fordulás után teljesen elfogytak támadásban és 3/14-es triplamutatójukkal, valamint 65%-os büntetőzésükkel nem volt már esélyük az igazán szoros végjátékra sem. Ezzel az eredménnyel a borsodiak visszajöttek 50%-ra, míg a Faragó-tanítványok egyelőre nem tudják elérni ezt a szintet eredményességben.

Kiemelendő teljesítmények:

Miskolc: Kozák Márton (19 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz - 20 VAL), Lippai Szabolcs (14 pont, 6/12 mezőnyből, 9 lepattanó, 7 gólpassz - 25 VAL), Takács Dániel (13 pont, 3/7 triplából, 4 lepattanó, 5 gólpassz, 2 szerzett labda, 4 kiharcolt fault), Homoki Donát (10 pont, 5/9 mezőnyből, 7 lepattanó)

Vasas: Moravcsik Áron (24 pont, 8/10 mezőnyből, 6/7 büntetőből, 5 kiharcolt fault, 5 eladott labda - 23 VAL), Andrássy Géza (15 pont, 7/12 mezőnyből, 7 lepattanó (ebből 4 támadó), 3 szerzett labda, 2 blokk - 25 VAL)


HOYA-Pannon Egyetem Veszprém - Budapesti Honvéd SE 84 - 81 (21-20, 20-20, 13-22, 30-17)

Nem sokan számítottak szoros meccsre ebben a párosításban, de a nagyon dekoncentráltan kezdő hazaiaknak és a nyeretlenség ellenére önbizalomnak híján nem lévő vendégeknek köszönhetően egy végletekig kiélezett derbi kerekedett ebből, melyen lényegébe véve az utolsó perc közepéig vezetett a Honvéd. Az először a kezdőbe kerülő Gáspár Balázs sokoldalú játékának, valamint Horváth Ákos extra kosarainak sokáig nem találta az ellenszerét az egyetlen igazi irányítóját, Szabó Pétert sérülés miatt elvesztő Veszprém, melynek ráadásul két magasembere, Körtélyesi Gergely és a gyenge napot kifogó Völgyi Marcell is kipontozódott a negyedik negyedre.

Az utolsó etapot hiába kezdte meg 10-es előnnyel Puskás Artúr legénysége - sőt, még az utolsó öt percet is -, teljesen leállt támadásban a budapesti gárda és az addigi folyékony akciók helyett egyéni megoldásokkal operálva megadta az esélyt a földön lévő ellenfélnek, hogy pár "talált kosárral" ütőtávon belül jöjjenek és Madár András büntetőivel, majd Czirbus József pontjaival előbb fordítson és le is zárja a mérkőzést Mérész Csaba csapata a még mindig Halász Ákos és Kármán Domonkos nélkül harcoló Honvéd ellen. Így maradt a tabella élén a Veszprém és az utolsó előtti helyen a tavalyi 5.

Kiemelendő teljesítmények:

Veszprém: Czirbus József (19 pont, 8/10 mezőnyből, 8 lepattanó, 1 blokk - 26 VAL), Madár András (16 pont, 8/8 büntetőből, 4 lepattanó, 7 gólpassz, 3 szerzett labda, 5 kiharcolt fault - 26 VAL), Medve Máté (10 pont, 7 lepattanó, 4 szerzett labda), Kovács Ádám (11 pont, 7 lepattanó, 3 gólpassz, 3 szerzett labda, 7 kiharcolt fault)

Honvéd: Horváth Ákos (25 pont, 5/11 triplából, 8/8 büntetőből, 4 gólpassz, 5 kiharcolt fault, 4 eladott labda), Gáspár Balázs (9 pont, 10 lepattanó, 4 gólpassz, 4 kiharcolt fault - 21 VAL)


Budafoki KK - Nagykőrösi Sólymok KE 89 - 71 (23-17, 22-19, 23-20, 21-15)

Chris Viqueira és Lakosa Zsolt nélkül is sokig szépen tartotta magát a 10 születésnapját ünneplő vendég klub, főleg a magas poszton játszó Mácsai Károly 4/6-os triplázása volt váratlan plusz nagykőrösi részről, ám az egyszerre öt átlagon felüli egyéni teljesítményt felvonultató budafokiak otthonában nem tudott érdemben közel kerülni a bravúrhoz a Lakosa-legénység.

Az eddig mindössze egy vereséget begyűjtő Lados Erikék többek közt a 19 éves hátvéd egyre érettebb és stabilabb játékának is köszönhetik, hogy ilyen magabiztossággal húzzák be győzelmeiket, az már biztos, hogy Károly Máté együttese jóval egységesebb és összeszokottabb, mint az előző évadban, hiába, hogy minőségben kategóriákat nem lépett előre a játékoskeret - bár a kémia látszólag sokkal jobban megvan most Puszta Dávidéknál, mint a rájátszásról akkor végül lemaradó tavalyi felállásnál.

Kiemelendő teljesítmények:

Budafok: Lados Erik (21 pont, 9/17 mezőnyből, 7 lepattanó, 5 gólpassz, 7 szerzett labda, 4 eladott labda - 20 VAL), Varga Dániel (20 pont, 6/10 mezőnyből, 8/9 büntetőből, 6 lepattanó, 8 kiharcolt fault, 27 VAL), Mészáros Bence (15 pont, 5 lepattanó), Kovács Doma (13 pont, 13 lepattanó (ebből 7 támadó), 4 gólpassz, 1 blokk - 26 VAL)

Nagykőrös: Lakosa Ákos (22 pont, 9/11 mezőnyből, 6 lepattanó, 6 gólpassz, 8 szerzett labda, 6 eladott labda - 36 VAL), Fehér Péter (19 pont, 6/20 mezőnyből, 4/13 triplából, 7 lepattanó, 2 szerzett labda, 4 kiharcolt fault), Mácsai Károly (16 pont, 6/12 mezőnyből, 4/6 triplából, 5 lepattanó, 1 blokk, 4 eladott labda)


MTK-Elite Basket - Salgótarjáni KSE 79 - 77 (22-22, 21-21, 19-22, 17-12)

A mérkőzés teljes mértékben igazolta a várakozásokat, hiszen két jól rajtoló gárda találkozóján a végletekig szoros volt a küzdelem és a színvonal sem volt rossz, annak ellenére, hogy nem volt ez egy kifejezetten pontgazdag ütközet. A zónát kiválóan alkalmazó Horváth-legénység elérte, hogy az utolsó másfél percet már a kipontozódás sorsára jutó irányító, Herendic nélkül kelljen levezényelnie a Salgótarjánnak, mely így már több esélyt is elpuskázva nem tudott fordítani, ezzel pedig elszenvedte második vereségét is az idei alapszakaszban.

Az öt triplát szóró Horváth Barnabás és társai hazai pályán egy újabb, náluk lényegesen előrébb sorolt együttest kaptak el és egyelőre tekintélyt parancsoló magabiztossággal játszanak a náluk anyagilag sokkal erősebb klubok ellen is és egyelőre az élmezőnyben követelnek maguknak helyet.

Kiemelendő teljesítmények:

Törökbálint: Horváth Barnabás (21 pont, 5/8 triplából, 5 kiharcolt fault - 24 VAL), Takács András (18 pont, 7/14 mezőnyből, 6 lepattanó), Jakab Péter (11 pont, 10 gólpassz, 3 szerzett labda, 6 kiharcolt fault - 23 VAL), Nagy Szabolcs (11 pont, 3/5 triplából, 7 lepattanó)

Salgótarján: Dominik Herendic (21 pont, 7/12 mezőnyből, 7/8 büntetőből, 6 lepattanó, 4 gólpassz, 2 szerzett labda, 2 blokk, 6 kiharcolt fault - 33 VAL), Sömenek Martin (18 pont, 8/14 mezőnyből, 9 lepattanó, 3 gólpassz - 23 VAL), Boinitzer Dávid (17 pont, 6/10 mezőnyből, 5 lepattanó, 5 kiharcolt fault - 25 VAL)


BKG-Prima SE - Baja Bácska FKE 81 - 89 (24-32, 18-19, 17-18, 22-20)

A Baja idegenben, nem várt magabiztossággal vitte végig első negyedben megszerzett előnyét és nyert a BKG ellen, melynek játékát a 37 pontos extrát szállító Nagy Botond parádéját leszámítva teljesen elvette. Jakab Péter mellett a kezdő ötös minden további tagja kiemelkedő teljesítményt nyújtott, ez pedig sok volt a fiatal "poszton" továbbra is a mezőny legvégéhez tartozó Prima számára.

Az egyébként az utóbbi hetekben látszólag magára találó BKG a miskolci vereség után egy újabb olyan csatát vesztett el, mely még nagyon fájhat számára a végelszámolásánál, a Cservék-csapat viszont még egy bravúrral gazdagodott és valahol visszanyerte azt, amit a Veszprém ellen elvesztett hazai környezetben az előző fordulóban, így a bajaiak is tartják pozíciójukat a mezőny első harmadában.

Kiemelendő teljesítmények:

Szigetszentmiklós: Nagy Botond (37 pont, 14/22 mezőnyből, 7/13 triplából, 4 lepattanó, 6 gólpassz, 4 szerzett labda, 4 kiharcolt fault - 45 VAL), Nick Allen (12 pont, 13 lepattanó (ebből 8 támadó), 2 szerzett labda), Nagy Benedek (8 pont, 4 lepattanó, 8 gólpassz, 3 szerzett labda)

Baja: Jakab Péter (23 pont, 9/15 mezőnyből, 8 lepattanó, 5 kiharcolt fault - 24 VAL), Pongó Martin (15 pont, 5/8 mezőnyből, 3/5 triplából, 5 lepattanó, 5 gólpassz - 23 VAL), Goldring Bence (15 pont, 5 lepattanó, 4 gólpassz, 2 szerzett labda - 20 VAL), Milos Vukicsevics (15 pont, 7/10 mezőnyből, 6 lepattanó, 4 kiharcolt fault - 22 VAL), Nagy Dániel (14 pont, 5/6 mezőnyből, 2/2 triplából, 5 lepattanó, 5 gólpassz, 4 kiharcolt fault - 25 VAL)

A Piros csoport állása és egyéni ranglistái IDE kattintva tekinthetők meg!


Zöld csoport:

Knipl Kft. Bonyhádi KSE - Tiszaújvárosi Phoenix KK 87 - 77 (28-21, 23-20, 24-20, 12-16)

Bonyhádon nem tudott meglepetést okozni a nyeretlenségét az előző héten egy magabiztos hazai sikerrel megtörő Tiszaújváros, amiben azért közrejátszhatott az is, hogy Tóth Viktor továbbra sem egészséges a borsodiaknál - és hogy az A-csoportból igazolt Lajsz Gergely egyelőre nem képes stabilan vezére lenni a gárdának. Ezzel együtt végig tartották magukat a szintén a második győzelmükre hajtó tolnaiak otthonában, akiknél Papp Péter igazolta klasszisát, az élete formájában kosarazó Gébert Attila pedig rontott dobás nélkül volt húzóembere a vendéglátó együttesnek, mely próbál elkerülni a kieső zónából.

Szendrey Zsombor tanítványai nem csak a vereség miatt bosszankodhatnak, de a lehető legrosszabbul jöttek ki ebből a fordulóból, s újra övék a bennmaradásért folytatott harcot nézve a legrosszabb pozíció. Jake Martin hiába hoz folyamatosan kiemelkedő teljesítményt náluk, egyelőre nincs meg a kellő potenciál a keretben ahhoz, hogy a stabil alapjáték mellett hozni tudják a győzelmeket is.

Kiemelendő teljesítmények:

Bonyhád: Papp Péter (21 pont, 8/13 mezőnyből, 4 szerzett labda - 24 VAL), Gébert Attila (16 pont, 6/6 mezőnyből, 2/2 triplából, 2 szerzett labda - 23 VAL)

Tiszaújváros: Jake Martin (29 pont, 10/18 mezőnyből, 3/10 triplából, 6/10 büntetőből, 15 lepattanó (ebből 5 támadó), 7 kiharcolt fault, 5 eladott labda - 35 VAL), Szabó Norbert (12 pont, 7 lepattanó, 7 gólpassz, 2 szerzett labda, 4 kiharcolt fault, 6 eladott labda - 23 VAL), Kovács Zoltán (13 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz, 2 szerzett labda)


Concordia Motax KC Pápa - Pécsi NKA U21 76 - 65 (23-24, 11-20, 23-11, 19-10)

A pápaiak nagyot javítottak azzal, hogy jól koncentrálva, a Sonyák - Murai páros ponterős és rutinos játékával meg tudták verni a listavezető, eddig veretlen Rátgéber Akadémiát, melynek magasember sora Rátvay Balázzsal kiegészülve ligaelitnek mondható.

Hódi Patriktól elég volt a 2/9-es triplázás, ráadásul Burai Róbert sem tudott ma igazán húzóember lenni, de csapatként célba ért Kálmán László együttese a két korábbi kiváló irányító edzői párharca végén - Ivcia Mavrenszki először gratulálhatott tehát aktuális ellenfelének, de így is maradt az első helyen a pécsi U21-es gárda.

Kiemelendő teljesítmények:

Pápa: Sonyák Béla (19 pont, 7/14 mezőnyből, 4/8 triplából), Murai Gábor (17 pont, 4/8 mezőnyből, 9/10 büntetőből, 7 lepattanó, 7 gólpassz, 5 szerzett labda, 10 kiharcolt fault, 5 eladott labda - 36 VAL)

Pécs: Meleg Gergő (16 pont, 17 lepattanó, 1 blokk - 23 VAL), Benke Krisztián (16 pont, 6/9 mezőnyből, 3/5 triplából, 3 gólpassz)


Óbudai Kaszások - OMNIA Pub & Food Békés 78 - 79 (26-15, 16-19, 11-25, 25-20)

Miután Daniel Krsztics és Szabó Norbert is ott tudott lenni a pályán a vendégeknél, s csak Osiyemi Adebayo nem épült fel a sérültek közül, így egy, az eddig látottnál erősebb keret vette fel a harcot békési oldalról, viszont hazai környezetben így is inkább a Kaszásokat nyomta az esélyesség terhe a mindössze egy győzelemmel a tarsolyában érkező Koma Dánielékkel szemben.

A nagyszerű labdaszerzéseket bemutató Kertész Dániel és a fontos triplákat értékesítő Vass Dominik megadták a kellő löketet ahhoz, hogy a vendégek végig irányítani tudják a derbit - de az utolsó pillanatokra maradt a döntés, s a rutinos Koma Dániel élt is a lehetőséggel, az ő kosarával húzta be ezt a meccset a Piros csoportból kiesett Békés. Az óbudaiaknak ez volt az első hazai vereségük, s összességében is csak másodszor buktak, de joggal bosszankodhatnak, mert igencsak elvette az ellenfél a játékukat ezúttal.

Kiemelendő teljesítmények:

Kaszások: Bencsik Barnabás (18 pont, 9 lepattanó, 3 gólpassz, 7 kiharcolt fault, 8 eladott labda - 20 VAL), Steve Rosemond (16 pont, 7 lepattanó, 7 gólpassz, 2 szerzett labda, 2 blokk - 24 VAL), Vámos László (16 pont, 4/11 triplából, 4 lepattanó)

Békés: Koma Dániel (17 pont, 6/8 mezőnyből, 5/5 büntetőből, 7 kiharcolt fault, 4 eladott labda - 20 VAL), Daniel Krsztics (16 pont, 2/10 triplából, 6 lepattanó), Kertész Dániel (12 pont, 5/6 mezőnyből, 6 lepattanó, 6 gólpassz, 4 szerzett labda, 5 kiharcolt fault - 30 VAL)


EKE Eger KOK - Agrofeed Széchenyi Egyetem Győr 72 - 71 (18-19, 21-24, 20-16, 13-12)

Óriási végjáték után nyerte meg ezt a csatát a második sikerét begyűjtő Eger, miután öt pontról visszaengedte a Győrt, mely Gáll Dominik triplájával egalizált, majd Máté Balázs büntetője döntötte el a mérkőzést - a másodikat hiába hagyta ki, Varga szerezte meg a támadó lepattanót és így lepörgött a maradék idő, nem volt már sansza visszatámadni a Rátvay-legénységnek.

Domsitz Márton újabb masszív dupla duplával segítette a vendégeket, de összességében azért jobban irányítani tudta ezt a mecset a Váczi-legénység, mely a sérüléséből visszatérő Ungi Kevével állt már fel erre a meccsre.

Kiemelendő teljesítmények:

Eger: Máté Balázs (22 pont, 8/20 mezőnyből, 9 lepattanó, 5 kiharcolt fault - 24 VAL), Papp Bendegúz (12 pont, 3 lepattanó, 4 kiharcolt fault, 3 gólpassz), Illés Balázs (10 pont, 5 lepattanó, 5 gólpassz, 2 blokk)

Győr: Gáll Dominik (17 pont, 3 gólpassz), Domsitz Márton (16 pont, 15 lepattanó (ebből 7 támadó) - 27 VAL), Berneczei László (6 pont, 9 lepattanó)


Vásárhelyi Kosársuli - SMAFC 89 - 64 (22-12, 24-17, 21-18, 22-17)

A soproniak egyelőre úgy fest, álom kezdésük után eléggé elvesztették a fonalat és második sima vereségüket is begyűjtötték - méghozzá az eddig nyeretlen vásárhelyiek otthonában. A kiegészülő és ilyen felállásban azért masszív csapatnak tekinthető Tóth-had szépen ki is használta, hogy ellenfele óriási utat tett meg ezért a mérkőzésért és már az első félidőben döntésre vitte ezt a csatát érdemben.

A hazaiaknál az idén magára találó Rostás Imre mellett az egyre inkább stabil vezérnek számító Molnár Bence vitte a prímet, de Varga Zalán triplái is nagyon kellettek az izgalom mentes célba éréshez, ezzel pedig megkezdheti a felzárkózást a tavalyi alapszakasz győztes, a soproniak pedig lépéshátrányba kerültek az élbolyban, bár egyelőre így is várakozáson felül produkálnak összességében.

Kiemelendő teljesítmények:

Hódmezővásárhely: Rostás Imre (16 pont, 7/9 mezőnyből, 9 lepattanó), Molnár Bence (15 pont, 6/12 mezőnyből, 5 lepattanó, 3 gólpassz, 2 szerzett labda, 1 blokk), Varga Zalán (14 pont, 4/9 triplából, 12 lepattanó, 3 gólpassz, 2 szerzett labda - 26 VAL)

Sopron: Bakk Krisztián (19 pont, 7/12 mezőnyből, 3/6 triplából, 10 lepattanó - 26 VAL), Kovács Benedek (18 pont, 7/14 mezőnyből, 6 lepattanó, 4 gólpassz, 1 blokk, 9 kiharcolt fault - 24 VAL)


Újpest-MT - Ceglédi KE 68 - 59 (18-18, 15-13, 16-17, 19-11)

Kőkemény csatát hozott a papíron két legerősebb csapat összecsapása, melyen négy perc erejéig visszatért hosszú kihagyása után a hazaiak B-csoport-legendája, Surmann Péter is, de Mészáros Csaba még mindig hiányzott hazai oldalon. A tavaly még a lila-fehéreknél pattogtató Nárai Bence vitte a prímet a ceglédieknél, de a mezőnysort nagyon megfogta ezen a derbin az újpesti védelem, miközben Rackley tucat számra harcolta ki a büntetőket és vitte hátán a vendéglátókat.

A hajrához érkezve egál után a visszatérő ifjonc, Széphelyi Tamás, majd Franczva Ádám és Surmann Gábor is fontos kosarakat szerzett, aztán az amerikai légiós keze sem remegett meg, a vendégeknél pedig nem jöttek a kosarak az utolsó két percben, így az első csatát Dejan Mladenovics legénysége nyerte, mely ezzel a sikerrel vissza is került a holtversenyes első pozícióba. A Cegléd ugyan már második vereségét szenvedte el, de egyelőre maradtak Fekete Viktorék is az élbolyban és bőven lehet még lehetőségük a visszavágásra a folytatásban.

Kiemelendő teljesítmények:

Újpest: Darion Rackley (27 pont, 15/23 büntetőből, 6 lepattanó, 4 gólpassz, 2 szerzett labda, 13 kiharcolt fault, 1 blokk, 6 eladott labda - 30 VAL), Dr. Franczva Ádám (14 pont, 5 lepattanó, 1 blokk)

Cegléd: Nárai Bence (15 pont, 9 lepattanó (ebből 4 támadó), 1 blokk), Darrell Miller (15 pont, 6/10 mezőnyből)


KTE-Duna Aszfalt U23 - Szolnoki Olajbányász U23 87 - 54 (18-22, 21-15, 19-11, 29-6)

Nem hozott annyira szoros és izgalmas csatát ez a párosítást, mint amennyire azt vártuk, de ennek az egyik legfőbb oka a vendégek jelenleg legjobb játékosának, Rudner Gábornak a hiánya volt, akit már úgy fest, nem sűrűn játszat "le" az Olajbányász, miután megvetette a lábát az A-csoportos gárda alap rotációjában. Az ő egykori Vasas Akadémiás utánpótlásbéli csapattársa, Lewis Chester pedig ha már ott volt a hazaiaknál, el is döntötte ezt a derbit ponterős és sokoldalú teljesítményével.

Igazán csak az utolsó negyedben nyílt az olló, de addig sem volt igazán kérdés, hogy a KTE behúzza ezt a derbit, melyről a vendégeknél a sérült Arnóth Zoltán is hiányzott. A Váradi-tanítványok ezzel javították tiszaújvárosi fiaskójuk után és tartják helyüket az élmezőnyben.

Kiemelendő teljesítmények:

Kecskemét: Lewis Chester (21 pont, 9/13 mezőnyből, 7 lepattanó, 6 gólpassz, 4 szerzett labda - 31 VAL), Molnár Dániel (17 pont, 7/14 mezőnyből, 6 lepattanó, 4 gólpassz, 5 kiharcolt fault - 24 VAL), Kucsera Dániel (14 pont, 5/6 mezőnyből, 6 lepattanó, 4 gólpassz, 3 szerzett labda, 6 kiharcolt fault - 31 VAL), Fülöp Bence (10 pont, 4/6 mezőnyből, 8 lepattanó, 6 kiharcolt fault)

Szolnok: Samuel Taiwo (13 pont, 4/7 mezőnyből, 8 lepattanó, 1 blokk, 6 kiharcolt fault), Pallai Tamás (11 pont, 6 lepattanó, 5 kiharcolt fault, 1 blokk

A Zöld csoport állása és egyéni ranglistái IDE kattintva tekinthetők meg!

Fotó - hunbasket.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus