NB I/B: Fővárosi örökrangadó és 14 meccses forduló

Az első teljes fordulót rendezik meg ezen a hétvégén a B csoportban, ahol a Honvéd - MAFC csata mellett további izgalmas párosításokat is találhatunk.

Piros csoport:

MEAFC-Miskolc - Budafoki KK (péntek, 17:30)
Ez a két klub óriási harcot vívott tavaly a rájátszásba kerülésért, de végül a "nevető harmadik" pécsi U23-as együttes csúszott be a legjobb nyolcba, s nem ők. Idén mindkét együttes elvárja saját magától, hogy ott legyen a PO-ban, így nem is kell mondani, hogy az egymás elleni összecsapásoknak kiemelt tétjük van számukra. Tóth Bence játéka még kérdéses a hazaiaknál, Galló pedig egyelőre messze van a visszatéréstől, de az eddig látottak alapján (tétmeccsen idén még veretlen gárdákról beszélünk) nagyon hasonlóak az esélyek így, hogy a miskolciak vannak hazai pályán.

Budapesti Honvéd SE - MAFC (szombat, 15:30)
A legnehezebben talán erre a meccsre lehet tippelni, még úgy is, hogy a két csapat jelen állapotában papíron talán esélyesebb a MAFC idegenben is. Az első hét meccsüket egyaránt otthonuktól távol megvívó Hencsey-legényeken nagyobb is a nyomás, mint a Budafok ellen idegenben óriási vereségbe belefutó Honvédon, de a hazai idénynyitó - melyet a Ludovika Arénában rendeznek - miatt egyértelmű, hogy Horváth Ákosék is kettőzött erővel hajtanak majd az általuk edzőmeccsen idegenben már a felkészülés alatt legyőzött újbudaiak ellen. Mondanunk sem kell, hogy ennek a párosításnak kiemelt hagyománya van a magyar kosárlabda történelmében, így a hangulatra vélhetően az igen tágas csarnokban sem lehet majd panasz. A hazaiak még egészen biztosan Halász Ákos és Kármán Domonkos nélkül veszik fel a harcot, ami miatt jóval több variációs lehetősége van Hencsey Tamásak, mint Puskás Artúrnak, Gáspár Balázs, az új Honvéd-igazolás játéka pedig egyelőre kérdéses.

Vasas Akadémia - Hübner-Nyíregyháza BS (szombat, 16:00)
A Vasas igen hullámzó meccset játszott Salgótarjánban, ami után hazai pályán bizonyosan javítani akar, hiszen végül kikaptak Faragó Péter tanítványai, de az első forduló talán legcsalódottabb csapata pont a Nyíregyháza, mely a tarjániakhoz hasonlóan szintén újonc Baja csarnokában vesztett. Hasonló élmények után csapnak tehát össze a felek, de Siska János legénysége egy fokkal nehezebb helyzetben van, hogy most is csarnokától távol kellene nyernie. A két gárda két évvel ezelőtti negyeddöntős párharca után pedig garantált a parázs csata, pláne mivel több szereplő maradt a két oldalon azóta is.

HOYA-Pannon Egyetem Veszprém - Salgótarjáni KSE (szombat, 18:00)
A veszprémiek parádés meccsen verték a feljutás kérdésében talán legynagyobb rivális MAFC-ot, míg a tarjániak mindenféle nyomás nélkül érkezhetnek hozzájuk, hiszen fontos skalpot gyűjtöttek be a Vasas elleni idénynyitón. Az esélyek erősen a hazaiak mellett szólnak, pláne, hogy jelenleg komplett csapattal készülhetnek a még mindig több sérülésből lábadozó játékossal rendelkező (Piukovics Bálint, Kovács Martin, Dániel Péter) Csupics-had ellen. A vendégeknek megvan a játékerejük és a tapasztalatuk is ahhoz, hogy ha nem pörög 100%-kal a Hoya, akkor éles meccset tudjanak játszani itt is, hiába favorit itt a Mérész-had.

TF-BP - Bajai Bácska FKE (szombat, 18:00)
A TF-BP már két vereséget is begyűjtött, de náluk elmondtuk korábban is, hogy annyival később álltak össze és kezdték el a közös felkészülést, hogy a valódi erejük csak később lesz érdemben felmérhető - de nagyjából ott tartanak, hogy a Nyíregyházát otthon elkapó újonc ellen ez már egy picit másik, összerakottabb, jobb állapotban lévő csapat lehet. Az esélyek teljesen egyenlőnek látszanak itt is, leginkább amiatt, mert a bácskaiak összeszokottabbak és harcedzettebbek ebben a felállásban, de benne van a pakliban az is, hogy Czuráék elkapják a fonalat és simán legyűrik Jakab Péteréket - de ez csak akkor reális, ha tényleg kiszakad a zsák az eddig gyenge dobóformát produkáló tavalyi NB I/A-s alakulat shootereinél. A szurkolók figyelmét itt arra is felhívhatjuk, hogy a Ludovika Arénában tehát kettős rangadót rendeznek szombat délután/este.

BKG-Prima SE - PVSK-Cargate U23 (vasárnap, 17:00)
Könnyen lehet, hogy a Piros csoport legegyoldalúbb meccse lesz ebből a párosításból - bár az első fordulóban mutatott teljesítményből kiindulva egyelőre jó állapotban van és be is veti legjobbjait a pécsi U23-as gárda, melyben talán már Kovacsics Ákos is bemutatkozhat. A hazaiak Miskolcon fájó vereséggel kezdtek, de most sok idejük volt erre a meccsre készülni, így Nagy Ágoston fiait ismerve benne van ebben az összecsapásban egy erődemonstráció is - a vendégek viszont bízhatnak lendületükben és keménységükben, de lebecsülni azért nem fogja őket a Prima.

Nagykőrösi Sólymok KE - MTK-Elite Basket (vasárnap, 17:00)
A Nagykőrös nagy hajrával behúzta első meccsét, de Lakosa Zsolt nélkül, valamint vékony benti sorral nem egyértelmű esélyese ennek a csatának hazai pályán sem, pedig papíron két, a kiesés ellen menekülő gárda összecsapásaként ez megint kiemelt jelentőségű derbi, ráadásul ezt is hazai környezetben játszhatják le Mácsai Károlyék. Szoros és fordulatos meccset várhatunk, melynek teljesen hasonlóak a kilátásai mindkét gárda szempontjából.

 

Zöld csoport:

Concordia Motax KC Pápa - Omina Pub & Food Békés (szerda, 18:00)

A pápaiak számára kiemelt tétje van a csatának már itt a szezon elején, hiszen nagyon simán kaptak ki az U23-as Szolnok otthonában, a Békés pedig győzelemmel indított és nyilvánvalóan szeretne az élbolyban végezni. A két gárda játékoskerete nagyjából hasonló, de Kálmán László legénysége hazai pályán egy picit esélyesebbnek mondható. Mindenesetre sok érdekes egyéni párharcot is láthatunk majd, a csata pedig azért is érdekes lesz, mert eléggé másban jó a két egyébként rutinos játékosokra (is) építő alakulat. Szabó Norbert sérülése miatt biztosan nem lesz ott a békésieknél, kérdés, hogy a többi sérült fel tud-e épülni a meccsig náluk.

Knpil Kft. Bonyhádi KSE - Óbudai Kaszások (péntek, 18:00)
A Bonyhád meglepően jó periódusokat produkált a Cegléd ellen, de végül nem tudott meglepetést szerezni, ráadásul állóképességbeli gondok is jelentkeztek a tavaly még a Piros csoportban szereplő tolnaiaknál. Mellettük a hazai pálya előnye szólhat, Ondima Olivérék mellett pedig a jóval nagyobb lendület és a bővebb, atletikusabb mezőnysor. Itt is két, totálisan különböző profilú gárda méri össze tudását, ahol hasonlóak az esélyek - kérdés, melyik gárda tudja (hamarabb vagy tovább) ráerőltetni saját stílusát a másikra.

Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC - SMAFC (péntek, 19:00)
A győriek a forduló negatv meglepetését szolgáltatták a múlt héten azzal, hogy a pécsi U21-es gárda otthonában tükörsimán kapituláltak, de hazai pályán sem  ők most itt az esélyesek. A SMAFC már elsőre is úgy tűnt, hogy gyorsan összeállt és hozta is a kötelezőt az Eger ellen. Itt azért nagyobb kihívás előtt állnak Csaplár-Nagy Arnold tanítványai, de az eddigi információk alapján inkább esélyesek a diadalra még idegenben is. Rátvay Balázséknak hatalmas formajavuláson kell keresztül menniük, hogy ezt a csatát hozni tudják saját közönségük előtt.

Pécsi NKA - Tiszaújvárosi Phoenix Kosárlabda Klub (szombat, 17:30)
A pécsi ifjak gyönyörű és hatékony játékkal kiütéssel nyerték első B csoportos meccsüket és bizony benne van a pakliban, hogy a Tóth Viktorral és egy ausztrál-amerikai légióssal is erősítő Tiszaújváros ellen is győzni tudnak hazai pályán. A borsodiak nem játszottak az első fordulóban a páratlan létszámú mezőny (15 csapat) miatt, így ez számukra az első tétmeccs, de róluk nagyon nehéz is így konkrétat mondani. Ami viszont biztos, hogy ha bent akarnak maradni, számukra a pécsiek otthonában nyerni komoly fegyvertény lenne. Meleg Gergőék kérdés, hogy mennyire tudják megismételni a Győr elleni produkciójukat, de ha legalább nagyrészt igen, akkor annak vélhetően hazai siker lehet a vége.

Vásárhelyi Kosársuli - Újpest-MT (szombat, 18:30)
A vásárhelyiek eddig a sérüléseiket is ide kalkulálva alulteljesítenek, hiszen két olyan vereséggel indítottak, amelyből pláne a másodikat nem illett volna begyűjteni a debreceni U23-as gárda otthonában, viszont hazai pályán legendásan erősek, így az újpestiekre nem vár könnyű feladat, ebben biztosak lehetünk. A Surmann Pétert egyelőre nélkülöző fővárosiak is jártak már a DEAC otthonában, de ők magabiztosan nyertek és ha az első kiemelésre hajtanak, akkor bizony csak úgy léphetnek pályára Hódmezővásárhelyen is, hogy nyerniük kell. Inkább favorit Dejan Mladenovics legénysége, de annyira nem jött ki a lépés eddig Molnár Bencééknek, hogy könnyen fordulhat a kocka náluk is, hiszen a játékerejük nem igazán romlott az előző szezonbélihez képest papíron.

EKE Eger KOK - Ceglédi KE (vásárnap, 17:00)
A Cegléd számára idegenben is kötelező a győzelem a nevek alapján a felnőtt korú csapatokat alapul véve talán a leggyengébb játékoskerettel bíró Eger otthonában, csak hogy Váczi Péter fiait nem olyan fából faragták, hogy foglalkozzanak az esélyekkel és ne az utolsó vérükig küzdve harcoljanak a győzelemért egy abszolút favorit ellen, pláne saját szurkolóik előtt. Ezzel együtt megeshet, hogy simán, nagy különbséggel nyernek Fekete Viktorék, de ehhez maximális koncentrációra lesz szükségük.

KTE-Duna Aszfalt - DEAC U23 (vasárnap, 18:00)
A két fiatal alaulat derbije akár egyoldalú is lehet, ha a kecskemétiek bevetnek mindenkit az alap gárdából, beleértve a kisebb bokasérülése után felépülő Lewis Chestert. A DEAC legutóbb már Tóth Bencét is harcba dobta, de valószínűleg ez nem lesz jellemző a hajdúságiaknál, pláne nem idegenben, így alapvetően jóval esélyesebbek Váradi Kornél tanítványai.

 

Fotó - MAFC

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus