NB I/B: Vasas-BKG és TF-BP-Honvéd derbik a fókuszban

Már csak 3, illetve 4 forduló van hátra a B-csoport két osztályában, a Pirosban élesedik az ötcsapatos harc az utolsó négy rájátszás-helyért.

Piros csoport:

Nagykőrösi Sólymok KE - HOYA-Pannon Egyetem Veszprém (szerda, 19:30)
Noha úgy fest, hogy a Veszprém kimászott a gödörből és megtarthatja a 3. pozíciót, hibázni nem hibázhat már, ugyanis nagyon jön a Baja és a Honvéd is, de akár még a Budafok is feltámadhat és visszaszerezheti a dobogós pozíciót. A kőrösiek szépen összeálltak az alapszakasz hajrájára Dobos László beépítésével és a légiós, Viqueira felépülésével, így hazai pályán nincs félnivalójuk az erősebb ellenféllel szemben sem, pláne mivel már meg is tudták előzni az utolsó előtti helyen a pécsi fiatalokat, úgyhogy a tét nem a hazaiak vállait nyomja, ami jó hatással is lehet erre a meccsre, melyből könnyen lehet szoros csata is.

MTK-Elite Basket - MEAFC-Miskolc (péntek, 19:15)
Ez az összecsapás nagyon sok kérdésről dönthet - egyrészt a vesztesnek nem marad esélye elkerülni a play-outot jelentő pozíciót, másrészt ha az MTK nyer, akkor sem mindegy, hogy mennyivel, mert az egymás elleni összevetés hozásához legalább 30 (!) ponttal kéne győzniük. Ebből az is következik, hogy ha célba ér a törökbálinti együttes, akkor rántja magával play-outozni a Miskolcot is és ez a kérdéskör eldől, onnantól már csak az lesz a kérdés, hogy a maradék két forduló eredményei alapján melyikük kerüli el a Nagykőröst a leendő párharcában. Austin Thronton lényegébe véve felépült a vendégeknél, ráadásul Tóth Bence is kezd formába lendülni hosszú kihagyása óta, így pedig minden esélye megvan a MEAFC-nak arra, hogy idegenben is diadalmaskodhasson, de ez alapvetően egy szoros csata lehet inkább, amit pillanatnyi pszichés dolgok dönthetnek el leginkább.

TF-BP - Budapesti Honvéd SE (szombat, 15:00)
Ez itt egy óriási esély a TF-BP számára a rájátszásba jutáshoz, de a megsérülő Czura nélkül a zsinórban ötöt nyerő és erre a meccsre két hetet készülni tudó Honvéd ellen nem ők az esélyesek, pláne mivel ez mindkét együttesnek hazai pálya, hiába a TF-BP a rendező hivatalosan. A két gárda már két tétmeccset is vívott egymással, de akkor még nem volt Ivosev, illetve a kupamérkőzésen Halász sem, a bajnokságban Puskás Artúr legénysége, míg a Hepp-sorozatban Timkó Norberték nyertek. Eléggé hasonlóak az esélyek így is, hiszen nagyon jó formába lendült a Veszprémben végül kikapó TF-BP és még mindkét gárdának kell győzelem a PO matematikailag való biztosításához - de ez most meglehet a Honvédnak, ha nyer - ráadásul Gáspár Balázsék még a 4. vagy extrém esetben a 3. helyet is elcsíphetik, ha hozzák az utolsó három fellépésüket.

Vasas Akadémia - BKG-Prima SE (szombat, 16:00)
A Vasas hét győzelem után kétszer kikapott, a BKG eközben két óriási bravúrral visszahozta az esélyeit, de nem hibázhat és nyernie kell idegenben a Vasas ellen is, melyet otthon nagyon simán vert, így az egymás elleni összevetést már aligha tudja megnyerni Faragó Péter együttese - vagy ahhoz eget rengető dolgoknak kell történnie ezen a meccsen. Az biztos, hogy itt a végsőkig küzd majd mindkét gárda, hiszen aki itt kikap, vélhetően ki is száll a rájátszásért való küzdelemből - és mindkét együttes veszélyeztetett még a play-out miatt is, úgyhogy  ez lehet a hétvége kiemelt rangadója. Óriási taktikai csata várható, melyre azért egészen más közelmúlt béli élményekkel érkeznek a felek.

HÜBNER-Nyíregyháza BS - Budafoki KK (szombat, 16:30)
A Budafok háromszor vesztett a Hepp-kupa aranyérme óta, ráadásul Lados Eriket is műteni kellett, így pedig nem sok dolog szól a Budafok mellett, annak ellenére, hogy a legjobb formájában és teljes kerettel idegenben sem kéne félnie az elsőséget visszaszerezni igyekvő Nyíregyházától. Mivel Károly Máté fiainak PO-részvétele még nem biztos matematikailag (hiszen benne van a pakliban egy ötös vagy hatos (!!!) holtverseny is a pakliban több más lehetséges felállás mellett, ahol a csapatok többsége ellen nem áll jól az egymás elleni összevetésekben a Budafok), ezért nekik is kell valahol, valamikor legalább egy győzelem és pokoli nehéz sorsolással zárják az alapszakaszt, így arra is kell figyelniük, hogy ne veszítsenek pozíciót vagy pozíciókat. Nem is kérdés, hogy a Siska-had sem hibázhat, bár az tény, hogy ha majd nyernek a MAFC ellen és még az egymás elleni összevetést is megnyerik, akkor egy máshol szerzett vereséggel még szintén lehet első a szabolcsi gárda. Nagy küzdelmet várunk, de egyértelműen esélyesebb a legutóbb botló és emiatt biztos, hogy nagyon éles és motivált Nyíregyháza.

Salgótarjáni KSE - MAFC (szombat, 18:00)
A tarjániak megszerezték a kulcsfontosságú győzelmet Budafokon, de nekik is kell még egy siker a rájátszás biztosításához, de ezt a MAFC ellen nem lesz könnyű megszerezi hazai környezetben sem, hiszen a fővárosi bajnokesélyes is botlott legutóbb és neki is az első kiemelésébe kerülhet egy újabb vereség - viszont Hencsey Tamás csapatának a saját kezében van a sorsa, hiszen ha nyer minden további derbit, akkor biztosan végig pályaelőnye lehet a feljutáshoz vezető úton. A nógrádiakon nehéz kiigazodni, de a derbinek jót tehet, hogy az előzetes infók alapján Berkics Bencén kívül más nem hiányzik majd egyik oldalon sem, a Salgótarján otthon pedig terített már le nagyvadat, így önbizalmi problémáik sem igazán lehetnek.

PVSK-CARGATE U23 - Bajai Bácska FKE (hétfő, 17:00)
Látszólag kötelező meccs ez a Bajának, melynek innentől egyértelmű célja lehet az első körös pályaelőny megszerzése és esetleg a 3. pozíció megkaparintása, de a pécsieknek is nagyon kell a győzelem, hiszen van még sanszuk megelőzni a Nagykőröst, ehhez pedig eggyel több sikert kell aratniuk 3-3 meccs alatt, mint az ebben rivális Nagykőrösnek. Kérdés, hogy mennyire lesz komplett a PVSK U23-as kerete ezen a hétfői összecsapáson, de ha az lesz, akkor nem mehet biztosra az óriási formában lévő Pongó Martin - Goldring Bence - Jakab Péter - Milos Vukicsevics négyesfogat reptette Cservék-csapat.

A Piros csoport állása és egyéni ranglistái IDE kattintva tekinthetők meg!

Zöld csoport:

DEAC U23 - Szolnoki Olajbányász U23 (csütörtök, 17:00)
Ez az összecsapás lényegébe véve eldönti, hogy melyik U23-as együttesnek marad még esélye a rájátszásba jutásra, aki viszont veszít, már csak nagyon komoly bravúrok és más, számára kedvezően alakuló eredmények esetén juthat be a legjobb nyolc közé. Mivel 85 - 47-re (!!!!) nyert otthon az Olajbányász U23, ezért a csodák csodája lenne, ha az egymás elleni összevetésben is tudna nyerni a Debrecen, tehát ha Pallai Tamásék idegenben győznek, akkor Kádár Tamás fiai már aligha tudják őket megelőzni az alapszakasz hajrájában és nekik marad esélyük megelőzni a Kaszásokat az utolsó, még PO-t érő pozícióban. Itt is óriási kérdés, kik lépnek majd pályára az A-csoportban érdekeltek közül, de azt gyanítjuk, hogy mindenkit bevet mindkét gárda.

Concordia Motax KC Pápa - Knipl Kft. Bonyhádi KSE (péntek, 18:00)
A Pápa számára nincs több hibázási lehetőség, ha a 4. helyen akarja zárni az alapszakaszt, míg a Bonyhád a biztos bennmaradásra hajt, ami a megszerezhető alapszakasz pozíciót illeti. Otthon azért jóval esélyesebb Kálmán László együttese, de hozott már pár bravúrt az órási szívvel küzdő tolnai had, így itt sem lehet leírni őket.

SMAFC - Ceglédi KE (péntek, 19:00)
A hazai pályán és a Cegléden lévő nem kis nyomáson kívül nem sok dolog szól a hónapok óta nem nyerő SMAFC mellett, de azért a két keret erőssége között nincs akkor a különbség, hogy bárki legyinthessen erre a meccsre. Nárai Bencéék hozták a kulcsmeccset a Rátgéber Akadémia ellen, most pedig annyi a dolguk, hogy nyerjenek meg minden további meccset, így maradhatnának mindenképp elsők, de ha hibáznak, akkor még akár a 3. helyre is visszacsúszhatnak, hiszen szépen összeállt a tőlük csak egy győzelemmel elmaradó Újpest is. Mivel Berkics Bencén kívül mindenki felépült a vendégeknél, ezért egyértelmű favorit tehát a listavezető.

Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC - Újpest-MT (péntek, 19:00)
Ez lesz a hétvége legnagyobb rangadója a Zöld csoportban, ehhez kérdés sem férhet, hiszen a liga két, talán legjobb formában lévő együttese csap össze, ráadásul a rosszabb helyezéssel bíró együttes játszik otthon. A Győr még lehet 4., de akár 7. is a végelszámolásnál, míg az Újpest az 1-2-3. pozíciók valamelyikén végez, tehát az is benne van a pakliban, hogy a rájátszásban egymás ellen kezdenek majd, de az biztos, hogy ha nyer a vendéglátó, akkor nagyon nagyot lép a 4. hely megtartása felé, míg Bán Tiborék egy vereséggel gyakorlatilag lemondhatnak bármiféle előzésről. A két új szerzeménnyel egyelőre 100%-os a Megyeri Tigrisek, de ez most a legnehezebb erőpróba lesz számukra az igazolási határidő óta. A Mladennovics-legénység egy árnyalatnyival esélyesebb idegenben is, de teljesen kiegyenlített csatát várhatunk.

EKE Eger KOK - Vásárhelyi Kosársuli (szombat, 17:00)
A vásárhelyiek nagyon küzdenek a sérülésekkel, ez pedig könnyen a 4., sőt, akár az 5. helyükbe is kerülhet, hiába voltak már nagyon közel ahhoz, hogy beelőzzék az összes közvetlen riválist. Ehhez meg is maradt az esélyük, de itt nem hibázhatnak. Az Eger minden bizonnyal az utolsó pozícióból kezdi majd meg az alsóházi rájátszást, melyben a bennmaradás kiharcolása lesz a célja és ez most matematikailag is biztossá válhat. Kérdés, mennyire tudja felszívni magát a hevesi alakulat és hány hiányzóval kell kalkulálnia Tóth Tamás mesternek.

Pécsi NKA U21 - Óbudai Kaszások (szombat, 17:30)
Itt nagyon egyértelműnek tűnnek az esélyek, a Kaszások otthon nagy verésbe futott bele a Pécs ellen, most pedig a Rátgéber Akadémián mindent meg fog tenni Ivica Mavrenszki alakulata, hogy biztosra menjen és kérdés nélkül húzza be ezt a meccset, s tartsa második helyét vagy esetleg még visszaelőzhesse a ceglédieket. Azért biztosan nem feltartott kezekkel érkeznek az óbudaiak, de az is nagy bravúr lenne tőlük, ha érdemben szorossá tudnák tenni ezt a csatát. Ami nem jó hír számukra az az, hogy könnyen elveszthetik rájátszást érő helyüket is, ha nem nyernek még meccset vagy meccseket a folytatásban, de ezt aligha Pécsett kezdik el.

Tiszaújvárosi Phoenix KK - OMNIA Pub & Food Békés (szombat, 18:00)
A két gárda az utolsó előtti pozíció elkerüléséért küzd az alsóházi rájátszás előtt, úgyhogy ez bizony alsóházi rangadó a javából. A Békés otthonában nem kis meglepetésre nyerni tudott anno a Tiszaújváros, így most egy győzelemmel kis túlzással biztosíthatná is az utolsó előtti pozíció elkerülését Szendrey Zsombor csapata, de biztos, hogy nagyot küzd majd a viharsarki gárda is, hogy visszavágjon, s akár hét ponttal vagy annál is többel diadalmaskodjon, s az egymás elleni összevetést is hozza a borsodiak bánatára. Nagyon kiegyenlített csatát várhatunk, de azért kérdés, hogy mennyire tudja összeszedni legerősebb felállását a Phoenix, mert nem sokszor tudta eddig a szezon folyamán a sérülések és egyéb elfoglaltságok miatt.

A Zöld csoport állása és egyéni ranglistái IDE kattintva tekinthetők meg!

 

A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.

Fotó - hunbasket.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus