NB1/B - Beharangozó 3. forduló: Veszprém-MTK rangadó!

Dupla rangadóra kerül sor a Nyugati csoportban, az eddig a mezőny talán legmeggyőzőbb teljesítményét nyújtó Veszprém a másik veretlen Törökbálintot fogadja, míg Oroszlányban a nyáron megerősödő, de két vereséggel rajtoló Vasas vendégeskedik. Keleten is lesz izgalom azért, a DEAC első idegenbeli fellépésre utazik Vásárhelyre, ahol a nyeretlen házigazdák a tavalyi ezüstérmes ellen szeretnének javítani mérlegükön.

Keleti csoport

MEAFC (1-1) – Konecranes-Salgótarjáni KSE (2-0) (csütörtök, 17:30)

Nem jelenthet akadályt a jól rajtoló Salgótarjánnak az újonc legyőzése, még idegenben sem. Drahosék ugyan megnehezíthetik pár negyed erejéig Madárék dolgát, de a végén a hosszabb kispadnak, a nagyobb rutinnak és a játéktudásbeli különbségeknek ki kell jönnie a miskolci találkozón.

Vásárhelyi Kosársuli (0-2) – DEAC Kamilla Gyógyfürdő (2-0) (szombat, 18:00)

Először tesztelheti magát távol az otthonától a cívisváros csapata, amely az eddigi meggyőző produkciója alapján abszolút esélyesként utazik Hódmezővásárhelyre, de Elek András fiai hazai pályán bárkit képesek lehetnek elkapni. Ha a DEAC ismét a saját stílusában tud játszani, akkor könnyen hozhatja ezt a derbit is, a Vásárhelynek mindenképpen le kell lassítania a Nagy fivérek diktálta tempót, és valami váratlant is elő kell húznia a kalapból, hogy megállítsa a debreceni expresszt.

KTE-Duna Aszfalt (1-1) – Békési SzSK (2-0) (vasárnap, 16:00)

Parázs kis mérkőzés kerekedhet a fiatal kecskeméti gárda és az eddig még hibátlan Békés együttese között, ha sülnek a bácskai triplák, akkor lehet esélyük a vendégek belső játéka ellen. A házigazdák az eddigi két fellépésük alatt bizonyították, hogy idén már nem kell előzetesen leírnunk őket, az elmúlt egy évben szerzett tapasztalat sokat érhet egy-egy négybe vágyó gárda ellen, de a meglepetés ezzel együtt is Komáék veresége lenne.

Budafok (0-2) – Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK (1-1) (vasárnap, 17:00)

Leginkább hazai környezetben lesz esélye első győzelme megszerzésére az eddig nyeretlen Budafoknak, amely tavaly – a csarnoka felújítása miatt csak a januárban – éppen mostani ellenfelével játszotta első otthoni mérkőzését, és a bravúr bizony nem múlt sokon. Hasonló forgatókönyvben, de happy end-es befejezésben reménykednek most is Tiba Janiék, pechükre egy felpörgetett Tiszaújváros jön hozzájuk, amely erődemonstrációt tartott előző fellépésén a MAFC ellen, jelezvén, hogy igenis számolni kell velük idén a mezőny első felébe várt csapatoknál.

MAFC II. (0-2) – Óbudai Kaszások (1-1) (vasárnap, 18:00)

Bár a pályaválasztó a MAFC csapata, a meccset mégis Óbudán rendezik meg a Gabányi parkettázása miatt, jelentősen növelve az eddig nem túl meggyőző Kaszások győzelmi esélyeit. Kötelező házi feladat előtt áll Kertész István legénysége, a meglepő csak az lenne, ha ezúttal nem szaladna bele egy újabb óriási pofonba a ”vendég” alakulat, a MAFC-os fiatalok ugyanis eddigi két meccsükön átlag 60 ponttal kaptak ki. Minden az óbudaiak sikere mellett szól, szerkezetben, játéktudásban és mélyebb rotációban is ellenfelük előtt járnak, a kérdés csak a különbség lesz a végén.

A Budapesti Honvéd SE – EKF-Eger-KOK SE mérkőzést korábban játszották le, a beszámolót ezen a linken olvashatják.

 

Nyugati csoport

HOYA-Pannon Egyetem Veszprém (2-0) – MTK Törökbálint (2-0) (csütörtök, 17:00)

Még csak a harmadik forduló, de máris szuperrangadó a másodosztályban! A két veretlen, bajnoki címre esélyes és eddigi meccseit elsöprő lendülettel hozó gárda összecsapása igazi csemege lehet a kosárlabda rajongóknak. A Veszprém teljesítménye eddig meggyőzőbb, ők két nehéz ellenféllel (Bonyhád, Vasas) szemben érték el győzelmeiket, míg az MTK a mezőny alsó felébe várt csapatok (Fehérvár, SMAFC) felett aratott sikereket. A bakonyiak játéka kiforrottabbnak is tűnik, hamarabb összeállt a keret az eddigiek alapján, míg a törökbálintiaknál akadnak még gondok az összeszokottsággal, így bár joggal reménykedhetünk egy paprikás hangulatú derbiben, a házigazdák könnyedén maguk alá gyűrhetik Bihariékat is.

OSE Lions (2-0) – Vasas Akadémia (0-2) (csütörtök, 19:00)

Oroszlányban is nagy meccs van kilátásban, annak ellenére, hogy itt egy veretlen és egy nyeretlen gárda kerül szembe egymással, de egyik csapat sem nyújt eddig olyan teljesítményt, amivel a topcsapatok közé harangoztuk őket a szezon elején. A hibátlan mérleg némiképp az OSE-nak adhat felmentést ezalól, míg a pasarétiek egy teljesen új irányt vettek a nyáron, így idő kell, mire összeáll a rutinos játékosokra és tehetséges fiatalokra épülő keretük. Képes lehet meglepni vendéglátóját a Vasas, de papíron hoznia kell az otthoni találkozóját az Oroszlánynak.

Bajai Bácska FKE (1-0) – Metal-Work Bonyhádi KSE (1-1) (szombat, 17:00)

Elmaradt a Baja Pápa elleni mérkőzése az előző fordulóban, így némi pihenővel várhatják a Bonyhád elleni rangadót Ágafalviék, akik impozáns játékkal mutatkoztak be legutóbb hazai pályán a pécsi fiatalok ellen. Hasonlóan produktív teljesítményre lesz most is szükségük az elmúlt hétvégén a veszprémi KO után kicsit magára találó tolnaiak legyőzéséhez, ha mindkét oldalon hozzák magukat a kulcsjátékosok, akkor szoros derbi van kilátásban. A hazai pálya a Baja felé billenti a mérleg nyelvét, de nagyon szeretne bizonyítani a címvédő is, hogy csak egy apró kisiklás volt az első fordulós idegenbeli bukta.

Alba Fehérvár-DKKA (0-2) – PVSK-Kronosz Kiadó (0-2) (vasárnap, 17:00)

Összecsap a két U23-as gárda, a nagy iram és a hajtás garantált, bízhatunk benne, hogy ehhez élvezetes játék is társul. Mindkét együttes tele van bizonyítási vágytól égő fiatalokkal, akik eddig sem vallottak szégyent a másodosztályban, az amúgy is bombaerős Nyugati csoportban csupa előrébb taksált, felsőházba várt csapattal mérkőztek meg és álltak helyt tisztességesen. Most egymás ellen parázs kis meccset hozhatnak össze, csak a hazai környezet miatt tenném a Fehérvárra a voksomat.

A Concordia Motax KC Pápa (0-1) – SMAFC-NYME (1-1) találkozót jövő héten kedden, az Agrofeed Széchenyi Egyetem Győr (1-1) – Tehetséges Fiatalok- Budapest (1-1) mérkőzést pedig október 30-án, pénteken rendezik meg. Erről a két mérkőzésről a mostani forduló összefoglalójában olvashatnak majd beharangozót.

Fotó: facebook.com/BékésiSzSK

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus