NBI/B - 5. forduló: nem született vendég siker

Egy, csak egy csapat van talpon e vidéken, a Vásárhely tudta egyedül megőrizni makulátlan mérlegét, amivel továbbra is vezeti a Keleti csoportot. Mögötte kezd tisztulni a tabella, nem úgy Nyugaton, ahol a mezőny egyre csak sűrűsödik, de a két sereghajtó kivételével (MAFC, ill. Fehérvár) még senki sincs túlzottam leszakadva.

Keleti csoport

Tiszaújvárosi Phoenix Kosárlabda Klub - Salgótarjáni KSE 76-68 (25-16, 23-20, 18-16, 10-16)

A meccset végig kézben tartva, gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott a hazai együttes, amely így már négy győzelmet számlál zsinórban, és ezzel holtversenyben a második helyre kúszott fel a keleti tabellán. Madár András (20/9 pont, 4 lepattanó, 2 szerzett labda, 7 kiharcolt fault, 5 gólpassz) és Debreceni Dániel (18 pont, 7 lepattanó, 4 kiharcolt fault) eredményes játékuk mellett a mezőnymunkából is kivették a részüket, a végjátékban pedig döntő érdemeket szereztek a házigazdák fáradtságát kihasználó tarjáni rohamok megfékezésében. A vesztes félnél Moore (19 pont, 7 lepattanó, 3 szerzett labda, 7 eladott labda) és Blaskovits (21/6 pont, 9 lepattanó, 4 kiharcolt fault) mellett ezúttal Csapai (12 pont, 9 lepattanó) is jó napot fogott ki, de egyelőre túlontúl is ezen a három játékoson múlik a Salgótarján sikere, a társaktól és a padról nem sok segítség érkezik.

Legjobb dobók:

Tiszaújváros: Madár 20/9, Debreceni D. 18, Osnach 11, Papp B. 10/6
Salgótarján: Blaskovits 21/6, Moore 19, Csapai 12


MEAFC - DEAC Kamilla Gyógyfürdő 68-62 (18-18, 8-16, 22-11, 20-17)

Elszenvedte második vereségét is a DEAC gárdája, a hajdúságiak a Miskolc otthonában szaladtak bele egy újabb kellemetlen vereségbe, habár a borsodiak csarnokában senkinek nem lesz könnyű dolga ebben a szezonban. 20 perc játékot követően még jobban állt az ekkor Savic vezette vendég együttes, sőt, a fordulást követően is úgy tűnt, tartani tudja előnyét Ferenczi Tamás alakulata, ám a Drahos-Szögi-Takács hátvédtrió ezt másképp gondolta a túloldalon. A három fürgelábú kisember egy 20-2-es rohamot vezényelt le, amely után az extázisban játszó MEAFC már nem is engedte ki a kezéből a rangadót. Takács Daninak először sült el igazán a keze az idei kiírásban, a borsodiak fiatal tehetsége 19 pontot, közte öt triplát ért el, Drahos és Szögi a fontos kosarak mellett az előkészítésben jeleskedtek (11 gólpassz összesen), míg az Endrész-Lippai duó a palánkok alatt hálálta meg eredményes játékkal a filléres labdákat (19 pont, 17 lepattanó együttes erővel). A DEAC-nál Molnár Andrásnak (19/9 pont, 7 lepattanó, 3 szerzett labda, 9 kiharcolt fault) jött ki legjobban a lépés, mellette Lajsz produkciójára (13 pont, 9 lepattanó) nem lehet panaszuk, a többiek viszont adósak maradtak a jó játékkal.

Legjobb dobók:

MEAFC: Takács D. 19/15, Drahos 11/6, Endrész 11
DEAC: Molnár A. 19/9, Lajsz 13
 

EKE Eger KOK - MAFC 95-72 (28-12, 20-14, 20-29, 27-17)

Egy sikeres Pápai büntetővel a MAFC szerezte meg először a vezetést a mérkőzésen, de az örömük itt véget is ért a fővárosi fiataloknak. Ezután ugyanis már egyszer sem járt előrébb Bors Miklós együttese, hiába a fent említett Pápai kiharcolt faultokból összehozott tripla-duplája (22 pont, 12 lepattanó, 10 kiharcolt fault) és a ponterősen játszó Siklós 19 egysége, hazai oldalon a több jó egyéni teljesítmény eldöntötte a találkozót. A Jakab-Tóth páros tagjai ugyanis 23-23 ponttal, közte 5-5 triplával járultak hozzá az egriek első győzelméhez, utóbbi ráadásul még hozzátett 8 gólpasszt is, de mindkettőjüket ”elhomályosította” a masszív dupla-duplát repesztő Varga Imre 14 pont, 17 lepattanós mérkőzése, mindezt 80%-os mezőnymutató mellett! Ha még ehhez hozzávesszük Illés 16 pontját a szintén egészen kiváló, 70%-os dobóteljesítménnyel, akkor abszolút megérdemeltnek tűnik az Eger első sikere.

Legjobb dobók:

Eger: Tóth Z. 23/15, Jakab Zs. 23/15, Illés 16, Varga I. 14/3
MAFC: Pápai: 22, Siklós 19/3, Vígh 11
 

Nyíregyháza Blue Sharks - Budapesti Honvéd SE 79-71 (21-20, 19-20, 18-18, 21-13)

Ezúttal nem jött a Honvédtől megszokott a nagy hajrá a negyedik negyedben, sőt, a Nyíregyháza fordította a maga a javára a derbit a záró etapban a nagyszerűen játszó Bus Iván (21/3 pont, 9 lepattanó, 6 kiharcolt fault, 4 gólpassz) és az ismét tarthatatlan Emani Gant (25 pont, 10 lepattanó, 6 szerzett labda, 5 eladott labda, 5 kiharcolt fault) vezérletével. A végig kiegyenlített derbin apró nüanszokon múlt csak a fővárosiak veretlensége, akik nem tüzeltek túl jól távolról (2/13) és kevés büntetőt tudtak kiharcolni (7/7), ellentétben a hazai csapattal (11/25), ráadásul szezonbeli leggyengébb teljesítményét produkálta Puskás Artúr legénysége, amelynél leginkább az amerikai centerrel nagyot küzdő Stefán Dávid igyekezete emelhető ki (20 pont, 10 lepattanó).

Legjobb dobók:

Nyíregyháza: Gant 25, Bus 21/3, Nagy K. 13/9, Czura 12
Honvéd: Stefán 20, Máté M. 11
 

Vásárhelyi Kosársuli - Calle Pubfood Békés 100-81 (25-22, 30-16, 25-24, 20-19)

A korábbi győzelmeket hozó védekezése helyett ismét a támadójátékával nyert mecset a B csoport egyetlen veretlen együttese, a Vásárhely, amely az extra napot kifogó Genal (23/9 pont, 15 lepattanó, 5 szerzett labda, 2 blokk) vezetésével túldobta a jobb sorsra hivatott békésieket. A 13 triplát 52%-os pontossággal értékesítő házigazdák szinte végig ellenfelük előtt jártak, Szabó Péter irányító poszton hozott oly ritkának számító dupla-duplát gólpasszokból (14/6 pont, 10 gólpassz), de Vas Péter is közel járt ugyanehhez a bravúrhoz (12/12 pont, 7 gólpassz), Rostás Imre pedig 19 egységével lett a második legeredményesebb csongrádi játékos. A túloldalon Komát (21 pont, 5 lepattanó, 5 eladott labda, 4 kiharcolt fault) és Krsticet (22/6 pont, 5 kiharcolt fault) nem sikerült megfogni, és Kertész is hozta a tőle megszokott sokoldalú játékát (13 pont, 3 szerzett labda, 6 kiharcolt fault, 9 gólpassz), de nagyon hiányzott a múlt héten térdsérülést szenvedő Schéda agilis játéka, ami segített volna a nagyobb rotációban és talán egy szorosabb mérkőzés kiharcolásában.

Legjobb dobók:

Vásárhely: Genal 23/9, Rostás 19, Szabó P. 14/6, Vas P. 12/12
Békés: Krstic 22/6, Koma 21, Kertész 13, Nagy B. 12/6
 

Nagykőrösi Sólymok KE - Óbudai Kaszások 69-64 (21-14, 15-21, 17-12, 16-17)

Úgy áll 1-4-es mérleggel a Kaszások alakulata, hogy a mostani vereségük volt a legnagyobb különbségű ”zakójuk” és a kosárarányuk mindössze mínusz 5, ami messze a legjobb a mezőny hátsó felében lévő együttesek közül. A balszerencse Nagykőrösön sem kerülte el Nagy Bálint alakulatát, leginkább az elején úszott el a meccs a vendégek számára, akik képtelenek voltak lelassítani az ihletett formában pattogtató Tóth Viktort (25/3 pont, 7 lepattanó, 8 szerzett labda, 4 eladott labda, 6 kiharcolt fault, 3 gólpassz), de Mácsai Károllyal sem tudtak sok mindent kezdeni (11/3 pont, 6 szerzett labda, 7 blokk), 7 blokkja önmagáért beszél! A társak szépen egészítették ki a két húzóembert, és a terheket egyenlően elosztva 22 eladott labdába kergették a Kaszásokat, ezzel újoncként már harmadik győzelmüket bezsebelve! A vesztes félnél Nagy Szabolcs (11/3 pont, 13 lepattanó) és az ex-nagykőrösi Lakosa Ákos (14 pont, 10 kiharcolt fault) emelkedtek ki a csapatból, de előbbinek hat eladott labdája, utóbbinak 29%-os mezőnymutatója ront kicsit az összképen.

Legjobb dobók:

Nagykőrös: Tóth V. 25/3, Mácsai 11/3
Kaszások: Lakosa 14, Korona 11/6, Nagy Sz. 11/3

 

Nyugati csoport

MTK Törökbálint - Bajai Bácska FKE 93-73 (26-15, 18-24, 21-18, 28-16)

Két meghatározó játékos közül Mándity Máté hiányát érezte meg jobban csapata, Mohay Péter játékát remekül ellensúlyozta a fiatalokat is bátran harcba küldő hazai együttes. Szabó Tibor komoly ellenállás nélkül jutott el dupla-dupláig (24 pont, 16 lepattanó, 5 kiharcolt fault), de a lepattanókat amúgy is dominálta Szarvas Gábor legénysége (49-27), amelyben Bihari (12 pont, 8 lepattanó) és Horváth (22/6 pont, 9 lepattanó, 6 gólpassz) is az élen járt. Hozzájuk csatlakozott még Jakab (17 pont, 6 lepattanó, 3 szerzett labda, 4 eladott labda, 6 kiharcolt fault) és a saját nevelésű fiatalok közül a védekezésben nagyot nyújtó Dobos Márk is, a majd fél tucat jó egyéni teljesítménnyel pedig már nem tudott mit kezdeni a Baja, hiába jöttek vissza többször is a meccsbe a vendégek. A bácskaiaknál Vukicevic (18 pont, 12 lepattanó, 3 szerzett labda, 3 eladott labda, 8 gólpassz) és Piukovics Bálint (20/6 pont, 5 kiharcolt fault, 6 gólpassz) vállalták magukra a vezér szerepét, de főleg a palánk alatt vékony volt a keretük és az utolsó MTK-rohamra (20-4) már nem is tudták válaszolni.

Legjobb dobók:

MTK: Szabó 24, Horváth K. 22/6, Jakab P. 17, Bihari 12
Baja: Piukovics B. 20/6, Vukicevic 18, Nagy D. 12/3, Pálkerti 11/3
 

HOYA-Pannon Egyetem Veszprém - Metal-Work Bonyhádi KSE 86-78 (22-17, 19-14, 29-23, 16-24)

Hiába kezdett remekül a fennállása 65. évfordulóját ünneplő veszprémi csapat, Körtélyesi korai faultgondjai, valamint Kámán kiújuló vádli sérülése a hajrában ütöttek (majdnem) vissza a szinte végig vezető bakonyiaknak. Hegedűs uralta a gyűrű környékét hazai oldalon (12 pont, 13 lepattanó, 3 blokk) egykori bajtársai ellen, bár Tömösváryval (14/3 pont, 6 lepattanó, 6 kiharcolt fault, 4 gólpassz, 3 blokk) neki is meggyűlt a baja, csakúgy, mint a Baki-Ugrinic-Kovács-Gébert tengellyel a hazai védőknek, miután a tolnaiak legeredményesebb ötöse 69 pontot szorgoskodott össze a gárda 78-ából! A végjátékban majdnem elég is lett ez a kiegyensúlyozott teljesítmény a tolnaiaktól, de Körtélyesi a faulproblémák ellenére remekelt a mérkőzésen (20/3 pont, 7 lepattanó, 4 szerzett labda), mellette a Simon-Helmeczi-Jilling trió is megvillantotta magát, a Veszprém pedig még épp időben tudott újítani egy jó hajrára, amivel behúzta a derbit vetélytársa ellen.

Legjobb dobók:

Veszprém: Körtélyesi 20/3, Simon 16, Helmeczi 12/3, Hegedűs 12, Jilling 10
Bonyhád: Baki 15, Tömösváry 14/3, Gébert 14/12, Kovács B. 14/6, Ugrinic 12
 

BUDAFOK - SMAFC-NYME 88-76 (24-19, 21-20, 22-16, 21-21)

A házigazdáknál Fehér Csaba olyan parádés napot fogott ki, hogy a mezőny második legjobb dobójaként záró Drevenka Dávid 21 pontos estéje eltörpül mellette. A Budafok rutinos bedobójának maximum a 2/7-es triplamutatót róhatjuk fel a negatív oldalon, ezenkívül ugyanis betett a közösbe 32 pontot (11/13 kétpontost értékesítve és összességében – a trojkákkal együtt – 65%-os mezőnymutatóval zárva), leszedett 7 lepattanót, elcsent 3 lasztit, kiharcolt 5 faultot és kiosztott 7 gólpasszt! A csapatszinten is kiválóan célzó vendéglátók 61%-os pontossággal tüzeltek a mérkőzésen, és a megítélt hat büntetőt is mind a helyére küldték, ezzel a dobóformával pedig már nem tudta tartani a lépést a derekasan küzdő SMAFC. Pedig öten is elérték a tíz pontot vendég oldalon, Kovács Benedek lehetett volna nyerőember (15 pont, 75% mezőny, 7 lepattanó, 4 szerzett labda), de a negyedik negyed derekán a kipontozódás sorsára jutott.

Legjobb dobók:

Budafok: Fehér 32/6, Drevenka 21/9, Verbényi 10
SMAFC: Füzi 17/6, Kovács B. 15, Papp B. 14, Rátvay 13/6, Berneczei 10
 

OSE Lions - Alba Fehérvár 122-52 (32-13, 24-12, 33-13, 33-14)

Ahogy az várható volt előzetesen, csak a különbség volt kérdéses az éllovas és a sereghajtó találkozóján. A roppant fiatal kerettel érkező fehérváriaknak nem kegyelmezett a múlt héten botló bajnokaspiráns, agresszív védekezésével rengeteg hibába hajszolta bele rutintalan ellenfelét. Gyakorlatilag nem akadt gyenge teljesítmény a hazaiaknál, mindenki produktív tudott lenni, Lewis nyerte a gólkirályi címet 22 pontjával, Kiss Kornél készített elő a leghatékonyabban (9 gólpassz), míg a lepattanócsatát úgy nyerték toronymagasan (38-19), hogy két legjobbjuk, Wehner és Gorzsás is csak hatot-hatot szedett le. A vendégeknél ki kell emelni a mindössze a 13 esztendős (!?!?), nigériai születésű Seyi Awogbemi Sodiq teljesítményét, aki serdülő játékosként 14 pontot helyezett el az oroszlányiak gyűrűjében.

Legjobb dobók:

OSE: Lewis 22/9, Burai 19/9, Zsíros 14/6, Varga D. 12, Wehner 10, Gorzsás 10
Fehérvár: Varga M. 15/6, Seyi 14
 

Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC - PVSK-Kronosz Kiadó 72-66 (18-13, 19-19, 12-17, 23-17)

A harmadik negyednek még egállal futottak neki a felek, de a dupla-duplát jegyző Kovács Soma (18/9 pont, 13 lepattanó) fémjelezte győriek 17-2-vel nyitották a záró játékrészt, ami megpecsételte a pécsi fiatalok sorsát. Becsületükre legyen mondva, az Antóni, Krnjajski, Kővágó-Laska, Popgyákunik, Demeter ötösfogatra támaszkodó baranyaiak még a nagy hátárny birtokában sem adták fel, és négy pontra megközelítették házigazdájukat, de az idő már kevés volt a fordításra, így az ismét nyerő Győr már a második Nyugati tabellán.

Legjobb dobók:

Győr: Kovács S. 18/9, Nárai 16, Puszta 10/6, Ruják 10/3
PVSK: Antóni 16/6, Krnjajski 14, Popgyákunik 12/6, Demeter 11
 

Tehetséges Fiatalok-Budapest - Motax-Pápai KC 83-75 (25-17, 24-19, 15-24, 19-15)

Az első félidő végi hajrájából szerzett előnyét őrizte főleg a térfélcserét követően a TF alakulata, azt viszont hatékonyan tette a hazai együttes és behúzta a Pápa elleni rangadót. Szobi most is sokoldalú játékával tűnt ki (12/3 pont, 6 lepattanó, 7 kiharcolt fault, 8 gólpassz), míg Beák a pontokért felelt elsősorban (16/6), de a Kerkai-Tóth duó is fontos pillanatokban tolta a meg a csapat szekerét. A túloldalon a húzóemberek hozták magukat, Keresztes, Kálmán, Szanati és a légiós Majic magasan kiemelkedtek a pápaiaktól, a harmadik negyedben tudtak is zárkózni, de az ezúttal – faultproblémák miatt is vélhetőleg – nagyobb rotációval operáló fővárosiak mindig tudtak újítani szorult helyzetekben.

Legjobb dobók:

TF: Beák 16/6, Tóth D. 13/3, Szobi 12/3, Kerkai 10/3
Pápa: Keresztes 16, Majic 15/3, Kálmán 11/3, Szanati M. 11

 

Fotó (1.): facebook.com/TiszaujvarosiPhoenix
Fotó (2., slide): szon.hu
Fotó (3.): mtkbasket.com
Fotó (4.): oselions.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus