NBI/B - 6. forduló: törökbálinti dráma

Könnyed győzelmen van túl mindkét keleti bajnokesélyes, a Salgótarján és a DEAC is fővárosi rivális ellen aratott újabb győzelmet. A miskolci ”vendégszeretetet” ezúttal a Vásárhely tapasztalhatta meg, de győzött a másik borsodi együttes is, a Tiszaújváros Egerben aratott magabiztos sikert. Nyugaton a Vasas és a Veszprém odahaza tartott erődemonstrációt, míg a Győr szintén hazai pályán kapta el a Baja együttesét. A forduló mérkőzésén a Törökbálint körömrágós csatában múlta felül az Oroszlány alakulatát.  

Keleti csoport

Konecranes-Salgótarjáni KSE - Budapesti Honvéd SE 92-69 (25-18, 29-12, 24-19, 14-20)

Egy negyedig tudta tartani magát a Honvéd gárdája, a második etapban lelépte fővárosi riválisát Czigler László együttese, mely főleg feljavuló védekezésének köszönhette, hogy már a nagyszünetre 24 pontos előnnyel vonulhatott. Hiába szedett vissza 15 támadólepattanót a Stefán Dávid fémjelezte vendég alakulat, a pocsék dobóforma (34% mezőnyből, 22% triplából) megbosszulta magát, és bár végig küzdötte a mérkőzést Puskás Artúr legénysége, ez csak egy tisztes helytállásra volt elegendő, a győzelemre már nem. A Tutus-Madár-Szabó trión kívül Oluic és Varga is hasznosnak bizonyult hazai oldalon, mind az öten elértek legalább 12 pontot, míg a vendégeknél még a legeredményesebbnek bizonyuló Haris-Szalay duó is csak 11-ig jutott.

Salgótarján: Szabó P. (14/9 pont, 5 szerzett labda, 7 kiharcolt fault, 6 gólpassz), Tutus (15 pont, 9 lepattanó, 5 kiharcolt fault), Varga M. (12 pont, 3 lepattanó, 4 szerzett labda, 5 kiharcolt fault), Oluic (16/15 pont, 3 lepattanó), Madár (15/9 pont, 4 gólpassz)

Honvéd: Szalay (11 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda, 3 eladott labda, 6 kiharcolt fault, 3 gólpassz), Stefán (   10 pont, 8 lepattanó, 4 eladott labda), Haris (11/3 pont, 5 lepattanó)
 

Óbudai Kaszások - DEAC Kamilla Gyógyfürdő 74-96 (20-27, 16-21, 15-24, 23-24)

Nagy iramban kezdték a mérkőzést a felek, a debreceniek Kovács Imre ponterős játéka révén azonban előnnyel tudták zárni a nyitó negyedet, de a Petrucsik beállításával új lendületet kapó házigazdák hamar utolérték a listavezetőt. Ekkor védekezést váltott Nagy Ágoston együttese, a letámadás pedig nem ízlett az óbudaiaknak, a DEAC növelte is előnyét, a félidőt egy utolsó másodperces triplával záró Nagy Benedek révén pedig 12-vel járt előrébb 20 perc játékot követően. A vendégek védekezésének ellenszerét a térfélcsere után sem találta a Kaszások gárdája, eladott labdáikból rendre gyorsindításokat vezényelt a listavezető, ami felőrölte a hazai veretlenségüktől egyre távolodó fővárosaikat, ráadásul a parádézó Patkovic-csal sem tudtak mit kezdeni, a légiós 17 pontot rámolt be a második félidőben. A vége sima DEAC siker lett, a cívisvárosaik továbbra is vezetik a tabellát.

Kaszások: Petrucsik (20/3 pont, 6 lepattanó, 6 kiharcolt fault, 3 gólpassz), Kováts (11 pont, 7 lepattanó, 3 blokk), Gorszki (16 pont, 6 lepattanó)

DEAC: Patkovic (26/6 pont, 6 lepattanó, 5 eladott labda, 5 kiharcolt fault, 2 blokk), Nagy Be. (9/3 pont, 6 lepattanó, 3 szerzett labda, 4 gólpassz), Kovács I. (13/3 pont, 7 lepattanó, 2 blokk), Nagy Bo. (14/3 pont, 3 lepattanó, 3 szerzett labda, 4 kiharcolt fault, 8 gólpassz), Vas V. (10 pont, 5 lepattanó)
 

EKF-Eger-KOK SE - Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 54-89 (16-26, 4-19, 21-16, 13-28)

Magabiztos rajt-cél győzelmet aratott a Tiszaújváros Egerben, a dobóformájukat csak kereső házigazdákon valósággal átszáguldott a borsodi együttes, amely már a félidőben 25 pontot vert házigazdájára. A nagy előnybe egy kicsit belealudtak a fordulást követően Brunyánszky István legényei, a hevesiek egy jó negyeddel próbáltak közelebb férkőzni, de a záró játékrész előtt még mindig tetemes volt a hátrányuk. Osnach és Mohay megállíthatatlan volt a palánkok környékén, de a remeklő Varga-Pongrácz duóval sem tudtak mit kezdeni az egriek, akik leginkább 21 eladott labdájukban és a 33 %-os mezőnymutatójukban kereshetik a kiütéses vereség okát.

Eger: Máté B. (14/6 pont, 4 szerzett labda), Varga I. (8 pont, 6 lepattanó, 2 szerzett labda)

Tiszaújváros: Osnach (24 pont, 9 lepattanó, 2 szerzett labda, 6 kiharcolt fault), Mohay (18/3 pont, 6 lepattanó, 3 szerzett labda, 3 eladott labda), Pongrácz (13 pont, 6 lepattanó, 3 eladott labda), Varga Á. (17/12 pont, 2 szerzett labda, 5 eladott labda, 4 kiharcolt fault), Benőcs (9 pont, 6 lepattanó, 4 eladott labda)
 

MEAFC - Vásárhelyi Kosársuli 79-72 (21-21, 24-14, 16-17, 18-20)

Egyik sorozat sem tört meg a miskolci egyetemi körcsarnokban, a Vásárhely továbbra is nyeretlen idegenben, míg a MEAFC újabb nagy hal elkapásával őrzi hazai veretlenségét. A borsodiak gyakorlatilag végig dominálták a mérkőzést, Drahos (22 pont, 5 lepattanó, 6 gólpassz) és Szojka (16 pont, 6 lepattanó) mellett mindenki hozzátette a magáét, amivel nem tudott mit kezdeni a jó dobóformáját Vásárhelyen hagyó (37%) csongrádi együttes, habár a záró etap derekán Varga vezetésével még fel tudtak egyszer zárkózni öt pontra, de erre is volt válasza a közönség szórakoztatására is figyelő házigazdáknak és elhárították az izgalmakat a találkozó hajrájára. Az újonc miskolciak újabb győzelmükkel 3-3-as mérleggel állnak és meglepetésre ötödikek a tabellán, míg Kelet tavalyi bajnoka, a Vásárhely egyelőre a kilencedik pozíciót foglalja el, igen szerény, 2-4-es mutatóval.

MEAFC: Drahos (22/3 pont, 5 lepattanó, 5 eladott labda, 8 kiharcolt fault, 6 gólpassz), Szojka (16 pont, 6 lepattanó), Szepesi (4 pont, 7 lepattanó, 3 eladott labda), Galló (6 pont, 6 lepattanó)

Vásárhely: Csorvási (14 pont, 6 lepattanó, 6 kiharcolt fault), Varga D. (13 pont, 11 lepattanó, 5 eladott labda, 5 kiharcolt fault), Vas P. (15/9 pont, 5 lepattanó, 2 szerzett labda), Vejinovic (7 pont, 3 lepattanó, 4 kiharcolt fault, 3 gólpassz), Wirth (12/9 pont, 3 eladott labda, 4 kiharcolt fault)
 

KTE-Duna Aszfalt - Microsec-BUDAFOK 88-57 (20-21, 22-16, 24-8, 22-12)

47-41-ig tartotta magát a harmadik negyed derekáig a Budafok Kecskeméten, ekkor egy 13-0-s rohammal végleg a maga javára fordította a találkozót a Pongó Mátét is bevető fiatal házigazda. Jakab és Kovács most is ráemeltek fejenként 10-10 hárompontost (mindkettejüknek tíz fölötti a szezonátlaga a tripla kísérleteket tekintve), amiből együttes erővel hét célba is talált, de ami ennél is fontosabb, hogy három ezek közül a kulcsfontosságú etapban született. Lepattanózásban voltak nagyon véknyak a vendégek, ezt a különcsatát 43-27-re bukták el a palánk alatt, illetve a kiharcolt faultok tekintetében, mindössze ötször állhattak a vonalra Drevenkáék.

Kecskemét: Pongó (18/6 pont, 7 lepattanó, 4 szerzett labda, 8 gólpassz), Keller (9/3 pont, 8 lepattanó, 3 szerzett labda, 3 gólpassz), Dagdelen (15 pont, 6 lepattanó, 2 szerzett labda), Pintér (14/3 pont, 7 lepattanó, 3 szerzett labda), Kovács B. (16/12 pont, 6 lepattanó, 3 szerzett labda, 4 eladott labda), Jakab P. (12/9 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz)

Budafok: Drevenka (15/9 pont, 2 szerzett labda, 4 eladott labda), Fehér (10 pont, 5 lepattanó), Mészáros Cs. (8/6 pont, 6 lepattanó, 2 szerzett labda, 3 eladott labda, 4 kiharcolt fault)
 

MAFC II. - Békési SzSK 66-85 (14-18, 20-27, 20-17, 12-23)

Közel volt az első siker, ráadásul bravúr lett volna az egy verséggel álló Békés legyőzése, de a végére kissé elfáradt a fiatal fővárosi alakulat, így ismét érvényesült a papírforma. Pedig a harmadik negyedben Vittay triplájával még a vezetést is megszerezték a házigazdák (48-47), sőt, az utolsó percre is csak három pontos hátrányban fordultak, ám egy gyors 0-5-el meglépett a Békés, amit tovább tudott növelni a záró szakaszban. Komát és Krsticet nem tudták feltartóztatni a MAFC-os védők, előbbi 22, utóbbi 19 ponttal zárta az összecsapást, de Kertész is kitett magáért, az agilis irányító a pontszerzésen kívül mindenben aktív volt, 9 lepattanóval, 4 szerzett labda, 8 kiharcolt faulttal és 4 gólpasszal zárta a találkozót. Hazai oldalon a Kovács-Pápai-Vittay trió tartotta sokáig meccsben csapatukat, melléjük még Tálos nőtt fel 12 pontjával, ami talán egy gyengébb játékerőt képviselő gárda ellen elegendő lett volna a győzelemhez, ezúttal ez még kevés volt.

MAFC: Kovács Á. (19/3 pont, 10 lepattanó, 2 szerzett labda, 3 eladott labda, 5 kiharcolt fault, 3 gólpassz), Pápai (9 pont, 12 lepattanó, 4 eladott labda, 5 kiharcolt fault, 2 blokk), Vittay (11/3 pont, 3 lepattanó, 4 eladott labda), Tálos (12/9 pont)

Békés: Koma (22 pont, 10 lepattanó, 4 eladott labda, 4 gólpassz), Kertész (4 pont, 9 lepattanó, 4 szerzett labda. 4 eladott labda, 8 kiharcolt fault, 4 gólpassz), Krstic (19/12 pont, 4 gólpassz), Zsíros (14/9 pont, 4 lepattanó)

 

Nyugati csoport

Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC - Bajai Bácska FKE 93-77 (25-22, 26-15, 22-20, 20-20)

Éledezik a Győr együttese, legutóbb Oroszlányban még csak a győzelem közelébe tudtak kerülni, de a Baja elleni hazai derbin már meg is kaparintották azt, köszönhetően jó védekezésüknek. Vendég oldalon Ágfalvit nagyon egyedül hagyták a társak (28 pont, 9 lepattanó), Délity Bencét levették a pályáról a hazaiak (1/9 mezőnyből, 2 pont), de Franczva sem villogott (4 pont), Mándity ugyan játszott és 20 perc alatt berámolt 13 egységet, de nem tudott döntő faktor lenni a mérkőzésen. A vezérek nélkül így Nagy Dánielnek és Szabó Ádámnak kellett előlépniük, mindketten hasznosak voltak, de a győri csapat kiegyensúlyozottságával nem tudtak mit kezdeni, hatan érték el a tíz pontot a vendéglátóknál, közülük is Baruta játszott nagyot, 27 pontját 91 %-os hatékonysággal érte el és lett a mezőny legeredményesebbje, de Nárai dupla-duplája (12 pont, 10 lepattanó) is említésre méltó.

Győr: Baruta (27/9 pont, 10/11 mezőny, 4/4 büntető, 5 lepattanó), Nárai (12 pont, 10 lepattanó, 4 gólpassz), Márkus (12/6 pont, 7 kiharcolt fault), Hajmásy (11/6 pont, 4 lepattanó, 4 kiharcolt fault, 5 gólpassz), Kovács S. (14/6 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda, 4 eladott labda), Sziráki (10/6 pont, 2 szerzett labda, 3 eladott labda, 5 gólpassz)

Baja: Ágfalvi (28/6 pont, 9 lepattanó, 6 kiharcolt fault, 4 gólpassz), Szabó Á. (11/9 pont, 3 lepattanó, 3 gólpassz), Nagy D. (12/3 pont, 3 eladott labda, 6 kiharcolt fault, 3 gólpassz), Mándity (13 pont, 4 eladott labda)
 

Vasas Akadémia - Concordia Motax KC Pápa 77-46 (26-16, 15-13, 21-10, 15-7)

Sok izgalmat nem tartogatott a Pápa pasaréti vendégszereplése, a házigazdák gálázva nyerték meg sorozatban negyedik meccsüket is, úgy, hogy a Faragó-Zsemlye-Surmann testvérek alkotta rutinos négyesfogattól most nem kellett átlagon felüli produkció, helyettük a betegen is a szezon egyik legjobb teljesítményét nyújtó Garamvölgyi (23 pont, 9 lepattanó) villogott, de produktív volt Andrássy játéka is (14 pont, 6 lepattanó) amellett, hogy mind a 12 pályára lépő hazai játékos feliratkozott a pontdobók közé. A vendégeknél a legjobbnak bizonyuló Puszta-Keresztes páros sem tudott kiugró teljesítményt hozni, de Szanati és Henrik sem élete meccsén van túl, ezt jól mutatja a csapat 31 %-os dobóteljesítménye is. Győzelmével a Vasas már harmadik a tabellán, míg a Pápa egyelőre az alsóház elkerülésért van csatában.

Vasas: Garamvölgyi (23 pont, 9 lepattanó, 3 eladott labda, 6 kiharcolt fault), Andrássy (14/6 pont, 6 lepattanó, 7 kiharcolt fault), Katona (11/6 pont, 3 lepattanó, 4 szerzett labda, 5 kiharcolt fault)

Pápa: Puszta (13 pont, 5 lepattanó, 3 eladott labda, 3 gólpassz), Keresztes (7 pont, 7 lepattanó, 2 szerzett labda, 3 eladott labda)
 

MTK Törökbálint - OSE Lions 72-70 (14-17, 26-22, 15-22, 17-9)

Drámai végjátékot hozott a két top csapat összecsapása, a meccsen szinte végig vezető Oroszlány kezéből az utolsó pillanatokban csúszott ki a győzelem az ismét nagy hajrát kivágó Törökbálint otthonában. Még a záró etapban is kilencpontos fórban voltak Tanács Attiláék, ám az egyre agresszívabb védekezésre váltó hazai mezőnyemberekkel nem tudtak mit kezdeni, a kapkodás (no meg a játékvezetőknél történő reklamálás) pedig a házigazdák felzárkózásához vezetett. Az utolsó percre fordulva 68-70-re még mindig az OSE állt jobban, de ekkor előlépett a meccs és egyben a végjáték egyik hőse, Horváth Kristóf, aki az ellene megítélt büntetőket hidegvérrel küldte a helyére 20 másodperccel a vége előtt, kiegyenlítve az eredményt. A győzelemért támadhattak az oroszlányiak, de a rutinos vendég alakulatot újra hibára kényszerítette az agilis törökbálinti hátvédsor, dobásig sem jutottak el Wehnerék, a lerohanásból pedig a már megénekelt Horváth szerezte meg a győztes kosarat. Kiss Kornélnak még maradt ugyan ideje felszáguldani a hárompontos vonalig, de ott már csak egy kétségbeesett próbálkozásra futotta az erejéből, ami természetesen célt tévesztett.

Törökbálint: Horváth K. (21/15 pont, 3 lepattanó, 2 szerzett labda, 4 kiharcolt fault), Jakab P. (12/3 pont, 3 lepattanó, 2 szerzett labda), Spiriev (5 pont, 5 lepattanó, 4 eladott labda, 5 gólpassz), Bihari (8 pont, 7 lepattanó, 3 eladott labda, 4 gólpassz)

OSE: Vujovic (17/3 pont, 8 lepattanó, 8 kiharcolt fault), Wehner (19/9 pont, 3 lepattanó, 4 kiharcolt fault), Kiss K. (15/3 pont, 4 lepattanó, 3 eladott labda, 4 kiharcolt fault), Tanács (12 pont, 6 lepattanó, 3 eladott labda)
 

HOYA-Pannon Egyetem Veszprém – Alba Fehérvár-DKKA 84-61 (28-8, 25-15, 19-12, 12-26)

Újfent izgalommentesen alakult a B csoport egyetlen veretlen alakulatának összecsapása, a veszprémiek tíz perc játék alatt padlóra küldték a fehérvári fiatalokat, a félidőre pedig már-már nyomasztó fölény került az eredményjelző táblára a két csapat között (53-23). Kámánt és Körtélyesit ezúttal sem tudta senki feltartóztatni, a két rutinos vezér pedig ismét irányításuk alatt tartották a mérkőzést, sőt egy fél időn át a közönség szórakoztatására is ügyeltek, ám a térfélcsere után unalomba fulladt a találkozó, a debütáló Markovic fémjelezte vendégek pedig kozmetikázni tudtak a záró negyedben a különbségen, így a vége nem lett annyira csúfos zakó.

Veszprém: Kámán (23/12 pont, 6 lepattanó, 4 szerzett labda, 6 gólpassz), Körtélyesi (20 pont, 8 lepattanó, 2 szerzett labda), Takács (6 pont, 8 lepattanó, 2 szerzett labda, 3 eladott labda), Blaskovits (11 pont, 3 lepattanó, 3 eladott labda)

Fehérvár: Markovic (26/6 pont, 5 szerzett labda, 4 kiharcolt fault), Brbaklic (13 pont, 4 lepattanó, 4 szerzett labda, 4 eladott labda, 11 kiharcolt fault)
 

Tehetséges Fiatalok-Budapest - SMAFC-NYME 78-64 (23-14, 23-15, 15-17, 17-18)

Pasaréti riválisához hasonlóan a TF is negyedik győzelmét zsebelte be egyhuzamban, ezzel tovább őrzik második helyüket a csoportban. Az áldozat ezúttal a SMAFC gárdája volt, melyben csak Balogh tudott felnőni a feladathoz 22 pontjával, bár az ifjú Füzi is produktív volt 13 egységével, mellettük még Török tudott hasznos játékkal előrukkolni az amúgy 22 labdát elszóró vendégeknél. A házigazdáknál Beák és Szobi vitték hátukon a csapatot, a két vezér a pontszerzésen kívül a játék minden szegmenséből kivette a részét, igaz egyikük sem pihent egy percet sem a mérkőzésen.

TF: Szobi (18 pont, 4 lepattanó, 5 szerzett labda, 4 eladott labda, 5 kiharcolt fault, 7 gólpassz), Beák (23/9 pont, 6 lepattanó, 6 kiharcolt fault), Buzás (10/6 pont, 6 lepattanó, 3 szerzett labda), Tóth Sz. (10 pont, 4 lepattanó)

SMAFC: Balogh (22/6 pont, 5 lepattanó, 5 kiharcolt fault), Török (6 pont, 9 lepattanó, 4 szerzett labda, 7 eladott labda, 4 kiharcolt fault, 4 gólpassz), Füzi (13/9 pont)

Fotó (slide): fadcebook.com/tehetsegesfiatalokbp
Fotó (1.): meafc.hu
Fotó (2.): mtkbasket.com
Fotó (3.): fadcebook.com/tehetsegesfiatalokbp

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus