NBI/B - Beharangozó: Veszprémben rajtol a rájátszás!

Startol a másodosztály rájátszása is, elsőként a nyugati első Veszprém és a felsőházba utolsóként bejutó Kaszások csapnak össze csütörtök délután. A középmezőnyben kuparendszerű lebonyolítás lesz, így az ott szereplők csapatok a héten még nem lépnek pályára.

Rájátszás az 1-8. helyért

Lebonyolítás:

A párharcok két nyert mérkőzésig tartanak, az első és (az esetleges) harmadik mérkőzésen az alapszakaszban jobb eredményt elért csapaté a pályaválasztói jog. Csak az 5. és a 7. helyért folyó párosításnál változik a lebonyolítás, ott kuparendszerben mérkőznek meg a felek.

HOYA-Pannon Egyetem Veszprém (Nyugat 1.) – Óbudai Kaszások (Kelet 4.) (csütörtök, 17:00)

Bár a kilenc mérkőzéses győzelmi széria és a 9-2-es második kör elismerésre méltó a nagy hajrával négybe jutó Kaszásoktól, a párharc abszolút esélyesének mégis a nyugati első Veszprém számít. Belső poszton ráadásul meg is gyengültek az óbudaiak, Szeleczky István bokasérülés miatt nem lesz ott a pályán a társakkal, de nem számíthatnak a hétvégén agyrázkódást szenvedő Kováts Róbertre sem. Odahaza ráadásul hibátlan eddig a bakonyi gárda, és mivel övék a pályaelőny, így a továbbjutó kiléte nem lehet igazán kérdéses. Óbudán jó lehet Nagy Bálint együttese egy szoros derbire, de már a harmadik felvonás kiharcolása is nagy tett lenne a fővárosiaktól.

Konecranes-Salgótarjáni KSE (Kelet 1.) – MTK Törökbálint (Nyugat 4.) (szombat, 18:00)

Nyugatról könnyű ellenfelet senki nem várhat, még a Keleti élcsapatok sem, annyira kiegyenlített volt az ország azon felén a versengés. Az MTK az egyik legszélesebb taktikai repertoárral rendelkezik a továbbjutó csapatok közül, és szép, fokozatos fejlődést mutattak mérkőzésről mérkőzésre Szarvas Gábor tanítványai, ami miatt nem számítanak esélytelennek a 13-as győzelmi szériában lévő Salgótarján ellen sem. Hátul dőlhet el a csata, a védekezés fogja a főszerepet játszani a két csapat ütközetében. Odahaza kevesen tudták megszorítani a nógrádiakat, ők is veretlenül zárták hazai pályán a reguláris szakaszt, emiatt billenhet feléjük a mérleg, de itt reálisabbnak érzem a hárommeccses párharcot.

Békési SzSK (Kelet 2.) – OSE Lions (Nyugat 3.) (vasárnap, 18:00)

Talán a legkiegyenlítettebb csata a Békés és az OSE között várható, hiába ugyanis a jobb pozíció, Komáék többször megremegtek hazai pályán, a Hepp-kupa döntős oroszlányiak pedig minden nyugati rivális otthonában szoros derbire voltak képesek. Már az első meccsen elveheti a pályaelőnyt Vavra András együttese, a hosszabb kispad nagy fegyver lehet, ráadásul minden poszton van bevethető játékosa a padon is, míg a békésiek főleg a kezdőötös hatékonyságára támaszkodtak eddig is. Ennél a párosításnál van a legnagyobb esély, hogy pályahátrányból jusson tovább valaki.

Vasas Akadémia (Nyugat 2.) – DEAC Kamilla Gyógyfürdő (Kelet 3.) (vasárnap, 18:30)

Bár a DEAC kimondottan a bajnoki címet és a feljutást tűzte ki célul év elején, a szezon korántsem úgy alakult számukra, hogy abszolút esélyesként beszélhetnénk róluk. Pedig a keret magja egyben maradt, és hatalmas erősítést jelentett számukra Filip Patkovic érkezése, az eredményeket mégsem tudták végig hozni. A Vasas ellen is viszonylag könnyedén kapituláltak a Hepp-kupa elődöntőjében, ráadásul akkor a pasarétiek nem is számíthattak egyik legjobbjuk, Faragó Péter játékára. Most idegenben kellene egyből bravúrt aratniuk a nemcsak odahaza magabiztos fővárosiak ellen, hogy legyen esélyük a továbbjutásra. Nagy taktikai csata várható támadó és védő oldalon is a két tapasztalt mester, Sárosi Bulcsú és Dr. Nagy Ágoston között, a párharc akár el is döntheti, hogy melyik vezetőedző tudja jobban meglepni a másikat.

 

Rájátszás 17-24. helyért

Lebonyolítás:

A csapatok az alapszakaszban elért összes eredményüket viszik magukkal és oda-visszavágót játszanak a másik csoportból érkező négy együttessel.

KTE-Duna Aszfalt (6-16) – Alba Fehérvár-DKKA (5-17) (péntek, 20:00)

Mind a négy U23-as együttes az alsóházban küzdhet már csak tovább a bajnokságban, ebből a Kecskemét és a Fehérvár rögtön a nyitókörben megmérkőzik egymással. Odahaza már számtalanszor bizonyított a bácskai alakulat, de legutóbb a fehérváriaknál egy ember kiugró teljesítménye is elég volt a sikerhez Sopronban, ezért kiegyenlített párharcot várok. Nagy iram várható, több csapat is közel azonos mérleggel vágott neki a kiesés elleni küzdelemnek, ezért egy-egy derbi is eldöntheti a bennmaradás sorsát.

EKF-Eger-KOK SE (8-14) – Concordia Motax KC Pápa (6-16) (szombat, 18:00)

A legjobb pozícióból az egriek startolnak, a nyolc győzelem kétmeccses fórt jelent nekik egyelőre, és a hazai kezdéssel tovább is növelhetik azt. Jó formában vannak Váczi Péter tanítványai, az utolsó fordulókban már az élcsapatoknak is meg kellett szenvedniük ellenük, és bár a Pápa is hasonló tendenciát mutatott mostanság, idegenben egyelőre nem brillíroztak Pusztáék (1-11). Egerben hevesi győzelmet várok.

Microsec-BUDAFOK (6-16) – SMAFC-NYME (5-17) (kedd, 18:00)

Még mindig ugyanaz a lemez forog Budafokon, sokkal szervezettebb és eredményesebb játékot mutatnak az idei szezonban, viszont rendkívül hullámzó is a teljesítményük, ami miatt még nem dőlhetnek hátra Károly Mátéék. A SMAFC ellen is fel kell kötniük a nadrágjukat, a mezőny fekete lovaként elismerést kivívó Meszlényi-legénység gyakorlatilag mindenkire veszélyes tudott lenni eddig, így Budafokra is győzelmi esélyekkel utaznak. Ha ki tudja a meccs közbeni hullámvölgyeit küszöbölni a hazai együttes, akkor könnyedén hozhatja a derbit, ellenkező esetben a belelkesedő soproniak örülhetnek a lefújáskor.

Fotó: kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus