NBI/B - Továbbra is bevehetetlen a DEAC otthona

Otthon javított előző heti fiaskóján a DEAC, a cívisvárosiak könnyedén győzték le a Budafok gárdáját. Mindkét nyugati meccsen bukott a házigazda, Pápáról a SMAFC távozott győzelemmel, míg Győrből a TF hozta el a két pontot.

DEAC Kamilla Gyógyfürdő – Budafok 90-62 (22-18, 25-16, 25-15, 18-13)

Az első negyedben tudta tartani a lépést vendéglátójával a Tiba-Csernák-Drevenka trió vezette Budafok, az ekkor még sok hibával játszó DEAC csak a szakasz végére tudta magához ragadni a kezdeményezést. Fokozatosan lett egyre pontosabb a debreceniek játéka és ezzel együtt nagyobb tempót is kezdtek diktálni, amit az egyre fáradó fővárosiak már nem tudtak tartani és végül egy nagyobb arányú vereségbe szaladtak bele. Patkovic ismét remekelt a hazaiaknál, a montenegrói légiós 22 pontja mellé 13 lepattanót hozott össze, míg a gárda (egyik) motoregere, Nagy Boti 25 egységgel lett a legeredményesebb. Vendég oldalon az előző meccs hőse, Csernák Ádám 16 pontot és 9 lepattanót jegyzett, Tiba Janinak ugyanezekben a mutatókban 12 és 9 lettek a számai, míg Drevenka Dávid a pálya minden pontján aktív volt, 11 pontja mellett 10 gólpasszt, 6 lepattanót és 6 szerzett labdát tett be a közösbe.

DEAC: Patkovic (22/6 pont, 13 lepattanó, 3 eladott labda, 4 kiharcolt fault), Nagy Bo. (25/15 pont, 4 lepattanó, 2 szerzett labda, 3 eladott labda, 6 gólpassz), Kovács I. (13/3 pont, 8 lepattanó, 2 szerzett labda), Erdei (12/6 pont)

Budafok: Tiba (12 pont, 9 lepattanó, 3 eladott labda, 3 gólpassz), Drevenka (11/3 pont, 6 lepattanó, 6 szerzett labda, 9 eladott labda, 10 gólpassz), Csernák (16/3 pont, 9 lepattanó, 3 eladott labda), Steier (11/3 pont)
 

Concordia Motax KC Pápa - SMAFC-NYME 56-65 (15-14, 23-21, 11-16, 7-14)

Újabb bravúros győzelmen van túl a SMAFC gárdája, amelyben ismét fontos szereplőnek bizonyultak a ’99-es születésű soproni tehetségek, mindamellett, hogy a meccset nem ők, hanem a Török-Karácsonyi-Berneczei trió hozta a vendégeknek. Az első félidő végén még nekik kellett rohanniuk az eredmény után, a Henrik-Szanati páros vezette Pápa ekkor még tíz ponttal meg tudott lépni, de egy 3-10-es futással ismét szoros lett a derbi a nagyszünetre. A harmadik negyed sem hozott döntést, viszont a játékrész végén kezdett bele 12-0-s rohamába a SMAFC, ahonnan már csak három pontra tudott visszakapaszkodni a triplákat pocsékul dobó házigazda (3/20 – 15%) és elvesztette első otthoni bajnokiját.

Pápa: Szanati (16/3 pont, 6 lepattanó, 7 kiharcolt fault, 3 gólpassz), Henrik (14 pont, 3 lepattanó, 4 kiharcolt fault), Keresztes (6 pont, 6 lepattanó)

SMAFC: Berneczei (19/3 pont, 7 lepattanó, 4 eladott labda, 4 kiharcolt fault), Karácsonyi (9/6 pont, 4 lepattanó, 5 kiharcolt fault, 3 gólpassz), Török B. (14 pont, 6 lepattanó, 3 eladott labda, 8 kiharcolt fault)
 

Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC - Tehetséges Fiatalok-Budapest 62-73 (13-21, 26-11, 14-23, 9-18)

Három negyeden keresztül nem jutottak dűlőre a felek, a jobb vendég kezdés után a Győr összekapta magát, és a félidőre már a házigazdák mehettek előnnyel, de a térfélcserét követően ismét a TF akarata érvényesült, így a fővárosaik kezdhették kétpontos előnyből a záró etapot. Egy gyors Gombás tripla már ismét győri vezetést eredményezett, és 62-58-nál is még a hazai csapat állt jobban, ám a hátralévő bő öt percben már nem tudott a kosárba találni a házigazda, a Mehmedovics-legények pedig 13 pontot termelve állva hagyták vendéglátójukat és behúzták a mérkőzést. A Kovács-Gombás duó egyaránt 18 ponttal és 8 lepattanóval zárt, de se ők, se a 12-ig jutó Hajmásy nem tudott új lendületet adni a Győrnek a hajrában, míg a túloldalon Szobi és Sztányay 14-14 pontja, illetve Beák 12 egysége elegendőnek bizonyult a győzelemhez.

Győr: Gombás (18/3 pont, 8 lepattanó, 4 kiharcolt fault), Kovács S. (18/9 pont, 8 lepattanó, 2 szerzett labda, 6 eladott labda, 7 kiharcolt fault), Hajmásy (12/6 pont, 3 lepattanó, 6 eladott labda), Márkus (6 pont, 7 kiharcolt fault, 5 gólpassz)

TF: Szobi (14/3 pont, 3 lepattanó, 8 kiharcolt fault, 5 gólpassz), Buzás (6/6 pont, 7 lepattanó, 3 szerzett labda, 3 gólpassz), Sztrányay (14 pont, 4 lepattanó, 5 eladott labda), Beák (12/3 pont, 3 szerzett labda, 4 eladott labda, 3 gólpassz, 2 blokk)

Fotó: facebook.com/DEACkosarlabda

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus