NBI/B: három forduló után már csak egy veretlen csapat van a felsőházban

A hétvégén a tabella első négy helyezettje egymás ellen játszott, ennek megfelelően izgalmas találkozókra került sor - az MTK-Eger összecsapáson például háromszori hosszabbítás után született csak döntés. A listavezető személye is változott, ráadásul az első négy közül még bárki odaérhet az első két helyre - és már csak a DEAC veretlen. 


Felsőház

A harmadik hosszabbításban született döntés Törökbálinton

Ezekben a hetekben játsszák az igazán nagy meccseket a rájátszásban, hiszen a másodosztály legjobb négy csapata ütközik egymással. Az MTK és az Eger kezdte a sort, akik zavaros heteken vannak túl. Mindkét csapat a rájátszás első fordulójában meglepetésre kikapott, majd a másodikban javították a botlásukat. Az első félidő kiegyenlített küzdelmet hozott, öt pontnál nem volt nagyobb a különbség. Inkább a törökbálintiaknak lett volna esélyük meglépni, mert az egriek faultproblémák miatt hamar elvesztették az egyik legjobbjukat, Zsemlye Sándort. A kényszerű csere azonban jót tett a vendégeknek, és két hasonló negyed után kisebb előnnyel mehettek pihenőre (38:42).

A nagyszünet után hamar megfordult az eredmény, és egy 16:2-es futással már a hazaiaknak állt a zászló (55:46). A harmadik negyedben annyira imponálóan játszottak Bódi Ferencék, hogy meggyőző előnnyel mehettek kisszünetre (63:51). Akár el is dönthették volna a mérkőzést, ám ehelyett hét percig nem találtak a gyűrűbe. A gyilkos egri védekezés mellett a támadások is pörögtek, Jakab Zsolt hárompontosával már a vendégek vezettek (63:66) három perccel a mérkőzés vége előtt. Éppen időben szedte össze magát az MTK, és Baross Kristóf kosarával sikerült hosszabbításra menteni a meccset (70:70).

A hosszabbításban Spiriev Olivér percei következtek. Hét pontjával az egyedüli pontszerzője volt a Törökbálintnak, de ez kevés lett volna az üdvösséghez, mert egy újabb Jakab Zsolt-triplával már az Eger volt újra előnyben (77:79). Már csak egy támadásra maradt idő, Baross Kristóf pedig megint megmentette mérkőzést (79:79). A második hosszabbításban már inkább Zsemlye Sándorék voltak előnyben, de az MTK-nak minden pontra volt válasza. Spiriev Olivér idegeivel sincsen gond, most ő mentette egálra a ragadót (87:87).

A csiki-csuki játék a harmadik hosszabbításban dőlt el. Zsemlye Sándor a mérkőzés elején még bosszankodhatott, hogy a korai faultjai miatt pihenőre kényszerül, de így neki maradt a legtöbb energiája a végjátékra. Kosaraival rendre előnybe került az Eger, és bár az MTK derekasan küzdött, Szarvas Gáborék a végére teljesen elkészültek az erejükkel. Az utolsó vendéggólra már nem érkezett válasz (93:95), így Váczi Péter gárdája maratoni küzdelem után fontos győzelmet aratott.

MTK Törökbálint – Eger 93:95 (19:21, 19:21, 25:9, 7:19, 9:9, 9:9, 6:8)

MTK: Bódi (22/3 pont, 7 lepattanó), Spiriev (17 pont, 7 lepattanó, 6 kiharcolt fault, 11 gólpassz), Wehner (17/3 pont), Baross (13 pont, 9 lepattanó), Szarvas (11 pont, 5 gólpassz), Bihari (10 pont, 6 kiharcolt fault).

Eger: Zsemlye (24 pont, 12 lepattanó), Jakab (17/9 pont), Máté (16/3 pont).
 
Első idegenbeli meccsén kikapott a MAFC

A listavezető MAFC a második Bonyhádhoz látogatott. Ahogy a Hepp Kupa-elődöntőben, most is a MAFC kezdett jobban. Vavra András kilenc pontjával már duplázták a tolnaiakat (8:16). A kisszünet után a Bonyhád ritmust és védekezést váltott, egy 9:0-s menettel máris újra egál volt az állás (23:23). Meg tudott újulni a MAFC, és Fodor Kristóf triplájával újra nyolc pont volt a különbség (25:33). Ekkor még esélye is volt a vendégeknek, hogy nagyobb előnyre tegyenek szert, de a kevés csere miatt elfáradtak a félidő végére, a bonyhádiak pedig rövid idő alatt újra szorossá tudták tenni a meccset (31:34).

A második félidőben a bonyhádiak kezdtek irányítani, de Fekete Csaba hét pontja megakadályozta őket abban, hogy nagyobb előnyre tegyenek szert (43:43). Sokáig fej-fej mellett haladt a két csapat, majd az utolsó játékrész elején megint a Bonyhád tudott újítani. Lukács Attila és Hegedüs Attila tripláival már nem csak lélektani előnyben voltak (65:59). Misek Levente vezetésével indult be újra a MAFC, Vavra András büntetőivel sikerült megfordítani az eredményt két perccel a vége előtt (73:75). Innentől kezdve azonban meglepetésre leállt a MAFC motorja. Pontot nem sikerült dobni, és a fojtogató védekezésre sem volt már energia, a Bonyhád pedig élt a rutinjával, és büntetőkkel megnyerték a mérkőzést.

A Bonyhád győzelmével újra a tabella élére ugrott, míg Dinnyés Attila legénységének fájhat feje, mert egy győzelemmel már a bajnoki döntőben érezhették volna magukat. Szombaton az MTK Törökbálint a MAFC-hoz, a Bonyhád pedig Egerbe látogat. Két újabb kemény mérkőzés, amellyel újra változhat az első négy csapat sorrendje.

Bonyhád – MAFC 78:75 (14:23, 17:11, 26:22, 21:19)

Bonyhád: Lukács (29/15 pont), Tömörváry (16/6 pont), Faragó (13/3 pont, 7 kiharcolt fault), Hegedüs (11 pont, 14 lepattanó).

MAFC: Vavra (21/3 pont, 11 lepattanó), Misek (19/12 pont, 7 kiharcolt fault), Csapai (10/6 pont).
 
A TF megszerezte első rájátszás-győzelmét

Teljes csapattal érkeztek a kecskeméti U23-asok a TF-hez, mégsem tudtak nyerni. Egyrészt a vendégeknek nem ízlett a szigorú védekezés, és Beák Gáborék már az első negyedben is vezettek; másrészt a félidő előtt lesérült az egyik kecskeméti húzóember, Pongó Martin. A nagyszünetre ugyan még ki tudtak egyenlíteni Jakab Péterék (36:36), de a harmadik negyedben remek dobószázalékkal a fővárosiak eldöntötték a mérkőzést. Ehhez az is kellett, hogy az utolsó etapban ne engedjék ki a kezükből a meccset, de ez Merim Mehmedovics szigora mellett szinte lehetetlen.

TF-Budapest – Mercedes-Benz 83:72 (19:15, 17:21, 26:14, 21:22)

TF: Beák (21/6 pont, 7 lepattanó), Katona (21/12 pont), Debreceni (18 pont), Tóth (16 pont, 8 lepattanó).

Kecskemét: Jakab (19/15 pont), Kuntic (11/9 pont), Mészáros (10/3 pont).

 

A felsőház állása IDE kattintva megtekinthető. 

Fotó: mtkbasket.com, slide: agriasport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus