NBI/B: Kié lesz a pályaelőny és a bronzérem?

Utolsó forduló következik a másodosztály felsőházában. A lényegi kérdés, azaz hogy kik játsszák a bajnoki döntőt a feljutásért, már eldőlt. Már csak azt kell a két csapatnak eldöntenie, hogy a két győzelemig tartó párharcban kinél lesz a pályaelőny. A döntővel ellentétben az még nem dőlt el, hogy mely csapatok játszhatnak a bronzéremért.

Felsőház

Mercedes-Benz – TF (szerda, 17:00)

Már múlt héten is beharangoztuk ezt a derbit, de aztán a Kecskemét rájátszás-meccse miatt elhalasztották. Ehelyett a TF a MAFC ellen pótolta be az elmaradt találkozót, és nem is jártak jól a cserével. De nemcsak ezért változott a helyzet az elmúlt öt napban. A Kecskemét már be is fejezte az élvonalbeli szereplést, így viszont könnyen lehet, hogy teljes csapattal állnak ki. Már az a Pongó Martin is bevethető, aki éppen a TF ellen sérült meg.

Merim Mehmedovics fiainak minden győzelemre szükségük van, hogy játszhassanak a bronzéremért, de lehet, hogy most nehezebb feladat vár rájuk, mint ha az eredeti időpontban lett volna a mérkőzés. Kis könnyebbséget jelenthet, hogy a kecskemétieknek ezen a meccsen már nem múlik semmi a bajnokságban. Így is, úgy is a Pápával fognak játszani a hetedik helyért.

 

MTK Törökbálint – MAFC (péntek, 18:00)

Az MTK már biztosan résztvevője a bronz-párharcnak. Ez persze nem jelenti azt, hogy félvállról vennék az utolsó rájátszás-meccsüket. Egy MTK – MAFC derbinek mindig van egy pikáns hangulata. A törökbálintiaknál volt mafcosokat is találunk, a korábbi nevelőegyesület ellen Bihari Máté és Spiriev Olivér is szívesen bizonyít.

Ahogy a Gabányiban, most is nagy csatára és fanatikus szurkolókra lehet számítani. Főképp azért, mert a MAFC egy győzelemmel be tudja biztosítani a pályaelőnyét a feljutásért vívandó bajnoki döntőben. Vavra Andrásék pár héttel ezelőtt még gödörben voltak, de a Bonyhád és a TF elleni győzelem azt mutatja, hogy minden rendben van.

 

Bonyhád – Eger (szombat, 18:00)

A bonyhádiak biztosították először a bajnoki döntőben a helyüket, mégsem rajtuk múlik, hogy pályaelőnyben lesznek-e. A MAFC az egymás elleni jobb eredmény miatt pontazonosság esetén előrébb végez a finálé előtt. A Bonyhádnak ettől persze még nyernie kell, és ők is az esélyesebbek. Az egri főiskolások sokáig esélyesek voltak a fináléra, de a hullámzó teljesítményük miatt most már az sem biztos, hogy a bronzéremért játszhatnak. Még egy idegenbeli bravúr esetén sem biztos, hogy tartani tudják a negyedik helyüket a tabellán. A TF két győzelemmel és a jobb egymás elleni eredménnyel meg tudja előzni Váczi Péter csapatát.

 

 

Pápa – Mercedes-Benz (szombat, 18:00)

Rövid időn belül háromszor fog egymással játszani a Pápa és a Kecskemét U23-as csapata. A rájátszás utolsó fordulójában is és a hetedik helyért is egy odavisszát. A rutin és a fiatalság párharcában kicsit talán esélyesebb a Pápa, de Forray Gábor tanítványai sem esélytelenek.

 

TF – DEAC (szombat, 18:30)

Ha a Debrecen hazai pályán nem szúrja el a TF elleni meccset, akkor most akár a bronzmeccsért is játszhatnának. De a sportban nincsen ha. Így a DEAC az ötödik helyért játszhat majd a bajnokságban az utolsó meccs eredményétől függetlenül. A TF-nek viszont éppen a debreceni győzelem jelentette az áttörést, utána a MAFC vendégeként is tudtak nyerni, így még most is előrébb léphetnek. Ehhez az kell, hogy az eheti mérkőzéseiket behúzzák, amire minden esélyük megvan.

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus