NBI/B: Nem hibázott az OSE-Veszprém duó

A Nyíregyháza is megégett Nagykőrösön, a TF így szűkös győri sikerével visszavette a harmadik helyét a tabellán.

Piros csoport

HOYA-Pannon Egyetem Veszprém - Vasas Akadémia 83-61 (23-14, 13-24, 25-11, 22-12)

9-0-al hagyta állva riválisát a Veszprém gárdája, a bakonyiak összeszedettségét látva pedig hamar egy sima hazai győzelem kezdett körvonalazódni a rangadónak induló összecsapáson. Moravcsikék (13/6 pont, 4 lepattanó, 5 eladott labda, 5 gólpassz) azonban másképp gondolták ezt a túloldalon, Borossal (11 pont, 6 lepattanó, 3 szerzett labda, 4 eladott labda) és Völgyivel (13 pont, 4 lepattanó) karöltve fokozatosan dolgozta le hátrányát a Vasas csapata, sőt a vezetést is át tudták venni a második negyedben. A házigazdák problémáit tetézte, hogy három kulcsjátékosuk (Helmeczi, Simon, Körtélyesi) is négy személyi hibánál járt a nagyszünetben, de Pavlovic (18/3 pont, 7 lepattanó) és Hegedűs (17/3 pont, 3 szerzett labda, 3 eladott labda, 4 gólpassz) nem zavartatta magát emiatt és vezérletükkel ritmust váltva újra magához ragadta a kezdeményezést a bakonyi gárda. A térfélcsere után rendezettebb lett ismét a Veszprém játéka, higgadtan használták ki a fővárosiak hibáit (21 eladott labda), akik a végére már kicsit fizikálisan is elfáradtak a rendkívül koncentrált vendéglátókkal szemben.

Legjobb dobók:

Veszprém: Pavlovic 18/3, Hegedűs 17/3, Körtélyesi 11

Vasas: Moravcsik 13/6, Völgyi 13, Boros 11

Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC - Tehetséges Fiatalok Basketball Players 61-64 (20-15, 6-21, 12-14, 23-14)

Majdnem elkapta a TF-re jellemző pontszegény mérkőzésen az esélyesebb fővárosiakat a Győr alakulata, de a végjátékból a Beákot (12/9 pont, 5 szerzett labda) addigra már elveszítő vendégek jöttek ki jobban. 26-26-ig még tartotta magát a Domsitz (8 pont, 16 lepattanó, 4 eladott labda), Puszta (15/3 pont, 3 eladott labda, 6 gólpassz) fémjelezte házigazda, de ekkor Kerkai (13/3 pont, 8 lepattanó, 4 eladott labda) és Debreceni (8 pont, 5 lepattanó) pontjaira alapozva ellépett egy 0-10-es etappal a TF együttese, előnyét pedig a záró negyedig tolta is maga előtt. A győriek legjobbja, Ruják (13 pont, 7 lepattanó, 7 gólpassz) fújt riadót a negyedik tíz perc derekán, 60-60-nál pedig utol is érték az addig biztosan vezető fővárosiakat. A végjáték büntetőpárbajt hozott, a TF Debrecni és Csabák révén nem hibázott a vonalról, míg Puszta csak egyet tudott értékesíteni, de Horváth Ádámnak így is maradt egy triplakísérlete az egyenlítésre, dobása azonban célt tévesztett. 

Legjobb dobók:

Győr: Puszta 15/3, Ruják 13

TF: Kerkai 13/3, Beák 12/9, Buzás 12/3, Filipovic 10

OSE Lions - MEAFC 81-62 (21-22, 20-10, 18-18, 22-12)

A nagy különbség ellenére még az utolsó negyedben is látótávolságon belül tudott maradni a MEAFC együttese (61-56), de a listavezető ritmusváltására ekkor már nem tudott választ adni a mezőnyből mindössze 27 %-al célzó borsodi gárda. Hiányoztak a kiugró egyéni teljesítmények vendég oldalon, Máté (9/3 pont, 11 lepattanó, 3 szerzett labda. 3 eladott labda), Drahos (9/6 pont, 6 lepattanó, 4 eladott labda, 5 gólpassz) és Cole-Brinson (14/3 pont) próbálkoztak leginkább, de a dobással nekik is meggyűlt a bajuk. Az oroszlányiaknál hiába akadt azonban két hiányzó is az aktív rotációból (Kiss Kornél és Spagnolo), Illés (19 pont, 4 eladott labda, 7 gólpassz) és Kovács (20 pont, 7 gólpassz) nagy kedvvel játszva pótolták társaikat, Madár (9/9 pont, 12 lepattanó, 6 gólpassz) a lepattanóknál segített be, míg Sömenek (20/6 pont, 4 lepattanó) alapvonali belépéseivel nem tudott mit kezdeni a miskolci alakulat. A vége sima hazai siker lett, a vendégek dobószázalékát látva viszont meglepő, hogy csak a negyedik negyedben dőlt el az összecsapás.

Legjobb dobók:

OSE: Sömenek 20/6, Kovács G. 20, Illés 19

MEAFC: Cole-Brinson 14/3, Timkó 10/3

Knipl Kft. Bonyhádi KSE - MTK Törökbálint 49-91 (12-16, 13-27, 14-16, 10-32)

A Bonyhád hazai környezetben  múlta alul a MEAFC dobóteljesítményét, a tolnaiak mindössze 21 %-os hatékonysággal tüzeltek pályaválasztóként, de nekik nem is volt esélyük a sorrendben negyedik gőzelmét begyűjtő MTK ellen. Az első negyedig tartotta a lépést a törökbálintiakkal a házigazda, utána beindultak a dobógépek a túloldalon, a legtovább Jakab jutott 17 egységével. A különbség folyamatosan nőtt a mérkőzés lefújásáig, Bihari dupla-duplával zárt (12 pont, 13 lepattanó, 3 szerzett labda), de a lepattanó csatát fölényesen nyerő (35-46) MTK-nál többen is közel jártak ehhez a bravúrhoz.

Legjobb dobók:

Bonyhád: Lazic 11, Tömösváry 9/3

MTK: Jakab P. 17/3, Boinitzer 14/6, Bognár 13/9, Bihari 12, Nagy Sz. 10/6

Vásárhelyi Kosársuli - Budapesti Honvéd SE 89-75 (24-16, 16-21, 26-18, 23-20)

Jobban kezdte a találkozót a Vásárhely, Szabó (20 pont, 4 lepattanó) és Molnár (20/3 pont, 4 lepattanó, 4 eladott labda, 4 gólpassz) pontjaira építve hamar meglépett riválisától a csongrádi alakulat, az első negyedben nem is veszélyeztette semmi a vezetésüket. Miletic (22/3 pont, 15 lepattanó, 5 eladott labda) egész mérkőzésen problémát okozott a Honvéd védőinek, de ezzel együtt is meg tudta rázni magát a félidő hajrájában a fővárosi alakulat, a korábbi vásárhelyi kedvenc, Kováts Robi (19 pont, 6 lepattanó) mellett Tóth Bence (14/3 pont) lendült még bele jobban, vezérletükkel pedig három pontra zárkóztak Puskás Artúr legényei. A fordulás után a fiatal Mucza (12 pont, 4 lepattanó) pörgette fel a vendégeket, de Varga két hárompontossal hűtötte le a kedélyeket, innentől pedig már nem tudta megtörni a házigazdákat a piros mezes együttes. Bár le nem szakadt riválisától a Honvéd gárdája, a tíz pont körüli hátrányukat sehogysem tudták érdemben csökkenteni, a Vásárhely pedig újabb sikerével elmozdult a tabella aljáról.

Legjobb dobók:

Vásárhely: Miletic 22/3, Molnár 20/3, Szabó P. 20, Varga Z. 12/12

Honvéd: Kováts R. 19, Tóth B. 14/3, Mucza 12

PVSK-Kronosz Kiadó - Calle Pubfood Békés 107-80 (28-20, 25-29, 29-15, 25-16)

A védekezésre nem sok hangsúlyt fektettek a felek, főleg az első félidőben záporoztak a kosarak, a fordulást követően azonban szigorúbb lett a PVSK hátsó alakzata, miközben a támadóoldalon nem veszítettek a hatékonyságukból. A 14 bedobott tripla magáért beszél a hazaiaknál, ebből Demeter egymaga hetet vállalt (29/21 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz), de a Krnjajski, Bíró, Dragasevic, Kővágó-Laska kvartett is remek hatékonysággal dolgozott. A vendégeknél főleg Koma (26/3 pont, 8 lepattanó, 6 eladott labda) tartotta a lépést a pécsi fiatalokkal, mellette Krstic (17/6 pont, 4 lepattanó, 3 eladott labda) és Nagy Balázs (14/6 pont, 6 lepattanó, 3 eladott labda) pontjai éltették a békési reményeket, de hiába a közel azonos dobószázalék mezőnyből a házigazdákkal, a 20 eladott labda miatt kevesebbet kísérletezhettek a vendégek.

Legjobb dobók:

PVSK: Demeter 29/21, Krnjajski 17/3, Dragasevic 16/12, Bíró 15/3, Kővágó-Laska 12

Békés: Koma 26/3, Krstic 17/6, Nagy B. 14/6

Nagykőrösi Sólymok KE - Nyíregyháza Blue Sharks 98-92 (26-15, 26-26, 23-29, 23-22)

A két csapat előzményektől sem mentes összecsapása meghozta a várt izgalmakat, a Nagykőrös nagy előnyt leadva, a végjátékban fektette két vállra a feljutásra pályázó Nyíregyháza gárdáját. Az első félidőben Lakosa (21/9 pont, 3 szerzett labda) és Fehér (16/12 pont) triplái mellett Dobos (13 pont, 8 lepattanó, 4 blokk) belső játékával sem tudott mit kezdeni a vendég nyírségi együttes, ráadásul Tóth (18 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda, 7 gólpassz, 2 blokk) és Molnár (16/3 pont, 5 lepattanó, 8 gólpassz) sokoldalú teljesítménnyel támogatta meg a társakat. Nem is volt véletlen a hazaiak 48-31-es vezetése, ám ekkor beindult a Cápák két motoregere, Bus (32/6 pont, 5 eladott labda, 5 gólpassz) és Stojanovic (32/21 pont, 5 lepattanó), az áttörésre pedig már csak a harmadik negyedig kellett várni, ekkor tudott ismét látótávolságon belülre kerülni Siska János alakulata. A záró felvonásra a vezetést is átvette a Nyíregyháza, de volt válasza a Nagykőrösnek, 94-92-nél három kísérlete is volt a sötét mezeseknek a győzelem megszerzéséhez, azonban egyik sem ért célba, Lakosa és Tóth pedig beállították a végeredményt.

Legjobb dobók:

Nagykőrös: Lakosa 21/9, Tóth V. 18, Fehér 16/12, Molnár M. 16/3, Dobos 13

Nyíregyháza: Stojanovic 32/21, Bus 32/6, Nagy K. 11/3, Fazekas 10/6

 

Zöld csoport

MAFC II. – Salgótarjáni KSE 78-69 (23-26, 21-10, 16-16, 18-17)

A mérkőzés elején még jól törte fel a MAFC zónavédekezését a Rackley (24/9 pont), Jakab (18/6 pont, 8 lepattanó) páros vezette Salgótarján, ám a folytatásban nagyon megállt a nógrádi gépezet. A fővárosiak előszeretettel használták ki palánk alatti fölényüket, Bordács masszív dupla-duplája is jelzi (23 pont, 20 lepattanó), hogy a gyűrű közelében korlátlan úr volt a MAFC, míg kintről elsősorban Katona (24/3 pont, 3 eladott labda, 6 gólpassz) és Szanyi (13/9 pont, 3 eladott labda, 5 gólpassz) veszélyeztettek. Az első negyeden átnyúló 21-0-s rohamukkal nem csak a mérkőzést fordították meg, de a vezetést is magukhoz ragadták a lefújásig, mindössze egyetlen felzárkózási kísérlete volt a Salgótarjánnak, de a palánk alatt gyorsan szertefoszlatták a nógrádi reményeket.

Legjobb dobók:

MAFC: Katona 24/3, Bordács 23, Szanyi 13/9, Vígh 10

Salgótarján: Rackley 24/9, Jakab P. 18/6, Burai 11

SMAFC - Motax-Pápai KC 77-92 (21-25, 19-30, 23-20, 14-17)

Cook extrája (30/9 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda, 3 eladott labda, 10 kiharcolt fault, 7 gólpassz) mellett Schveighoffer (17/3 pont, 7 lepattanó, 4 szerzett labda) szezonbeli legjobb teljesítményére nem tudott felkészülni a SMAFC gárdája, amelynek főleg az amerikai védése okozott komoly fejtörést. Támadóoldalon hozta a számokat a soproni alakulat, Rátvay Balázs (24 pont, 8 lepattanó) mellett testvére, Tamás (21/12 pont, 8 lepattanó), valamint a Kovács (10 pont, 8 lepattanó, 4 eladott labda), Czukor (13/3 pont, 8 gólpassz) duó is jó játékkal rukkolt elő, de hátul már nem tudtak ugyanilyen eredményesek lenni, Cook betöréseivel és kiosztásaival nem tudtak mit kezdeni, ez pedig fájó hazai vereséghez vezetett.

Legjobb dobók:

SMAFC: Rátvay B. 24, Rátvay T. 21/12, Czukor 13/3, Kovács B. 10

Pápa: Cook 30/9, Schveighoffer 17/3, Kálmán 15/6, Keller 12

Ford Ivanics-Budafok - Bajai Bácska FKE 100-87 (16-25, 28-16, 25-18, 31-28)

8-2- után Vukicevic (29/3 pont, 14 lepattanó, 3 szerzett labda) parádés játékával meglepte a házigazdákat a sokra hivatott, ám az eredményeket nem mindig szállító Baja együttese, 15-0-val fordítottak a vendégek, így a Budafoknak futnia kellett az eredmény után. Tíz pontos hátrányban azonban a hazai csapat is megkongatta a vészharangot a második etapban, 11-0-al fordítottak, a térfélcserét követően pedig fokozatosan el is távolodtak a bácskaiaktól. Kovács (21/15 pont) és Délity (17(12 pont, 5 gólpassz) hárompontosaival tartotta a lépést a Baja, de a tíz pont körül állandósuló differenciából nem tudtak érdemben faragni, ahhoz túl sok volt a jó egyéni teljesítmény a házigazdáknál. Horváth Marci ugyanis centerposzton szállított tripla-duplát (10 pont, 13 lepattanó, 4 eladott labda, 10 gólpassz, 3 blokk), a Tursics-Wehner-Varga trió együttes erővel hoztak össze 49 pontot, de roppant agililsen és hasznosan mozgott a junior korú Lados (12 pont, 5 lepattanó, 5 gólpassz) is.

Legjobb dobók:

Budafok: Tursics 19/9, Wehner 16/9, Varga D. 14, Lados 12, Tóth Sz. 12, Steier 10/6, Horváth M. 10

Baja: Vukicevic 29/3, Kovács B. 21/15, Délity 17/12, Goldring 10

Salgótarjáni KSE - Óbudai Kaszások 86-74 (26-15, 15-22, 19-18, 26-19)

30-15-nél könnyed hazai sikerre számíthatott a nógrádi publikum, de a legutóbb csapatukat megmentő Prophet (25 pont, 13 lepattanó), Vámos (23/6 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz) páros ezt másképp gondolta, és a félidőre újra meccset csinált az egyszer már eldőlni látszó találkozóból. Rackley (19/9 pont, 6 lepattanó, 4 eladott labda) tartotta a lépést honfitársával, mellé Jakab (20 pont, 7 lepattanó) és Sonyák (19/12 pont, 7 gólpassz)  is felzárkóztak, a nyerőembernek azonban Joó Tamás bizonyult, aki élete egyik legjobb meccsével (27 pont, 13 lepattanó, 4 szerzett labda, 3 eladott labda, 4 gólpassz) rukkolt elő a palánk közelében. A Kaszások végi tapadni tudtak esélyesebb vendéglátójukra, de a lélektani határt egyszer sem tudták átlépni, a végén pedig az ismét erőre kapó tarjániak felőrölték őket.

Legjobb dobók:

Salgótarján: Joó 27, Jakab P. 20, Sonyák 19/12, Rackley 19/9

Kaszások: Prophet 25, Vámos 23/6

Alba Fehérvár - EKE Eger KOK 97-90 (33-25, 19-23, 26-23, 19-19)

A dobópárbajból az Alba húzóemberei hozták ki győztesen a csapatukat, 12 triplát hintettek Pethő Ákos tanítványai, Brbaklic (27/6 pont, 15 lepattanó, 4 eladott labda, 5 gólpassz) és Nshimba (15 pont, 14 lepattanó) pedig masszív dupla-duplával tették le a névjegyüket. A Papp-Varga duó 34 pontja is kellett a sikerhez, mert bár Mészárosék (23/9 pont, 3 eladott labda, 5 gólpassz) sokáig tartották a lépést a nagy tempójú mérkőzésen fiatal házigazdájukkal, kulcsszituációkban rendre az egriek húzták a rövidebbet, így nyerhető meccset hagytak kicsúszni a kezükből.

Legjobb dobók:

Fehérvár: Brbaklic 27/6, Papp I. 18/12, Varga M. 16/6, Nshimba 15

Eger: Mészáros B. 23/9, Szabó G. 15/15, Illés 13, Csákvári 12, Szicsák 11/3, Varga I. 11

Sopron KC-Sportiskola - BKG-Príma SE 65-93 (17-19, 13-19, 16-25, 19-30)

Hazai oldalon Kántor, a vendégeknél Tanács nem állt csapata rendelkezésére, de a rövidebb kispadú Sopront nem zavarta meg az első félidőben egyik alapemberének hiánya, ötletes játékkal tartották magukat Bagóék (12 pont, 7 lepattanó, 4 eladott labda, 3 blokk). A fordulás után sem szakadt le a fiatal soproni együttes, de a harmadik negyed derekán eljött a BKG ritmusváltásának az ideje. Nagy Botond (33/21 pont, 4 szerzett labda, 5 eladott labda, 8 gólpassz) pörgette fel a társakat, Khakonov (18/6 pont, 6 lepattanó) követte őt, a záró felvonás előtt pedig el is dőlt az összecsapás, a végén már csak Buzsáki (20/12 pont, 4 lepattanó) révén kozmetikázott az eredményen a házigazda.

Legjobb dobók:

Sopron: Buzsáki 20/12, Polgárdy 15/6, Bagó 12

BKG: Nagy Bo. 33/21, Khakonov 18/6

MAFC II. - DEAC U23 102-99 (30-33, 21-17, 21-23, 30-26)

Amit egyéni teljesítményekben műveltek a két csapat játékosai, arra nehéz szavakat találni, a fővárosiaknál a Katona (31/3 pont, 6 lepattanó, 5 eladott labda, 10 kiharcolt fault), Peringer (23 pont, 8 lepattanó, 2 blokk) duó emberes performanszait majdnem egyedül felülmúlta Bordács estéje (33 pont, 14 lepattanó, 11 kiharcolt fault, 4 gólpassz), a MAFC centere ugyanis 55-ös teljesítményindexnél állt meg, míg két társa összesen 60-ig jutott!! A túloldal sem szerénykedett mellettük, Omenaka (25 pont, 16 lepattanó, 2 blokk) és Kozák (27/6 pont, 4 eladott labda) vitték a prímet a DEAC-nál a végig kiegyenlített összecsapáson. Kétszer is a MAFC-nak kellett zárkóznia, nyolc, illetve hét pontos hátrányban, de a negyedik negyedet nyitó Kósa (18/12 pont, 6 lepattanó, 3 eladott labda, 6 gólpassz) triplát öt perces hajdúsági gólcsend és egy 18-0-s hazai roham követte, ami után már a fővárosiak érezhették nyeregben magukat. Nyolc pontos fórral fordultak az utolsó percre, csakhogy a DEAC őrült hajrába kezdett, eladott labdák és kihagyott büntetők egész sora segítette őket hazai részről, így még labdájuk is volt a végén az egyenlítéshez, ám ezzel már nem tudtak élni, a MAFC pedig majdnem hagyta kicsúszni sorrendben kilencedik győzelmét a markából.

Legjobb dobók:

MAFC: Bordács 33, Katona 31/3, Peringer 23

DEAC: Kozák M. 27/6, Omenaka 25, Kósa 18/12

 

Fotó (1.): veszpremkosar.hu
Fotó (2., slide): oselions.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus