Remek hajrájával a DEAC szerzett előnyt az NB I B döntőjében

Hazai pályán szerzett előnyt a DEAC a Bonyhád ellen a férfi NB I B döntőjének első mérkőzésén. Az izgalmas, fordulatokban bővelkedő találkozón a debreceniek a második negyedben még 16 pontos hátrányban voltak, és egészen a hajráig csak üldözték ellenfelüket, ám az utolsó percekben "robbantottak" és a maguk javára fordították a találkozót

Nagy Botond 2 triplával, öccse egy duplával indította a finálét, s erre a vendégek részéről csupán Tömösváry tudott felelni egy duplával. Bonyhádi időkérést követően Illés Máté triplája egy 8-0-s, fordítást jelentő vendég "részhajrát" indított útjára, amelynek során Jillling László is betalált távolról. A szakasz közepén rövid ideig váltva vezettek a csapatok, majd 12-10-es hazai vezetést követően jött egy Tömösváry Máté vezette 10-0-s bonyhádi "száguldás", amelynek köszönhetően az első 10 perc végén 8 ponttal "mentek" a tapasztaltabb vendégek.

Lendületben is maradtak, Lukács Attila triplájával már 13 pont "tátongott" a felek között. A kapkodó, görcsös, pontatlanul dobó hazai csapatot Kaluha Csaba próbálta egy triplával kihúzni a gödörből. Kevés sikerrel, ugyanis a Tömösváry-Lukács kettős hatékony játékának köszönhetően a szakasz közepén már 16 ponttal vezetett az NB I B tavalyi bajnoka, ráadásul az egyik debreceni vezér, Takács Dániel megkapta a 3. személyijét. A félidő hajrájában a hazai csapat egy 8-3-mal szünetre a 10 pontos lélektani határ közelébe küzdötte vissza magát.

Térfélcsere után a hazaiak maradtak lendületben, s 6-0-s rajttal 5 pontra felzárkóztak. A folytatásban nagy dobópárbaj alakult ki, amelynek közepette a vendégek vezettek. Volt, hogy 3, de megesett, hogy 8 ponttal. Mint a játékrész hajrájában, Gébert Attila triplája után. Óriási fordulatot hozott a meccsbe a bonyhádi védelem "oszlopának", Hegedűs Attilának (2 pont, 12 lepattanó, 3-3 gólpassz és blokk) a negyed végén történt kipontozódása. Vas Viktor büntetőivel a záró szakasz előtt 4 pontra jött föl a DEAC.

A záró szakasz elején több mint 2 percig nem született kosár, majd Erdei Ádám büntetői rég látott közelségbe, 2 pontra hozták fel a debreceni legénységet. Illés triplával próbálta lehűteni a kedélyeket. Büntetőkkel ismét feljött 2 pontra a DEAC, de ekkor a negyed közepén Lukács "vert be" egy triplát, ismét 5-tel "ment" a Bonyhád. A szakasz közepén "magas sora" - Takács 2+1-es akciója, majd Kovács Imre duplája - ledolgozta hátrányát a DEAC (65-65). Lukács egy duplával ismét a vendégeket juttatta előnyhöz, ám ekkor mindkét Nagy-fivér beemelt egy-egy triplát, majd Kovács és Nagy Botond is 2-2 büntetőt, s ez a hajrában bemutatott 10-0-s hazai futás megpecsételte a mérkőzésen szinte végig vezető Bonyhád sorsát.

A döntőről Rácz Eszter Anna készített fotókat, ezen a linken megnézhetitek őket!
 

DEAC-Metal-Work Bonyhádi KSE 75-70 (14-22, 13-16, 28-21, 20-11)

Legjobb dobók: Nagy Botond (20/9 pont, 7 kih. fault, 3 gólpassz), Nagy Benedek (13/9 pont, 3 gólpassz), Takács (10 pont, 7 lepattanó), Kovács I. (9/3 pont, 9 lepattanó), Kaluha (7/3 pont, 4 gólpassz), ill. Tömösváry (19 pont, 8 lepattanó), Illés (16/9 pont, 6 gólpassz), Lukács (15/9 pont), Jilling (9/6 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz), Gébert A. (9/3 pont).

A visszavágóra jövő pénteken kerül sor Bonyhádon. Amennyiben 5 pontnál kisebb különbségű bonyhádi siker születik, Debrecenben, ha annál nagyobb különbségű, Bonyhádon lesz a minden eldöntő harmadik meccs. Amennyiben viszont a DEAC a mai hazai sikere után idegenben is le tudja győzni az NB I B tavalyi bajnokát, akkor vége a döntőnek, s  a DEAC jut föl az élvonalba, a debreceniek tehát egyetlen győzelemre vannak a feljutástól.


Foto, Slide - debka.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus