Szurkolók nélküli rangadó az NBI/B-ben

Zárt kapuk mögött kell lejátszani szeptember 23-án (péntek, 17 óra) a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém – Oroszlányi SE Lions rangadót a kosárlabda NBI/B Nyugati-csoportjának második fordulójában.

A Veszprém közleménye:

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) Technikai Bizottsága a mai – vagyis az említett bajnoki találkozó előtti – napon pályahitelesítési határozatban tájékoztatta a feleket, s abban összefoglalta, miszerint a Vetési Albert Gimnázium tornacsarnoka alkalmas ugyan mérkőzés lebonyolítására, de csakis a záradékban megjelölt előírással, tehát a holnapi összecsapás nézők részvétele nélkül játszható le. Az indoklás kitér arra, hogy a tornaterem kiszolgáló létesítményeinek közelmúltbeli felújítása miatt azok, illetve a nézőtér megközelítésére szolgáló útvonalak nem állnak teljes körűen, továbbá megfelelően rendelkezésre. „A pályabejárási jegyzőkönyv, a nyilatkozatok és a szervező sportszervezet tájékoztatása alapján a pályát a határozatban szereplő mérkőzések vonatkozásában a záradékban rögzített előírásokkal, nézők részvétele nélkül a mérkőzések lejátszására alkalmasnak találta” – fogalmaz az intézkedés.

Azt már csak zárójelben tesszük hozzá, hogy az oroszlányi sportkör nem járult hozzá a pályaválasztói jog felcseréléséhez.

Foto, Slide - foto24, HOYA-Pannon Egyetem Veszprém facebook-oldala

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus