Új célok a Vasasnál az Akadémiára építve

A saját utánpótlására támaszkodva szerepel az NBI/B-ben a Vasas férfi csapata ebben a szezonban. 

A vasasbasketball.hu beszámolója és interjúja Mészáros Zalán szakosztály-igazgatóval:

Tanulságos volt a 2016/17-es szezon a Vasas Akadémia férficsapata számára, mert bár sikerült a MAFC együttesével szemben kivívni a bentmaradást az NB I A csoportjában, a hosszabb távú céloknak és szakmai elképzeléseknek nem felelt meg az a kép, amely jelenleg a kosárlabda első osztályát jellemzi – írja anyaklubunk honlapja, a vasassc.hu portál.

Mészáros Zalán szakosztály-igazgatót kértük meg arra, hogy a már levont konzekvenciákat és az abból fakadó döntéseket és helyzetképet összegezze a szezonkezdet apropóján:
„Azért nem vállaltuk az A-csoportos szereplést, mert úgy ítéltük meg, hogy a saját nevelésű játékosaink nem tudnák megkapni a fejlődésükhöz szükséges játékidőt az élvonalban. Az A-csoportban jelenleg csak négy-öt külföldi játékossal lehet életben maradni, márpedig mi egy Akadémia vagyunk, és az a célunk, hogy az itt kosárlabdázó fiatalok folyamatosan lépjenek előre. Próbáltuk a tavalyi szezont három légióssal letudni, de hamar kiderült, hogy lépéshátrányba kerültünk a többiekkel szemben, így januárban érkezett még egy külföldi játékos, és még így is nálunk volt a legkevesebb mozgás ebben a tekintetben. A szakosztály vezetése ezen tapasztalatok birtokában végül úgy döntött, hogy az új szezonban kizárólag magyar játékosokra támaszkodik, méghozzá döntő részben a saját utánpótlására, a Vasas Akadémia növendékeire”.

Mészáros Zalán szerint bár az Európa-bajnokságon szép sikereket ért el a felnőtt válogatott, a magyar kosárlabda érdeke az lenne, ha az A-csoportban markáns játéklehetőséget kapnának a legjobb magyar játékosok és utánpótláskorú fiatalok. Így lehet reális, hogy a következő két-három Eb-n is ott legyen a magyar válogatott.

A légiósok szerződése lejárt nyáron, mellettük két játékos távozott a Vasasból: Horváth Ákos Zalaegerszegre, Garamvölgyi Ákos Paksra igazolt, mindketten olyan együttesben folytatják, amelynek célja az első négy közé jutás a legjobbak között.

„Katona Róbert és Moravcsik Áron személyében két rutinos játékosunk van, nagyban támaszkodunk rájuk, a többiek mind 18 és 23 év közötti fiatalok, azaz az egyik, ha nem a legfiatalabb keret a miénk az NB I/B-ben. Nehéz még felmérni az erőviszonyokat a csoportunkban, de fontos megjegyezni, hogy nekünk most nincs igazán eredménykényszerünk, a feljutást sem tűztük ki magunknak. A cél az, hogy a Vasas-nevelésű játékosok minél többet játsszanak és fejlődjenek a szezonban. Békésen elveszítettük az első bajnokit, de látni kell, egy fiatal csapatnak megfelelő tapasztalatra van szüksége ahhoz, hogy idegenben meccset nyerjen. Oda kell a rutin, nincs mese, a csapatnak pedig szüksége van a vereségekre is ahhoz, hogy ezt megszerezze. Remélem persze, hogy a srácok rám cáfolnak, és lesznek bravúrjaink idegenben is, de alapvetően az itthoni mérkőzések megnyerése lehet reális. A hazai pálya ismerete segíthet abban, hogy a fiatalos lendületet és a szakmai alázat elég legyen a győzelmekhez” – véli Mészáros Zalán.

Az NB I/B mezőnyét idén nem területi alapon, hanem erősorrend alapján osztották két csoportra (Piros- és Zöld-csoportra), a vasasos fiatalok a „felső tizennégybe”, a Piros-csoportba kerültek. A Vasas Akadémia második csapata egyébként tavaly megnyerte az NB II-t, így két kivívott joga is volt a klubnak az NB I/B-s szereplésre, az utóbbiról – összeférhetetlenség miatt – viszont lemondtunk, így egyetlen csapattal van ott a kétcsoportos mezőnyben a Vasas.

A Vasas Akadémia NB I/B-s csapatát a klub szakmai igazgatója, Saeed Armaghani irányítja vezetőedzőként, segítője az U20-as csapat vezetőedzői feladatait ellátó Lekli József. Mészáros Zalán arról tájékoztatott, hogy az U10 és U16 közötti korosztályokért a Németországból hazatérő Nagy Zoltán, az U18-as (itt Faragó Péter az edző), U20-as és NB I/B-s csapatokért pedig Saeed Armaghani felel szakmai igazgatóként.

Forrás - vasasbasketball.hu
Foto - Bornyi Márton, vasasbasketball.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus