1980 - a "rossz" évjárat

1980-ban az új évtized az NBA-ben is komoly változásokat hozott: ekkor kerültek be az első igazi rosszfiúk a ligába. Rick Mahornt, Bill Laimbeert és Kurt Rambist a verekedős videók kedvelői jól ismerik, pedig a nem-elsőkörös legendák nem csak bunyózni tudtak: mindegyikük nyert bajnoki címet.

Szigorúan időrendi sorrendben haladva Rick Mahornnal illik kezdenünk. A 210 centis erőcsatár-centert 1980-ban a Bullets választotta ki a második kör közepén – ahhoz képest, hogy csak az NCAA második vonalában villogott, kifejezetten jó helyen. Már a Washingtonban is kitűnt kőkemény, fizikumra építő stílusával, ami aztán 1985-től teljesedett ki: emberünk a Detroit Pistonshoz igazolt, ahol nagy része volt abban, hogy a legendás Bad Boys stílusa olyanná váljon, amilyenné. A Pistons tévés kommentátora, George Blaha így jellemezte: "Baddest Bad Boy of them all." Ez azért komoly dicséret egy Bill Laimbeert és Dennis Rodmant felvonultató csapatban… Noha csak a legendás alakulat első bajnoki címéből vehette ki a részét (1989 nyarán a Sixersbe cserélték), elsősorban detroiti játékosként maradt meg a köztudatban. A verekedésen kívül persze játszani is tudott: négy alkalommal zárt 10 pont feletti átlaggal, és még az 1999-es csonka szezonban is volt igény a játékára – holott ekkor már elmúlt 40 éves. Mahorn nem csak játékosként volt tapló – 2008-ban a Detroit Shock WNBA-csapatának segédedzőjeként Lisa Leslie-t lökte a padlóra, amiért két meccsre el is tiltották.



Szintén 1980-ban, bár egy körrel később választotta ki a Knicks Kurt Rambist. New Yorkban azonban hamar lemondtak a játékáról, így egy évet ősei hazájában, Görögországban kosarazott. 1981-ben szabadügynökként igazolta le a Los Angeles Lakers (Rambis egyébként a közeli Santa Clara Egyetemre járt, valószínűleg ezért volt képben LA-ben). Eredetileg csak csereként számítottak rá, de amikor az erőcsatár posztján Mitch Kupchak nagyon súlyos térdsérülést szenvedett, a lobogó sörényű Rambis hirtelen a Magic Johnson vezette Lakers kezdőötösében találta magát – innen idővel kikerült, de a csapatból nem: négy bajnoki gyűrűt nyert. Egyesek ijesztőnek, mások viccesnek találták ’sztk’ szemüvegét, egy azonban tény: a magát Rambónak képzelő Rambis valahogy mindig megtalálta a meleg helyzeteket a pályán. Érdekes: edzőként valahogy mintha elveszett volna ez a beleérző képessége – talán ezért is rúgták ki Minnesotából idén nyár elején. Amit senki nem vehet el tőle: amikor 1989-ben először lépett fel a Lakers otthonában, mint ellenfél, standing ovation fogadta.



Harmadik főszereplőnket, Bill Laimbeert szintén 1980-ban draftolta a Cleveland a harmadik körben. Mindössze másfél szezon múlva már Detroitban találjuk, ahol 1994-es visszavonulásáig alkotott. Nem tévedünk nagyot, ha a Bad Boys legaljasabb tagjának nevezzük: egy született provokátor volt, általában hátulról támadott és ismeretlen fogalom volt számára a fair play. Mégis jól jellemzi egész személyiségét az a gondolat, amit egyik legnagyobb ellenfele, Charles Barkley mondott róla: "soha nem láttam még Laimbeernél undorítóbb, mocskosabb és gusztustalanabb játékost – ugyanakkor mindig elismertem, mint kosárlabdázót." Laimbeer minden jellembeli hiányossága ellenére egy minden hájjal megkent center volt, akiben nem csak a verekedéseknél, hanem a meccsek kulcspillanataiban is működésbe lépett a gyilkos ösztön. A zseniális középjátékosoktól hemzsegő 80-as években négyszer (!!) léphetett fel All-Star Gálán.



Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus