3-and-D, avagy a könyörtelen céltudatosság győzelme

Az NBA a statisztikai analízis korába ért. Ma már minden egyes játékos minden mozzanata nyomon követhető kamerákkal, a mérkőzések teljes hosszában - és nyomon is követik, legyen szó egy cipőfűző kikötéséről, vagy egy edző által felrajzolt figura remekbe szabott kivitelezéséről. Elképesztő mennyiségű adatról beszélünk, 1230 mérkőzés van szezononként, és akkor még a rájátszást nem is számoltuk.


Ahhoz, hogy jelen írás főszereplőinek fontosságát jobban megértsük, érdemes érintőlegesen szót ejteni a modern NBA tendenciájáról. 

Az izolációs játék egyre inkább háttérbe szorul

Nagyon szerettük őket, mert rendre kijött belőlük valami oltári nagy teljesítmény, de lássuk be: a labdát sokat cipelő, nehéz 1-1-ezések után hátradőlős tempót hajigáló, Allen Iverson oltárán áldozó spílerek ideje lejárt a ligában, a csapatok az ilyen típusú játékosokat alig, vagy csak limitált szerepben használják. Ha nagyon nem megy a pályán lévő ötösnek a pontszerzés, elő lehet rántani a sufniból egy J.R. Smith-t vagy Nate Robinsont, akik kreativitásukkal úgymond a semmiből tudnak pontokat varázsolni, de a hirtelen bepottyant néhány dobás ne tévesszen meg senkit: ha az összképet nézzük, több kárt csinálnak, mint hasznot. 

Általánosságban közös jellemzőjük, hogy bár atletikus képességük és lábmunkájuk is átlag fölötti, sőt sok esetben kiemelkedő, ezt mégsem hasznosítják a védőoldalon, szinte kizárólag a támadásra fókuszálnak. Ezért egy normálisan funkcionáló csapatban rövid távon lehet csak őket pályára tenni, és közben reménykedni, hogy a dobott pontjaikat nem kapja vissza csapatuk a túloldalon. A bajnokaspiránsok pedig inkább messziről kerülik őket, nehogy megbontsák gondosan megkomponált támadási, védekezési rendszerüket. Ha valami fogalma van Izolációs Hősünknek a csapatvédekezésről, legalább olvasott róla valahol valamit, akkor kicsit tovább is fent lehet hagyni - akár jobb gárdákban is -, hátha elkapja a fonalat (Gary Neal a tavalyi Spursben jó példa erre, vagy Jamal Crawford a Clippersben).

Saroktripla és védekezés

Van azonban a liga 450 játékosa között egy kis (bár egyre növekvő) csoport, akik szöges ellentétei a fentebb említett volume scorereknek. Labdaigényük nem, vagy csak alig van, pedig jó dobók. A fizetésük közelében sincs a szupersztárokénak, pedig remek védők is. És nélkülük igen nehéz egy csapatnak elérni az elit státuszt - ők a modern NBA-kosárlabda szellemiségének egyik megtestesítői: a 3-and-D srácok.

A kifejezés nagyjából annyit takar, hogy támadásban bedobják a hármast, innen a "3" - de nem a nehéz, emberes, futtából eleresztett hármast, hanem a szép üreset, vagyis a dolguk annyi, hogy a megfelelő időben a megfelelő helyen álljanak, és ha jön a laszti, suhintsák rá. A "D" pedig a védekezésre utal, vagyis nem ritkán az ellenfél nehéztüzéreinek semlegesítése hőseink feladata. Jellemzően kettes-hármas poszton bevethető játékosokról beszélünk, az irányítók és a magasemberek tehát nem minősülnek 3-and-D játékosnak, más a helyük, szerepük a pályán. (Ezek a játékosok egyébként már Európában is kezdenek feltünedezni, elég csak az előző szezont Szolnokon töltő Justin Holiday-re gondolni.)

Kezdjük tehát az elején: jó dobók. A kevésbé jó, vagy rossz kezű játékosoknak egyre kevesebb kártyát osztanak az NBA-ben, hiába remek védők vagy szuperatléták. Egy összerakott védelem köszöni szépen, feladja a fakezűt, és erejét a többi, potenciálisan veszélyesebb dobó felé fordítja - öt a négy (vagy négy és fél) ellen védekezve ezáltal.

A kosárlabdában a ziccer a legjobb dobás. Ez mindig is így volt, hiszen mi sem könnyebb, mint értékesíteni egy ziccert? Egy hétéves gyerek is megoldja. Ennek megfelelően természetesen a védők elsődleges feladata a ziccerek megakadályozása. Az NBA csapatok - csakúgy mint a világ más tájain, más bajnokságokban játszó csapatok - a festéket szent tehénként kezelik, védelmére külön "kaszt" is specializálódott (róluk majd máskor értekezünk). 

Remek forrása a pontoknak a zicceren kívül a büntető is. Senki sem zavar (nem, a csápoló szurkolók nem számítanak zavarásnak), nincsenek végtagok az arcunkban, miközben eleresztjük a dobást, nem kell attól tartanunk, hogy vehemens védőnk alánk lép (bár természetesen csak véletlen történhet ilyen...). A szabaddobás nincs persze ingyen, ki kell harcolni, de utána könnyedén learatható a babér.

Igen ám, csakhogy a ziccer két pontot ér, a büntető pedig csak egyet. Ráadásul ziccerig sétálni egyáltalán nem egyszerű dolog az NBA-ben, még ha időnként úgy tűnhet is.  Ezzel el is érkeztünk a harmadik leginkább "gyümölcsöző" dobásfajtához: a hárompontoshoz.

A triplának megvan az a jó tulajdonsága, hogy másfélszer annyi pontot ér (effective field goal percentage néven ezt is súlyozzák az NBA statisztika mágusai), mint egy ziccer, ezért mondani sem kell, a csapatok imádnak hármast dobni - soha ennyi távoli kísérlet nem hagyta el a liga játékosainak kezét, mint az utóbbi pár szezonban. A triplavonal azonban nincs mindenhonnan egyforma távolságban a gyűrűtől - szemben a gyűrűvel csaknem 724 cm a táv, míg a sarokból mindössze 670.5 cm. 

Itt jönnek a képbe 3-and-D srácok. Ők jellemzően nem a fantasztikus labdavezetési képességeikről híresek, ezért a ziccerig sétálás náluk szinte kizárt. Néha kilépnek szerepükből, vagy egyszerűen csak továbbfejlődnek (Trevor Ariza, Arron Afflalo, Chandler Parsons, Kawhi Leonard), de alapvetően a támadóoldali szerepük az üres hármasok behajigálására korlátozódik - és ezzel hatalmas előnyt tudnak csapatuk számára kovácsolni, még akkor is, ha egész meccsen egyetlen árva tempót sem emelnek rá. 

Miért válnak kulcsemberekké?

A válasz egyik része a védelem széthúzásában, vagyis a spacing-ben keresendő.

A jó hármasdobókat tisztelik a védők, nem mernek lelépni róluk túl messzire - így a gyűrű közelében nincs tömörülés, több hely jut a labdásnak dolgozni. Az akció viszont tőlük távol történik, így a védőnek fél szemmel ide is, oda is figyelnie kell. Elég egy rosszul megválasztott lépés, eltolt rotáció, túlsegítés, és máris nyílik a passzsáv, ahol 3-and-D hősünk epekedve várja, hogy újabb tőrt döfjön ellenfelébe triplájával. 

És mint mondottam, a szép, üres saroktripla egy nagyon gyümölcsöző dobásfajta. A hármasokat ligaszinten 36%-kal értékesítik a játékosok, ebből 38.7%-kal a sarkokból, a többit 34% körül. Egyszerű a matek - a sarkokra kell fókuszálni, ha hatékonyak akarunk lenni.  

Az olyan csapatok, ahol nem működik a védelem palánk alól történő kihúzása, jóval ez alatt dobnak, 31-32% magasságában mindössze. Mo Cheeks tudna erről mesélni, akit idén elküldtek a Pistons éléről, ahol 3 fakezű magasembere (Drummond, Monroe, valamint "téglagyáros" Josh Smith) sajnálatosan a három legjobb játékosa is volt egyben, megoldhatatlan spacing problémával állítva szembe a mestert. 

(Íme egy kis kvízjáték  a Sporcle.comon: vajon kik voltak a tavalyi szezon  legjobb saroktripla dobói?)

Hármast dobni sokan tudnak, ettől még nem említenénk meg őket külön cikkben. A 3-and-D játékosok hátrafelé is tudnak játszani: szívós, hasznos védők.

Nem ritkán ők kapják a hálátlan feladatot, hogy az ellenfél legjobbjait hatástalanítsák, mindezt sok apró trükkel a tarsolyukban teszik. Ezzel, csakúgy mint a dobásaikkal, nagy hasznára vannak aktuális csapatuknak: nem a nagy sztároknak kell ugyanis gürizniük az ellenfél legjobbjain, így több energiát fordíthatnak pontszerzésre, játékszervezésre. 

Nagyon fontos láncszemekről van szó tehát, és bár a reflektorfényben a sztárok tündökölnek, korunk modern kosárlabdájában egyre inkább előlépnek az árnyékból ezek a csendes hősök, teljesen megérdemelten.

A leghíresebbek

15 ízig-vérig 3-and-D srác, a teljesség igénye nélkül.

Shane Battier

Tulajdonképpen az egész csoportot elnevezhetnénk a pár hete visszavonult játékosról (mint Steve Nash-ről az 50-40-90 klubot, ami talán később megér egy apróbb említést, ha van igény rá), Battier a modern 3-and-D játékosok prototípusa. Labdaigény nulla, leütésből való munkája is affelé tendált - ihletett napjain azonban képes volt 4-5 trojkát is a helyére küldeni, igaz, Mr. Popovich?

Ezen erényei mellett fénykorában a védőoldalon is fenomenális volt, állítólag a csapatok legtöbb figuráját tudja, egyből kommunikálta a társaknak, mi következik - nem is beszélve a támadóhibák kiharcolásáról, amelyet szintén mesteri fokra fejlesztett. Tevékeny részese volt a Miami Heat két egymást követő bajnoki címének 2012-ben és 2013-ban.

Danny Green

Ő a tavalyi döntőben robbantott igazán nagyot, amikor is megdöntötte a finálé triplarekordját: 49 kísérletéből 27 dobást küldött a helyére, ebből az első öt meccsen 38-ból 25-öt, őrületbe kergetve a Miami védőit. Addig csak amolyan szürke eminenciásként ismerhettük a korábban Clevelandben is megfordult hátvédet. A döntő utolsó két meccsére kihűlt, részben ennek "köszönhetően" csapata el is bukta ezeket a derbiket, ám Green beírta magát az NBA nagykönyvébe elképesztő dobóteljesítményével.

Chandler Parsons

Hatalmas steal volt a Rocketstől a 38. helyen draftolt Parsons. Egyre inkább kiteljesedő játéka miatt lassan ki is nőtte ezt a kategóriát, és a Howard-Harden páros mellett tökéletes kiegészítőként funkcionált a Rakétáknál. Idén ő is rekordot döntött, nem kevesebb mint 10 hármast rámolt be - egyetlen félidő alatt. Bónuszként toronymagasan vezeti a 13-16 éves kislányok népszerűségi versenyét, meccs előtti bemutatását olyan sikongás kíséri, mintha minimum Michael Jordan lépne parkettre – persze nem ezért vág hozzá a Dallas Mavericks jövőre majd’ 15 millió dollárt.

Kawhi Leonard

Sokan kételkedtek a Spurs vezetőiben, amikor egy draft napi cserét követően a megbízható George Hillt Indianapolisba küldték cserébe az újonc Leonard-ért. A sarkantyúsok azonban - mint sok más esetben - most sem nyúltak mellé, Leonard folyamatos fejlődést bemutatva mára remek védőnek és átlag fölötti tripladobónak számít, és a jövő San Antoniójának egyik alapköve a friss Finals MVP. Pikáns, hogy éppen Battier csapata elleni teljesítményével mutatta meg, hogy a 3&D játékosok mekkora értéket képviselhetnek a jövőben. 

Arron Afflalo

Ha az idei szezonban bemutatott fejlődését vesszük alapul, ő már kinőtte a sarokban ácsorgós védőspecialista titulust, ám ez évi sikereit elsősorban a Magic kerete hiányosságainak köszönheti. A floridaiak ugyanis eléggé híján voltak a kreatív játékosoknak, ezzel az eddigieknél több teret adtak Afflalónak a kibontakozásra, saját helyzetei megcsinálására. Bár védőmunkája ezzel együtt romlott kissé, de a nyáron visszatérve Denverbe ezen erősségei is újra kidomborodhatnak.

Wesley Matthews

Élete formájában játszott a Portland hátvéd-kiscsatár kombója, hozzá fűződik például a legtöbb bedobott sarok hármas az idényben, és stabilan 40% fölött termelt kintről. Egy kategóriával rosszabb védő, mint fentebb említett társai, de jelen formájában kegyetlenebb dobó is - így helye van a top 3-and-D játékosok között, csapata meglepetés-menetelésében fontos szerepe volt. 

Kyle Korver

Néhány évvel ezelőtt még biztosan nem fért volna ide kedvenc legóhajú shooterünk, mivel védekezése hagyott kívánni valót maga után, ámde ezen a téren sokat fejlődött, mára kimondottan jó izolációs védőnek számít (a rábízott ember őrzését jól megoldja). Dobókészsége közben mit sem kopott, egyértelműen napjaink legjobb dobóját tisztelhetjük személyében: az idei szezon nagy sztorija volt a 127-es széria – zsinórban ennyi találkozón süllyesztett el legalább egy hármast.

Matt Barnes

A Clippers latino stílusú keményfiúja nagy vándormadár, és bár nem kimondottan vajkezéről híres, sok sikert annak a csapatnak, aki egyedül hagyja a vonalon túl. Védőoldalon kimondottan agresszív, egy-egy ütésváltástól sem riad vissza, de nehéz természete ellenére hasznos kiegészítő ember.

Thabo Sefolosha

Tökéletesen beleillik a svájci ebbe a "kasztba", mivel átlag fölötti védő, és dobásai szinte csak triplákból állnak, amit az elmúlt években egy-egy jól irányzott Durant vagy Westbrook passz esetén 40% környékén értékesített. Bár statisztikáiban nem mutat semmi kiemelkedőt, az évről évre bajnoki címért küzdő Thunder egyik fontos zongoracipelője volt. A 2014-15-ös évadban a Spurs után az Atlanta Hawksban is megnézhetjük, hogy milyen az, amikor két elit 3-and-D játékos (Korver és Sefolosha) van egyszerre a pályán. Egy tendencia kezdetét látjuk?

Jimmy Butler

Bár idén nem fejlődött akkorát, mint sokan várták volna tőle, így is az egyik legjobb fiatal 3-D játékos a Bulls hátvédje. Ő egyelőre inkább szívósságáról és jó védőmunkájáról híres, mint tripláiról, de utóbbiban biztosan fejlődni fog, és idővel akár ki is nőheti ezt a skatulyát. Érdekesség, hogy a frissen draftolt, a Kyle Korver és Mike Krzyzewski dicséretét begyűjtő Doug McDermott-tal hasonló kegyetlen 3-and-D párost alkothatnak, mint amilyen a Spursnél, illetve a Hawksnál van. 

Trevor Ariza

Bár nem kiemelkedő triplázó - csak az utóbbi két szezonban tudta ligaátlag fölé tornázni kinti dobószázalékát - ihletett napjain a támadás a védekezés sem okoz gondot a karrierje talán legjobb évét teljesítő Arizának. A korábban a Lakers-szel bajnoki címet nyerő bedobó szeret leütésből is dolgozni, de ezzel együtt is megkérdőjelezhetetlen helye van felsorolásunkban – a Houston jó vásárt csinált vele. 

Jared Dudley

Évek alatt, kemény munkával nőtte ki magát igazi 3-and-D játékossá a Clippers bedobója, és bár idén kevésbé sültek neki a távoli bombák, így is egy hasznos kiegészítő emberrel gazdagodtak Chris Paulék. Karrierátlaga kintről kicsivel van csak 40% alatt, védekezésben pedig relatív lassúsága ellenére is plusznak számít.

Martell Webster

A fővárosi atmoszféra, valamint John Wall passzai jót tettek az évekig csak tengődő Webster számainak. 40% fölött célzott ő is a vonalon túlról, és bár nem számít kiemelkedő védőnek, kiveszi a részét a "rükverc" játékból is.

Quincy Pondexter

Zsíros szerződést ért a tavalyi rájátszásbéli teljesítmény Pondexternek, remekül használta ki, hogy a Grizzlies nem dúskált kinti dobókban. 45% fölött tüzelt a playoffban távolról, emellett védekezésben sem lógott ki a Marc Gasol által összefogott "grit and grind" Memphisből. Idén sajnos nem láthattuk sérülés miatt.

Courtney Lee

A 2009-ben Orlandóval nagydöntős Lee szépen illeszkedik a kiegészítő 3-and-D játékosok sorába, ligaátlag fölötti triplázása és remek védekezése (illetve Pondexter sérülése) volt a két ok, amiért a Grizzlies "kimentette" Bostonból Jerryd Bayless-ért cserébe. Az inkább védekezésben erős Tony Allennel kiegészülve Lee és Pondexter már-már egy 3-and-D triót is alkothat Memphisben.  


+1. Bruce Bowen

Kivel is zárhatnánk a sort, mint a jó öreg, a liga 29 csapata által gyűlölt Bruce Bowennel? Két dolgot tudott egész életében: sarokhármast dobni és védekezni, bár utóbbit gyakran a sportszerűség határain is túl művelte. Tele van a net az olyan videókkal, ahol a "Bruce", a "Bowen" és a "dirty" valamint a "pig" szavak együtt szerepelnek, így most ki is emelnénk egy gyöngyszemet a sok alálépős, bokatörős videó közül mazsolázgatva:

  

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus