A Boston Celtics új franchise playere?

Így sem volt veszve minden, de a kissé visszafogott Green-nek változtatnia kellett és a csapatérdekek szem előtt tartása mellett a saját karrierjét sem volt szabad teljesen veszni hagynia. Mára viszont az újjáépülő bostoni alakulat talán legjobb játékosa lett, aki ha képes még egy szinttel magasabbra emelni saját játékát, akkor az előttünk álló évadban a Celtics franchise playere lehet. Egy kis karrieráttekintés mellett nézzük, miért is gondoljuk így!

Green már egyetemi szinten is nagyon jó helyre került, a legendás centerképző intézménybe, a Georgetown-ra ment, ahol a csapat egyik vezérévé vált (nem centerként, hanem bedobóként), pedig bőven akadt még tehetséges játékos a keretben rajta kívül is. A csapatszinten hosszú ideje sikertelen Hoyas-t 2007-ben bevitte a Final Fourba (ez utoljára a '85-ös, Patrick Ewing vezette társaságnak sikerült), igaz Greg Oden és az Ohio State megállította őket. Green számos nagy dobást értékesített a menetelés során, például a Vanderbilt ellen a Konferencia-elődöntőben is az ő utolsó pillanatokban bedobott kettesével mehettek tovább:

2007 nyarán nem várt tovább és jelentkezett a draftra, ahol az előkelő 5. helyen vitte el a Boston Celtics. Ám a lóherések rögtön elcserélték és egy nagyon érdekes tranzakció részeként a Seattle Supersonics-hoz került. A vele együtt Seattle-be érkező Delonte West és az értük kapott játékostrió (Ray Allen, Glenn Davis, Wally Szczerbiak) két tagja (Allen és Davis) a 2010 - 2011-es idényben a bostoniakat erősítette, ahogy maga Green is. Újoncszezonjában Kevin Duranttel együtt nagyon látványosan kosárlabdáztak, de nem tudták megmenteni a Sonics-ot, a franchise áttette a székhelyét Oklahoma Citybe és onnantól kezdve a Thunder "keresztnévvel" szerepelnek.

Első Thunder mezben lejátszott évadjában 16,5-ös pontátlagot hozott, ami mellé 6,6 lepattanót is le tudott szedni mérkőzésenként. Magasságához képest igencsak jól dobja a triplákat is, a szóban forgó idényben 39 százalékkal tüzelt távolról. Akkoriban úgy tűnt, semmi sem menti meg hősünket attól, hogy rövid időn belül ünnepelt all-star legyen, de a fejlődés üteme ha nem is állt meg, de nagyon lelassult. Mindig is kérdés volt vele kapcsolatban, hogy az Oklahoma Cityben erőltetett négyes, vagy pedig a később Bostonban vele játszatott hármas poszt az ideális a számára.

A következő évben egy árnyalatnyival visszaestek a számai (15,1 pont, 6 lepattanó, 33%-os triplamutató), de a Thunder csapatként rengeteget javult és az idény végén még a rájátszásba is bekerültek. Miután ott az első körben kiestek a Lakers ellen, már érezhető volt: Scott Brooks legénysége hiába nagyon tehetséges, az OKC-nek szüksége van hatékony palánk alatti játékra, illetve védekezésre. A 2011 februárjában a cserehatáridő lejárta előtt közvetlenül robbant a bomba, az Oklahoma City őt áldozta be Kendrick Perkis megszerzéséért cserébe (mellé odaadták Nenad Krszticset is, akit a Celtics szurkolók többsége az első postafordulóval küldött is volna vissza a Thundernek). Green visszakerült ahhoz a klubhoz, amelyik őt draftolta négy esztendővel korábban, ráadásul nagyon nagy megtiszteltetésnek vette, hogy a legendás rekordbajnoknál pattogtathat, ám sajnos abban a fél szezonban, amit a talán az utolsó lehetőségét kihasználni akaró Bostonban töltött, csalódás övezett. Itt nem is feltétlenül azzal volt a gond, hogy a 15 pont körüli átlaga visszaesett 10 alá a padról csereként beszállva. A problémák ott kezdődtek, hogy a halk szavú, néha túlzottan is fegyelmezett bedobó képtelen volt egy hullámhosszon gondolkodni és játszani a harcedzett, bajnoki gyűrűre hajtó veteránokkal.

Pontosan két évvel ezelőtt ezt írtuk vele kapcsolatban: "Noha több alkalommal is megmutatta, hogy nem felejtett el kosarazni, sőt, kiegészítőjátékosként azért jó párszor képes volt hozzátenni azt a pluszt, ami éppen kellett a Celticsnek, de érezhető, hogy ebben az ifjoncban annál sokkal, de sokkal több van, hogy a saját szerepét ennyire limitáltan adja elő - és ami talán még ennél is fontosabb: muszáj rámenősebbnek, vagányabbnak lennie, mert ha így folytatja, akkor hiába ugrik nagyot, dob jól, játszik ésszel, az idő előrehaladtával arra ébred majd, hogy egy all-star karriert és a vele járó összes létező előnyös dolgot kihagyta az életéből. Amikorra pedig egy új Celtics alapköveként kellene támadnia a gyűrűt, akkor az ellenfél többnyire gyorsabb és jobb lesz nála.

Ébresztő, Jeff! A Te időd most van itt, 25 évesen ne arra várj, hogy majd veteránként elnyered az Év legtöbbet fejlődött játékosa címét és 30 esztendősen leszel először gálázó." - ahogy írtuk vele kapcsolatban két esztendővel ez előtt."

Ám ekkor jött csak az igazi hidegzuhany, kiderült, hogy Green szívét műteni kell és ki kell, hogy hagyja a teljes 2011-2012-es szezont. Nem csak a karrierje, de az élete is kockán forgott volna, ha egy rutinellenőrzés során nem derül fény a bajra...

Ugyanakkor a bizalom nem veszett el felé a bostoni vezetőség részéről - egy 4 évre szóló, 36 millió dollárt garantáló szerződést toltak elé Danny Ainge-ék, amit hősünk alá is kanyarított. A bedobó viszont nehezen rázódott bele és sokan szkeptikusak voltak vele szemben és úgy gondolták, nem volt jó befektetés a klub részéről ennyi pénzért újraszerződtetni őt. Ám az idény derekán, főleg Rajon Rondo kidőlése után kezébe vette a saját sorsát és számtalan extra produkciót hozott - közte a Miami Heat elleni 43 pontos karriercsúcs-döntéssel:

Kis túlzással azt mondhatnánk, hogy innentől már minden könnyedén ment Greennek, aki többnyire kezdőként kapott bizalmat Doc Rivers mestertől a korábban megszokott padról bejövetel helyett és amikor első-második opció volt támadásban, nagyon hatékony produkciókat tett le az asztalra és a Rondo kiesése utáni közvetlen időszakban szép bostoni győzelmeknek is a fő letéteményese volt. Bár összességében "csak" 12,8-es pontátlagot tudott felmutatni a szezon végén, azért érdemes megemlíteni, hogy kezdőként bőven 20 felett átlagolt és a Garnett, Pierce páros elcserélésével megnyílt az út előtte, hogy a Celtics legveszélyesebb fegyvere legyen támadásban stabilan is. Amennyiben hasonló felfogásban képes játszani, mint tette azt ebben az időszakban, akkor az all-star szint elérése sem reménytelen számára, ráadásul egyre több jel mutatkozik arra, hogy a megfiatalodott bostoni gárda franchise playere - legalábbis a következő időszakban - ne a második, harmadik opcióként inkább hatékony Rajon Rondo, hanem Jeff Green legyen.