A keleti időzített bombák

Folytatjuk sorozatunkat, amelyben a csapatok idei nyarát és jövő évi lehetőségeit vizsgáljuk. Ezúttal két olyan együttes kerül terítékre, akiknek az alapszakasz helyezését, illetve komolyan vehetőségüket akkora kérdőjelek takarják egyelőre, hogy velük kapcsolatban biztosat kijelenteni semmiképp sem lehet. Mindketten erősödtek látszólag a nyáron, a draft és a szabadügynökpiac által is, de hogy ez ténylegesen mennyi plusz győzelmet jelent, mekkora tényezők lehetnek akár a rájátszásban is, arra csak a szezon folyamán kapunk választ, márpedig elég széles skálán mozoghat a végeredmény. A két együttes a Detroit Pistons és a Cleveland Cavaliers!

A Pistonsnál érdemes kiemelni, hogy a GM, Joe Dumars szerződésének utolsó évébe lép, tehát ez volt az utolsó nyara, amit biztosan a csapatnál tölt, ennek megfelelően bele is vágott a lecsóba rendesen. Némi meglepetésre Kentavious Caldwell-Pope-ot választotta ki a drafton a helyi egyetemi sztár, Trey Burke helyett, de az irányítóposztot később megoldotta. A szabadügynökpiac elején leigazolta az olasz Luigi Datomét, majd megegyezett Josh Smith-szel és Chauncey Billupsszal is, végül egy sign-and-trade csere keretein belül elhozta a Milwaukee Buckstól Brandon Jenningst is, többek között Brandon Knightért cserébe. Edzőt is váltottak, Lawrence Frank helyét Maurice Cheeks vette át.

Kérdés nélkül mélyebb ez a külső rotáció, mint volt tavaly, hiszen egy irányítójuk már biztosan van legalább a 2004-ben a bajnokcsapat szellemi vezéreként nem csak gyűrűt, de döntő MVP címet is nyerő Billups személyében - ez pont 1-gyel több ember, mint amennyivel tavaly rendelkeztek erre a szerepre. Az sem vitatéma, hogy Jennings jobb játékos, mint bárki, akivel tavaly számolhattak egyes vagy kettes poszton, sőt, még a fiatal KCP is bekerülhet a rotációba, 1-2 sérülés esetén biztosan, de év végére talán anélkül is. A 25 éves olasz kiscsatár, Datome nagyon jó padscorer lehet számukra, ráadásul letisztult játékára szükség is lesz ebben a keretben, amely Billupsot leszámítva hemzseg az olyan kosarasoktól, akik képesek a meccs bármelyik részében, akár a legfontosabb pillanatokban is gyermeteg hibára. Tehetség szempontjából egész biztosan jobban állnak, mint egy éve, de vajon ezt képesek lesznek a pályán is realizálni?

Billups az Achilles-ín szakadása óta képtelen volt normálisan felépülni, egyik sérülésből a másikba esett, és gyakorlatilag huzamosabb ideig lehetetlenség volt rá számítani - márpedig ebben a Pistonsban meghatározó szerepe lesz akkor is, ha csak csereként lehet játszatják. Az ő leigazolása azonban telitalálat volt Dumars részéről, függetlenül attól pályára tud-e lépni. Egyrészt a nézők visszacsalogatásában nagy szerepe lehet, hiszen az utolsó igazán jó Detroitnak talán ő volt a legmeghatározóbb, legkarizmatikusabb alakja, egészen biztos, hogy az ő neve még az egyébként teljesen elnéptelenedő, eladósodó városban is be fogja vonzani a drukkereket a csarnokba. Másrészt lesz még egy feladata: kosarast csinálni Jenningsből.

A Buckstól érkező, megítélésében eléggé ellentmondásos játékos ugyanis a csapat messze legfontosabb igazolása volt ebben az off-szezonban. A két torony, Greg Monroe és Andre Drummond szépen mutatnak a festékben, de ha nincs, aki kintről legalább egy kicsit is meg tudja bontani a védelmet - és tudja ezt viszonylagos rendszerességgel -, akkor a két hegyomlás egyrészt kevés, másrészt az ő életüket is sokkal jobban meg tudják keseríteni a védők. Erre Billups már nem képes, Stuckey soha nem is volt az, Caldwell-Pope-ról pedig egyelőre még csak remélik, hogy valaha egy ilyen játékos lehet. Jenningsnek minden fizikai és atletikus adottsága megvan ahhoz, hogy ezt a keretet nem csak rájátszásba vigye, de akár jó helyen is tegye azt - bár a kifejezetten erős divízió nem nekik kedvez -, és ott komoly eredményeket is elérhessenek.

Magához a kosárlabdához is megvan a veleszületett érzéke, de fejben össze kell rakni, különben több kárt csinál, mint hasznot, ezt Milwaukee-ban évekig láthatta mindenki, amikor egy-két karriermeccse után totális betlik, és összességében pocsék hatékonyság jött ki belőle. Erre lehet tökéletesen alkalmas a liga talán legjobb vezérének tartott Billups - ha rá nem hallgat Jennings, ő nem tudja megnevelni, jobb belátásra bírni fiatal társát, akkor Jenningsről, mint normális, jó, igazi célokért küzdő csapatnál használható játékosról könnyedén lemondhat nemcsak a Detroit, de akár az egész liga is. Volt csapattársaival már összeakaszkodott, mondván nem tudott kinek passzolni a Bucksnál. Ez amellett, hogy talán nem a legelegánsabb, azt is mutatja, hogy van benne bizonyítási vágy. Az, hogy ezt a pályán is megmutatja-e vagy csak a nyilatkozatokban helyezi a hangsúlyt a passzolásra, az a saját karrierjén túl Dumars jövőjét is eldöntheti.

A palánk alatt Josh Smith érkezése óriási adu lehet, amennyiben okosan tudják forgatni majd az előbb említett Monroe-Drummond kettőssel. Az előzetes nyilatkozatok alapján hármast is fog játszani, de erről év közben viszonylag gyorsan leszokhatnak, hiszen Smith kimeríti a fakezűség alapfogalmát, mind a tripla-, mind a büntetővonal mögül, erre pedig könnyedén utazhatnak az ellenfelek. Monroe-val a palánk alatt nagyban maszkírozhatja csapattársa védekezésbeli gondjait, ők ketten pedig a liga legjobban passzoló magasemberei között vannak. Drummonddal pont védekezésben nem lenne nagy baj, mindkét játékos kitűnő egyéni védő, nagyon komoly tartást adhatnak a Pistonsnak a festékben, a jó passzolása viszont Drummond mellett még fontosabb lehet, utóbbi atletikus képességei miatt könnyű kosarak sorát érhetik el összjátékaik által.

A kérdés nála is fejben van, de neki is van segítsége. A gárda új segédedzője Rasheed Wallace, aki hasonlóan problémás kosaras volt karrierje elején. Wallace sokat segíthet a hármas-négyes átmenetnek abban, hogyan álljon a játékhoz, és mikor hogyan rendelje magát a csapat érdekei alá. Ami miatt ugyanis dőreség lenne Smith-t kirakni hármas posztra, az leginkább saját maga - szerelmes a középtávoli tempójába és a triplájába, amiket egyébként botrányos hatékonysággal dob, de ez Atlantában nem igazán zavarta, kénye-kedve szerint vállalt ahelyett, hogy az erősségeire épített volna. Ez is nagyon komoly probléma lehet a Pistonsnál, mert hiába vannak meg nélküle is hármas poszton, a Monroe-Drummond párossal pedig a kezdők a palánk alatt is, négy évre évi 13.5 millió dollárt költöttek el rá, ami csak és kizárólag akkor éri meg, ha képes lesz felmérni, hogy mit szabad vállalnia és mit nem.

Még egy komoly kérdőjel van a keretben, az pedig a vezetőedző, Maurice Cheeks. Hogy miért éppen rá esett Dumars választása, azt valószínűleg senki nem tudja, mivel egy teljesen színtelen-szagtalan, különösebb stílusjegyek nélküli tréner, aki az NBA-edzők léptékével mérve az abszolút középszer. Jennings mellett benne van a legnagyobb rizikó, ezt a keretet ugyanis megfelelően kell rotálni, a két agyast pedig jó pedagógus módjára kezelni. Billups és Wallace ehhez kevés lesz alapjáraton, ha nincs mögöttük egy erős kezű, karizmatikus tréner, aki amellett, hogy kordában tudja tartani a két érkezőt, meg is találja velük a közös hangot, ki tud velük építeni egy egészséges munkakapcsolatot - ezzel Smith-nek és Jenningsnek is volt gondjai előző kenyéradójánál.

A jó hír az, hogy a szerződések nagyon rendben vannak, ebből a szempontból talán csak Smith a kivétel, de az idei deadline-kor úgy nézett ki, hogy lejárókért elpasszolható ő is, ha másért nem, úgyhogy adott esetben meg lehet tőle szabadulni, ha nagyon nem sikerülne koncentráltabb játékra bírni. Jennings évi 8 milliós bére low risk, high reward, mert bár eddigi játéka alapján még ennyit sem ér, a tehetsége alapján ennél akár sokkal többet is kaphatott volna, és ha sikerül jó irányba terelni, akkor áron alul szerezték. Ha nem sikerül ez a projekt sem, akkor sincs olyan hatalmas nagy probléma, mivel három év múlva lejár, és csak akkor kell új szerződést kötni Andre Drummonddal, akit talán a legtöbbre taksálnak jelenleg az egész keretből potenciál alapján. Emellett ott vannak Rodney Stuckey és Charlie Villanueva egyenként 8.5 millió dolláros kontraktusai, amellyel tovább erősíthető a keret év közben - mindig lesznek a ligában túlfizetett, de egyébként használható játékosok, akiket ilyen szerződésekért és draftjogokért odaadnak majd.

A keret tehetsége alapján egyértelműen a keleti legjobb nyolcban van, és ezzel alapvetően nem is kellene, hogy gondjuk legyen, de a Chicago Bulls és az Indiana Pacers is a divíziójukban van, ráadásul a másik sötét ló, a Cleveland Cavaliers is ezt az ötöst erősíti. Itt sok meccset hullajthatnak el, amivel hátrányba kerülhetnek mondjuk egy Délkeleti divízióból a PO-ba vágyó riválissal szemben. Ennél talán még komolyabb kérdés az, hogy lesz-e belőlük a rájátszásban is komolyan vehető együttes, vagy ugyanazon a szinten, az első, nagyon maximum a második körben megragadnak majd, mint Jennings és Smith volt csapatai, a Bucks és a Hawks. Ehhez pont az említett két játékosnak kellene felismerni a csapatjáték szépségeit, ezen áll vagy bukik, mire lehet képes a Pistons.

 

A Cavsnél is volt jövés-menés. Ők is edzőt váltottak, Byron Scott helyett a visszatérő Mike Brown irányítja majd az együttest. Nyáron megint mázlijuk volt, övék lett az 1/1, amivel Anthony Bennettet választották, az első körben pedig még Szergej Karaszev is "leesett" nekik. A szabadügynökök közül a legrizikósabb, Andrew Bynum landolt náluk, de megszerezték a Los Angeles Lakersnél tavaly a semmiből kiugróan jó szezont futó Earl Clarkot, és a Golden State Warriors cserehátvédjét, Jarrett Jacket is.

A külső posztokon a mélységet is sikerült javítaniuk, és tehetségesebb is lett a keret. Jacknek ugyanaz lesz a szerepe Kyrie Irving mögött, mint volt a Warriorsnél Stephen Curry mögött, leigazolása pedig nagyban megnyugtathatja a szakmai stábot és a szurkolókat is, azt ugyanis már Oaklandben is bizonyította, hogy a csere szerepkört is elfogadja, de legit kezdő tud lenni akkor, ha a gárda kezdő irányítója sérült. Irving évről-évre egyre jobb, talán nem túlzás, ha már a szupersztár kategóriába soroljuk, ebben az évben pedig jobb csapata lesz, mint korábban bármikor. Dion Waiters fejlődésével is lehet számolni, a tavalyi 1/4-es sokat dolgozott a nyáron a dobásán és azon, hogy okosabban tudja kiválasztani, mikor melyik dobásfajtára van éppen szüksége. Ez volt egyik legnagyobb gyengesége, itt és védekezésben léphet előre nagyon sokat, utóbbiban a "dífenszt" orrvérzésig gyakoroltató Brown mester is minden bizonnyal segítségére lesz.

Karaszevnek fizikailag hatalmas a lemaradása az amerikaiakkal szemben, egészen biztosan kell is rá izmot pakolni, játéka viszont nagyon nagy lehetőségeket tartogat önmagában, hiszen swingmanként akár az irányítással is meg lehet bízni, nagy fegyvere lehet ez a Cavsnek. Milest valószínűleg idén is csak a triplázása miatt tartják meg, neki hosszútávon jövője a csapatnál Waiters és Karaszev miatt valószínűleg nincs. Hármas poszton ugyanúgy Gee fog kezdeni az állandó atletizálása miatt, ahogy tavaly is, de itt Clark nagy előrelépés lehet a rotációban. Elvileg mind Clark, mind Bennett használható hármas és négyes poszton is, de azt már kijelentette Brown, hogy az újoncot nem akarják összezavarni, nem akarják, hogy mindkét poszton kelljen játszania, és inkább négyesben erőltetnék csak a következő idényben.

A palánk alatt aztán óriási kérdések merülnek fel az együttessel, leginkább a játékosok egészségi állapotával kapcsolatban. Tristan Thompson a legbiztosabb pont, az ő nem kiemelkedő, de megbízható támadójátéka, illetve kifejezetten jó védekezése alap a csapat számára. A kanadai játékos nyáron azzal került a címlapokra, hogy dobókezet váltott, és ez büntetőszázalékán azonnal meg is látszott, hiszen 61-ről nagyjából 15%-ot javított a nyári válogatott meccseken, és állítólag a tempói is valamivel magabiztosabban néznek ki. Az 1/1-es Bennett már jóval nagyobb kérdőjel, hiszen egyrészt egy komoly sérülésből tér vissza, így kezdi profi karrierjét, másrészt egyelőre az sem biztos, hogy lesz posztja a ligában, nagy meglepetés is volt az ő kiválasztása az első helyen.

Az egyetemen ugyanis négyesként kosarazott, és azon a szinten azzal a magassággal is meg tudott élni - főleg hogy egy elég jó felépítésű, nagy darab játékosról van szó. Centik alapján azonban az NBA-ben hármasnak kellene lennie, ahhoz viszont egyrészt a külső dobásán is kellene dolgoznia, másrészt lábon lassú az NBA-kiscsatárokhoz, úgyhogy komoly munka lenne vele, ha ezen a poszton szerepeltethetnék. Nem véletlen, hogy úgy döntött Mike Brown, hogy inkább négyes lesz, mert ott otthonosan érzi magát, még ha nem is biztos, hogy a nála jóval magasabb játékosok ellen képes lesz megélni a festékben vagy annak környékén. Erőcsatárként is lesz gondja, hiszen Thompson mellett egyrészt a már említett Clark is képes ezen a poszton játszani, másrészt amennyiben mindenki egészséges, Anderson Varejaónak is fognak itt helyet szorítani, ez szinte egészen biztos. De vajon lesz-e olyan, hogy mindenki egészséges?

Az említett brazil magasember kimeríti a porcelán alapfogalmát, hiszen az előző három évben összesen 81 mérkőzésen tudott pályára lépni, folyamatosan komoly sérüléseket szedett össze - tavaly még vérrögöt is diagnosztizáltak nála bokatörését követően, azelőtt a csuklója miatt hagyott ki heteket, hónapokat, úgyhogy vele kapcsolatban fölösleges azzal számolni, hogy kibír egy szezont teljes egészében... de még így is inkább rá lehet számítani, mint a gárda másik magasan jegyzett centerére, Andrew Bynumra, aki egy éve nem játszik, sőt, alig edz. Mostanában már állítólag olyan ütemben halad felépülése, ahogyan azt a Clevelandnél eltervezték, de a Sixersnél eltöltött esztendő után vele kapcsolatban csak annyit lehet kijelenteni: ott van a keretben.

Az ő felépülése komoly jelentőséggel bírna pedig a Cavaliers szezonja szempontjából. Azt el lehet mondani, hogy rajta kívül is érkezett erősítés Jack és Clark személyében, lehet bízni a tehetséges újoncokban és abban is, hogy a fiatal, feltörekvő sztárok továbbfejlődtek a nyár folyamán. Az igazi ún. difference-maker azonban Bynum lenne, és az a palánk alatti jelenlét, amit mind védekezésben, de még inkább támadásban jelenthet ő ennek a keretnek. Nem csak egy plusz opció lehetne ő, de sokkal nagyobb teret nyitna Irvingéknek, akiknek a tavalyinál jóval könnyebb dolguk lehetne a pályán akkor, ha Bynum is hadra fogható. Egyelőre csak annyi biztos, hogy Tyler Zeller bevethető, de ő nem az a kategória egyelőre, aki egy rájátszásba igyekvő gárda kezdő ötöse lehet.

Fizetésekkel, lehetőségekkel a Detroithoz hasonlóan ők is nagyon jól állnak. Alig van olyan emberük, aki nem az újoncszerződésében van. Akik nem, azok közül Clark (évi 4.5 millió) és Jack (évi 6.3 millió) látszólag annyiért van itt, amennyit ér, és amennyiért meg is éri tartani őket, a két magasember közül pedig Bynum szerződése nagyon baráti, szerződéséből már idén is csak 6 millió dollár garantált, a jövő évi 12-ből pedig simán kiléphet a Cavaliers 2014. július 10-e előtt. Varejao esetében is meg van a lehetőség az azonnali spórolásra, ő 4 millió dollárra van garantálva jövőre a 9-ből, de nála sokkal valószínűbb, hogy elcserélik, minthogy kirakják a keretből, amennyiben úgy dönt a vezetőség és a szakmai stáb, hogy nem vele képzelik a továbbiakat. Cserélni a sok jó fiatal és a két magasember "módosítható" szerződése miatt tudnak, ha akarnak, de valószínűbb, hogy megnézik, mire lehet képes ez a garnitúra.

Náluk is el kell mondani, hogy nincs könnyű csoportjuk, ugyanabban a Centralban vannak, mint a Pistons. Alapvetően Bynumon áll vagy bukik szerintem a dolog, illetve azon, mikor térhet vissza. Nagyon messze van még attól, hogy olyan formában legyen, hogy pályára küldhessék, de ha ez a dolog januárban is ugyanígy áll, akkor szerintem nem jutnak idén PO-ba, bármennyire is szimpatikus a keretük, és bármilyen jól is erősítettek a nyáron. Az is nagy kérdés, ki meddig tud egészséges maradni, mert ezzel Varejao és Bynum mellett Irvingnek is voltak gondjai profi pályafutása első két évében, és hiába van Jack személyében bármikor bevethető helyettese, azért annyira még nem mély a rotációjuk, hogy az ő pótlását meg tudják oldani.

Alapvetően nem bízom Bynum visszatérésében, de halvány esélyük még nélküle is lehet a PO-ra. Ebben az esetben szerintem a nagy keleti ötösfogat (Heat, Bulls, Pacers, Nets, Knicks) mellett megelőzi majd őket az újjáformált, de gyakorlatilag majdnem ugyanolyan játékerőt képviselő Atlanta, illetve a Detroit is. Az átalakulók közül Torontóban és Bostonban felemás a keret, mintha nem tudnák eldönteni, eredményt akarnak vagy tankolni - minden nyilatkozat ellenére az első opcióra egyik együttesnek sincs túl sok esélye -, a Milwaukee pedig meglátásom szerint nem képvisel olyan játékerőt, hogy idén közük legyen a legjobb nyolchoz. Az ebből a szempontból még érdekes Washingtont jobb csapatnak tartom a Bynum nélküli Cavsnél, de a fővárosban már akkor elkezdett feltöltődni a sérültlista, mikor még az edzőtábor sem kezdődött el. Egy szó mint száz, a center nélkül is bejuthatnak talán a PO-ba, vele együtt szerintem egészen biztosan ott lesznek idén a rájátszásban.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus