A Team USA történelme - 7. rész

Sorozatunk máris egy meglepetés dátummal, azaz 1959-cel folytatódik. Történt ugyanis, hogy újfent egy dél-amerikai ország, Chile nyerte el a 3. FIBA világbajnokság rendezési jogát, ám Santiagoban, ahol a torna döntő köre került volna megrendezésre, nem készült el az aréna, így ’58 ősze helyett a következő év januárjára halasztották el a VB-t. Ez bizony komoly bonyodalmat okozott az amerikaiaknál, mivel náluk ekkor mind az NCAA, mind pedig az AAU bajnokság javában tartott, holmi világbajnokság pedig nem boríthatta fel a menetrendjüket, így az olimpiai és világbajnoki címvédő a Fegyveres Erők csapatával képviseltették magukat a rendezvényen.

Itt bizony korántsem ért véget a kurta-furcsa történet, a csapat tagjai újsághirdetésre(!) jelentkezve kerülhettek be a bő keretbe, akiknek aztán tartottak egy válogatót. Ez ahhoz képest, hogy a Team USA eredetileg ki sem akart állni a VB-re, jelentős előrelépésnek számított. Mindezek után 1958 decemberében 24 fiatal katona gyűlt össze az Andrews Légi Erő Bázison, akik közül egy sem érte el a 195 centis magasságot(!). Ha ennyi balszerencse nem lett volna elég az amiknak, a két legjobb csapatba került játékosuk komoly sérülést szedett össze egy nappal a Chilébe indulás előtt. Az ’56-ban az olimpiai aranyérmes gárdának is oszlopos tagja, Robert Jeangerald eltörte a kezét, Eddie White ugyan szintén elutazott a válogatottal, de pályára sem léphetett.

A vezetőedző az a Charles „Buzz” Bennett lett, akiről legyen annyi elég, hogy az ember keresve se talál róla semmilyen létező információt. Segítője Ralph L. Stevenson lett, ő is a hadseregnél végzett munkája miatt részesült korábban elismerésekben. Ilyen előzmények után vágott neki a címvédő a január 16án kezdődő Világbajnokságnak, első körben egy négyes csoportba sorolták őket Formosa (ma Thaiföld), Argentína és az Egyesült Arab Köztársaság (ma Egyiptom) társaságában. A tornára 13 csapat kapott meghívást, a Szovjetunió első ilyen versenyén vett részt. A házigazda nem kapott helyet egyik négyesbe sem, hanem automatikusan a döntő körbe került.

Az amerikai kosárlabdázás erősségét jól mutatva ezzel a „válogatottal” is veretlenül tudták le csoportjukat. Első ellenfelük mindjárt az 50-es VB-t megnyerő Argentína volt, akiket 87 – 73-ra vertek meg, érdekesség, hogy a mérkőzés jegyzőkönyve máig sehol nincs nyilvántartva. A következő akadályt Formosa jelentette, de rajtuk is sikerült túllépni, kicsit szorosabb összecsapáson, 83 – 71 arányban. A harmadik találkozón az Egyesült Arab Köztársaság felett arattak kiütéses, 103 – 58-as diadalt, ezen meccs jegyzőkönyve is ismeretlen maradt az utókor számára. Kisebb meglepetésre csoportgyőztesként jutottak tovább a végső helyezéseket körmérkőzéses rendszerben eldöntő hetesbe.

Itt már élesedett a helyzet a Team USA számára. A fővárosban folytatott versengésben  - szabad ég alatt játszva - az első ellenfél, Bulgária vezetett is ellenük a szünetben 27 – 26-ra, ám a jobb fizikai állapotban lévő „hadsereg” a maga javára fordította a derbit, a 20 pontig jutó Dick Welsh és az őt 19-cel követő Jerry Vayda vezetésével 63 – 58-ra nyertek. Puerto Rico ellen hasonló volt a felállás, félidőben 35 – 25-ös közép-amerikai vezetést mutatott az eredményjelző, ám Vayda 17 pontjának köszönhetően feljött a címvédő, Bob Hodges pedig 45 másodperccel a lefújás előtt bedobta a győztes kosarat egy ziccer formájában, kialakítva az 54 - 53-as végeredményt. Ezek után Formosa csapatával kellett – az eseményen már második alkalommal – farkasszemet nézniük. Itt is megküzdöttek az első félidő „átkával”, csupán egy pontos előnnyel vonulhattak pihenőre, aztán viszont bedarálták az ázsiaiakat Hodges és Welsh 22-22 pontjával, végül 85 – 69 arányban bizonyultak jobbnak az ellennél.

Innentől kezdve gyakorlatilag az érmekért küzdöttek, de a szovjetek túl nagy falatnak bizonyultak az erősen tartalékos amerikaiak számára. 30 ezer néző előtt 20 – 5-ös kezdés után, 25 – 14-es első félidőt követően 62 – 37-es zakóval fejezték be a parázs összecsapást, a Szovjetuniónak először sikerült nemzetközi versenyen két vállra fektetnie őket.

Utolsó előtti ellenfelük a házigazda Chile volt, akik ellen megint megszenvedték az első félidőt, 34 – 32-es lemaradás után a törött kezű Jeangerald-ot is bevető(!!!) USA végül át tudta venni az irányítást és 64 – 55-re hozták a mérkőzést, legjobbjaik az egyaránt 19 egységig jutó Hodges és Welsh voltak.

Ekkor újabb fordulat következett, igaz nem a pályán, hanem a zöldasztalnál, a szovjetek hiába álltak 5 -0-ás mérleggel, politikai okokból nem voltak hajlandóak kiállni Formosa ellen, ahogy Bulgária sem, mindkét európai csapat a csoport végére lett sorolva, az ázsiaiak pedig megkapták a két W-t. Ennek következtében az a fura helyzet állt elő, hogy január 31-én a Brazília elleni utolsó VB meccsükön az aranyéremért játszhattak az amik. Igen ám, de az addig szintén egy vereséggel álló dél-amerikaiak visszavágtak 5 évvel korábbi, a döntőben elszenvedett kudarcukért és 10 – 2-es Team USA vezetés után a maguk javára tudták fordítani a döntőnek beillő találkozót, félidőben már náluk volt az előny (40 – 37), végül 81 – 67-re győzedelmeskedtek. Pedig a Fegyveres Erők mindent bevetettek, Welsh 22 pontjának segítségével egy pont is volt közte 48 – 47-nél, ám ekkor egy 12 – 2-es rohammal letarolták őket a brazilok.

Összességében így is elégedettek lehetnek az amerikaiak, ezüstéremmel térhettek haza, a világbajnok brazilok mellett a rendező Chile fért fel a dobogóra. Jövő héten a következő évi nyári Olimpia eseményeivel folytatjuk!

Forrás: nba.blog.nepsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus