A Team USA történelme 2. rész
Olimpia – 1948 – London
Miután az első, 1936-os nyári játékok kosártornáját végtelenül simán nyerte az amerikai csapat, a világháború miatt 12 évet kellett várni a következő megmérettetésre. A játékok helyszíne London, ahol talán minden idők legnagyobb fórjával indulhattak a nem európai csapatok, lévén, hogy a háborús helyzet miatt nem igazán tudták fejleszteni a játékukat, ez pedig egy ilyen feltörekvő sportág esetében borzasztó nagy hátrányt jelenthetett.
Az első részben már kifejtettük, hogyan és milyen módszerrel szedték össze a Team USA tagjait, illetve vezetőit. A folyamat mai szemmel teljesen egyedinek tűnhet, viszont a XX. század közepén hatékonynak bizonyult. Ennek megfelelően az Amerikai Olimpiai Kosárlabda Bizottság a ’36-ossal megegyezően 13 tagból állt és ezúttal is az ő kezükben volt a csapat összetételének joga. Viszont maga a válogató torna már más lebonyolításban zajlott, mint 12 évvel korábban, ezúttal 8 csapatot hívtak meg, akik torna rendszerben küzdhettek meg egymással, játékosaik pedig a válogatottba kerülésért. (Közbevethetjük, hogy ekkor már egy éve ment az NBA jogelődje a BAA, viszont az olimpia szellemében csak amatőr státuszú játékosokból válogathattak az arra illetékesek.) Így az AAU bajnoksága három, az NCAA kettő, az NIT (Nemzeti Meghívásos Bajnokság), a NAIB (Nemzeti Főiskolák közötti Kosárlabda Szövetség) és a YMCA egy – egy csapattal képviseltette magát a viadalon.
A torna döntőjét az AAU bajnok Phillips 66ers játszotta az NCAA bajnok Kentucky Egyetem csapatával, amit a 66ers nyert meg 53 – 49 arányban. A Team USA főedzője Omar „Bud” Browning lett, aki „civilben” az AAU bajnok edzője volt akkoriban. Jegyezzük is meg gyorsan, a jó öreg Bud tudta, hogyan is kell győzni, ’48-ban csapata már zsinórban az ötödik AAU bajnokságot nyerte meg, ráadásul még ’62-ben és ’63-ban is bajnok lett a 66ers-szel. Ezen sikereknek köszönhetően az AAU történelmének legsikeresebb edzője volt. Az Olimpiára készülő csapatnál a Kentucky Egyetem edzője lett a segítője, név szerint Adolph Rupp, aki egy igazi edzőlegenda volt, 4 NCAA bajnoki címhez vezette el a Kentucky-t, tagja a Kosárlabda Halhatatlanok Csarnokának. Elmondhatjuk tehát, hogy igen veretes edzőpáros volt az övék.
A két szaktekintély sokáig törte a fejét, hogy hogyan is álljon fel a válogatott, mivel mindketten úgy gondolták, saját játékosaik alkotják a legjobb egységet a pályán,végül Skóciában, egy az Olimpiára ráhangoló túra során fogant meg az ötlet, a beválasztott 5-5 66ers és Kentucky játékos sorcserével váltsa egymást a mérkőzéseken. A maradék négy nevezhető játékosoknak pedig csak abszolút epizódszerepeket szántak.
Jöhetett a nagy torna, a férfi kosárlabda történetének második Olimpiája. A lebonyolításról dióhéjban annyit, hogy szinte mindenben megváltozott a berlini játékokhoz képest. Első és legfontosabb, hogy a mérkőzéseket már fedett pályákon játszották, illetve a játék egy korábbi szabályváltoztatásnak köszönhetően (kosár után nem középkezdés jött, hanem a kosarat kapó csapat hozhatta a labdát, alapvonali bedobással) jelentősen felgyorsult. A tornára a csapatok egyaránt 14 játékost nevezhettek és mindegyikőjüket pályára is küldhette edzője az adott mérkőzésen. Ezúttal is 23 csapatos volt a torna, de most nem párokba sorsolták, hanem 6 csapatos csoportokra osztották azokat. Körmérkőzéses rendszerben dőlt el a továbbjutás sorsa, mindenki egyszer játszott a csoportellenfeleivel és az így kialakult végeredmény alapján a csoportok első két helyezettje lépett tovább a negyeddöntőkbe, a többiek pedig a helyosztókkal folytatták.
A címvédő nem a legkönnyebb sorsolást kapta, mivelhogy az igen erős csapatoknak számító Csehszlovákia és Argentína is a „C” jelű hatosba kerültek.
Az első ellenfél a Svájc válogatottja volt, akiket gyakorlatilag megszégyenítettek az amerikaiak. 86 – 21-re nyertek, legjobbjuk a 19 pontot dobó Alex Groza lett, aki egyébként a Kentucky Egyetem csapatából lett beválogatva, mint az NCAA akkor legnagyobb sztárja. A center az egész torna legjobb dobója lett a végelszámolásánál. Csak említésképp, később az NBA-be került és ott rendkívül ponterős játékossá érett. Visszatérve a meccshez, az edzőpáros itt még szigorúan tartotta magát a cserélési metódushoz, láthatóan működött is az elképzelésük.
A következő csoportellenfél Csehszlovákia volt, akik szintén nem voltak képesek komoly ellenállást kifejteni, 53 – 28-cas győzelmük alkalmával senki sem nyújtott kiemelkedőt, a cserélése stratégia most sem változott.
Nem volt ez igaz az Argentínok elleni parázs derbire, ahol óriási meglepetésre a Dél-Amerikaiak három perccel a vége előtt 55-55-ös döntetlenre álltak a favorit ellen, de ekkor a Kentucky-s Kenneth Rollins elsüllyesztett egy kulcsfontosságú büntetőt, majd a Baylor Egyetem ifjonca, a 21 éves Jack Robinson dobta be a győzelmet megpecsételő kettest. 59 – 57 es végeredménnyel megmaradt az USA veretlensége, viszont az edzői taktikát borítani kellett faultproblémák miatt, így „vegyes” csapattal voltak kénytelenek tovább harcolni a meccs végjátékában az amik.
Egyiptom ellen vívták meg Groza-ék a következő derbijüket, de az afrikaiak nem voltak velük egy súlycsoportban, a Kentucky játékos, Wallace Jones 12 pontjával vezette 66 – 28-cas győzelemre az övéit.
Peru volt az utolsó csoportellenfelük, őket 61 – 33 arányban intézték el. Irány a negyeddöntő!
Itt a Dél-Amerika bajnok Uruguay került az útjukba, de ennek is kiütéses győzelem lett a vége, 63 – 28 arányban bizonyultak jobbnak a délieknél. A találkozó legjobb dobója a 66ers játékosa, Robert Kurland lett a maga 19 pontjával.
Az elődöntőben az „ősi rivális” Mexikóval néztek farkasszemet, de a meglepetés ezúttal is elmaradt, 71 – 40-es, közönségszórakoztató meccsen nyertek Browningék, a találkozó hőse a 19-ig jutó center, Groza volt. Újra döntőben tehát az USA!
Ha már ott voltak, igyekezték emlékezetessé tenni a napot. Ez sikerült is, hiszen a némi meglepetésre döntőbe jutó Franciák hatalmas verést kaptak tőlük. Így tehát augusztus 13-án a 65 – 21-es döntőbeli sikert arató amerikaiak nyakába akasztották a legfényesebb medálokat. A döntő krónikájához tartozik, hogy Browning edző az 5 66ers-es játékosával kezdte a meccset, de miután azok nem túl hatékonyan tüzeltek, egyesével kezdte cserélgetni a játékosokat, melynek 28 – 9-ces félidei vezetés lett a gyümölcse. A döntő legjobbjai az egyaránt 11 pontig jutó Groza és a new yorki Raymond Lumpp lettek. Ezzel a sikerrel továbbra is folytatódott az USA veretlenségi sorozata és nem sok veszély fenyegette őket, hogy akár bárki is elveheti tőlük ezt a címet a következő nagyversenyen. Viszont erről csak a következő részben, amiben majd szintén sok érdekességgel találkozhatunk.