All-Time csapatok - Pacific

A korábbi részeket az alábbi linkeken érhetitek el!
A keleti divíziók: Central, Atlantic, Southeast
A nyugati divíziók: Northwest, Southwest

Golden State Warriors

Steph Curry, Chris Mullin, Rick Barry, Nate Thurmond, Wilt Chamberlain
Tim Hardaway, Latrell Sprewell, Jamaal Wilkes, Paul Arizin, Neil Johnston

Vezetőedző: Al Attles

A kezdőből két embert nem nagyon kell magyarázni, hiszen Rick Barry minden idők egyik legjobb kiscsatára és shootere, Wilt Chamberlain pedig a történelem egyik legjobb centere - utóbbi statjait érdemes azért kicsit ízlelgetni: öt és fél szezon alatt 41.5 pont, 25.1 pattanó... Shooterekkel nem áll rosszul a Warriors, ugyanis nálam bekerült Chris Mullin annak ellenére is, hogy csak első két évében játszott dobóhátvédet, utána kiscsatár volt. Ötször volt All-Star, kétszer az All-NBA második, 1-1 alkalommal pedig a harmadik és az első tagja, valamint ott volt a Dream Teamben. Steph Curry szerintem minden idők legjobb kinti dobója, illetve a kérdés csak annyi, hogy elég hosszú ideig játszik-e ehhez - emellett Chamberlaint leszámítva a gárda egyetlen MVP-je. Nate Thurmond hétszer volt All-Star, a kor egyik legjobban védekező centere volt éppen Chamberlain cseréjét követően (2 All-Defensive első és 3 második csapattagság), valamint a liga történetének egyik legjobb pattanózója (17.4 pont, 16.9 pattanó 11 Warriorsnél töltött idényében).

A legnagyobb kimaradó Neil Johnston, aki szerintem ízlés kérdése és be is kerülhet Thurmond helyén akár. Ő az 50-es évek közepének (egyik) legjobb centere volt, 6-szor volt All-Star, háromszor pontkirály, egyszer pattanókirály, háromszor övé volt a legjobb mezőnyszázalék, négy All-NBA első csapattagsága van és egy második, az 1956-os bajnokcsapatnak pedig ő volt az egyik vezére (19.4 pont, 11.3 pattanó). Ugyanebben a korban volt Paul Arizin kétszeres pontkirály, háromszor az All-NBA első és egyszer a második csapat tagja (10 idény, 22.8 pont, 8.6 pattanó). Tim Hardaway-t nem nagyon kell bemutatni, pár napja ünnepelte 49. születésnapját és a Run TMC korszak másik nagy alakja volt Mullin mellett (19.8 pont, 9.3 pattanó, 3 All-Star tagság). Latrell Sprewell pont az őt követő időszak húzóembere volt, volt háromszor All-Star, megfojtott egy edzőt, 1993/94-ben pedig az All-Defensive második csapat mellett az All-NBA első ötösben is helyet kapott (20.1 pont, 4.7 gólpassz, 4.3 pattanó). Jamaal Wilkest nem innen, hanem a Lakersből ismerjük igazán, de pályafutása első három idényét itt húzta le, az Év Újonca díj és az ekkor megnyert bajnoki cím mellett pedig két All-Defensive második csapattagság is jutott neki (16.5 pont, 8.2 pattanó).

Al Attlesszel egy bajnoki címet nyert a gárda, emellett két főcsoportdöntőt is játszottak, 10 teljes, illetve 2 "félidényen" keresztül irányította a klubot - hasonló eredménysort csak Edward Gottlieb tudott felmutatni, az első BAA szezont megnyerő Warriors vezetőedzője, aki 9 évig húzta a csapatnál, pont az 1955/56-os idény előtt vette át tőle a stafétabotot George Senesky, a következő bajnoki címet nyerő gárda vezetőedzője.

Kimaradók: Joe Barry Carroll, Baron Davis, World B. Free, Tom Gola, Jack George, Antawn Jamison, Bernard King, Andre Iguodala, Sarunas Marciulionis, Jerry Lucas, John Lucas, Robert Parish, Sleepy Floyd, Jason Richardson, Purvis Short, Mitch Richmond, Klay Thompson.

 

Los Angeles Clippers

Chris Paul, Ron Harper, Randy Smith, Blake Griffin, Bob McAdoo
Norm Nixon, World B. Free, Marques Johnson, Bob Kaufmann, Elton Brand

Vezetőedző: Doc Rivers

A Clippers nem volt egyszerű eset, mivel mindenki nagyon gyorsan távozott általában a csapattól. Chris Paul (18.6 pont, 9.9 gólpassz, 2.3 szerzett labda) és Blake Griffin (21.5 pont, 9.7 pattanó, 4.0 gólpassz) ezzel meg is nyerték a hangszórót, hiszen a franchise történetének legtöbbre hivatott keretének vezérei - előbbi négy, utóbbi ötször volt már All-Star Clippers-mezben, Paul ráadásul két gólpasszkirályi címet nyert a csapatnak, háromszor pedig övé volt a legjobb átlag szerzett labdában is. Bob McAdoo még a Buffalo Bravesnél húzott le négy és fél szezont és volt háromszor pontkirály többek között (28.2 pont, 12.7 pattanó, 2.4 blokk). Randy Smith a 9 évével gyakorlatilag kuriózum, ő tartja a klubrekordot játszott meccsben, percben, dobott pontban, szerzett labdában és gólpasszban is, kétszer volt All-Star, egyszer pedig MVP is a főmeccsen. Ron Harper itt még clevelandi, sokoldalú énjét hozta (19.3 pont, 5.5 pattanó, 4.8 gólpassz, 2.0 szerzett labda), aztán később begyűjtött 5 bajnoki címet - összkarrierjével került be nálam lényegében az első ötösbe.

Norm Nixon még a Lakersben volt kétszer is bajnok a 80-as évek elején, majd érte kapták meg az aranysárga-lilák többek között Byron Scottot. Nagyon jó irányító volt saját korában, egyszer innen is volt All-Star (14.6 pont, 9.0 gólpassz). World B. Free összesen két évet húzott le itt, de abból egyszer elvitték az All-Star gálára és mindkétszer a pontlista második helyén végzett George Gervin mögött (29.4 pont, 4.3 gólpassz, 3.7 pattanó). Marques Johnson Milwaukee-ban volt igazán nagy sztár, de itt töltött három évében is volt egyszer All-Star és 18.3 pont mellett 5.6 pattanót, valamint 3.6 gólpasszt átlagolt - Harper mellett nála is sokat nyomott a latba az összkarrier, a Bucksnál volt All-NBA első és kétszer második csapat tagja is amellett, hogy itt sem volt rossz. Bob Kauffman az 1970-es "franchise-nyitás" után volt meghatározó ember, háromszor volt All-Star az első három évében, ebben az időszakban pedig 19.0 pont, 10.7 pattanó és 4.5 gólpassz voltak a mutatói. Elton Brand a 2000-es évek elején húzóember volt itt, kétszer volt All-Star és egyszer az All-NBA második csapat tagja (20.3 pont, 10.3 pattanó).

Rivers két év alatt két második kört tud felmutatni, ami soknak nem számít, de a klub történetében mégis. Vele egyedül Dr. Jack Ramsay tudja felvenni a versenyt három második körével, de az ő korában, a 70-es évek elején még csak két nyert meccsig ment az első kör. Mindketten voltak bajnokok, de egyikük sem a Clippersszel, mindketten vittek véghez nagy dolgokat - Rivers Orlandóban a semmiből vitt rájátszásba egy csapatot, Bostonban hosszú böjt után hozott bajnoki címet, Ramsay pedig a Blazers egyetlen gyűrűjéhez segítette hozzá a franchise-t -, úgyhogy szerintem ízlés kérdése, ki kit választ.

Kimaradók: Marcus Camby, Sam Cassell, Tom Chambers, Terry Cummings, Jamal Crawford, Baron Davis, Eric Gordon, Danny Manning, Adrian Dantley, Lamar Odom, Swen Nater, Cuttino Mobley, Charles Smith, DeAndre Jordan, Elmore Smith, Bill Walton.

 

Phoenix Suns

Steve Nash, Dennis Johnson, Walter Davis, Charles Barkley, Amare Stoudemire
Kevin Johnson, Jason Kidd, Paul Westphal, Connie Hawkins, Shawn Marion

Vezetőedző: John MacLeod

Steve Nash, illetve Charles Barkley helye volt megkérdőjelezhetetlen, hiszen ők ketten nyertek a franchise történetében MVP-címet. Dennis Johnsont nem innen ismerjük (korábban volt Seattle-ben döntő MVP, később a Bostonnal még kétszer bajnok), de itt töltött három idényéből kétszer All-Star volt, mindháromszor az All-Defensive első csapat tagja lett és egyszer az All-NBA első ötösbe is beválasztották minden idők egyik legsokoldalúbb játékosát (17.5 pont, 4.7 pattanó, 4.4 gólpassz). Walter Davis a franchise történetének legtöbb pontját jegyzi jelenleg (15.666), hatszor volt All-Star, kétszer pedig az All-NBA második csapatában is helyet kapott (20.5 pont 11 idény alatt). Amare Stoudemire a 2000-es években 8 év alatt 5 All-Star gáláig vitte, háromszor az All-NBA második csapatába választották, egyszer pedig az első ötösben is helyet kapott (21.4 pont, 8.9 pattanó).

A padról Kevin Johnson a 90-es évek legendája, volt a legtöbbet fejlődött játékos, négyszer All-NBA második csapat tagja, egyszer a harmadiké és a 93-as döntős csapat vezére Barkley mellett. Jason Kiddet nem nagyon kell bemutatni, itt töltött négy és fél évében háromszor volt gólpasszkirály, háromszor az All-NBA első csapat tagja és kétszer az All-Defensive első, egyszer pedig a második ötösben is helyet kapott (14.4 pont, 9.7 gólpassz, 6.4 pattanó) - ennek ellenére Nash-t nem veri nálam, ha valaki nem feltétlenül akarja tartani a szerkezetet, akkor Johnson helyére be lehet rakni a kezdőbe is. Paul Westphal fénykorát élte itt a 70-es évek második felében, 5 idényében 4-szer volt All-Star, háromszor az All-NBA első, egyszer pedig a második csapat tagja (20.6 pont, 5.2 gólpassz) - meg se közelítette ezt a szintet se előtte, se utána. Shawn Marion játszott percben, pattanóban és szerzett labdában is második a franchise-listán Alvan Adams mögött, négyszer volt All-Star 8 és fél idénye alatt és kétszer az All-NBA harmadik ötösének tagja (18.4 pont, 10.0 pattanó, 1.9 szerzett labda, 1.4 blokk). Connie Hawkins 4 és fél idénye alatt 4-szer volt All-Star, egyszer pedig az All-NBA első csapatában is helyet kapott (20.5 pont. 9.0 pattanó, 4.3 gólpassz).

Az edzőknél nem volt egyszerű a választás, többen is elértek több főcsoportdöntőt, ketten döntőt is, így maradt John Macleod, aki messze a leghosszabb ideig irányította a gárdát, 1973-tól egészen 1987-ig, volt egy elveszített fináléja (Paul Westphalnak volt még rajta kívül ilyenje) és két elveszített főcsoportdöntője.

Kimardók: Alvan Adams, Cedric Ceballos, Eddie Johnson, Gail Goodrich, Stephon Marbury, Danny Manning, Larry Nance, Shaquille O'Neal, Truck Robinson, Jason Richardson, Clifford Robinson, Charlie Scott, Dan Majerle, Connie Hawkins, Dick Van Arsdale.

A kimaradóknál nagy nevek vannak, például Gail Goodrich, aki itt lett 20 pont fölötti játékos, majd később az 1972-es bajnok Lakers tagja, Larry Nance, aki a franchise történetének legjobb blokkolója, Dan Majerle, aki közönségkedvenc volt, többszörös All-Star és All-Defensive csapattag, vagy az a Tom Chambers, aki 5 idényen keresztül szolgálta a Sunst, 3-szor volt All-Star és kétszer az All-NBA második csapatba választották - utóbbi kettő kívánkozna leginkább a listára, Marion vagy Hawkins helyett be is lehet tenni talán őket, de nálam ők az "áldozatai" annak, hogy csak 10 fős a keret. 

 

Sacramento Kings

Oscar Robertson, Mitch Richmond, Jack Twyman, Jerry Lucas, Maurice Stokes
Tiny Archibald, Otis Birdsong, Peja Sztojakovics, Chris Webber, Wayne Embry

Vezetőedző: Les Harrison

A Kings történelmi 10-esénél elég erősen el kell rugaszkodni a sacramentói korszaktól, hiszen ez a csapat volt a Rochester, majd a Cincinnati Royas, később a Kansas City Kings. Így gyakorlatilag nem kell magyarázni minden idők egyik legdominánsabb irányítóját, Oscar Robertsont (29.3 pont, 10.3 gólpassz, 8.5 pattanó). Jerry Lucas vele egy korban, a 60-as években volt 6-szoros All-Star, háromszoros All-NBA első és kétszeres második csapattag (19.6 pont, 19.1 pattanó). Jack Twyman az 50-es évek közepétől a 60-as évek közepéig játszott a gárdánál, és amellett, hogy a legjobb csapattárs díját róla nevezték el, hatszoros All-Star volt és kétszer az All-NBA második ötösében kapott helyet (19.2 pont, 6.6 pattanó). Mitch Richmond a 90-es évek közepén pályafutása csúcsán volt a Kingsben, az akkori csapat szinte egyetlen üde színfoltja volt - hét idény alatt 6-szor hívták meg az All-Star gálára, három All-NBA második csapattagsága van és kétszer a harmadik ötösbe választották (23.3 pont). Maurice Stokes pedig úgy is helyet kapott nálam a kezdőben, hogy összesen 3 szezont húzott le, mielőtt lebénult volna - ő a Twyman-Stokes díj másik szereplője -, mindháromszor All-Star volt és mindhárom idényben ott volt az All-NBA második csapatban (16.4 pont, 17.3 pattanó, 5.3 gólpassz).

A padon Nate Tiny Archibald hat év alatt háromszor volt All-Star, háromszor választották az All-NBA első csapatba és egyszer a másodikba, és az egyetlen játékos a liga történetében, aki egyszerre volt pont- és gólpasszkirály (25.2 pont, 8.1 gólpassz) - Oscar Robertsont így sem nyomhatta le. Otis Birdsong pályafutása első négy évét húzta le itt, háromszoros All-Star volt ez idő alatt, egyszer pedig az All-NBA második ötösében is helyet kapott (21.2 pont). Peja Sztojakovics a liga történetének egyik legjobb kinti dobója, aki háromszor volt innen All-Star, egyszer a pontlista második helyén végzett, egyszer pedig az All-NBA második ötösében kapott helyet (18.3 pont, 5.0 pattanó, 1070 tripla 39.8%-kal). Chris Webber ugyanebben a korszakban, az ezredfordulón volt 4-szer All-Star hat és fél év alatt, befért egyszer az All-NBA első ötösébe is, háromszor a második, egyszer pedig a harmadik csapatban kapott helyet (23.5 pont, 10.6 pattanó, 4.8 gólpassz) - ő egyébként Stokes helyére be is kerülhet a kezdőbe a jóval hosszabb karrierje miatt. Wayne Embry pedig Stokes kiesése után volt a Royals centere, 8 év alat 5-ször volt All-Star (14.1 pont, 10.4 pattanó).

Az edzőknél mindenki Rick Adelmanról ismeri a gárdát, hiszen a 2000-es évek elején az ő vezetésével voltak a liga egyik leglátványosabban játszó csapata, nyert azonban a franchise bajnoki címet is, még 1951-ben - a gárda első vezetője, Les Harrison hét évig irányította az együttest és a győzelem mellett három bukott nyugati döntője is volt a Rochesternek, állandó rájátszásrésztvevők voltak. 

Kimaradók: Danny Ainge, Mike Bibby, Jason Williams, Ron Boone, Jack Coleman, DeMarcus Cousins, Bob Davies, Connie Dierking, Larry Drew, Phil Ford, Eddie Johnson, Sam Lacey, Kevin Martin, Brad Miller, Arnie Risen, Vlade Divac, Otis Thorpe, Scott Wedman, Metta World Peace, Wayman Tisdale, Tom Van Arsdale, Norm Van Lier.

 

Los Angeles Lakers

Magic Johnson, Kobe Bryant, Elgin Baylor, Shaquille O'Neal, Kareem Abdul-Jabbar
Jerry West, Michael Cooper, James Worthy, George Mikan, Wilt Chamberlain

Vezetőedző: Pat Riley

A Lakersnél Pat Riley, Magic Johnson és Kareem Abdul-Jabbar helye volt a legbiztosabb a Showtime-korszak vezéreiként - Magic egyébként is minden idők legjobb irányítója, Abdul-Jabbar pedig a pontlista első helyezettje. Elgin Baylor a liga történetének egyik legjobb hármasa volt, 11-szer volt All-Star és 10-szer az All-NBA első csapatának tagja (27.4 pont, 13.5 pattanó, 4.3 gólpassz). Kobe-t nem kell bemutatni, de azt el tudom fogadni, ha valaki a logót, Westet mindenképpen be akarja paszírozni az All-Time ötösbe. Valamivel jobbak is a statisztikái (27.0 pont, 6.7 gólpassz, 5.8 pattanó), mint Bryantnek (25.4 pont, 4.8 gólpassz, 5.3 pattanó), ő is volt egyszer pontkirály, ahogy kétszer Kobe, ő is szinte végig All-NBA és miután bevezették, All-Defensive első csapattag volt. Az egyik az utóbbi 20 év, leginkább a 2000-es évek, a másik pedig a 60-as évek ikonja, szóval túl sok különbséget nem igazán lehet tenni, Bryantnek az 5 gyűrűvel azért szerencséje is volt, West pedig úgy volt Finals MVP, hogy nem is az ő csapata nyert - egyetlen emberként sikerült ez neki.

A padon Michael Cooper talán meglepő lehet (8.9 pont, 4.2 gólpassz, 3.2 pattanó), de a Showtime Lakers kulcsjátékosa volt védekezésével, 8-szor volt All-Defensive első vagy második csapat tagja, egyszer pedig az Év Védője díjat is elnyerte. James Worthy ugyanez a korszak, 7-szeres All-Star, volt kétszer az All-NBA harmadik csapatában, a rájátszásokban pedig rendre emelni tudott a szinten, Magic és Kareem mellett döntő MVP is tudott lenni 1988-ban (17.6 pont, 5.1 pattanó, 3.0 gólpassz). A magasemberek aztán egy külön téma. KAJ-ról már írtam, hogy szerintem kérdés nélkül helye van az első ötösben, de a többiek szerintem teljesen random kerülhetnek akár az első, akár a második ötösbe.

George Mikan 7 évet játszott a franchise-nál még a liga alapítását követően, négyszer All-Star volt, háromszor pontkirály és kétszer pattanókirály (23.1 pont, 13.4 pattanó), öt bajnoki címet szerzett még a Minneapolis Lakersnek, és akkor még nem volt Finals MVP díj - mind az ötször ő nyerte volna egyébként, mint csapata egyértelműen legjobb játékosa. 7 idényéből 6-szor volt All-BAA vagy All-NBA első csapattag, szabályokat változtattak miatta - legalább akkora hatása volt a Lakersre és az egész kosárlabdára, mint bárki másnak a csapat történetében. Wilt Chamberlain minden idők talán legdominánsabb egyéni játékosa volt (Michael Jordan mellett), de nem ebből a korszakból ismerjük igazán. Statisztikái visszaestek a korábbiakhoz képest, ám így is 17.7 pontot, 19.2 pattanót és 4.3 gólpasszt átlagolt, és úgy dobott csak ennyi pontot, hogy 5 évből 4-szer övé volt a legjobb mezőnyszázalék. Védekezésben szintet lépett - volt két All-Defensive első csapatba jelölése -, és a Lakerst 5 idényből 4-szer a döntőbe vezette. Ebből ugyan csak egyet nyertek meg, de akkor ő lett a döntő MVP.

Őszintén szólva nagy baromságnak tűnt Shaq kijelentése, mikor saját magát berakta az All-Time Lakers ötösbe, de összességében nézve végül nálam is bekerült. 8 év alatt 7 alkalommal volt All-Star, egyszer volt pontkirály, hatszor az All-NBA első, egyszer pedig a második csapat tagja lett, 3 alkalommal pedig All-Defensive második csapatba választották, volt alapszakasz és háromszor döntő MVP is. Bár ebből egyet nagyon zárójelben kell kezelni (a 2002-es nyugati főcsoportdöntő még hosszú idei a liga szégyenfoltja marad, így az a bajnoki cím és Finals MVP trófea is csillagos kicsit), így is a korszak (egyik) legmeghatározóbb alakja volt, akit támadásban nem nagyon lehetett megállítani. Mivel ő pályafutása csúcsát itt töltötte (27.2 pont ,12.5 pattanó, 2.8 blokk), ezért lett ő nálam végül Top5 Laker (így már csak Derrick Rose és Horace Grant helyét kellene megmagyaráznia a Bullsnál...), azt is hozzá kell azonban tenni, hogy bőven van indok akár Mikan (sportágra gyakorolt hatás, eredmények), akár Chamberlain első csapatba tételére is (összkarrier), eléggé szimpátia kérdés szerintem.

Kimaradók: Cedric Ceballos, Derek Fisher, Happy Hairston, Robert Horry, Eddie Jones, Rudy LaRusso, Clyde Lovelette, Slater Martin, Vern Mikkelsen, Norm Nixon, Jim Pollard, Lamar Odom, Byron Scott, Frank Selvy, Nick Van Exel, Pau Gasol.

Ha valaki nagyon tartani akarja a szerkezetet, akkor Pau Gasol négyes poszton helyet kaphat a második ötösben mondjuk, de a spanyol akármekkora tanár is volt sokáig a Lakersnél, meg sem közelítette azt az impactet, amit a négy nálam bekerülő magasember, ezért hiába center mind a négy játékos, egyik helyére sem tudtam berakni.