Az egyetlen nő, akit az NBA draftolt

Pontosan 37 évvel ezelőtt draftolták az egyetlen nőt, akit valaha hivatalosan NBA csapat kiválasztott egy játékosbörzén. Lusia Harris történetére tekintünk most vissza.

Harris a Delta State Egyetemen lett híres játékos, ahol 1974-től 1977-ig játszott. Első évében 16-2-es mérlegük ellenére sem jutottak be az országos tornára, a következő három idényben azonban bajnoki címet nyertek. A 190 centis center mindhárom idényben All-American lett, mindháromszor ő lett az országos torna legértékesebb játékosa, négy éves pályafutását pedig 25.9 pontos és 14.5 pattanós átlagokkal, valamint 64%-os mezőnymutatóval fejezte be.

A válogatottban is szerepelt az 1975-ös világbajnokságon, illetve az 1976-os olimpián, bár ekkor az amerikai női válogatott még messze nem jelentett akkora erőt, mint a későbbiekben - előbbi világversenyen 8., utóbbin pedig második helyen végeztek. Harris az első és egyetlen hivatalosan draftolt női NBA játékos címe mellett még egy dologról híres: a montreáli olimpián volt először ott sportágként a női kosárlabda, a torna első kosarát pedig ő dobta Japán ellen.

1977-ben végzett, és a draft hetedik körének 137. helyén vitte el a New Orleans Jazz - a rosszmájúak szerint nem is csoda, hogy két évvel később, 1979-ben már Utah-ban kezdte meg a franchise az idényt. Soha nem lépett pályára a ligában, a hírek szerint nem is nagyon akart a férfiak között kosarazni, nem is jelent meg a Jazz próbaedzésén - mint később kiderült, terhes lett, ezért nem ment el New Orleansba. A kor viszonyait jól mutatja, hogy egy riporter Mississippiben közölte a hírt Harrisszel a draftot követően, hogy elkelt az NBA játékosbörzéjén, a nő pedig teljesen le volt döbbenve, hogy egy férfi csapat választotta ki.

A Jazz természetesen csak a figyelem felkeltése miatt draftolta a 190 centis centert, ám Frank Layden, aki Jerry Sloan előtt, 1981-től kezdve nagyjából 7 évig - 6 teljes szezon és két csonka - irányította a csapatot, félig viccesen azt nyilatkozta később, hogy Harris jobb játékos volt, mint bárki az akkori New Orleans-i keretből, leszámítva persze a legendát, Pistol Pete Maravich-et. Még inkább bemutatja, hogy akkoriban azért még messze volt a mai profizmustól a liga, hogy a Jazz bizonyos vezetői komolyan abban gondolkodtak, hogy mivel Harris terhes volt, ezért az ő meg sem született fiának játékjoga is náluk van, Layden például azt nyilatkozta, hogy két embert draftoltak egy pickkel.

Harris 1979/80-ban játszott a Houston Angelsnél, a Women's Professional Basketball League-ban, de profiként ennyi volt pályafutása. A Delta State Egyetemen mesterképzést végzett tanítóként. Középiskolai tanárként és edzőként dolgozott később.

A mai ligában már elképzelhetetlen, hogy egy nő sikeres tudjon lenni, a két nem között akkora a szakadék - mind izomtömegben, mind atletizmusban, mind sebességben, mind játéktudásban. Hogy Harrisnek mekkora akadályokat kellett volna leküzdenie, hogy az NBA-ben szerepelhessen, arról maximum sejtésünk lehet - bár 190 centivel akkoriban sem sok sót ehetett meg valaki ötös poszton -, akkoriban a liga sokkal kevésbé volt szabályozott, ennek megfelelően az utcai kosárlabdához jóval közelebb állt. Elég adalék ehhez, hogy pont az 1977/78-as szezon egyik első meccsén ütötte úgy meg Kareem Abdul-Jabbar a Milwaukee Bucks centerét, Kent Bensont, hogy az ő keze és Benson álla is eltört, és ebben az évben volt Kermit Washington híres ütése is, amelybe Rudy Tomjanovich majdnem belehalt - nem egy nőnek való környezet volt ez.

Harris legendájához hozzátartozik az is, hogy 1969-ben a Golden State Warriors már kiválasztott egy nőt, Denise Longot a draft 13. körében - Long még végzős középiskolás volt abban az évben -, de az akkori commish, Walter Kennedy később törölte a picket azzal az indoklással, hogy az csak a figyelem felkeltésére irányult. Igaza is volt, ugyanis a Warriorsnek bevallottan esze ágában sem volt Longot leigazolni vagy játszatni.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus