Az évtized cseréi - a 60-as évek

A sorozat korábbi részei: 50-es évek

10. 1966. szeptember 7.
Chicago Bulls adja: Jim King, Jeff Mullins
San Francisco Warriors adja: Guy Rodgers

A korai NBA egyik legjobb irányítója volt Guy Rodgers, aki a Warriors franchise-nál háromszor volt All-Star - többek között a cserét megelőző évben is -, és itt töltött 8 szezonjában 12.1 pont mellett 8.3 pontot és 5.1 pattanót is átlagolt. A cserét követően a Chicago Bullsnál gólpasszkirály lett azonnal - egyszer volt San Franciscóban is -, 18.0 pontot, 11.2 asszisztot és 4.3 pattanót hozott meccsenként és All-Star is lett, de egy év múlva elcserélték - tavaly került be a Hírességek Csarnokába. Jim King az expanziós drafton került a Bullshoz nem sokkal korábban, a Warriorsnál töltött három és fél idénye pedig karrierje messze legjobb szakasza volt (12.0 pont, 4.1 pattanó, 3.5 gólpassz), egyszer volt All-Star is. Nála azonban meghatározóbb volt Jeff Mullins, aki szintén a 66-os expanziós drafton lett a Bulls játékosa, a cserét követően azonban a pályafutásából hátralévő 10 szezont már a Warriorsnál töltötte - 4-szer átlagolt 20 pont fölött, 3-szor All-Star volt, 1975-ben pedig a bajnokcsapat tagja.

 

9. 1964. június 18.
Baltimore Bullets adja: Terry Dischinger, Don Kojis, Rod Thorn
Detroit Pistons adja: Bailey Howell, Don Ohl, Bob Ferry, Les Hunter, Wali Jones

1963/64-ben a Detroit a ligában a második leggyengébb, a nyugati főcsoportban pedig a legrosszabb mérleggel végzett, így a Pistons úgy gondolta, hogy mindenképp vérfrissítés kell nekik. Megszerezték azt a Terry Dischingert, aki első két idényében All-Star volt a Bulletsnél, illetve két, a ligában 1-1 évet lehúzó játékost, Don Kojist és Rod Thornt. Thorn használható hátvéd volt, de soha nem javult első idényét követően (14.4 pont, 4.8 pattanó, 3.7 gólpassz), míg Kojist a Chicago Bulls az 1966-os expanziós drafton ingyen vitte el, később a San Diego Rocketsnél lett kétszeres All-Star. Dischinger harmadik évében is All-Star lett, de aztán szinte egyik napról a másikra süllyedt el, a Pistons tehát szinte semmit nem kapott - nem véletlen, hogy 9 év alatt egyszer jutottak PO-ba ezt a cserét követően.

A Baltimore a Pistons előtt végzett egy pozícióval, de ez is még a liga alját jelentette. A hozzájuk érkezők közül Les Hunter összesen egy évet húzott le az NBA-ben, aztán átment az ABA-ba, ahol All-Star is lett. Wali Jones szintén egy év után távozott a Philadelphiához, ahol bajnok lett. Bob Ferry ugyan lehúzott 5 szezont az együttesnél ezt követően, de 5-6 pont és 4-5 pattanó környékén átlagolt, korábban sem voltak 13 pontnál és 7 pattanónál jelentősen jobb számai. Don Ohl viszont kétszeres All-Star dobóhátvéd volt, aki három Baltimore-i idénye alatt kétszer volt 20 pont fölött és mindhárom idényben beválogatták az All-Star csapatba, Bailey Howell pedig még nagyobb név volt, hiszen négyszeres All-Starként, masszív 20/10-es játékosként érkezett a Bulletshez, és bár kezdett némileg visszaesni, egyszer Baltimore-i két éve alatt is All-Star lett. Nem csoda, hogy a cserét követő két évben a Bullets előbb nyugati döntőt, majd elődöntőt játszott, azonnal kategóriát javultak.

Érdekesség: A két gárda ebben az idényben, 1963. október 28-án már cserélt egyet és abban is a Bullets húzta le a Pistonst, az év végén visszavonuló Larry Stavermanért a csapatot lényegében 8 éven keresztül szolgáló Kevin Loughery-t szerezték meg, aki hosszú szezonokon keresztül 18-20 pontos játékosa volt a Bulletsnek.

 

8. 1970. február 2.
Atlanta Hawks adja: Zelmo Beaty
San Francisco Warriors adja: Clyde Lee, 1970 első körös (Pete Maravich)

Ez egy borzasztóan egyoldalú csere lett, pedig alapvetően nem tűnt annak. Zelmo Beaty a profiknál töltött 7 idényéből 6-szor dupla-duplát átlagolt, háromszor 20/10-et és kétszer All-Star is volt. A csere után azonban fogta magát és egyszerűen átment az ABA-be a Utah Starshoz, ahol bajnok és további háromszoros All-Star lett - a Warriors így gyakorlatilag üres kézzel maradt. Clyde Lee is volt All-Star egyszer, neki kifejezetten a pattanózás volt az erőssége, de az igazi érték az 1970-es első körös pick volt. A San Francisco ugyanis hátulról a harmadik lett (30-52), a drafton pedig a Hawks ezzel a draftjoggal az azóta már elhunyt legendát, az Atlantában kétszeres All-Star Pistol Pete Maravich-et választotta ki - mondhatni tehát egyoldalú lett a tranzakció.

Érdekesség: Akkoriban még lehetett ilyet csinálni, hogy Lee csak 1974. október 4-én tette át székhelyét a Warriorshöz, addig a Frisco játékosa maradt - tehát pont a bajnoki év előtt kellett távoznia.

 

7. 1968. október 12.
Seattle Supersonics adja: Walt Hazzard
Atlanta Hawks adja: Lenny Wilkens

A később Mahdi Abdul-Rahman névre keresztelt Walt Hazzard három évet töltött a Los Angeles Lakersnél, ahol nem volt meghatározó ember, majd az 1967-es expanziós drafton elvitte őt a Seattle Supersonics. Itt egyetlen évében azonnal All-Star lett (24.0 pont, 6.2 gólpassz, 4.2 pattanó), így a nyugati alapszakaszt megnyerő, de a PO-ban rögtön kieső és ezen a nyáron St. Louisból Atlantába költöző Hawks úgy gondolta, jó ötlet lesz elcserélni a gárda egyik ikonját, az ötszörös All-Star és a 67/68-as alapszakasz után az MVP szavazáson második helyen végző Lenny Wilkenst rá.

Hazzard ugyan három produktív évet hozott az Atlantánál, de meg sem közelítette Seattle-i évét vagy annak a Wilkensnek a teljesítményét, aki a Supersonicsnál négy év alatt további három alkalommal vitte All-Star tagságig, egyszer a főmeccs MVP-jének választották és egyszer megnyerte a gólpassz kategóriát - később ő vezette sikerre a franchise-t vezetőedzőként. A Hawks története egyik legrosszabb üzletét kötötte.

 

6. 1966. szeptember 1.
Boston Celtics adja: Mel Counts
Baltimore Bullets adja: Bailey Howell

Mel Counts érdekes figura volt, mert nem ez volt az egyetlen és a legkirívóbb eset, amikor úgy tűnt, mintha nem nagyon akarták volna felmérni, mit tud. Két évet húzott le Bostonban, ahol kétszer bajnok lett, de cserecenterként csak 6.8 pontot és 5.8 pattanót átlagolt - utóbbi azért figyelemre méltó volt meccsenként 13.2 perc alatt. Howellről esett már szó korábban, ő a Detroitban volt igazi nagy sztár, de még a Baltimore-ból is All-Star lett. Counts januárban már a Los Angeles Lakers játékosa volt egy kisebb jelentőségű háromcsapatos cserét követően, Howell viszont első bostoni évében 20 pontot és 8.4 pattanót hozott, All-Star lett és átlagai a következő két évben sem csökkentek, nyert is két bajnoki címet az együttessel 68-ban és 69-ben, mindkét sikerből jelentős szerepet vállalva.

 

5. 1970. május 20.
Los Angeles Lakers adja: Mel Counts
Phoenix Suns adja: Gail Goodrich

Ez volt a legnagyobb Counts-csere az évtizedben. Gail Goodrich 1965 és 1968 között három évet már lehúzott a Los Angeles Lakersnél, mielőtt 1968-ban, az expanziós drafton elvitte őt a Suns. Counts 24.2 percre feltornázta játékidejét a Lakersnél és így átlagai is javultak a bostoni korszakhoz képest (12.3 pont, 8.4 pattanó), de Goodrich egyszer már volt All-Star és a cserét követően még nagyobb lehúzás lett ez az üzlet, Goodrich ugyanis a következő 5 évből 4-szer All-Star lett, 22.5 és 26 pont között átlagolt ezekben az években és az 1972-es bajnokcsapat legfontosabb láncszeme volt Jerry West és Wilt Chamberlain mellett. Countsnak ezzel szemben egy jobb éve volt még Phoenixben, majd visszatért a 10 perc, 5 pont, 5 pattanó körüli statisztikákhoz.

Érdekesség: Goodrich leghíresebb és a Los Angeles-i franchise-t alapvetően meghatározó cseréje nem ez volt, de a 70-es évek a következő cikk témája lesz...

 

4. 1970. április 21.
Milwaukee Bucks adja: Charlie Paulk, Flynn Robinson
Cincinnati Royals adja: Oscar Robertson

Az 1969/70-es idény végére a Royals zsinórban három szezon óta képtelen volt bejutni a rájátszásba, így eljutottak arra pontra, hogy minden idők (egyik) legsokoldalúbb kosárlabdázóját és a 60-as évek legjobb irányítóját elcseréljék. Az ellenérték az egyrészt 3.0 pontot és 4.6 pattanót átlagoló Charlie Paulk lett, aki gyorsan ki is kopott az NBA-ből, mellette pedig Flynn Robinsont kapta még a Cincinnati, aki Milwaukee-ban töltött másfél éve alatt egyszer volt All-Star és két idény erejéig 20 pont fölött átlagolt. Más kérdés, hogy a cserét követően egyik napról a másikra visszaesett teljesítménye, 13.3 pontos szezonja után el is cserélték, míg a Bucks Robertsonnal a soraiban, Kareem Abdul-Jabbar vezetésével azonnal bajnok lett - azon nem lepődik meg senki, hogy egy ilyen csere után a Royals hét év alatt egy PO-ot tudott felmutatni összesen.

 

3. 1968 december 19.
New York Knicks adja: Walt Bellamy, Howard Komives
Detroit Pistons adja: Dave DeBusschere

Walt Bellamy a Baltimore négyszeres All-Starjaként érkezett New Yorkba 1965-ben, és bár visszaesett teljesítménye, így is átlagolt a Nagy Almában 18.9 pontot és 13.3 pattanót. A magyaros nevű Howard Komives 11.9 pontot átlagolt irányítóként a Knicksnél, amit viszont csak egy évig tudott tartani aztán Detroitban, ezt követően 9 pont alá esett mutatója - Bellamy szintén tovább romlott, két félszezonjában 14.3 pontot és 10.2 pattanót hozott a Pistonsnál.

A Knickshez költöző DeBusschere ezzel szemben Detroitban háromszor, New Yorkban ezt követően 5-ször volt All-Star. Ugyanolyan átlagokat hozott (16.0 pont, 10.7 pattanó), mint a Pistonsnál (16.1 pont, 11.2 pattanó), ráadásul az 5 és fél szezon alatt 6-szor volt All-Defensive első csapattag és egyszer az All-NBA második ötösbe is befért. A Pistons és a Knicks 1967/68-ban még egymás mögött végeztek keleten, a cserét követően azonban a Knicks két bajnoki címet nyert 1970-ben és 1973-ban, mindkettőben kulcsszerepe volt DeBusschere-nek, aki Hall of Famer is azóta, míg a Pistonsnál 5 további évig nem láttak rájátszást az újabb elhibázott lépést követően.

 

2. 1968. július 9.
Los Angeles Lakers adja: Jerry Chambers, Archie Clark, Darrall Imhoff
Philadelphia 76ers adja: Wilt Chamberlain

Az évtized kétségtelenül legnagyobb cseréi Wilt Chamberlain csapatmozgásai voltak, hiszen minden idők egyik legjobb játékosáról van szó, akit egyszer sem sikerült még csak értékének közelében sem elcserélni. Itt a Philly kényszerhelyzetben volt, miután az 1967-es bajnokcsapat vezetőedzője, Alex Hannum távozott az együttestől, őt pedig Chamberlain is követni akarta - állítólag nagyobb városba is akart költözni, de több indokot is felsorolnak a cserére, a lényeg, hogy kényszerpályán mozgott a Philly és legendás GM-jük, Dr. Jack Ramsay.

A Philly cserébe Darrall Imhoffot kapta, aki 11.3 pontot és 9.6 pattanót átlagolt, korábban volt egyszer All-Star a Lakerstől, de ennél többet nem tudott már. Jerry Chambers sosem játszott a Phillyben, a csere után két évig a seregben szolgált, Archie Clark viszont All-Star dobóhátvédként váltott csapatot - ő a Sixersben töltött 3 évében is átlagolt 18.2 pontot, 4.7 gólpasszt és 4.2 pattanót, később pedig a Baltimore-nál lett All-Star még egyszer. A Sixers 1977-ig nem tudott kört menni a PO-ban és összesen 4-szer jutottak egyáltalán rájátszásba addig, Chamberlainnel viszont 5 év alatt 1 bajnoki címet nyert a Lakers, háromszor voltak döntőben és egyszer a nyugati döntőben hasaltak el.

 

1. 1965. január 15.
Philadephia 76ers adja: Connie Dierking, Paul Neumann, Lee Schaffer, 150.000 dollár
San Francisco Warriors adja: Wilt Chamberlain

A Warriors 1962-ben költözött át Philadelphiából San Franciscóba, Wilt pedig ekkor 5 teljes szezont töltött az NBA-ben, ezalatt ötször nyerte meg a pontlistát és négyszer volt első a pattanóknál - ennek ellenére januárban elcserélték őt, mert az együttes súlyos pénzügyi gondban volt. Az akkori tulaj, Franklin Mieuli azt nyilatkozta a csere után, hogy Chamberlaint nehéz megszeretni, a San Francisco-i embereknek nem is sikerült, és könnyű utálni - azért mentek inkább meccsre, hogy lássák veszíteni. Az igaz, hogy az első évében nem jutottak PO-ba az új városban, de 1964-ben döntőt játszottak a Celticcszel - úgy tűnik, hogy tényleg komoly gondok lehettek vele vagy a csapattal pénzügyileg.

Az érte kapott Lee Schaffer például visszavonult inkább, minthogy San Franciscóba kelljen költöznie, pedig 1962/63-ban All-Star volt még - összesen három évet töltött a ligában. Paul Neumann 10 pont fölötti irányítóvá fejlődött az ezt megelőző, számára harmadik idényre, de összesen két és fél éve volt még a ligában, aztán ő is abbahagyta. Connie Dierking pedig egy 7-8 pontos és 6 pattanós cserecenter volt, akit fél év után elcseréltek a Cincinnati Royalshöz. Összességében nézve ez jóval nagyobb lehúzás volt egy pályafutása csúcsán lévő szupersztárért, ráadásul a Warriors a jelenlegi ismereteink alapján nem volt akkora kényszerhelyzetben, mint a Sixers három és fél évvel később - bár azt nem tudni, mennyire kellett nekik a pénz.

Mint ismert, a Sixers Chamberlain négy PO-jában háromszor elbukott a Celtics ellen a keleti döntőben, de egyszer bajnokok lettek, míg a Warriors meglepően hamar felállt a padlóról és abból, hogy szinte a semmiért adták fel a liga akkori legdominánsabb játékosát - 1967-ben ők játszották a döntőt a Philly ellen. Ebben nagy szerepe volt ugyan annak, hogy Wilt cseréje miatt gyenge mérleggel végeztek és kiválaszthatták az 1965-ös draft 1/2-esével Rick Barryt, de érdekes belegondolni, mi lett volna kettejük párosából...