Az évtized cseréi - az 50-es évek

Új sorozatunkban az NBA történetének legnagyobb, legfontosabb vagy éppen legegyoldalúbb cseréit vizsgáljuk - kezdjük az 50-es évekkel.

5. (1956. április 30.)
Fort Wayne Pistons adja: Ron Sobie
New York Knicks adja: Gene Shue

Az 1956-os draft napján nem ez volt a legnagyobb csere, de a sort most ezzel nyitjuk. A játékosbörze 6. választási jogával a Detroit Pistons azt a Ron Sobieszczyket választotta ki, akit azonnal elcseréltek a ligában két éve játszó, de a Philadelphia Warriorsnél és a New York Knicksnél összesen 6.9 pontot és 2.0 gólpasszt átlagoló Gene Shue-ra. A csak Sobie-ként is ismert irányító három és fél idényt töltött New Yorkban és összesen négyet a ligában, mielőtt egy súlyos térdsérülés miatt befejezte volna. Az egy évvel később, 1957-ben Detroitba költöző Pistons azonban "egy fokkal" jobban járt.

Shue ugyanis a franchise sztárja lett, főleg miután az autóvárosba költöztek - emellett ő volt az első olyan játékos, aki rendszeresen alkalmazta a spin move-ot, azaz a lepörgést. 1957/58 és 1961/62 között zsinórban ötször volt All-Star, egyszer befért az All-NBA első csapatába is - 1959/60-ban, amikor a pontlista hatodik helyén végzett (22.8) -, egyszer pedig a második ötösben kapott helyet - 1960/61-ben, amikor egyszerre volt Top10-ben a pontokat (22.6, 10.) és a gólpasszokat tekintve is (6.8, 4.). Más kérdés, hogy az érkezését megelőző két évben döntős, ott mindkétszer bukó Pistons ezzel a steallel sem tudott szintet lépni, így hiába jutottak be folyamatosan a PO-ba, nem tudtak már fináléba kerülni.

Érdekességek: Shue 1962-ben visszakerült New Yorkba, majd edzőként is sokra vitte, 1969-ben (Baltimore Bullets) és 1982-ben (Washington Bullets) is az év edzőjének választották, 1971-ben (Baltimore) és 1977-ben (Philadelphia Sixers) pedig döntőbe jutott csapataival, de mindkétszer kikapott.
 

4. (1958. augusztus 5.)
St. Louis Hawks adja: Wayne Embry, Jim Palmer, Darrell Floyd, Gerry Calvert, Ken Sidle
Cincinnati Royals adja: Clyde Lovelette

Nagyon komoly csere volt ez akkoriban, hiszen a bajnoki címvédő St.Louis azt a Clyde Lovelette-et szerezte meg, aki ekkorra már NBA bajnok volt a Minneapolis Lakersszel (1954), NCAA bajnok a Kansas egyetemmel (1952) és olimpiai bajnok a Team USA-vel (1952, Helsinki) - ezt a triplát mind a mai napig összesen hét ember mondhatja el magáról. Az NBA-ben már két All-Star tagságot tudott magáénak, volt All-NBA második csapat tagja és sztár volt - őt tartják az első olyan magasembernek, aki nemcsak a palánk alatt, de attól jóval távolabbról is hatékonyan dobott.

Az érte kapott csomagból Jim Palmer összesen három évet töltött a ligában, Darrell Floyd, Gerry Calvert, Ken Sidle pedig soha nem léptek pályára az NBA-ben. Wayne Embry más lapra tartozik azonban, mint másik négy társa, a 60-as évek elején Maurice Stokes elvesztése után talpra álló Cincinnati egyik vezére volt ugyanis Oscar Robertson és előbb Jack Twyman, majd Jerry Lucas mellett. 5-ször volt All-Star zsinórban 1960/61 és 1964/65 között, ebben az időszakban pedig végig dupla-duplát átlagolt. Robertson ide, Embry oda, a Royals képtelen volt túljutni a Boston Celticsen és a Philadelphia Warriorson a PO-ban, így csapatsikerekkel nem párosult az egyéni elismerések sora.

A St. Louis már Ed Macauley visszavonulására készülhetett ezzel a cserével, aki 14 meccset játszott még az 1958/59-es szezonban, aztán azonban befejezte. Lovelette azonnal a gárda harmadik legjobb pontszerzője lett, 1959/60-ban és egy évre rá pedig megint meghívták az All-Star gálára - mindkét évben döntőig ment a Hawks, de győzni már nem tudott a Boston ellen.

Érdekességek: Embry-t 1966-ban Bostonba cserélték, ahol 1968-ban bajnok is lett. Milwaukee-ban fejezte be karrierjét, ahol az NBA történetének első afro-amerikai GM-je lett 1972-ben, a Cleveland Cavaliers GM-jeként pedig kétszer is az év vezetőjének választották (1992, 1998). Lovelette-t 1962-ben eladták a Celticsnek, akikkel két bajnoki címet még besöpört 1963-ban és egy évvel később. 1952-ben egyébként az NCAA négyesdöntő legértékesebb játékosa volt, de ami érdekesebb, hogy a bajnoki cím mellett ő volt a Div. I pontkirálya is - soha senki nem mondhatta el magáról rajta kívül, hogy egy évben sikerült neki megcsinálni ezt a duplázást. 1988-ban be is választották a Hírességek Csarnokába.


3. (1956. december 12.)
St. Louis Hawks adja: Willie Naulls
New York Knicks adja: Slater Martin

Két kevésbé ismert, de saját korukban nagyon is elismert név cserélt helyet 1956 decemberében. Slater Martin az 1950-es évek elején négyszer is bajnoki címet nyerő Minneapolis Lakers irányítója volt, aki négyszer volt All-Star korábban - a cserét megelőző négy idényben - és a cserét megelőző két szezonban az All-NBA második csapatába is beválasztották. Őt egyébként októberben cserélték a Knickshez, de sokáig nem maradt, 13 meccs után távozott a Hawkshoz. Willie Naullst az 1956-os draft második körének 9. helyén választotta ki a St. Louis, de jól kezdett első 19 meccsén (10.3 pont, 8.8 pattanó), így tudták érte megszerezni az akkor jóval komolyabb névnek számító Martint.

Naulls a New York akkori (egyik) legjobbja lett, hiszen a Knicksnél töltött öt teljes idényében mindig 20/10 közelében átlagolt, háromszor át is vitte ezt a lécet és összesen az öt plusz két félszezon alatt 19.3 pontot és 11.7 pattanót átlagolt. Mind az öt évben Top10-ben volt a pattanókat tekintve, háromszor a pontokban is és négyszer volt All-Star. A Knicks nem ekkor élte éppen fénykorát, egyszer kerültek összesen rájátszásba, de még egy elismerés azért érte: ő volt az összes major sportok történetében az első afro-amerikai csapatkapitány.

Martin a legjobb ütemben érkezett a Hawkshoz. Első idényében még csak döntőbe kerültek, aztán 1958-ban le is győzték a Bostont a fináléban. Két évvel később megint döntőt játszhattak, ezúttal nem sikerült a bravúr, Martin pedig ezt követően vonult vissza. A játékmester még háromszor volt All-Star a St.Louisból, mindhárom alkalommal beválasztották az All-NBA második ötösbe is, és mind a négy itt töltött évében a Top10-ben volt a gólpasszokat tekintve - ezt korábban még háromszor mondhatta el magáról a Lakersnél.

Érdekességek: Martint 1982-ben beválasztották a Hírességek Csarnokába és 2011-ig ő volt az egyetlen az egyébként híres Texas egyetemről, aki NBA bajnok tudott lenni - azóta Dexter Pittmann (2011) és Cory Joseph (2012) is révbe értek a nagyoknál, de messze Martinnak volt a legnagyobb szerepe csapata sikerében. Naullst 1962 decemberében a San Francisco Warriorshöz cserélte a Knicks, majd az 1963/64-es idény kezdete előtt a Boston Celticshez került. Pályafutása utolsó három évét itt töltötte, három bajnoki címet nyert a zöldekkel.
 

2. (1951. április 26.)
Boston Celtics adja: Chuck Share
Fort Wayne Pistons adja: Bill Sharman

Az első NBA draft (előtte BAA volt) 1/1-ese volt Chuck Share, míg Bill Sharman ugyanezen a játékosbörzén a 2. kör 16. helyén kelt el. Előbbi nem játszott első idényében, Sharman pedig a Washington Capitolsban kezdett, amely szezon közben feloszlott. A Pistons január 9-én, a Capitols-játékosok miatt rendezett ún. dispersal drafton nagyot szakíthatott volna Sharman játékjogának lefoglalásával, de áprilisban úgy döntöttek, hogy helyette az egy évvel korábbi 1/1-es Share kell inkább nekik. Hiba volt.

Sharman első bostoni éve még nem volt kiemelkedő, 1952/53-tól kezdve azonban zsinórban 8-szor került be az All-Star gálára és az évtized második felének meghatározó alakja volt - két korábbi All-NBA második csapatba jelölése után 1955/56-tól 1958/59-ig az első ötösben kapott helyet, majd az ezt követő évben megint ott volt a második ötösben. Ebben az időszakban jöttek a csapatsikerek is, 1957-ben, majd 1959-től kezdve zsinórban háromszor nyert gyűrűt a Bostonnal. Minden idők egyik legjobb büntetőzője volt, 12 idénye alatt hétszer nyerte meg a kategóriát és 88.3%-os mutatóval fejezte be pályafutását.

Share-nek a Pistonsban nagyon nem ment, így 1953 decemberében a Milwaukee Hawkshoz postázták. Itt négy idénye volt dupla-dupla átlag közelében, az 1958-as bajnok St. Louis Hawksnak pedig ő volt a csapatkapitánya - plusz 1954/55-ben őt állították ki a legtöbbször az egész ligában. Bár a Hawksnak hasznos tagja lett, a Pistons szinte üres kézzel távozott az alapcseréből, hatalmas lehúzás volt ez a tranzakció (is) a Boston részéről. 

Érdekességek: Sharman később edző lett és egészen a csúcsig jutott. 1971-ben az ABA-ben (Utah Stars), 1972-ben pedig az NBA-ben lett bajnok (Los Angeles Lakers) - ezt rajta kívül csak Alex Hannum mondhatja el magáról -, ráadásul mindkét ligában volt az év edzője is. GM lett a Lakersnél és ebben a szerepkörben is maximálisat hozott, 1980-ban és 1982-ben az ő vezetése alatt nyert a Showtime Lakers két bajnoki címet, 1985-ben, 1987-ben és 1988-ban pedig elnök volt az együttesnél az újabb három aranygyűrű megnyerésekor - azon kevés emberek egyike volt, akik a Celticsnél és a Lakersnél is legendák lettek.
 

1. (1956. április 30.)
Boston Celtics adja: Ed Macauley, Cliff Hagan
St. Louis Hawks adja: Bill Russell

Az 50-es évek messze leghíresebb cseréje volt ez, amelyben Bill Russell közvetlenül ledraftolását követően került a Bostonhoz. Cliff Hagant három évvel korábban, az 1953-as játékosbörze 3. körének 21. helyén választotta ki a Celtics, de még nem játszott a ligában, mert bevonult a seregbe két évre. Ed Macauley viszont ünnepelt sztár volt, hiszen összes Celticsnél töltött éve alatt All-Star volt - 1950/51-től 1955/56-ig -, a legelső All-Star gálának 1951-ben ő volt az MVP-je, háromszor az All-NBA első csapatának volt tagja, míg egyszer a másodiknak - igaz, az utolsó két évben egyikben sem kapott már helyet, miután pontszerzése kicsit, pattanózása viszont nagyon visszaesett.

Két dolog volt a csere mozgatórugója. Egyrészt Red Auerbach kinézte magának Russellt az egyetemen a védekezése és a pattanózása miatt, azt pedig tudta, hogy Maurice Stokes miatt az 1/1-en választó Rochester Royals nem fog magasembert vinni - ők Sihugo Greennel egy "picit" mellényúltak -, ráadásul Russell 25.000 dolláros aláírási pénzét sem akarták kifizetni. Másrészt Macauley szeretett volna hazatérni St. Louisba, kisfia ugyanis beteg volt és szeretett volna mellette lenni. Előbb egy az egyben cserét beszélt meg a két csapat, majd a Hawks változtatott, kérték még Hagant is, akit végül oda is adott Auerbach.

Két évig úgy tűnt, hogy nem lesz ez olyan egyoldalú csere, mert bár Russell vezetésével azonnal bajnok lett a Celtics 1957-ben, 1958-ban a St.Louis volt a soros, amelyben a 20 pont, 10 pattanó, 2.5 gólpassz körül átlagoló Hagan és Macauley is kulcsszerepet játszottak Bob Pettit mellett. Macauley aztán nagyon hamar visszavonult, 1958/59-ben még 14 mérkőzésen játszott, de utána abbahagyta. Hagan összesen 10 idényt húzott le a franchise-nál, 5-ször All-Star volt és 18.0 pontot, 6.9 pattanót, valamint 3.0 gólpasszt átlagolt itt, első két idényében pedig még az All-NBA második csapatba is beválasztották.

A másik oldal viszont 1958 után 11 év alatt mindössze egyszer nem nyert bajnoki címet, Russell érdemeit pedig fölösleges is felsorolni, annyiszor megtettük ezt már - legyen elég annyi, hogy 22.45-ös pattanóátlagával minden idők második legjobbja ebben a kategóriában Wilt Chamberlain után - összesen öt szezonban nyerte meg a pattanózást -, ötszörös MVP, minden idők (egyik) legjobban védekező centere és (egyik) legjobb vezére. Hiába nyert tehát bajnoki címet a Hawks a két megszerzett játékos hathatós segítségével, a mérleg nyelve a Celtics felé billen borul - minden idők egyik legmeghatározóbb cseréjének tartják ezt az üzletet.

Érdekességek: Russell utolsó két bajnoki címekor edző is volt, természetesen Hall of Famer és 6-os mezszámát visszavonultatta a Boston. Macauley két idényt húzott le edzőként a Hawksnál - 1958/59-ben már játékosedző volt -, az ő 22-es mezszámát is visszavonultatta a Celtics, 1960-ban, a Hírességek Csarnoka alapításának második évében HoF tag lett 32 évesen - mind a mai napig a legfiatalabb, akit beválasztottak. Hagan 1967-ben a Dallas Chapparals ABA-s csapathoz szerződött, ahol All-Star lett az első évben - ő volt az első játékos, aki mindkét ligában elérte ezt. 1978-ban őt is beválasztották a Hírességek Csarnokába - az első játékos volt, aki a Kentucky egyetemről érkezve érte ezt el.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus