Az NBA arénái 1/3: East Coast, West Coast

Háromrészes mini-sorozatunkban az NBA-csapatok csarnokaival foglalkozunk, elsőként a keleti és nyugati parti legendás arénákkal.

 

(A nevekre kattintva nézhetitek meg a csarnokokat belülről.)

Atlantic divízió

Toronto Raptors – Air Canada Centre (1999)

Az egyetlen kanadai NBA-gárda a Toronto Maple Leafs-szel osztozik az ACC-n 1999 óta. 351 millió dollárért épült, Kanada legkihasználtabb sportlétesítménye (az Egyesült Államokban is csak négy kihasználtabb aréna van). Az Air Canada légitársaság 20 évre, 30 millió dollárért szerezte a névhasználati jogokat 1999-ben, emiatt a drukkerek Hangar-nak is becézik a csarnokot. 

Kosármeccseken 19 800 szurkoló foglalhat helyet, az ACC építése során módosították is a terveket, hogy a kosárlabda-mérkőzések megrendezése színvonalasabb lehessen – az építési csúszások miatt az NBA kétszer meg is büntette a franchise-t. Az arénát folyamatosan fejlesztik, idén nyáron például új kivetítőket szerelnek fel, melyek négyszer akkorák, mint az előzőek – elsősorban azért most végezték el ezt a munkát, mert a 2016-os All-Star Gálát itt fogják megrendezni. 

Boston Celtics – TD Garden (1995)

Boston korábbi, legendás arénájától, a Boston Gardentől 23 centiméterre (!) épült fel az új sportcsarnok, amely egyszerre ad otthont a Celticsnek és a Bruinsnak. A Celtics 17 bajnoki címet, a Bruins 6 Stanley-Kupát nyert számos döntős szereplés mellett, így a Garden mennyezetét valódi emlékzászló-erdő borítja, különleges atmoszférát teremtve. 

Az 1995-ben átadott, 18 624 férőhelyes Garden korábban FleetCenter néven futott, de arra is volt példa 2005-ben, hogy a névadó bank az Ebay-en értékesítette a névhasználati jogokat – egy-egy napra, így a csarnok hivatalosan 33 névvel rendelkezett az elmúlt 20 évben. A TD Garden egyébként sokáig nem állta ki az összehasonlításokat a régi Boston Gardennel, hiszen a Celtics és a Bruins is története egyik legrosszabb időszakát élte 1995 és 2007 között. A 22 éves böjt után megszerzett 2008-as kosárlabda bajnoki cím jelentette a fordulópontot, 2011-ben pedig a Bruins is 39 év elteltével hozta haza a Stanley-Kupát. Azóta a TD Gardenre is más szemmel néznek a bostoniak, a hely pedig 2009-ben elnyerte a Sports Business Journal díját, mint az Év Sportlétesítménye. 

New York Knicks – Madison Square Garden (1968)

A MSG különleges hely, hiszen egyrészt az Egyesült Államok negyedik elnökéről, James Madisonról kapta a nevét, másrészt a jelenlegi a negyedik ezen a néven: 1879 és 1890, 1890 és 1925, illetve 1925 és 1968 között működött az előző három. Az 1968-ban megnyitott „új” Madison Square Garden az NBA második legrégebben működő csarnoka (a Warriors otthona, az Oracle Arena után), de messze a leghíresebb, hiszen a Knicks és a Rangers meccsei mellett legendás bokszmeccsek és koncertek helyszíneként is funkcionál(t). 

Persze a Garden sem működhetne már, ha nem újították volna fel: 1991-ben 200 millió dollárt költöttek a teljes renoválásra. Ennek ellenére 2004 körül komolyan felmerült a terv, hogy lebontják, és kicsit arrébb újjáépítik – azonban egy egész város tiltakozott a kultikus hely eltüntetése ellen, végül 2011 és 2014 között egy újabb átfogó felújításon esett át, több, mint 1 milliárd dollár értékben. Jelenleg 19 812 néző figyelheti a Knicks meccseit a „Mekkában”, amelynek különlegessége, hogy soha nem adták el a névhasználati jogait. Az NBA-ben a másik ilyen csarnok a detroiti Palace of Auburn Hills. 

Brooklyn Nets – Barclays Center (2012)

New York a végletek városa – a MSG a világ leghíresebb arénája, a Barclays Center pedig az NBA legújabb csarnoka. A 2012-ben felépült komplexum története 2004-ig nyúlik vissza, Bruce Ratner ugyanis ekkor vásárolta meg a New Jersey Nets franchise-t potom 300 millió dollárért. Eredetileg 2006-ra már felépült volna az új pálya is, azonban több tényező is hátráltatta a projektet, amit végül lefújtak. 2009-ben vette meg a Nets többségi tulajdonrészét Mikhail Prokhorov orosz milliárdos, aki egyúttal az épülő csarnok többségi tulajdonosa is lett. 

2012-re készült el a Barclays, amely az egyik legnagyobb angol bank nevét vette fel – 20 évre, körülbelül 200 (!) millió dollárért. Ugyanebben az évben költözött ide a Nets, felvéve a Brooklyn nevet, a New York Islanders pedig a 2015-16-os évadtól tekintheti otthonának Brooklynt. A kosármeccseken 17 732 nézőt befogadni képes, hipermodern Barclays Center nagyjából 1 milliárd dollárból épült fel, de gyorsan hozza vissza az árát: a két major league csapat mellett rengeteg rendezvénynek ad otthont, komoly vetélytársává vált a MSG-nek. 

Philadelphia 76ers – Wells Fargo Center (1996)

A korábbi legendás Spectrumot (1967 és 1996 között játszott itt a Sixers) váltotta fel az új aréna, amely az elmúlt 19 évben a negyedik nevét fogyasztja (CoreStates Center, First Union Center, Vachovia Center) – érdekesség, hogy a következő szezonra nincs még névadó szponzor, így valószínűleg The Center néven fog futni egy ideig. A 76ers mellett az NHL-es Flyers is itt rendezi a hazai meccseit, kosármeccseken 20 318 ülőhelyet biztosít. 

A csarnok érdekessége, hogy egy komplett televízió (ComCast SportsNet Philadelphia) működik benne. Ez nem meglepő, ha tudjuk, hogy a létesítmény tulajdonosa a philadelphiai központú ComCast Spectator sport- és szórakoztató vállalat – egyébként egy időben mindkét nagy franchise, manapság már csak a Flyers tulajdonosa is ez a cég. 

Pacific divízió

Golden State Warriors – Oracle Arena (1966)

A Warriors arénája 1966 óta időszakosan, 1972 óta véglegesen a franchise otthona – különlegessége, hogy nem magánkézben van, hanem Oakland városa és Alameda megye közös tulajdonában. 2006 óta viseli az Oracle nevet, előtte nem volt névszponzora, és valószínűleg több már nem is lesz – jövő év végén lejár a szponzoráció, és a hírek szerint a Warriors hamarosan egy új csarnokba akar költözni. 

Bár nem ma készült, az Oracle így is Kalifornia legnagyobb csarnoka, kosármeccseken még a Staples Centernél is több látogatót tud befogadni, 19 596-ot. A csarnok eredetileg hokicsarnoknak épült, de komolyabb jégkorong-meccset 1976 óta nem játszottak benne, egyetlen major league franchise-a a Warriors. Érdekesség viszont, hogy nem a Warriors az Oracle Arena első profi kosárcsapata: 1967 és 1969 között az ABA-s Oakland Oaks otthona volt, 1969-ben még bajnokcsapatot is ünnepelhettek itt a kosárrajongók.

Los Angeles Lakers, Los Angeles Clippers – Staples Center (1999)

A Staples az NBA egyetlen olyan arénája, amelyen két franchise (Lakers, Clippers) osztozkodik – de rajtuk kívül itt székel a Los Angeles Kings (NHL) és a Los Angeles Sparks (WNBA) csapata is. A csarnok évente 250 rendezvényt bonyolít, nagyjából 4 millió látogatót fogadva, ezzel Kalifornia legjelentősebbje - Hollywood közelsége itt is érződik, 160 luxuspáholy található benne. Maga a csarnok teteje egy kapcsot (staple) formáz (a logóban is fellelhető a motívum), utalva a névadó szponzorra, a Staples vállalatra, amely a világ egyik vezető irodaszer-gyártója. 

A három major league franchise közül egyértelműen a Lakers és a Kings uralja a 375 millió dollárból felépült Staplest – például hét szobor található a csarnok előtt, ezek közül egyik sem köthető a Clippershez (Magic Johnson, Wayne Gretzky, Oscar de la Hoya, Chick Hearn, Jerry West, Kareem Abdul-Jabbar, Luc Robitaille). Érdekesség, hogy a Lakers meccseire 18 997, a Clippers mérkőzéseire 19 060 nézőt engednek be. A Clippers korábbi meccshelyszínéhez képest (Los Angeles Sports Arena) így is fejedelmi körülmények között játszhat, míg a Lakers 1999-ig a legendás Great Western Forumban fogadta vendégeit. A aranysárga-lilák drukkerei pillanatok alatt belakták az új helyet, hiszen az első három évadban három bajnoki címet nyert az O’Neal-Bryant féle csapat. 

Phoenix Suns – Talking Stick Resort Arena (1992)

A Warriors csarnokához hasonlóan a Suns-é is a város tulajdona, a korábbi America West Arena, majd US Airways Center névre hallgató létesítmény 18 055 embert tud befogadni kosármérkőzésen. Eredetileg mindössze 89 millió dollárból épült fel, majd 2003-ban készült el a felújított változat 67 millióért – a kis költség azonban nem látszik a Bíborpalotának becézett arénán, teljesen modern hatást kelt. 

Bár nem ez a legújabb phoenix-i sportcsarnok (az Arizona Coyotes NHL-csapata 2003 óta a Gila River Arenában játszik), de a legismertebb és legkihasználtabb: rengeteg koncertet adnak itt évről évre. Megnyitása után a Suns rögtön elmenetelt az 1993-as nagydöntőig, így a hely hamar belophatta magát a helyiek szívébe. 

Sacramento Kings – Sleep Train Arena (1988)

Az eredetileg ARCO Arena-nak hívott csarnok a maga idejében, a 80-as évek végén modern létesítménynek számított: a régi ARCO Arenával ellentétben nem 10 000, hanem 17 317 ülőhelyet biztosított. Megnyitása, 1988 óta a Sacramento Kings hazai pályája, ugyanakkor a 40 milliós építési költség már nagyon látszik rajta: hosszú évek óta megy a huzavona, hogy a Kingsnek építsenek egy saját, modern sportcsarnokot. Úgy tűnik, ez meg fog valósulni 2016-ra, így valószínűleg jövőre nyugdíjazzák.

A létesítmény egyébként a Kingsszel együtt Vivek Ranadive tulajdona, és a kosármeccseken kívül szépen profitál: közel 200 rendezvényt tartanak benne évente. Maga csarnok hangulata nagyszerű, az NBA egyik legjobb atmoszférájú helyének számít(ott), 2013-ban még Guinness-rekordot is döntöttek a nézők, 126 decibeles hangzavart generálva. Érdekesség, hogy 1989 óta egy befejezetlen baseball-stadion áll mellette. 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus