Bemutatkozások az NBA-ben

56 évvel ezelőtt mutatkozott be a ligában minden idők egyik legdominánsabb játékosa, Wilt Chamberlain, aki az NBA történetének (talán) legjobb első meccsét hozta a New York Knicks ellen, hiszen azonnal 43 ponttal és 28 leszedett pattanóval kezdte karrierjét. Idén több játékost is borzasztóan nagy reményekkel húztak csapataik, többeket nem titkolt szándékkal azért, hogy megfordítsák jelenleg nem túl jól teljesítő franchise-uk sorsát. Most a liga legnagyobb játékosai közül szemezgetünk, ki hogyan mutatkozott be, illetve azt tippeljük meg, kinek milyen lehet a nyitánya a profik között a mostani elsőévesek között.

A 2000-es évek 10 legnagyobb debütálását összeszedte már a hét korábbi részében a Bleacher Report, ezt ezen a linken megnézhetitek!

 

Voltak olyan játékosok, akiknek az első meccsük mondhatni felejthetőre sikeredett, alig kerültek pályára, és ugyan megtették ezt, mégsem hagytak szinte semmilyen nyomot, főleg későbbi karrierjükhöz képest.

Ilyen volt például Steve Nash, aki 1996. november elsején, a Los Angeles Lakers ellen elveszített mérkőzésen Sam Cassell mögött mindössze 5 percnyi játéklehetőséget kapott a Phoenix Suns színeiben, ami alatt egy kihagyott hármasa volt, minden más statisztikája üresen maradt. Kobe Bryant be sem mutatkozott a Lakersnél ezen az összecsapáson, csak két nappal később került pályára, akkor is mindössze 6 perc erejéig, és Nash-hez hasonlóan 0 pontot (0/1 mezőny) tett a közösbe - neki legalább volt 1-1 blokkja, pattanója és eladott labdája, de impresszív első mérkőzésnek ez sem volt nevezhető, a Minnesota Timberwolvest azonban verte csapata 91-85-re.

Ennyire nem volt eseménytelen, de azért lenyűgöző bemutatkozása sem a Utah Jazznél John Stocktonnak, aki 1984. október 26-án jelentkezett először játékra, és mindössze 4 pontot (1/2 mezőny, 2/2 büntető), valamint 5 gólpasszt jegyzett a Seattle Supersonics ellen 102-94-re elveszített mérkőzésen. Azt is hozzá kell azonban tenni, hogy Stockton ekkor még Rickey Green cseréje volt csak, Kobe előtt Eddie Jones volt az aranysárga-lilák rotációjában, míg Nash-nek a már említett Cassell mögött kellett beérni az epizódszereppel.

Az idei draft első körösei közül Justise Winslow kerülhet hasonló szituációba, hiszen a Miami Heat aktív rotációjában ugyan van helye, de ha mindenki egészséges - és jelen állás szerint most ez a helyzet -, és nem áll túl jól a Heat majd a Charlotte Hornets ellen, akkor nem sok lehetőséget fog kapni kezdésként. Egyáltalán nem biztos, hogy így lesz, de nála benne van, hogy az első találkozóján nem fog azonnal komoly perceket kapni. Hasonló lehet a szitu Devin Bookerrel a Phoenix Sunsnál - ott nagyon sok a swingman jelenleg, Sonny Weems és Brandon Knight mellett kiharcolnia a lehetőséget -, az első kör második felétől kezdve pedig szinte mindenkire ráhúzható már ez.

 

Teljesen ellentétes debütálást is láthattunk több legendától is - többen is voltak, akik azonnal olyan produkciót nyújtottak, amit aztán további pályafutásuk során is tapasztalhattunk.

Erre a már említett Wilt Chamberlain mellett kitűnő példa a tripla-dupla gép Oscar Robertson, aki 1960. október 19-én, a Cincinnati Royals színeiben a Los Angeles Lakers ellen mutatkozott be, Big O pedig 21 ponttal, 10 gólpasszal és 12 pattanóval járult hozzá csapata 140-123-as győzelméhez. A találkozó pikantériája volt, hogy egy másik legendás irányító is ezen az összecsapáson játszott először a ligában, Jerry Westnek, a logónak is ez volt ugyanis az első meccse az NBA-ben - ő 20 pontig jutott végül.

Robertson mellett meg lehet említeni Jason Kiddet is, aki 1994. november 5-én debütált a Dallas Mavericks színeiben a New Jersey Nets ellen, és ő is majdnem eljutott tripla-dupláig, 10 pontja (3/10 mezőny, 0/1 tripla, 4/6 büntető) mellé volt 11 gólpassza és 9 pattanója is 3-3 eladott és szerzett labda mellett - a Dallas nagyban neki köszönhetően nyert 112-103-ra végül.

A Lakersnél azért volt kiemelkedő bemutatkozás is, hiszen Magic Johnson 1979. október 12-én, a San Diego Clippers ellen játszotta első alapszakasz meccsét, és 26 ponttal zárt végül - nemcsak erről, hanem World B. Free 46 pontjáról és Kareem Abdul-Jabbar győztes dobást jelentő, buzzer beater skyhookjáról is emlékezetes marad ez a mérkőzés, amelyet a Lakers így 103-102-re nyert. A Lakers egy másik legendája is szépen nyitott, hiszen Elgin Baylor 1958. október 22-én, a Cincinnati Royals ellen 99-79-re megnyert találkozón 25 egységig jutott, azonnal a gárda legjobb játékosa lett.

Brutális meccsel kezdett David Robinson is, az 1989. november 4-én a Lakerst 106-98-ra legyőző San Antonio Spurs vezére volt 25 pontjával (6/11 mezőny, 11/14 büntető), 17 pattanójával (7 támadó) és 3 blokkjával. A Cleveland Cavaliers ikonja, LeBron James sem panaszkodhat, hiszen ő 2003. október 29-én 25 ponttal, 9 gólpasszal, 6 pattanóval és 4 szerzett labdával nyitott, de csapata simán, 106-92-re kikapott a Sacramento Kingstől.

Allen Iverson Nash-sel egy napon kezdte NBA karrierjét, a Philadelphia Sixersszel 111-103-as vereséget szenvedett a Milwaukee Bucks ellen, viszont 30 pontot (12/19 mezőny, 2/4 tripla, 4/6 büntető) és 6 gólpasszt is felírtak a neve mellé. Ugyanezen a találkozón kezdett Ray Allen is, csak az ellenfélnél, és neki azért nem volt akkora durranás az első meccse - 13 pontig jutott (3/10 mezőny, 2/3 tripla, 5/7 büntető) 3 szerzett labdával.

Ilyen nyitányra a papírforma alapján a két legelőkelőbb helyen elkelő magasembernek, Karl-Anthony Townsnak és Jahlil Okafornak van a legnagyobb esélye, a többiektől azért elég komoly nyitány lenne akár egy 20 pont körüli kezdés is.

 

Voltak persze olyanok is, akiknek a statisztikáira talán nem kapnánk fel a fejünket önmagában, ám már az első találkozójukon megmutatták "kicsiben", hogy mi következik majd a későbbiekben "nagyban".

Ide tartozik minden idők legnagyobbja, Michael Jordan, aki a Washington Bullets ellen mutatkozott be az alapszakaszban 1984. október 26-án. 16 pontot dobott mindössze 5/16 os mezőnymutatóval, de volt 7 gólpassza és 6 pattanója is, és több, rá később is nagyon jellemző mozdulatsort láthattunk tőle a 109-93-ra megnyert találkozón:

A Boston Celtics legendája, Larry Bird 1979. október 12-én, a Houston Rockets ellen 14 pontig jutott (6/12 mezőny, 0/1 tripla, 2/2 büntető) 10 pattanóval és 5 gólpasszal megspékelve, a Celtics pedig 114-106-ra nyert - a sokoldalú Bird a pontokat leszámítve jelezte, mire építhet majd dinasztiát a Celtics. A másik bostoni legenda, Bill Russell debütálása is ide sorolható. 16 percet kapott a Celticsben 1956. december 22-én, a St. Louis Hawks elleni mérkőzésen, ami alatt 3/11 volt a mezőnyből, 0/4 a vonalról, így összességében 6 egységig jutott mindössze. Volt azonban 16 perc alatt 21 lepattanója is, így nagyban köszönhette neki a Celtics a 95-93-as diadalt, hiába dobott nagyon gyengén.

Gary Payton 1990. november 3-án, a Houston Rockets ellen lépett először pályára az alapszakaszban, 118-106-ra nyert is csapata, a Seattle Supersonics, a Kesztyű pedig 10 pontot (4/11 mezőny, 0/1 tripla, 2/2 büntető), 6 gólpasszt, 6 pattanót, 2 szerzett és 3 eladott labdát tett a közösbe. A New York Knicksnél Patrick Ewing is felemás érzésekkel zárhatta első mérkőzését, miután 35 pontot dobtak róla, és csak 8/21-es mezőnymutatót ért el. Azt is hozzá kell azonban tenni, hogy ellenfele Moses Malone volt a Philadelphia Sixers ellen 1985. október 26-án lejátszott találkozón, és a nemrég elhunyt Moses ellen a 18 pontos, 6 pattanós, 3 blokkos bemutatkozásra sem lehet azt mondani, hogy gyenge, még ha ki is kapott a Knicks 99-89-re.

Tim Duncannek sem volt olyan rettenetesen hangos berobbanása, ő 35 perc alatt 15 pontot, 10 pattanót és 2 blokkot jegyzett, hang nélkül (6/9 mezőny, 3/5 büntető) - Birdhöz hasonlóan nem igazán nevezhető gyenge bemutatkozásnak, de az old-school mozdulatok jóval jelentőségteljesebbek voltak, mint maga a statisztika:

Ilyen "ízelítő" jellegű bemutató várható szerintem Kristaps Porzingistől majd, akire nagy szerep még biztos nem hárul majd, de egy-két centermozgásból elengedett fade-away tempóra szerintem jó lehet azonnal. Hasonló lehet a helyzet Mario Hezonjánál, akinek a mezőnymutatója lehet majd "Jordanes", de a Magic padjának legmeghatározóbb embere lehet rögtön. Willie Cauley-Steinnek Russell lehet majd párhuzam, tőle egyáltalán nem a pontokat várják és nem is azok kellenek majd, hanem a pattanók és a védekezés - a Clippers ellen mondjuk nem lesz egyszerű dolga, de Russellnek se volt Bob Pettit ellen. És ugyanebbe a részlegbe tartozhat Stanley Johnson is, aki az all-around játékos mintapéldányának tűnik így elsőre, jó védekezés mellett mindenből egy kicsit hozhat akár a Hawks elleni nyitányon is.

Amit nem nagyon lehet találni a legendák között, azok az óriási bust kezdések, viszont ilyenből idén lehet is lehet majd. D'Angelo Russell Ricky Rubióék ellen nyit, és benne bármi benne van pozitív és negatív irányban is, főleg hogy egy nem rossz védő ellen kell majd nyitnia, aki ellen védekezésben is lehetnek majd gondjai jócskán, támadásban pedig a sok cifrázás most megbosszulhatja magát. Emmanuel Mudiay ugyanez a kategória nálam, neki még vannak nagyon gyenge mezőnymutatóval lehozott meccsei is, Patrick Beverley-vel pedig egy elég komoly gondot vesz majd azonnal a nyakába, nála könnyedén elképzelhető egy elég gyenge nyitány is.

 

Azt azért mindenesetre lehet látni, hogy sok minden nem dől el, hiszen Nash, Bryant vagy Stockton is a liga történetének legjobbjai közé tartoznak úgy is, hogy eleinte még a játékpercekért is meg kellett harcolniuk. Ezért bármennyire is várunk egy-egy rookie-t, túl hamar túl komoly következtetéseket velük kapcsolatban nem érdemes majd levonni.