Bryce Drew, az igazi Homer

14 éve a Valparaiso Egyetem csapata olyan kosárral jutott tovább az NCAA 32 legjobb csapata közé, amit csak úgy emlegetnek: The Shot. A főszereplő kiléte azért is érdekes, mert jelenleg a csapat vezetőedzője.

Bryce Homer Drew NBA-pályafutása eléggé rövid: 1998-ban a Valparaiso történetének első (és egyetlen) elsőkörös draftoltja volt – a Houston Rockets vitte el a 16. helyen. Tipikusan az a játékos volt, akit nem lehet bennhagyni a drafton, de akinek nagyon kicsi esélye van a profik között: a fehérbőrű, jókezű, de atlétikában verhető dobóhátvédek ideje nagyjából 10 évvel korábban lejárt az NBA-ben, csak néhány egészen kivételes képességű kosaras ragadt meg (pl. Steve Kerr) a 90-es években.

Drew egészen tisztes hat szezont töltött a ligában, 3 évet a Hornets utolsó három Charlotte-szezonjában. Utána még egy évet játszott a Valenciában, aztán befejezte profi pályafutását, mindössze 31 évesen.

Azonban adottságaihoz képest mindent kihozott pályafutásából. Az Indiana állambeli Valparaiso-ban állami bajnoki döntőt játszhatott, és 1994-ben az Év középiskolás játékosa lett Indianában. Már ekkor példakép volt, mert 18 évesen már túl volt három szívműtéten! Szívritmusszavara szerencsére nem akadályozta meg abban, hogy a gimnázium befejezése után a helyi egyetemen játszhasson. A választás logikus volt, hiszen édesapja, Homer Drew ekkor már évek óta csapat vezetőedzője volt. Akkoriban a Valparaiso nem is volt rossz csapat, még országos szinten sem.

Egyetemi pályafutásának legszebb éve az utolsó, 1998-as évad volt, amikor a csapatot előbb a legjobb 64 közé kormányozta, majd ott véghezvitte azt a dobást a jóval magasabban rangsorolt Ole Miss ellen, amivel bekerült a NCAA halhatatlanjai közé (a lendületbe jött alakulat ezután még egy kört ment, és csak a legjobb 16 között estek ki).

Homer, említettük korábban, és esetében igaz a mondás: nomen est omen. Apja az elmúlt 23 évben a Valparaiso vezetőedzője volt, egyetlen évet kivéve: 2002-2003-ban másik fia, Scott Drew vette át a szerepét (ő 2003 óta az igen jó programmal rendelkező Baylor Egyetem vezetőedzője). Bryce-nak gyerekkora óta a város az első, az egyetem a második otthona, visszavonulása után pedig rögtön, 2005-ben csatlakozott a stábhoz. Ebben a szezonban önálló vezetőedzőként is bemutatkozott egykori csapata kispadján - bár idén nem sikerült bejutni a legjobb 64 közé, Drew neve garancia a későbbi sikerekre.





Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus