Délkeleti csoport - Egyeduralom?

A címben feltett kérdésre a rövid válasz: igen. Idén mindenképpen. Hat részes, divíziókat bemutató sorozatunk ugyanis a keleti konferencia Délkeleti csoportjához érkezett, ahol a Miami Heat abszolút kiemelkedik a mezőnyből. Mögötte egyetlen olyan társaság akad, akik papíron esélyesek lehetnek arra, hogy majd valamikor megszorítsák őket, ez pedig a Washington Wizards. Az Atlanta Hawks és a Charlotte Bobcats egy helyben toporog, igaz, előbbiek valamivel magasabb szinten, míg utóbbiaknál a fényt sem látni az alagút végén. Az ötödik gárda egy olyan alakulat, amely idén elég nagy valószínűség szerint zuhanórepülésbe kezd, ez pedig az Orlando Magic. Lássuk a szezonelőzetest csapatonként lebontva.



Miami Heat

Érkezett: Shane Battier (FA), Norris Cole (draft), Eddy Curry (FA), Mickell Gladness (FA), Terrel Harris (FA)

Távozott: Zydrunas Ilgauskas (visszavonult), Erick Dampier (FA), Mike Bibby (FA - Knicks), Eddie House (FA), Jamaal Magloire (FA - Raptors)

Nem nagyon kapkodtak a regnáló keleti bajnoknál, igaz, nem is volt miért, hiszen tavaly is eljutottak a döntőbe, úgy, hogy túl sok idejük nem volt összeszokni. A botrányosan gyenge Bibby helyére a draftról érkezett Norris Cole, aki nagyon jó benyomást tett a csapattársakra és a szakértőkre is, nagy nyereség lehet a megszerzése. A legnagyobb erősítés azonban nem ő, hanem Shane Battier, akinek személyében egy harcedzett veterán is csatlakozott a kerethez. Ugyan már közel sem az a védő, aki volt fénykorában (még azért mindig a jobbak közé tartozik), de a triplát még mindig be tudja dobni, úgyhogy illeszkedik James és Wade mellé.

Némi meglepetésre centerposzton nem erősítettek, bár ha a gárda anyagi lehetőségeit és az idei piacon lévő centerárakat megnézzük, akkor nem is olyan nagy furcsaság ez (a Heat mindössze a 3 millió dolláros MLE-vel rendelkezett a veterán minimumok mellett, amit Battier-re el is költöttek). Ezért egy kicsit furcsa próbálkozással álltak elő, ugyanis reaktiválták Eddy Curry-t. Az egykor szebb napokat is megélt center mára lefogyott, bár a bombaformától nagyon messze van még fizikailag is. Az erőfeszítéseit azonban Pat Riley értékelte és lehetőséget kapott, hogy több évnyi kihagyás után bizonyítson. Sansza biztosan lesz, hiszen Joel Anthony mögül három center is távozott (Ilgauskas, Dampier és Magloire) és csak a fiatal Dexter Pittmannal kell majd megküzdenie a rotációba kerülésért.

Alapvetően ez teljesen ugyanaz a gárda lesz, mint tavaly, talán Cole lehet a legnagyobb változás az előző idényhez képest. A végső győzelemhez szükséges pluszt (köszi, Egerszegi Krisztina) házon belülről várhatják: ha Mike Miller és Udonis Haslem egészségesek lesznek, az máris óriási erősítést fog jelenteni a padon (amely a center posztot leszámítva iszonyatosan mély is lesz a pazar kezdő mögött). Nem nagyon van kérdés velük kapcsolatban, Jamesék is elmondták, hogy vagy bajnoki címet nyernek vagy kudarc ez a szezon. Az alapszakasz teljes megnyerésére is minden esélyük megvan, keleten csak a Chicago Bulls veheti fel velük a versenyt, más nem.

Kezdő: Chalmers - Wade - James - Bosh - Anthony

Cserék: Cole - Miller/Harris - Battier/Jones - Haslem/Howard/Gladness - Pittmann/Curry

Tipp: Kelet 1-2., Délkeleti csoport első hely


Washington Wizards

Érkezett: Ronny Turiaf (Knicks), Roger Mason Jr. (FA), Jan Vesely (draft), Chris Singleton (draft), Shelvin Mack (draft)

Távozott: Josh Howard (FA - Jazz), Cartier Martin (FA), Mustafa Shakur (FA), Ji Csianlian (Kína)

A Wizardsról nagyon szépeket írtam a bevezető pár sorban, de azért ne siessünk ennyire előre, ez még nem az a szezon lesz, mikor ők elkezdik a menetelést és kategóriákat javulnak. Ami biztató, hogy a drafton szereztek két olyan kosarast is, akik stílusukkal egyértelműen illeszkednek a gárda franchise játékosa, John Wall mellé. Jan Vesely PF méretekkel megáldott kosaras, aki viszont a periméterről szeret indulni és onnan játssza be a pályát, ráadásul atletikussága miatt a gyorsindításoknál kiválóan használható, ez pedig Wall mellett aranyat érhet. A másik delikvens Chris Singleton, akit az idei draft egyik, ha nem a legjobb védőjének tartottak és alkalmasnak tartják arra, hogy irányítótól kezdve erőcsatárig mindenkit sikerrel tudjon őrizni, akár a profik között is.

Ronny Turiaf gyakorlatilag ingyen jött a New York Knickstől és a nagyon fiatal magasemberállomány mellett talán mentorként is tud segíteni egy kicsit. A távozók közül a legjelentősebb érvágás úgyis a palánk alatt található: Ji hazament Kínába és ha visszatér, akkor sem valószínű, hogy az amerikai fővárost választja majd. Josh Howard is ment, de mivel alig játszott sérülései miatt, nem akkora probléma ez, legalább a fiataloknak több játékidő jut. Főleg úgy igaz ez, hogy Rashard Lewis maradt (egyelőre nem tudták vagy nem akarták feltölteni mással a keretet a minimumig), így hármas poszton még mindig nagy a tolongás.

Idén még ettől a kerettől sokat nem szabad várni, főleg, hogy Flip Saunders vezeti őket. Idővel azonban itt lehet kelet újabb nagy csapata, ha a megfelelő ütemben fejlődnek a fiatalok és sikerül őket összekovácsolni. Nagy kérdés lesz idén, hogy mi lesz JaVale McGee és Andrey Blatche sorsa. Mindketten tehetségesek és ez center poszton már nagyon nagy hiánycikk az egész ligát tekintve. Játékintelligenciájuk azonban alulról súrolja a talpunk alatt lévő gyepet/padlót/parkettát és tehetség ide vagy oda, ez bizony nagyban hátraáltatja a saját és csapatuk eredményességét is. El kell kezdeniük megkomolyodni, a játékban újabb szintet lépni, elkezdeni csapatban gondolkodni az egyéni mutatványok és "ki-ha-én-nem" mutogatások helyett. A pályán kívül is van hova fejlődniük, hiszen már tavaly is voltak balhéik, amik ha idén megismétlődnek, akkor majdnem biztosan cserét vonnak maguk után.

A másik nagy talán a kettes poszt lesz. Jordan Crawford tavaly már bontogatta szárnyait, de kísértetiesen hasonlít névrokonára, Jamal Crawfordra és hiába fiatal (tehát elvileg még bármi lehet belőle), játékstílusa miatt félő, hogy soha nem lép ki a pados scorer szerepköréből. Posztján hasonló ellenfele van, aki kicsit előrébb is jár a fejlődésben, ráadásul Nick Young szabadügynök lesz a nyáron, biztosan meg akarja mutatni, hogy még jobb formában van, mint volt és új szerződésért játszik.

Mindent egybevéve érdekes csapat lesznek, de nagy eredményeket még ne várjunk tőlük folyamatosan. Amennyiben Saunders jó munkát végez, év végére pár komolyabb meglepetésre is készen kell, hogy álljanak.

Kezdő: Wall - Young - Lewis - Blatche - McGee

Cserepad: Mason Jr./Mack - Crawford/Ma.Evans - Vesely/Singleton - Booker/Seraphin - Turiaf/N'Diaye

Tipp: Kelet 9-13., Délkeleti csoport 4. hely


Charlotte Bobcats

Érkezett: Kemba Walker (draft), Bismack Biyombo (draft), Reggie Williams (FA), Corey Magette (Bucks), Byron Mullens (Thunder), Derrick Bwown (FA)

Távozott: Kwame Brown (FA - Warriors), Joel Pryzbilla (FA), Dante Cunningham (FA - Grizzlies), Stephen Jackson (Bucks), Shaun Livingston (Bucks), Dominic McGuire (FA - Warriors), Garrett Temple (FA)

A gárda, amelyiknek jelene és közeljövője elég sötét (2013-ig). A csapat legjobb pontszerzője a draft előtti cserében érkező Corey Magette, aki Shaun Livingston és Stephen Jackson helyett próbálja meg vállára venni a fiatalokat. Jackson jobb, sokoldalúbb játékos, de már motiválatlan volt a folyamatos sikertelenségek és Gerald Wallace távozása után, Magette-t pedig mindenhol utálják, ahol megfordult, mert saját statisztikáit előrébb helyezi, mint kenyéradója érdekeit. Csöbörből vödörbe. Kis szerencse, hogy itt annyit önzőzhet majd, amennyit szeretne, ugyanis kis túlzással csak benne vannak pontok.

A jövőt a drafton kezdték el építgetni, Kemba Walker érkezett irányító posztra és bár azt gondolták, hogy a 185 centi magas Walker és a 183 centi magas DJ Augustin majd tudnak egymás mellett játszani, ez halott ötlet, úgyhogy utóbbi minden bizonnyal távozni fog előbb vagy utóbb. A palánk alá megjött az ifjú Ben Wallace, Bismack Biyombo is, miután sikerült egyezségre jutni spanyol csapatával, úgyhogy Walker és Biyombo miatt azért érdemes lesz nézni a drukkereknek a meccseket, még ha nagyon más örömük nem is lesz ebben a szezonban.

Boris Diaw esetében már nem is azt kell mondani, hogy gyenge formában van, egyszerűen karrierje lefelé ível és a korábbi csodálatos Phoenix-i évek már rég a múlté, tőle már az is nagy teljesítmény lenne, ha fizikailag formába kerülne. Mellette DeSagana Diop is csak a pénzt fogja felvenni idén, pedig a szenegáli center újra lehetőséget kaphatna, de az előszezon alapján rosszabb, mint valaha. Érkezett is gyorsan BJ Mullens Oklahomából, aki Biyombo mellett a fiatal vonulatot képviseli, igaz, teljesen más stílusú játékos (fizikailag gyenge, lassú, de képzett magasember).

A padra érkezett egy meglepően jó igazolás, Reggie Williams, bár lényegében nem sokat változtat a Bobcats helyzetén. Ettől függetlenül Matt Carroll helyett legalább egy olyan tűzerő érkezhet a padról, aki nemcsak dobni tud, de a játék többi elemében is legalább megüti az NBA minimum szintjét (így pályára küldhető).

Összességében épülget ez a gárda és még mindig igaz az, hogy 2013 nyarán lehet itt rombolást végezni a szabadügynök piacon is (főleg ha addig okosan tankolnak és a legjobb fiatalok közül válogathatnak a draftokon), de ez az idei évadot tekintve nem jelent pozitívumot. A liga egyik leggyengébb gárdájáról van szó, ha a keret erősségét nézzük. Nagyon érdekes kérdés lesz, hogy a Jackson helyett érkező Magette pozitív vagy negatív hatással lesz a keret egészére. Utóbbit pályafutása során már nem egyszer bemutatta és jelen esetben talán a Charlotte számára is ez lenne az üdvözítő.

Kezdő: Walker - Henderson - Magette - Diaw - Biyombo

Cserék: Augustin - R.Williams/Carroll - D.Brown/Najera - T.Thomas/White - Diop/Mullens

Tipp: Kelet 14-15., Délkeleti csoport utolsó pozíció


Atlanta Hawks

Érkezett: Tracy McGrady (FA), Vladimir Radmanovic (FA), Willie Green (FA), Jannero Pargo (FA), Earl Watson (FA), Donald Sloan (FA), Ivan Johnson (FA), Jerry Stackhouse (FA)

Távozott: Jamal Crawford (FA - Blazers), Hilton Armstrong (FA), Pape Sy (FA), Damien Wilkins (FA - Pistons), E.Thomas (FA), Josh Powell (FA)

Elég nagy volt a mozgás az Atlantánál, de leginkább a cserepadon figyelhetőek meg a változások. A kezdő maradt ugyanaz, ami volt, jó kérdés, hogy visszatérnek-e a Marvin Williams - Josh Smith - Al Horford frontcourthoz vagy esetleg annál a variációnál maradnak, ami a rájátszás során már bejött a Magic ellen, amiben Smith és Horford egy poszttal lejjebb kerül, Williams leül a padra, Jason Collins pedig elfoglalja a kezdő center pozícióját. Valószínűleg ellenfélfüggő lesz, illetve a nyári mozgások miatt valószínűsíthető, hogy mégis visszatérnek a régi felálláshoz és Horford újra center lesz.

Legkomolyabb távozójuk Jamal Crawford, aki a gárda egyik pontfelelőse volt, meccseket döntött el, de nem tudták megtartani. Pénzük még csak-csak lett volna rá, hiszen évi 5 milliót megér a liga egyik legjobb hatodik embere, de koncepciót nem igazán lehetett felfedezni az utóbbi évek Atlantájában, hiába fejlődtek valamennyit tavaly, ez kevés. Itt nem kifejezetten az eredményekre gondolok, hiszen évek óta második körbe jutottak a keleti rájátszásban, de ez volt a maximum tőlük és innen csak lefelé vezet majd az út az újonnan megerősödő csapatok miatt.

Crawfordot még úgy, ahogy tudták pótolni, hiszen az alsó posztokra egészségtelen mennyiségű használható játékos érkezett. Köztük van Tracy McGrady, aki képes lehet arra, hogy átvegye Crawford szerepét hosszabb távon is, tavaly egészen biztató produkciót nyújtott a Pistonsnál (az alacsony pad miatt még az is lehet, hogy kiscsatárt kell játszania). Érkezett még Willie Green és Jannero Pargo is, mindketten alulméretezett kettesek, a pontszerzéshez értenek igazán, máshoz nem annyira (aki emlékszik pár évvel ezelőttről Pargóra a Hornetsből, annak egy az egyben eszébe juthat Crawford). És akkor még meg sem említettük Jerry Stackhouse-t, kicsit úgy tűnik, mintha túlbiztosították volna magukat Crawford után ezen a poszton. Hinrich és Teague mögé érkezett egy rutinos irányító is Earl Watson személyében, ő sérülés esetén szívbaj nélkül bevethető, jó igazolás.

Ahol viszont probléma lehet, azok a felső posztok. A távozók közül a legtöbben centerek vagy erőcsatárok és bár egyik név sem rengeti meg a falakat, a mennyiség sem mindegy ebben a ligában. Center például egy sem érkezett és négyes posztra is mindössze a folyamatosan triplán kempelő Radmanovic, kérdés, hogy tud-e ő még NBA szinten játszani, mert ezt évek óta nem láttuk tőle. Éppen ezért egy csere lehetőségét sem lehet kizárni, mert jelenleg mindent lehet mondani a Hawks keretére, de azt nem, hogy szépen el vannak osztva az emberek a posztok között.

A padon megtörtént nagy kavarodás nagyban nem befolyásolja az esélyeiket. Ha nagy hibát nem vétenek, akkor keleten rájátszásba kell kerülni egy ilyen kerettel, de továbbra is ugyanaz a problémájuk: egyáltalán nincs meg bennük a lehetőség, hogy feljebb lépjenek, bajnokságról nem is álmodhatnak, ez pedig elégedetlenséghez is vezethet, Josh Smith az off-szezonban már kérte is az elcserélését, ami nagyon nem jó jel. Év közben nem csak kicsi, de nagyobb átalakítások is várhatóak, így nagyon nehéz náluk jósolni. Az biztos, hogy a top4 már nem reális számukra, az utána lévő négy pozíció viszont igen.

Kezdő: Hinrich - J.Johnson - M.Williams - Smith - Horford

Cserék: Teague/Watson/Sloan - McGrady/W.Green/Pargo/Stackhouse - I.Johnson - Radmanovic - Pachulia/Collins

Tipp: Kelet 4-8., Délkeleti csoport 2-3. hely


Orlando Magic

Érkezett: Glen Davis (Celtics), Larry Hughes (FA), Von Wafer (FA), DeAndre Liggins (draft), Justin Harper (draft)

Távozott: Brandon Bass (Celtics), Gilbert Arenas (amnesztia, FA), Malik Allen (FA)

Utoljára maradt az a csapat, amelyikről beszélgethetünk most, aztán lehet, hogy heteken belül teljesen más lesz a helyzet. Otis Smith malmozhat az irodájában, hogy mit csináljon Dwight Howarddal, hiszen minden attól függ, marad-e a center. Ehhez meg kellene erősíteni a keretet (a jelenlegi állomány biztosan nem elég komolyabb célokhoz), de ha most nagyobb cserékbe belemegy, akkor Howard távozása után nagyobb bajban lesz, mint amilyenben most van. Nem irigylem, de magának köszönheti a problémát (kezdve ott, hogy továbbra is Stan Van Gundy irányítja az együttest).

Egyetlen komolyabb lépése is az edző rendszerének, illetve annak köszönhető, hogy Brandon Bass erényeit egyáltalán nem használta Van Gundy "mester", így a csupaszív erőcsatárt elcserélték Glen Davisre, aki gyengébb játékos, középtávolról sem dob szignifikánsan jobban, mint Bass és ráadásul riválistól is jön. A lépést akkor sem lehetett érteni, az első találkozók után pedig még kevésbé. Hiba volt, maradjunk annyiban.

Távozott Howard egyik nagy haverja, Gilbert Arenas, akit amnesztiával kivásároltak. Ez egy ún. no-brainer volt (nem kellett rajta sokat gondolkodni), ugyanis az egykori klasszis hátvéd mára alig üti meg az NBA szintjét. Régen is leginkább a pontszerzés volt az erőssége, amiben sokkal kevésbé jeleskedik térdsérülései óta, vállalni viszont vállal rendesen, így a csapat kémiájára sincs túl jó hatással. A nagyobbik baj az, hogy a helyére nem nagyon jött senki, így Chris Duhonnak kell feljebb lépnie a rotációban, tőle pedig évek óta nem láttunk jó teljesítményt. Érdekes kérdés lesz, hogy a távoli dobásokra épülő rendszerbe hogyan tud ő beilleszkedni, akinek ha van gyengéje, akkor az pont a tripla. Az érkezők közül leginkább Von Wafer az, aki komolyan beleszólhat egy-egy találkozóba, ő illik is a rendszerbe és Olaszországban brutális szezonja volt a lockout alatt.

Itt igazából az várható, ami az előző szezonokban. A jó átlagot el lehet felejteni velük kapcsolatban és vagy éppen sülni fog minden vagy semmi. Nagyon nagy kérdés, hogy milyen lesz a csapathangulat azok után, hogy gyakorlatilag a teljes off-szezon és valószínűleg elcseréléséig a teljes szezon csak Howardról fog szólni. Az is érdekes lesz, hogy mennyire akar majd megszakadni a pályán és bár nem egy alibiző játékosnak ismertük meg, nem ő lenne az első a kosártörténelemben, aki ehhez a módszerhez nyúl, hogy elcseréltesse magát. A rajt nagyon fontos lesz, mert ha rosszul kezdik az évet, akkor majdnem biztosan "sírás" lesz ebből és akkor az egységesebb csapatok mögött végeznek még az alapszakaszban is.

Kezdő: Nelson - J.Richardson - Türkoglu - Anderson - Howard

Cserék: Duhon/Hughes - Redick/Liggins - Q.Richardson/Wafer - G.Davis/Clark - Harper/Orton

Tipp: Kelet 5-8., Délkeleti csoport 2-3. hely

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus